A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavaros (ADHD) gyermekek sportolása

A testi fejlődéssel párhuzamosan dinamikus változás zajlik a mentális érés területén is, aminek eredményeképpen a gyermek megtanul alkalmazkodni a külső környezetéhez, elfogadja a felállított szabályrendszereket, annak megfelelően viselkedik, integrálódik abba a szociális közegbe, ahol elfogadja a társait, és ő is elfogadottá válik. Ez az alkalmazkodási képesség azonban egészséges pszichés fejlődést feltételez. A mára a köznyelvbe is begyűrűzött ADHD mozaikszó (Attention Deficit Hyperactivity Disorder – figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) a pszichés fejlődés egyfajta zavarát jelenti, ami a gyermekek sajátos és jól meghatározott viselkedési problémáit okozza. Ahogy a kifejezés is utal rá, alapvetően olyan figyelemhiányos állapotról van szó, amikor a gyermekek szétszórtak, szertelenek, szórakozottak, örök álmodozók. Nem tudnak összpontosítani, az őket érő információdömpingből képtelenek a lényegre koncentrálni, idegrendszerük hamar kifárad, és mindez tanulási és viselkedési problémákban nyilvánul meg. A tüneteket gyakran színesíti a feltűnően nagy mozgásigény: a belső nyugtalanság kifelé állandó motoros kényszerben, izgés-mozgásban nyilvánul meg. Ezek a gyermekek sokszor nehezen befolyásolhatók, adott helyzetekre indulatosan reagálnak, türelmetlenek, féktelenek, impulzívak. Ritkábban éppen ellenkezőleg, keveset mozognak, inkább meglassulnak, merengővé válnak.

Az ADHD-s gyermekek mozgásfejlődése több ponton eltér egészséges társaik megszokott fejlődési ütemétől. Jellemző rájuk, hogy egyes fejlődési fázisok kimaradnak vagy lerövidülnek, így az adott mozgáskészség nem mélyül el, nem tudja kellően megalapozni a fejlődés következő lépcsőjét (Révész-Kiszela). Ennek következtében a túlmozgást, a hiperaktivitást a koordináció, az egyensúly zavara jellemzi. A térbeli orientáció és a testséma összerendezetlen, mind a nagymozgások, mind a finommozgások területén az örökmozgó gyermek motoros képességeinek jelentős deficitje figyelhető meg. Ennek eredményeképpen ezek a gyermekek csetlenek-botlanak, ügyetlenek, szelesek, nincs veszélyérzetük, a saját és társaik testi épségét is gyakran veszélybe sodorják, gyakran szenvednek el sérüléseket.

Ha a betegség genetikai okra vezethető vissza, vagy idegrendszert érintő károsító folyamat következménye, akkor többnyire korán jelentkezik, és nehezebben befolyásolható. Míg ha döntően környezeti hatások váltják ki, például elszenvedett pszichés stresszhatás húzódik meg a háttérben, akkor a kezelhetőség és a prognózis is jóval kedvezőbb. A kezelés célja minden esetben az egészséges pszichoszociális fejlődés előmozdítása, eszközei pedig az individuális, de a környezetet is bevonó komplex pszichiátriai kezelés, a különböző fejlesztő, viselkedésterápiás és gyógypedagógiai foglalkozások és a gyógyszeres kezelés. A rendszeres, szervezett mozgásterápia több támadásponton is hozzájárul a javuláshoz, de önmagában nem oldja meg a fáradhatatlan gyermekek problémáit. Ismert tény, hogy a mozgásfejlesztés jótékony hatása érvényesül más területeken is, például a tanulási képességekben, a szociális kapcsolattartás javításában, az önértékelésben, a magatartászavar enyhítésében (Verret). A fizikai aktivitás túl azon, hogy fejleszti a motoros képességeket, korrigálja az egyes részképességek területén mutatkozó deficitet: javítja a koordinációt, a térbeli tájékozódást, a mozgások precíz végrehajtását, csökkenti a sérülésveszélyt, és természetesen javítja az általános kondíciót.

Mindez aláhúzza az ADHD-s gyermekek rendszeres fizikai aktivitásának fontosságát. Ennek színtere lehet akár speciális mozgásterápiás foglalkozás vagy akár a mindennapi tömegsportban való részvétel is. A speciális mozgásterápiák közül talán a legismertebb hazánkban az ún. Ayres-terápia vagy „szenzoros integrációs terápia”, amikor a tapintás, az egyensúly-érzékelés ingerlése útján a gyermeki idegrendszer az alapvető mozgásokat újraépíti, elmélyíti, tökéletesíti.

Hogyan válasszunk sportágat ezeknek a gyermekeknek? Pontosan úgy, mint bármely más gyermeknek. Fontos a sportágak megismerése, kipróbálása, megtapasztalása. A gyermekek maguk is képesek eldönteni, hogy melyek azok a mozgásformák, amiket könnyedén végeznek, amiben örömüket lelik. Hogy melyik az a közeg, ami elfogadóbban fordul feléjük, amibe jobban be tudnak illeszkedni. Vita tárgya, hogy az egyéni vagy a csapatsportok ajánlhatók inkább, hiszen abban az esetben, ha a gyermek figyelemzavara, együttműködési készsége eleve megakadályozza a csapatban való részvételt, akkor nagy valószínűséggel nem fogja örömét lelni a fociban, a kosárlabda- vagy kézilabda-játékban. Ezzel szemben sikeres lehet a futásban, úszásban, teniszben, pingpongban, hiszen ezekben sokkal nagyobb odafigyelést élvez az edzők, pedagógusok irányából, és nincs kitéve a közeg elutasító, kiközösítő magatartásának. A harcművészetek is ajánlottak, hiszen ezek alapját egy adott mozdulatsor precíz, már-már rituális begyakorlása jelenti. Kifejezetten előnyösek továbbá a koordináció, az egyensúly javításának céljából is. Fegyelmet, koncentrációt, önuralmat, higgadtságot fejlesztő hatásuk is hozzájárul a gyermekek komplex fejlesztéséhez. Sportági jellegzetességénél fogva előnyös lehet a tornasport is, azonban a sérülésveszély nem elhanyagolható, ezért csak bizonyos esetekben javasolt. A lovas terápia különösen ajánlott, hiszen javítja a mozgáskoordinációt, az egyensúlyérzéket, de fejleszti az önfegyelmet, a kitartást, növeli az önbizalmat, és sikerélményt is szerez. Összességében a legjobb tanács az ADHD-s szülők sportágválasztásakor az örökzöld mondás, miszerint „nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos”.

Az ADHD-s gyermekkel foglalkozó edzőknek, testnevelőknek szükséges elsajátítani azokat az alapvető ismereteket, amelyek a gyermekek megértésében, elfogadásában segítik őket. Rendelkezniük kell továbbá pedagógiai módszerek széles tárházával, amivel a gyermekek érdeklődését, figyelmét, ha rövid ideig is, de fenn tudják tartani. Az edzések, foglalkozások lebonyolításában fontos a rendszeresség, a strukturált, tervezett, rutinszerű lebonyolítás, hiszen ez tovább javítja a gyermekek kooperációját (Lavay). Ügyelni kell a biztonságos közegre, a folyamatos felügyeletre, hogy a sérülések előfordulását minimalizálni tudjuk. Az ADHD-s gyermekek között jóval gyakoribbak és súlyosabbak a sportsérülések, mint az átlagpopulációban.

A gyógyszeres terápia támadáspontja a központi idegrendszer, amelynek stimulációja paradox módon javítja a figyelmet és a koncentrációs készséget, a tanulási képességet és a magatartást. A gyógyszerek befolyással vannak a hőháztartásra, az izzadásra: könnyen túlmelegedést okozhatnak, amivel számolni kell szélsőséges időjárási körülmények között. További probléma lehet a közérzetre gyakorolt mellékhatásuk, mint például az alvászavar, az étvágytalanság vagy a hasi diszkomfortérzés és a fejfájás (White).

A versenysportban való eredményes jelenlétet esetükben nemcsak a motoros képességek terén észlelhető lemaradás hátráltatja, hanem a kitartás, a megküzdőképesség, az elkötelezettség, a kommunikáció és a kudarctűrés hiánya is, akárcsak az összpontosításra, a magas szintű koncentrációra való képtelenség, ami a versenysportban megengedhetetlen. Ennek ellenére számos sportág elitsportolói között megtalálhatjuk az ADHD-s gyermeket, serdülőket és fiatal felnőtteket. Minden idők legsikeresebb olimpikonja, Michael Phelps gyermekkorában minden kétséget kizáróan hiperaktív volt; valószínűleg ez alapozta meg sportkarrierjét is.

Forrás: GYERMEKSPORT – Fizikai aktivitás a megszületéstől a felnőtté válásig (szerző: Dr. Vannai Judit)