Miért jó, ha a fiatalkorúak sportolni kezdenek?

• mert hamar rátanulhatnak az egészséges életmódra
• mert még több barátot szerezhetnek (nemcsap a sportkörön belül, hanem kívül is. Ugyanis a legtöbb sportoló gyermek népszerűbb a nem sportoló társainál)
• hamar megtanulja az olyanokat, mint önfegyelem, együttműködés, tiszteletadás...
• és a legfontosabb, mert jó játék, élvezetes tevékenység.

A legfőbb ok, amiért egy kölök sportolni kezd, az a szórakozás. Ezért az edzők, sportpszichológusok és mindenki más szerepe az, hogy játékká tegyék a foglalkozásokat. De ezt hogyan is lehet elérni?

2-6 év között nem érdemes a szabályrendszert megtanítani nekik, őket az még nem érdekli. Az is igen nehézkesen megy nekik, hogy csapatként gondoljanak magukra (csapatsportok esetében). Ez az a korszak, amikor leginkább önmaguk vannak a központban, érdemes ezt kihasználni! Ami még nagyon működik náluk, az a szimbólumok, meg a képek. Találjunk egy-egy mozdulatra egy egy állatnevet (ugorj úgy, mint egy tigris - innentől annak az ugrásnak a neve tigrisugrás lesz...). Vagy játszuk el az egészet (kosárra dobás esetében: képzeld el, hogy a kezedben egy alma van, és ezt az almát el szeretnéd juttatni a nagyihoz aki a fán ül, dobd bele a kosárkájába és megkapja). Ebben a korszakban a legnagyobb kincs, a találékonyság. Ami még nagyon bejön náluk, az az utánzás. Könnyen tanulnak, ha megmutatjuk nekik szépen lassan, hogyan kell csinálni.

6-12 éves korukban megjelennek a szabályok. Az első szakaszban (6-8 év) még élnek a szimbólumok és a képek, de utána veszítenek az erejükből és a valóságos szereplők kapnak nagyobb hangsúlyt (megjelennek a példaképek...). De kezdjük a szabályokkal: kezdetben nincsenek szabályok, majd megjelennek az általuk alkotott szabályok sokasága, amiktől nagyon nem lehet eltérni. A gond az szokott lenni, hogy majdnem minden gyerkőc más-más szabályrendszert talál ki egy hasonló játékhoz... De ezt lehet formázni, csak meg kell előzni őket a szabályállításban. Kb 9-10 éves korukra kezd tisztázódni ez az egész szabályosdi. Szóval innentől már működnek a dolgok, csak magyarázzuk el nekik, melyik szabály miért van. És ahogy megjelennek a szabályok, úgy jelenik meg az együttműködés is, azaz már érdemben jöhetnek a csapatjátékok!

A kölkök akkor fogják élvezni a sportot, ha belső motiváció hajtja őket (szeretik csinálni azt, amit csinálnak). De ezt hogy is lehet elérni?

• Éreztessük velük, hogy megvan bennük a kompetencia, hogy képesek rá. Ezt sok -ok dicsérettel érhető el (ügyes vagy, na látod, hogy megy neked)
• Kerüljük a negatív tartalmú minősítéseket, a kölök akkor is a mi "kicsi bajnokunk" ha éppen pofira esett a labdában
• Ha valamit eltévesztett, mutassuk meg neki, hogyan kell kijavítani. Dicsérjük meg a részeredményeket is.
• Ha a kis sportoló lesérült/kikapott, ne hagyjuk annyiban! Egy kis játékkal játsszuk újra a meccset úgy, hogy akkor ő győz. (csapatsportok esetén meséltessük el a csapattal, hogyan győzték volna le a csapatot, egyénieknél akár az egész újra lejátszható). Ilyenkor különös figyelmet kell szánni a kritikus eseményekre! Ilyenkor számítanak leginkább a pozitív üzenetekre! Emeljük ki, mit csináltak jól.
• A gyerkőcök szeretik a jutalmazást is. De fontos, hogy ne bírjon komoly pénzbeli értékkel. Egy alma, matrica az úgy belefér. De jobbak az olyan jutalmak, ami élményt nyújt számára (elmenni egy felnőtt meccsre, mozizás...)
• Csoportok esetén az edző kezelje a játékosokat egyenrangúan, legyen a siker jutalma mindig valami kis közös cselekvés (közös házimozi, közös fagyizás...) , a legrosszabb ami csoportoknál elkövethető, az az egyéni jutalmazás, egy-egy játékos kiemelése. Ez lehet, hogy segít az adott sportolónak abban, hogy érezze, hogy ő milyen jó, de abban is segít, hogy a többiek megutálják, valamint a féltékenység is megjelenhet a csoportban. Ha valakit külön meg akarunk dicsérni, azt tegyük úgy, hogy a többi játékos ne tudja/lássa.

Ja, és természetesen vannak ám nemi különbségek is: a fiúkák jobban szeretik a versengő, szabályokon nyugvó játékokat, ahol megmutathatják ki a dominus a háznál. Mindenkinek megvan a maga szerepe egy játékon belül, képesek csoportosan is megmozdulni egy közös célért (Pál utcai fiúk). Míg a lányoknál nem dívik a nagycsoport, már fiatalabb korukban sem, és igen, mindenki hercegkisasszony (ugyanazt a szerepet szeretik viselni). Ennek ellenére együttműködőbbeknek tűnnek a fiúknál.

(forrás: www.sportpszicho.blog.hu)