Bár korábban is előfordultak sportolás közben, vagy sportolás kapcsán fellépő halálesetek, az elmúlt egy évben mégis igen széleskörű érdeklődést váltott ki két élsportoló halála. Míg  a korábbi esetek csaknem mindig labdarúgók körében fordultak elő - a sportág népszerűsége  már önmagában magyarázta a média élénk reakcióit -, addig  2008-ban egy olimpiai és világbajnok kenust és egy válogatott jégkorongozót, sportágának egyik legjobbikát gyászolta a sportvilág. Az ő haláluk minden eddiginél fájóbbnak tűnt a média tükrében s a felkorbácsolt érzelmek néha senkit és semmit nem kíméltek. Egyszerre volt jelen a sportoló felmagasztalása, hibátlanná való idealizálása és a doppingolás ki nem mondott, de sandán meglebegtetett vádja. Ennek oka lehet az is, hogy egyetlen esetben sem történt meg a közvélemény korrekt tájékoztatása, akár orvosi titoktartásra, vagy a személyiségi jogok védelmére, akár a család kifejezett kérésére való hivatkozással.  Ami mindmáig várat magára, az a magyar sportolók sportolás kapcsán fellépő haláleseteinek tudományos igényű feldolgozása, az esetek higgadt elemzése.

Ismétlődő motívumként felmerült mind a laikus közvélemény, mind a kellően nem tájékozott orvosi körök részéről annak hangoztatása, hogy a hazai sportorvosi rendszer nem eléggé felkészült a veszélyeztetett sportolók kiszűrésére, a sportorvosi vizsgálat nem eléggé hatékony, s ezért alapvető változtatásra szorul. A kritikusok nagy része figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy Magyarországon 1952. óta kötelező a versenyszerűen sportolók sportorvosi vizsgálata (8800-14/1952/OTSB K.9), s az elmúlt évtizedek alatt szerves fejlődés révén alakult ki a jelenlegi rendszer.

Nem vitatva azt, hogy bármely rendszer esetében fennáll a jobbítás lehetősége - a tökéletesnél is lehet tökéletesebb - jelen dolgozatnak nem célja a konkrét esetek elemzése, hanem megkísérel objektív képet adni a sportorvosi vizsgálatok nemzetközi gyakorlatáról utalva a hazai helyzetre, vázolva a vizsgálatok érzékenyebbé tételének lehetőségét.

A sportorvosi vizsgálatok célja

Áttekintve a sportorvosi vizsgálat célját, hatékonyságát tárgyaló nagyszámú közleményt, állásfoglalást és irányelvet (1,2,3,4,5,6,7,8,) megállapítható, hogy a lényeget  a Sportegészségügyi Szakmai Kollégium 2005-ben kiadott szakmai irányelvei a sportorvosi alkalmassági és szűrővizsgálatairól,  ezekkel egybehangzóan foglalja össze: „ A sportorvosi alkalmassági és időszakos szűrővizsgálatok célja a betegségek sérülések, illetve az ezekre hajlamosító tényezők kiszűrése, azon elváltozások felismerése, amelyek megléte esetén a versenyszerű sport, illetve egy adott sportág folytatása egészségkárosító hatású lehet. Alapvető célja tehát a sportoló egészségének védelme." (9)

Hasonlóképpen foglalt állást az American Medical Association (AMA), de kiegészítve annak hangsúlyozásával, hogy a sportorvosi vizsgálat alapján ne zárják ki a versenyzésből azokat a sportolókat, akiknél nincs erre „kényszerítő ok" (5).

Az alapvető célkitűzés mellett Bratton (7) gyermekkorú sportolók esetében szükségesnek tartja a biológiai érettség vizsgálatát azon célból, hogy alkalmas-e a gyermek adott sportág űzésére, vagy sem. Fontosnak tartja, hogy a sportorvosi vizsgálat alkalmával történjék tanácsadás mind a szexuális életre, mind dohányzásra, alkohol, vagy drog fogyasztás veszélyeire vonatkozóan.

Kibővíti a sportorvosi vizsgálat célját az az igen részletes irányelv, amelyet az American Academy of Family Physicians, American Academy of Pediatrics, American College of Sports Medicine, American Medical Society for Sports Medicine, American Orthopedic Society for Sports Medicine és az American Osteopathic Academy of Sports Medicine állított össze, Preparticipation Physical Evaluation (PPE) címmel (3). Ebben primer célként jelölik meg az esetleges életet veszélyeztető, vagy rokkantságra vezető elváltozások, illetve betegségekre, vagy sérülésre prediszponáló tényezők kiszűrését, összhangban a jogi szabályozással. Szekunder cél: az általános egészségi állapot felmérése (ez legyen alkalmas az egészségbiztosítási rendszerbe való integrálásra), összekötve életmódra vonatkozó tanácsadással (szexuális élet, táplálkozás, testsúly).

Ékes a következőkben foglalta össze a sportorvosi vizsgálat célját (8):

• olyan betegségek kiszűrése, amelyek a sporttevékenységet korlátozzák;
• olyan betegségek kiszűrése, amelyek az egészséget befolyásolják;
• gyógyult betegségek maradványtüneteinek kiszűrése, melyek sérüléshez vezethetnek;
• információszerzés arra vonatkozólag, hogy a választott sportág űzésére alkalmas-e a jelentkező.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által kiadott Sports Medicine Manual 2000 (1) röviden úgy foglalja össze a sportorvosi vizsgálat célját, hogy ennek nem csupán olyan állapotokat kell felderítenie, amelyek a sportolásban való részvételt ellenjavallják, de azokat is, amelyek a teljesítőképességet károsan befolyásolják (pl. anaemia).

Az American College of Cardiology Foundation szervezésében kerül sor az u.n. Bethesda konferenciák szervezésére. A rendszeresen megrendezett konferenciák közül a 26. 1994-ben, majd a 2005-ben tartott 36. Bethesda konferencia dolgozott ki irányelveket a sportolásra való alkalmasságra vonatkozóan cardiovascularis rendellenességek esetében (4). Hangsúlyozni szükséges, hogy a konferencia nem általánosságban foglalt állást  a sportorvosi vizsgálat-ról, hanem célzottan a szív és érrendszeri betegségek elbírálására korlátozottan. Ebben a megközelítésben az ilyen okból végzett szűrővizsgálat végső célját mindazon néma cardiovascularis abnormitások felismerésében jelöli meg, amelyek hirtelen szívhalálra vezethetnek.

A Sportegészségügyi Szakmai Kollégium által 2004-ben kiadott szakmai irányelv a sportolás közben fellépő hirtelen szívhalál megelőzésének lehetőségéről (10) a sportorvosi vizsgálat célját egyrészt abban jelöli meg, hogy állapítsa meg nincs-e olyan szomatikus, vagy pszichés eltérés, amely a választott sportág keretein belül alkalmatlanná tesz, illetve a rendszeres edzésterhelés hatásának követésében, esetlegesen kialakuló pathológiás elváltozások korai detektálásában, vagy a már meglévő elváltozások progressziójának ellenőrzésében. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a cardiovascularis rendszer vizsgálata a sportorvosi vizsgálatnak csupán egy részét képezi, mível a sportolásra való alkalmassá elbírálása szempontjából egyéb szervrendszerek (mozgatórendszer, érzékszervek, légzőrendszer, urogenitális rendszer, stb.) megítélése hasonló fontossággal bír.

Megállapítható tehát, hogy a hazai irányelvek a sportorvosi vizsgálat célját illetően megegyeznek a nemzetközi irodalomban leírtakkal.