A légzési percvolument a légzési frekvencia és a  légzés mélysége (a légzési volumen) határozza meg. Mindkét tényező befolyásolja a légzési ellenállást.  A  légzési ellenállást az elasztikus és a légúti ellenállás együttesen alkotják.  Az elasztikus ellenállás adott  légzési volumen mellett arányos a légzés mélységével, míg a légúti ellenállás a légzés mélységével  -  állandó légzésvolumen mellett - nem változik. Így a nagy frekvenciájú és felületes légzés kellene, hogy  a leggazdaságosabb legyen. A tapasztalat azonban ennek ellene mond; oka az anatómiai holttér, ami funkcionálisan a légútnak az a része, ahol gázcsere nem zajlik. Nagyságát általában 150 ml-nek fogadják el.  Látható a 6. táblázatban hogy a légzésszám változásával a légzés  mélysége és az anatómiai holttér aránya  a percventillációban összefügg. Mivel a légzésfunkciós mutatók a kornak, a nemnek és az  alkatnak függvényei, a légzési frekvencia és mélység optimális aránya - amely a leggazdaságosabb, azaz a legkevesebb légzőizom munkával járó gázcserét képes biztosítani - individuális tulajdonság és a rendszeres edzés hatására kedvezően alakul.

A gázcsere gazdaságosságának mérésére a légzési ekvivalens, a  percventilláció (VE) és az egy perc alatt felvett oxigén aránya (VO₂) használható (pl. VE = 7 liter,  VO₂ = 0,28 liter esetén 1 liter oxigén felvételéhez 25 liter levegő ventillációjára van szükség  (V=1  percre számított volumen).

Megjegyzés: 
Az egyszerűség miatt a hőmérsékletnek, a légnyomásnak és a vízgőzzel telítettségnek a be- és kilélegzett levegő, valamint az azt alkotó gázok volumenére gyakorolt hatásának figyelembe vételétől eltekintettünk.

Nemzetközileg elfogadott, hogy a ventillált levegőt mindig BTPS körülményekre (BTPS = test hőmérsékletre, aktuális légnyomásra és vízgőzzel telített állapotra) számítjuk, míg az egyéb gázokat (pl. oxigént, széndioxidot)  STPD  állapotra   (standard   állapotra,  azaz 0 C^o-ra, 760 Hgmm-re és száraz állapotra) értelmezzük.  Nyilvánvaló, hogy ez az összefüggés 1 ml oxigén felvételéhez szükséges levegő  (ml) mennyiségére is értelmezhető.

A gázcsere gazdaságosságának jó mutatója  a belélegzett (atmoszférás) és a kilélegzett levegő %-ban számított oxigén tartalmának a különbsége is.

Az atmoszférás levegő oxigén tartalma 20,9 %, a kilégzetté legyen pl. 16,9 %. Ez azt jelenti, hogy az alveolusokon keresztül végbemenő gázcsere révén 100 ml  levegőből 4 ml oxigént  vett fel  a keringés. Ebben az esetben a légzési ekvivalens szintén 25 lesz. Látható , hogy a %-os oxigén kihasználás és a légzési ekvivalens között reciprok összefüggés van.  Egyes készülékek a légzési ekvivalenst, míg mások az O₂% értékét mérik.