Cukorbetegség és testedzés

A cukorbetegség a gazdaságilag fejlett országokban a lakosság mintegy 5-6%-át érinti, a cukorbetegek száma világszerte meghaladja a 175 milliót, hazánkban félmillióra becsülhető, vagyis 10 millió lakost figyelembe véve nálunk a lakosság 5%-a tekinthető cukorbetegnek. A betegség nem csupán a betegek nagy száma miatt érdemel figyelmet, de hasonlóan a magas vérnyomáshoz, ebben a kórképben is számolnunk kell az alapbetegség szövődményeivel, amelyek főként az érrendszerben és az idegrendszerben fellépő károsodásokat jelentik. A kezelés költségei ezért mind az egyénre, mind az államra nézve komoly terhet jelentenek. Az észszerű megoldás – mint sok más betegség esetén – a megelőzés lenne, amely a 2-es típusú cukorbetegségben jól körvonalazható: helyes táplálkozás, rendszeres testmozgás, a normális testsúly tartása.

A cukorbetegségnek két formája ismeretes, az 1-es típusú cukorbetegség, amelyben a hasnyálmirigy nem termel inzulint, a beteg ezért inzulinkezelésre szorul, míg a 2-es típusú cukorbetegségben az inzulin termelése nem szűnik meg, azonban a szervezet sejtjei valamilyen okból elvesztik inzulin iránti érzékenységüket, ilyenkor általában nem szükséges inzulin adása. Míg az 1-es típusú cukorbetegség inkább fiatal korban lép fel, a 2-es típusú idősebb korban alakul ki.

A mozgásterápiát a cukorbetegség kezelésében már i. e. 600 évvel alkalmazták az indiai orvosok, a későbbiekben azonban hosszú ideig az orvosok inkább fizikai kíméletet javasoltak, s csak az inzulinkezelés bevezetését követően kezdték ismét – a diéta és az inzulin mellett – a terápia harmadik oszlopának tekinteni. Sajnálatos módon azonban mindmáig a gyakorlatban erről a harmadik pillérről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, s a cukorbetegséggel foglalkozó igen alapos előírásokban is csak futólag történik említés a testedzésről, mint terápiás lehetőségről.