Népszerű cikkeink

Mi a kreatin?

Mi a kreatin?

A kreatin egy olyan vegyület, melyet szervezetünk három aminosavból állít elő 1g/ nap mennyiségben. Teljes cikk megtekintés

Izomhúzódás

Nagy erőhatásra a lábszár izomzatban túlfeszülés keletkezik. Jellemzően excentrikus terhelés (izomfeszülés egyidejű összehúzódással) váltja ki. Túlterhelés, bemelegítés hiánya hajlamosít Teljes cikk megtekintés

Túlterhelés, túledzettség

Túlterhelés, túledzettség

A csúcsteljesítmény elérésének kulcseleme a helyesen megválasztott edzésmennyiség ill. intenzitás. Abban az esetben, ha kevés a mennyiségi munka vagy nem elég intenzív, úgy a sportoló nem tudja megvalósítani élete legjobbját, vagyis aluledzett marad. Teljes cikk megtekintés

Sporttáplálkozás

Sporttáplálkozás

A megfelelően időzített, adekvát táplálkozással és folyadékpótlással megvalósítható a maximális sportteljesítmény és az edzés, ill. verseny utáni gyors regeneráció. Teljes cikk megtekintés

Sportorvosi vizsgálat - mire számíthatsz?

Sportorvosi vizsgálat - mire számíthatsz?

Versenyezni néhány sportág kivételével kizárólag érvényes sportorvosi engedéllyel lehet. A sportorvosi alkalmassági- és időszakos szűrővizsgálatok célja a betegségek, sérülések, illetve az ezekre hajlamosító kockázati tényezők kiszűrése. Teljes cikk megtekintés

Fogyasztás súlycsoportos sportágakban

Fogyasztás súlycsoportos sportágakban

A magyar sporttörténetben is találunk olyan sajnálatos eseteket, amelyekben a versenyző nem állhatott ki ellenfelével, mert a mérlegeléskor súlya többet nyomott a kelleténél, vagyis annál a súlycsoportnál, amelyikre benevezett Teljes cikk megtekintés

Sportpszichológia

Nyomtat Küldés

Az Ultrabalaton margójára - pszichológus szemmel

Jó pár hét eltelt, de az emlékek még mindig a felszínen vannak Nem csak számomra, de sport társaim is még rendre felemlegetik azt a bizonyos 212 km-t. Sokszor végig gondoltam már az ott történteket, a saját és mások teljesítményét, most néhány jelenséget szeretnék kiemelni, pszichológiai szemszögből. Hozzáteszem a teljesség igénye nélkül (az írás a 2014-es futás után készült).

Az első ilyen téma természetesen a testedzésfüggőség, az én témám, az én szívem csücske. Miért is? Hát pont ez az, hogy miért is válik függőséggé a mozgás, hogyan képesek ezekre a sokszor ember felettinek tűnő teljesítményre az emberek, mint például körbe futni egyéniben a Balatont. Természetesen, mindenkinek önmagához hasonlítva kell értékelnie teljesítményét. Számomra a nagy kérdés úgy egy héttel a verseny előtt került elő, vagyis akkor, amikor hivatalosan is el lettem tiltva a futástól egy törött lábujj okán. Addig, vagyis amíg nem volt róla orvosi papírom, igyekeztem elmismásolni a kérdést, és lefutottam még két versenyen 10-10 km-t így is. Igaz a másodikon már az egész világra haragudtam, és csak azon csodálkozom, hogy a körülöttem lévő világ még elviselt engem. Sérülés ellenére is futni - butaság / mindent a csapatért / kényszer, hogy futhassak? Mindenesetre a testedzésfüggőség egyik ismérve, hogy testi sérülés ellenére sem hagy fel a mozgással a személy. Egy-egy ilyen alkalom hatására elgondolkozom, akkor én is ebben a zavarban szenvedek? 

A magabiztos válaszom az, hogy nem. És itt téved a laikusok többsége. Attól, hogy egy-egy tünet igaz ránk, még nem leszünk - jelen esetben - edzés függők. De ha a leírt összes tünetből elérjük a diagnózis által felállított szükséges mennyiséget, akkor igen, feltételezhető, hogy többről van szó, mint „szimplán" csak: szenvedélyesen sportolni. Vagy vegyük kedvenc edzőm példáját, akit az UB utolsó 30 km-én kísértem, miután több részletben megtett már ugyanekkora távot. Azt csak mellékesen említette meg, hogy napközben lesett egy körme a lábujjáról, valamint, hogy vérhólyag nőtt a talpán; sportember az ilyet már fel sem veszi. Na de, hogy elüssük az időt, felvetette, nekem milyen érdekes is lehet pszichológus szemmel nézni, a futókat, akik különböző problémáik ellenére is itt koptatják körülöttünk az aszfaltot. Egyikük, fájó térddel és derékkal is neki vágott a versenynek. Meg is lett az eredménye, bár lefutotta a rá rótt penzumot, a következő hetekben a lépcsőn is alig bírt lemenni, nemhogy futni. Eszembe jutott közben egy másik ismerősöm, ő szervi - nőgyógyászati - problémákkal küszködött egész télen. Ennek ellenére három félmaratont futott tavasszal. Néha majdnem rosszul lett, néha csak sétálni bírt, de kellett neki az érem, a tudat, hogy megbírja csinálni. Miután a korábban leírt eszmefuttatását végig hallgattam, csendben utaltam neki, arra a nem is sokkal korábban lefolytatott beszélgetésünkre, melynek során elmesélte, találkozását egy sebész barátjával, aki megvizsgálta a térdeit. Erre a vizsgálatra az után került sor, hogy tavasszal több maratont is teljesített, szinte heti rendszerességgel, persze csak azt követően, hogy lefutotta a Balaton Szupermaratont. Az utolsó 42 km-es távját viszont szinte már csak sétálni tudta, annyira megerőltette a lábát. Az orvosnál kiderült, hogy mindkét térdében porcleválás található, egyikben nagyobb, mint a másik, és csak a műtét hozna valós eredményt. Amikor, megkérdeztem, ez esetben miért nem a sebész kés alatt van éppen, ahelyett, hogy itt gyötörné magát, azt válaszolta, nem tud, vagy még inkább nem akar leállni. Amíg bírja, futni fog, és ha már nem mozdulnak a lábai, majd akkor abbahagyja... De mi lesz vele utána, mert felmerült bennem a kérdés, hogy miért is fontos, folyamatosan úton lenni, miért nehéz otthon. Egy korábbi páciensem egyszer arról beszélt, gondjai vannak a tanulással, mert ha csak csöndben ül a könyv fölött, mindenféle negatív gondolatok jönnek elő, amikkel nem tud megküzdeni, túlságosan is félelmetesek. Így bekapcsolja a tévét, rádiót, hogy a zaj segítsen neki elterelni a gondolatait, na de akkor nem tud koncentrálni a tanulásra. Ördögi kör. Ezért érdemes elgondolkozni azon, miért is sportolunk, mert ha a pl. a sérüléseink miatt végül nem tudjuk folytatni, mi lesz a menekülési útvonal a nyomasztó érzések, gondolatok elől. És azt se felejtsük el, hogy sok sérülés elkerülhető lenne, ha a pillanatnyi élvezet helyett, mint a futás is, pihentetnénk, kímélnénk egy kicsit a testünket, hogy hosszú távon tovább legyünk képesek a mozgásra.

Visszatérve egy pillanatra még történetem elejére, miután megtudtam, hogy nem futhatok, lázasan el kezdtem rajta gondolkozni, mi is legyen helyette, mert az fel sem merült bennem, hogy ne legyek ott. Némi külső segítség és támogatás után meg is született a gondolat, kerékpározni tudok, ide nekem egy egész tavat. Hát így esett, hogy átéltem 212 km kerekezést, közben sorra véve számtalan jelenséget, amikről a könyvünkben - Fejben dől el, Sportpszichológia mindenkinek - olvastam. Találkoztam enyhe holt ponttal, úgy fél távnál, de tudtam, nem fogok megállni, ha az első százat már meg tettem. Találkoztam majdnem fallal, amikor 130 km-nél görcsölt a hasam a sok energia szelettől és iso italtól. De ezeknél is erősebb volt a bennem lévő félelem vagy motiváció (?) - nem mindegy minek fogjuk fel -, attól, hogy sötétben, egyedül menjek. Ez a motiváció olyan erős volt, hogy amikor az utolsó előtti frissítőnél, már sötétben (!) úgy éreztem muszáj pihennem, leülnöm, - „Most egy kicsit nem megy tovább." - mellém szegődött a szerencse két kerékpáros személyében, akik megfelelő tempó mellett felajánlották, hogy menjek velük, így ők húztak át a következő 20-25 km-en, ahol már a megbeszéltek szerint vártam be kísérendő futómat. Ezúton is köszönöm nekik!

A várakozás alatt is érdekes volt megfigyelni a futókat, különösen az fogott meg, hogy az egyéni teljesítők közül, talán a harmadik helyen poroszkáló milyen állapotban is volt ott és akkor, úgy éjfél tájékán. Amikor oda ért, mintha valahol nagyon a távolban járna a tudata, a tekintetén ködfátyol. Éppen csak beesett a frissítő pontba, felmarkolt valamit, talán azt sem tudta, mit, majd, mint a gép, folytatta útját. A lábai, mintha csak gép lenne vitték előre, éppen csak, hogy futni bírt. Így tudom elképzelni Philipidészt, aki miután megtette a Marathón - Spárta - Marathón távot, átadta az üzenetet és holtan esett össze.

Zárszóként még egy jelenség, amit kiemelnék, a feladás. Az egyik ismerős - kétfős - csapat feladni kényszerült a versenyt, miután egyikük úgy érezte, nem bírja tovább. Egyrészről úgy gondolom, jó döntést hozott, ha úgy érezte már lesétálni sem bírja a rá váró km-eket, nincs mit tenni. Másrészről érdemes megvizsgálni az előzményeket, amik a döntéséhez vezettek. Adott egy, a verseny előtt pár héttel megejtett apróbb műtét, amit bár kihevert, a seb begyógyult, mégis alig tudott edzeni a versenyre, saját maga sem volt biztos benne, képes lesz a rajthoz állni. Úgy gondolom kötelességtudatból, és mert a lelkiismerete nem engedte, hogy cserbenhagyja társát, inkább bevállalta az indulást. Talán már itt jobban át kellett volna gondolniuk a dolgot. Habár a verseny befejeződött, a helyzetet fel kellett dolgozni pszichésen is. Újra, meg újra megbeszélték egymással és másokkal is, hogy mi történt, mit kellett volna csinálni, máskor, hogyan fogják, másképp. De főleg el kellett fogadniuk, hogy az adott helyzetben ez volt a lehető legjobb döntés, amit meghozhattak.

Így végül megnyugodnak a kedélyek, elcsitulnak a hullámok, az emlékekből összeáll egy komplett történet (narratíva), amit aztán az unokáknak is büszkén lehet majd mesélni a kandalló mellett, hintaszékben.

Menczel Zsuzsa - menczelzsuzsa.com

Kapcsolodó cikkek

Bejelentkezés

Regisztrálok Elfelejtettem a jelszavam

Szavazás

Miről olvasnál a SPORTORVOS.HU oldalon?

Miről olvasnál a SPORTORVOS.HU oldalon?

Kérünk, hogy válassz a felsorolt témák közül (akár többet is), amiről szeretnél olvasni portálunkon!