Életmód váltás! Ez az állítás nem csak a mozgással kapcsolatban helytálló, hiszen ha egy szűk, zárt környezetből kilépünk máris igaz, hogy kitárul előttünk a világ. Előttem nem csak a világ tárult ki az új életformámmal, hanem én tágítottam tovább a határokat, keresve a további lehetőségeket. Mi az, amit még meg tudok csinálni, mire vagyok még képes? Kipróbáltam magam a gyaloglásban, a gerinctornában, az úszásban, elkezdtem edzőterembe járni, amely mind-mind az állóképességem növelését, az erőnlétem fokozását, a mozgást szolgálta.
Férjem unszolására, aki nagyon szeret kerékpározni és baráti társasággal bejárta már hazánk valamennyi érdekes, természeti szépségekben bővelkedő táját, sőt át-átkerekezett a szomszédos országokba is, én is megpróbálkoztam a kerékpározással. Azonnal kiderült, hogy ehhez megint más izmok kellenek, mint az előző mozgásformákhoz és persze a gerinc problémám miatt egy nagyon jó minőségű kerékpárra is szükségem van. Gerincműtétem során deréktájon titánium csavarokkal rögzítették a csigolyáimat, a fejembe vésték, hogy nem szabad elesnem. Az addig amatőr szinten és időjárás függő síelés és korcsolyázás már szóba sem jöhetett. Szembe kellett néznem a saját félelmeimmel, mivel nem voltam egy rutinos kerékpározó. Fontos nekem a kerékpáron az első teleszkóp, a rugós nyeregcső az úthibákból adódó rázkódások tompítására, a megfelelő méretű kerékpár, az egyenes deréktartáshoz és a lábak kinyújtásához, a többi már inkább csak kényelmi tartozék. Bizton állíthatom, s az én értékítéletem szerint a legnagyobb dolog az, ha az ember szembenéz a saját félelmeivel és túl tud lépni önmagán is.
A kerékpározásnál is a fokozatosságot és a folyamatosan növelt terhelést alkalmaztam. Én a városban nem nagyon szeretek kerekezni, főleg a kerékpárúton sétálgató gyalogosok és szaladgáló kutyák miatt. Hétvégenként kerekedünk fel és túrázunk. Távolabbi vidékre az autó vonóhorogra szerelhető kerékpártartón visszük a járgányokat. Mindig van a túra során látnivaló, több pihenő, ketten vagy nagyobb baráti társasággal megyünk. Férjem szervezi meg az utakat, nagy része nyilvános, közzéteszi a honlapján is, amelyre túrázni szerető, megfelelő műszaki állapotú kerékpárral rendelkező, önmaga teljesítményét ismerő idegenek is bejelentkezhetnek. Dietetika tanárnőmtől, aki egyben barátnőm is, kaptam felkészítést a sportolásos evés-ivás tekintetében. Ez legalább olyan fontos az út során, mint a jó bringa.
Nagyon megszerettem a kerékpározást, a kezdeti 20-30 km-es utakat követően már 60-70-80 km-t is le tudok tekerni, sőt volt már, hogy sík terepen felállítottam a saját rekordomat egy 88 km-es túrával. Idén már több napos túrát is bevállaltam, amelyben még egy kenutúra is benne volt.
Fontos számomra továbbra is, hogy edzőterembe járjak, hogy az izmaimat karban tartsam, edzésben maradjak.
Életem visszaállt abba kerékvágásba, melyben helyet kapott a mindennapi, hosszú, pihentető alvás, az elengedhetetlen és rendszeres mozgás, a kikapcsolódás, a szellemi és fizikai leterheltség jó aránya. Őszintén szólva jobban érzem magam a bőrömben, mint fele ennyi idősen. A munkával és a határidőkkel járó stresszt kiiktattam az életemből, helyébe a filmek, a zene, az olvasás, az internet, a szenior képzések kerültek. Kiválóan belefér minden a napjaimba, jól használom ki a rám szakadt napi 24 órát. A munkával töltött aktív időszakot követően is ugyanolyan érdeklődő, hírekre szomjazó, a legújabb technikát kedvelő ember maradtam, mint azelőtt.
2015-ben 1500 km-t kerekeztem. Nagyon büszke vagyok a saját teljesítményemre és egy-egy túra után bizony el szoktam mondani, hogy megint átléptem a saját határaimat, így tágul nekem a világ.
A saját tapasztalatairól szóló cikksorozatot Horváth Judit írta!