Betöltés

Mit keresel?

Sportsérülés Sportszülők

A gyerekek hogyan előzhetik meg a sportbalesetet?

Megoszt

A sportsérülés szempontjából mindenki – így a gyermekek is – veszélyeztetett, aki bármilyen testedzést, sporttevékenységet folytat, ezért célszerű betartani a megelőzést szolgáló tanácsokat. A sérülésekre különösen hajlamos – fentebb felsorolt – embercsoportok számára az óvatosság és a szakszerű edzésprogram betartása mellett másfajta módszerek is rendelkezésre állnak, melyek segítenek testi épségük megóvásában.

gyerekek sportsérülése

A gyermekek hatékony sérülésmegelőzéséhez közös erőfeszítés szükséges: elengedhetetlen a sportszülők és az edző aktív és folyamatos együttműködése. Vajon mit tehetnek a sportbalesetek megelőzésére:

  • A kontakt sportoknál lehetőleg olyan edzés csoportba kell sorolni a gyereket, melyben – kortól függetlenül – a többieknek is hozzá hasonló szintű az ügyessége. Ha ez nem lehetséges, érdemes inkább más sportot keresni a gyereknek, amely megfelel ügyességi szintjének.  A kezdőket érdemesebb általában csak sportolásra kiválogatni és a sportágat csak később meghatározni. Az után, hogy pontos felmérésre kerül a gyermek fizikai és mentális állapota, ügyességének foka. Sportolásra egyetlen gyereket sem érdemes erőltetni, főként, ha fizikai adottságai sem alkalmasak rá.
  • Csak megfelelő képesítéssel és engedéllyel rendelkező trénerre bízhatók a gyermekek. Ezek a szakemberek, – hasonlóan az egészségügyiekhez – külön képzésben részesültek, melynek birtokában megelőzhetik a sérüléseket, időben felismerik a problémákat és gyors, szakszerű segítséget nyújtanak az esetleges sérüléseknél.
  • A szezonkezdet előtti alkalmassági vizsgálaton való részvétel minden, sportot űző gyermek számára kötelező.
  • Jelentéktelennek tűnő sérüléssel sem sportolhat a gyermek. Csak gyógyulása után, teljes fájdalommentes állapotban kezdheti újra a sportot.
  • A rendszeresen sportoló gyermekek különös figyelmet igényelnek és minden olyan tünettel, amely hatással lehet fizikai teljesítményükre érdemes egészségügyi szakembert felkeresni. Akkor is hozzáértő szakember véleménye szükséges, ha sérülés után látható jelek mutatkoznak az alsó, vagy felső végtagon, és komoly fájdalom jelentkezik, amely lehetetlenné teszi a láb, vagy a kar normális mozgatását.
  • Sportolni – nemcsak a gyerekeknek – kizárólag biztonságos környezetben lehet. Egy rosszul megépített, veszélyes eszközökkel telirakott játszótér, a nem biztonságos tornaterem, az elavult felszerelések, az elhanyagolt futballpálya rozoga kapuja megannyi balesetveszélyt rejt magában.
hirdetés

Mit tehetnek a gyermekek?

  • gyerekek sportja
    Számukra mind a játéknál, mind a sportnál fontos a jó testi kondíció. Versenyszerűen sportolóknál szükséges a rendszeres alkalmassági vizsgálat.
  • A játékszabályok betartása, megelőzheti a sérüléseket, baleseteket.
  • Bizonyos sportágakban elkerülhetetlen a megfelelő védőfelszerelés használata.
  • Elengedhetetlen a sportágban használt eszközök kezelésének alapos ismerete.
  • Kerülendő a játék, a sport, ha nagyon fáradt a gyerek, vagy ha fáj valamije.
  •  Sportolás előtt elhagyhatatlan az alapos bemelegítés utána pedig a levezető gyakorlatok. Bemelegítésnek kiválóak a nyújtó gyakorlatok, vagy a könnyű kocogás, ezek minimalizálják az izomhúzódás, vagy más lágyrész sérülések kockázatát, felmelegítik és rugalmasabbá teszik a test szöveteit. A levezetés gyakorlatai, pedig kilazítják a sport közben megfeszült izomzatot.

Tanácsok a sérülés megelőzésére

gyerekek a sportpályán

A sérülések megelőzésében, illetve a régiek kiújulásában a következők segíthetnek:

  • Térdhajlításnál kerülendő a 90 fokon túli hajlítás. Kerülje a 90 fokon túli térdhajlítást, ha féltérdhajlítást csinál.
  • Nyújtás közben kerülendő a térdcsavarás.
  • Ugrásnál hajlított térddel történjék a talajfogás.
  • Kevésbé megerőltető sportok (pl. golf) előtt is érdemes bemelegítést végezni.
  • Kerülendő a fizikai túlterhelés.
  • A bemelegítő stretching mozgassa át ez egész testet. Nyújtsa az Achilles-inat, a combhajlító és combfeszítő izmokat. A bemelegítést nem érdemes elkapkodni, az alapos munka megvéd a későbbi sérüléstől.
  • A fizikai megterhelést kívánó sportok, illetve versenyek után levezetésként ajánlott a néhány perces séta, kocogás, amely segít a pulzusszám normális értékre való visszaállásában.
  • A sportágnak megfelelő lábbeli viselete is melegen ajánlott, mert az garantálja a láb stabilitását, jó fekvését.

Futáskor kerülendő a kemény talaj, az aszfalt, a beton és a hepehupás felület. A dombra felfelé futás növeli az Achilles-ín terhelését és a sérülés kockázatát.

Tagek

Talán ez is érdekel

Kommentálj

Your email address will not be published. Required fields are marked *