A vérkeringés – a sportolás élettana
Megoszt
A cikk Dalmady Zoltán: A sportok egészségtana (1913) című könyve alapján készült!
Mindenki tudja, hogy a szívbajos emberek mily rosszul bírják a testi munkát: lépcsőjárás, emelgetés, oly kellemetlen érzéseket, nehéz légzést és szívdobogást okoz náluk, hogy kénytelenek a munkát abbahagyni. Principiális különbség azonban nincsen a szívbajos és az egészséges emberen észrevehető jelenségek között, s nincs az az ép ember, ki nem érezné ugyanezeket a kellemetlenségeket, ha megfelelően erős munkát végez.
Mindenki meggyőződhetik saját magán arról, hogy már a legkisebb mozgás is emeli a pulsusszámot. Fekve kevesebb a pulsus mint ülve, s így kevesebb, mint állva. A járás, de különösen a rövid idő alatt nagy mozgással, vagy munkával járó cselekvések igen jelentékenyen emelik a pulsusszámot. Sebesebb járáskor 100-110 lesz percenként a pulsus, hegynek föl gyorsan menve 120-140, megerőltető mozgások és nagy sebességek pedig akár 250—re fölszöktetik a pisusszámot, így a gyors futás biciklizés, úszás, evezés (Fiat, Kolb stb.). A magas pulsusszám jó ifeug megmarad még akkor is, mikor a mozgás már megszűnt, de bben a tekintetben az emberek egyéni viselkedése igen különböző (Villaret, Dietzen és Moritz) s a külső körülményeknek is jelentékeny befolyásuk van). Bizonyos, hogy a pulsusszám lassabban tér vissza a rendes mederbe, mint a légzés (lagrange).
A pulsus minden hulláma egy-egy szívösszehúzódásnak felel meg, a pulsus magas száma tehát szapora szívműküdést jelent. A szív minden összehúzódása vért lök az ütőérrendszerbe, s így a szívizom munkát végez, melynek nagysága óriási. 24 órára 75-85.000 méterkilogrammra becsülik. Természetes, ha a szívnek percenként többször kell kiürülnie, nagyobb vérmennyiséget mozgatnia, úgy az időegységre eső munkája nagyobb lesz, különösen, ha még a vérnyomás is emelkedett. Igen erős testi munka megtízszerezheti a szívnek munkáját.
Arra a kérdésre, hogy mi indítja a szívet fokozott tevékenységre, eltérők a válaszok: vannak, kik a vér hőmérsékletének változásában (Mansfeld), mások a szénsav fölhalmozódásában keresik az okot. A gyorsult vérkeringéssel a szervezet mindenesetre eléri azt, hogy szénsavjától könnyebben megszabadul s bőven nyer oxigént.
Ameddig a szív pontosan végzi a föladatát, amíg tartalékerőinek mozgósításával bírja a fokozott munkát, nincsen semmi baj, semmi kellemetlenség. A pulsusszám nagyobb, a vér gyorsabban kering s a dolgozó izmok bőven kapják a tápláló és megtisztító vért. Sőt – mint látni fogjuk – egyenesen hasznunkra lehet a szív ilyetén megdolgoztatása, mert a szív, épp úgy mint más izom, munkától erősödik, fala izmosabb, vastagabb, erőteljesebb lesz. Ha azonban a működés olyan gyors, hogy a szív már nem bír a szükséglettel lépést tartani, beáll az az állapot, hogy a szív összehúzódik, mielőtt még egészen megtelt volna, s így a pulsus szapora és gyors lesz, de gyönge és kishullámú. Már ez nagy akadálya a vérkeringésnek s az egész szervezet vérrrel ellátásának, de még nagyobb a baj, ha a további erőltetett munkától a szív gyöngül s összehúzódásaiban nem ürül ki egészen s nem kellő erővel forgatja a vért. Ilyenkor támad a tüdők szokatlan vérbősége, a pangás, ami a légzést annyira nehezíti s eredménytelenné teszi. A szív izomzata ellazul, enged a nyomásnak s mert nem tud a tömlő egészen kiürülni, -tágul. Beáll a sportemberek rettegett veszélye, a szívtágulás. Normális viszonyok között, egyébként ép szívű s egészséges embereken aránylag hamar elmúlik a szív akut tágulása, de ha gyakran ismétlődik, maradandó bajokat okozhat. Már Galenus egészségtelennek mondta a túlzott atletizálást, és a XVIII. század orvosai (Lancoso, Morgangni) tudták a túlzott munka szívbaj okozó hatását, s adataikat a modern orvostudomány megerősíti. Schott 1890-ben közvetetlen kísérleteket végzett a birkózás szívtágító hatásának tanulmányozására, s újabb időben, mikor a Röntgen-átvilágítás közvetlenül láthatóvá teszi a szív nagyságát, mindennemű sport szívre való hatása részletes tanulmány tárgya volt (Football: Pick és Selig; vívás: Stark és Huber> torna: Smith és Mallwitz stb.).
Újabban több esetben, több sportfajnál a szívnek múló megkisebbedését is megállapíthatták, mely néha már aránylag csekély mozgás után is föllép. Létrejöttének körülményei még nincsen tökéletesen tisztázva. A szívtágulás kétségtelenül sokkal fontosabb jelenség, s hozzá még egyáltalán nem ritka
Természetes, hogy a mellkas rögzítése teleszívott tüdőkkel, ami a karok és a törzs nehéz munkáinál oly elkerülhetetlen, szintén határozott befolyással lesz a vérkeringésre. A lélegző mozgások szívműködést segítő hatása elmarad, s a testből a vér nehezen megy a nagynyomású mellkasba s a benne lévő szívbe. A vérkeringés tehát nehéz: a vivőerek kiürülése a szív felé akadályozott, s ennek következtében pang a vér a testben. A vivőerek kiduzzadnak, megduzzadnak a szervek, különösen a máj. A szív hamarosan kiürül, de nem kap elég friss vért, s egyrészt nincs mit forgatnia, másrészt maga is csak sovány koszton, szénsavas véren él. Az olyan érzékeny izom, mint a szív, nagyon hamar megsínyli az oxigénhiányt s izomzata petyhüdt lesz, gyönge. Ha most ilyenkor vége az erőlködésnek, megnyílik a hangrés, meglazul a mellkas és hirtelen csökkenik a mellüri nyomás, az előbb megtorlódott vér teljes erővel tódul a lazafalú szívbe – s kitágítja azt. Nemcsak a kitartó gyakorlatok, hanem az erőlködéssel járó gyakorlatok is veszélyeztetik a szívet.
Érthető, hogy a sportok egészségtanában a vérkeringés állapotára mindenkor a legnagyobb figyelemmel kell lennünk.
A cikk Dalmady Zoltán: A sportok egészségtana (1913) című könyve alapján készült!
