Rendszeres fizikai aktivitás (nem élsport!) hatására egy sor jótékony élettani változás jön létre, amely szinte minden szerv működését kedvezően befolyásolja (vér-lipid paraméterek, vércukorszint, szív-érrendszeri mutatók, immun- és hormonműködés, pszichés jellemzők, stb.). Az aktív sportban eltöltött hosszú évek-évtizedek alatt kialakul az ú.n. sportszív, amelyre nem csak működésbeli-, hanem morfológiai (alak, méret) változások is jellemzők. Az állóképességi edzések hatására balkamra fala excentrikusan megvastagszik, így több vért tud befogadni és nagyobb erővel, több vért tud egyszerre a keringésbe pumpálni, ekkor volumenterhelés alakul ki. A statikus terhelés a vérnyomást emeli meg leginkább, a bal kamra fala koncentrikusan megvastagszik, a perctérfogat (percenként a keringésbe pumpált vér térfogata) csak enyhe emelkedést mutat, ekkor nyomásterhelésről beszélünk (Sidó et al, 1998).

A definíció szerint, hirtelen szívhalálnak nevezzük a váratlanul, hirtelen fellépő, szív-érrendszeri eredetű halált, melyet eszméletvesztés előz meg. A halál az eszméletvesztés után 1-12 órán belül bekövetkezik (Myerburg és Castellanos, 1992). Leggyakrabban (90%) a sportolót edzés ill. verseny közben éri a halál, de az esetek 10% -ában éjszaka, alvás közben lép fel. A végzetes kimenetel valódi okát nem mindig sikerül azonosítani, azonban sokszor rejtett szívbetegség áll a háttérben (pl. hosszú QT szindróma, WPW-szindróma, kardiomiopátia, Marfan szindróma, stb.). Körülbelül 15 olyan szív-érrendszeri malformáció létezik, amely nem okoz különösebb tüneteket és alapos sportorvosi vizsgálat sem diagnosztizálja. Például az agyi erek veleszületett sérülékenysége, aorta aneurizma, koronária rendellenesség, mitrális billentyű előreesése (prolapszusa), jobbkamrai ritmuszavar, aorta szűkület, szívizomgyulladás, ingerületvezetési zavarok (hosszú QT-, WPW szindróma)  stb., melyeknek diagnosztizálása, korai felismerése sokszor a szakorvosok számára is nagy kihívást jelent. Azonban sajnálatos módon a hirtelen szívhalál kialakulásához nem szükséges egyetlen betegség jelenléte sem, mivel az extrém fizikai terhelés alatt spontán is kialakulhat végzetes  ingerületvezetési zavar vagy koronáriaszűkület.

A sportolók körében kialakuló hiretelen halál hátterében azonban nem csak kóros szív-érrendszeri működés húzódhat meg. Más betegség is, mint például aszthmás roham, malignus magasvérnyomás, hősokk, gyomor-bélrendszeri vérzés, rhabdomyolisis (izomsejt szétesés), fej-, gerinc-, tompa mellkasi sérülés, stb. is kiválthatja. A tompa mellkasi sérüléseket sokszor az edzők-, sportolók-, sőt még az orvosok is elbagatellizálják, pedig ilyenkor az ütés hatására bevérzések keletkezhetnek a szívizomban, melynek következtében végzetes ingervezetési zavarok, arrithmiák léphetnek fel. A halál általában nem rögtön, hanem 1-2 nappal a mellkast ért trauma után, látszóag minden előzmény nélkül következik be. Számos nem megengedett szer hatására is kialakulhat a hirtelen halál: efedra alkaloidát tartalmazó étrendkiegészítők (pl. Ma-Huang), kokain, amfetaminok, anabolikus szteroidok, EPO (eritripoietin), alkohol, ergotamin derivatívumok és bizonyos energiaitalok. A megterhelő edzésprogram alatt alkalmazott folyékony fehérjekészítmények és böjtölés együttesen, vagy önmagában a teljes kalóriamegvonás is okozhat hirtelen szívhalált (Kloner, 1998). A magas környezeti hőmérsékleten végzett intenzív tréning a megfelelő folyadékpótlás hiányában súlyos hőártalomba, extrém mértékű folyadék és elektrolitveszteségbe torkollhat. Az így kiürült magnézium és kálium hiányában károsodik a szívműködés és ritmuszavar keletkezhet. Surawics és Waller (1995) vizsgálatának eredményei szerint a folyékony fehérjekészítményen alapuló diéta is hozzájárul a hirtelen  szívhalál kialakulásához. Jóllehet az orvosi ellenőrzés mellett végzett alacsony kalóriatartalmú diéta nem emeli meg a hirtelen a végzetes kimenetel előfordulási gyakoriságát.

Milyen gyakran fordul elő?

Amerikai epidemiológiai felmérések szerint (Van Camp et al., 1995) évente 20 haláleset történik, azonban az elmúlt tizenhárom év bebizonyította az ennél 7-10-szer nagyobb arányú előfordulást.  Becslések szerint 15.000 renszeresen kocogó közül 1, 50.000 maratoni futó közül szintén 1 futó leli halálát, mely azt is jelenti, hogy 50.000-375.000 edzés-óránként 1 haláleset történik a világban (Maron et al., 2003). A 35 év feletti élsportolók körében 70%-ban ischémiás szívbetegség (pl. infarktus) tehető felelőssé a végzetes kimenetel kialakulásáért. A 30 év alatti korosztály körében egy súlyos szívbetegség (hipertrófiás kardiomiopátia) váltja ki a hirtelen halálesetek 30%-át. A 21 év alattiaknál az esetek felében veleszületett aorta szűkület vezet halálhoz.

Hogyan előzhető meg a hirtelen szívhalál?

Először is nagyon fontos a rendszeres orvosi vizsgálat: vér- és vizelet-analízis, 12 elvezetéses nyugalmi EKG, terheléses EKG-vizsgálat, vérnyomáskontroll, Holter - monitorozás (folyamatos, 24 órán keresztüli vérnyomáskontroll) és a szívultrahang (echokardiográfia). Természetesen a gondos fizikális vizsgálat és a részletes anamnézisfelvétel sem maradhat el.

Ha a sportoló látászavarral társuló fejfájásra panaszkodik edzés során, akkor nem hagyható ki az alapos kivizsgálás, mivel a háttérben veleszületett agyi aneurizma (kóros érfal kiöblösödés) állhat. Az aneurizma életveszélyes állapotba sodorhatja az egyént, mivel nagyobb terhelésre (vérnyomásemelkedésre) elrepedhet és agyvérzést okozhat.

Vajon meg lehet-e jósolni a hirtelen szívhalál kialakulását?

Egy 2005-ben publikált közlemény eredményei szerint (Barclay és Lie) a terhelés alatt mért szívfrekvencia (pulzusszám) ill. a terhelést követő percekben mért pulzuscsökkenés alakulásából lehet következtetni a hirtelen szívhalál kialakulásának rizikójára. Ha a terhelés maximumában kevesebb, mint 89/ perc emelkedés alakul ki a szívfrekvenciában a nyugalmi pulzusértékhez képest, akkor a hirtlen szívhalál kialakulásának rizikója négyszeresére nő. Abban az esetben, amikor a terhelés követő egy percen belül a szívfrekvencia csökkenés kevesebb, mint 25 ütés, a hirtelen szívhalál 2.1-szer gyakrabban következik be. Ezért is nagyon nagy szerep hárul a pulzusszám folyamatos nyomonkövetésére. Természetesen a pulzusszám kisebb mértékű változásai terhelés alatt ill. azt követően összefüggésben állnak a regeneráció mértékével. Túlterhelés, túledzettség állapotában a nyugalmi szívfrekvencia (pulzusszám) magasabb, mint az elvárható, ill. átlagérték, a pulzusszám terhelés alatt nehezebben éri el a maximumot de az is lehet, hogy sokkal gyorsabban, mint átlagosan, valamint a restitúcióban mért pulzusérték magasabb, hosszabb idő kell a nyugalmi pulzusérték visszaállásához. Mindezek figyelmeztetik a sportolót a pihenési idő ill. egyéb regenerációs módszer előnyben részesítésére. Viszont a regenerciós módszerek megfelelő alkalmazása mellett ilyen esetekben mindig érdemes sportorvosi, ill. szakorvosi kivizsgáláson részt venni.