Vízilabda az előkészítő edző szemével
Megoszt
Szedlmayer Ildikó vagyok, edző. Sportpályafutásomat a VASAS úszóóvodájában kezdtem, aztán a Bp. Spartacus úszószakosztályában versenyeztem Kiss László akkor még kísérletező, és kíméletet nem ismerő kezei alatt, 13 évig. Rövid kitérő a búvárúszás és a háromtusa irányába, majd egy hosszabb, 5 éves vízilabdás időszak következett, ami talán így, hogy szinte felnőtt korban kezdtem, mélyebb nyomokat hagyott bennem és talán más jelentőséggel is bír az életemben, mint a sikeresnek ítélt úszó pályafutásom. Sok szép élményt köszönhetek a vízilabda sportnak. Úszóként 32 korosztályos bajnoki címet nyertem, vízilabdásként megnyertük a VASAS színeiben az első hivatalos Országos Bajnokságot, Osloban pedig, az első női vízilabda Európa-bajnokságon ezüstérmet akasztottak a nyakunkba.
Közben elvégeztem a Testnevelési Főiskola nappali, tanári szakát, ami vízi embereknek köztudottan igen kockázatos vállalkozás. Szakképzésnek az úszást választottam és gyógytestnevelésből is diplomát szereztem. Dömötör Zoli bácsinál – akinek köszönhetem, hogy korán úszópalánta lettem – elvégeztem a vízilabda edző képzést. Az úszásoktatást Sárosi Imrétől, máig tisztelt és szeretett Mestimtől tanultam, mellette oktattam több éven keresztül óvodás korú gyerekeket.
A TF után sokáig az uszoda közelébe sem mentem, megszülettek a gyermekeim és első álmomat próbáltam megvalósítani, egy saját belvárosi női torna stúdiót működtetni. Teljesült az álmom, 14 éven keresztül vezettem a Tornád-ó Fittness Stúdiót az V. kerületben.
A gyerekeim révén kerültem újra kapcsolatba az uszodával és valósult meg második nagy álmom, hogy edzőként gyerekeknek tarthatok úszó- és vízilabda edzéseket, átadhatom nekik a sport, a víz és az uszodai élet szeretetét.
11 évig az UVSE előkészítő csapatánál voltam edző, 5 éve a KSI SE edzői csapatának tagja vagyok. Megvalósult harmadik nagy álmom: egy jól működő, sikeres, gyermek centrikus vízilabda klub edzője, pedagógusa lehetek.
16 év alatt rengeteg edzői tapasztalatot szereztem még a meglévők mellé. Szeretném megosztani pedagógiai, szakmai módszereimet nyitott gondolkodású edzőkkel, dolgozzanak a világ bármely pontján. Ezt a célt segíti, hogy 2019 nyarán megjelent a „Vízilabda Általános Iskola” című képes oktatókönyvem, három nyelven. A könyv idén életre is kelt a 12. HaBaWaBa nemzetközi gyermek tornán, ahol okos, gyors játékkal aranyérmes lett a KSI SE U09-es csapata. Kisujjukban van a könyv anyaga, ők voltak a teszt csapat J Érdemes volt megálmodnom a tananyagot. (2016-ban aranyérmet, 2017-ben és 2018-ban bronzérmet szereztünk a gyerekekkel)
Tehát az én szememmel, ami egyszerre élsportolói, pedagógusi, anyai, gyógytestnevelői, úszóoktatói, vízilabdaedzői és egy kicsit vállalkozói is, a következőképpen látom a vízilabda utánpótlását:
Vallom, hogy nincs két egyforma gyerek, sőt, pillanatonként változik a hangnem, amire éppen szükség van, szigor, megértés, humor stb… Ez viszont megérzés, ami a nők 7. érzéke,- illetve a jó pedagógus ismérve – és néha szakmai kérdésekben is érdemes hallgatni rájuk.
Tény, hogy egyre kevesebb gyerek téved le az uszodába, és akik jönnek, azok is egyre gyengébb képességűek. Mit tehetünk? A korai, sokoldalú játékos képességfejlesztés, a korai, 6-7 éves korban elkezdett tudatos edzésmunka, az úszótechnikák minél tökéletesebb begyakoroltatása, már kicsi korban a gyerekek közösséggé kovácsolása, iszonyatos türelem és a gyerekek feltétel nélküli szeretete szükséges ahhoz, hogy a versenyzővé válás kezdetére megfelelő alapképzettséggel rendelkezzenek, és már a vízilabda elkötelezettjei legyenek a gyerekek.
Élményeket kell adnunk nekik, hogy ne vágyjanak máshova, vagy vissza a számítógép adta virtuális, izzadtságmentes, adrenalin termelést fokozó játékaihoz. Ha csak edz a gyerek, – sőt, ami régen volt, csak úszik-, labdát csak képen lát, el is búcsúzhatunk legtöbbjüktől. Az edző kreativitásától függ, milyen fokra tudja fejleszteni a gyerekek mozgáskultúráját. A mai gyerekek nehezen tűrik a monotóniát, hamar ráunnak mindenre, az edző feladata, hogy az érdeklődésüket folyamatosan ébren tartsa. Ebben az irtózatos sebességű információáradatban kell, napi 5-6 óra tanulás után a figyelmét és lelkesedését felkelteni. Példaképpen összeírtam, a KSI SE előkészítő csoportjának mozgásanyagát. Szigorúan a szakmára koncentrálva, nem beleírva az ugrálást a műugróban, a születésnapok ünneplését, a rosszalkodást edzés előtt és sorolhatnám… Élmény nekik, ha az idősebb játékosok beszélgetnek vagy játszanak velük, ha drukkolhatnak a nagyobbak meccsein és minden közös csapat program.
Edző létemre én szeretem, ha rosszalkodnak a gyerekek, ez azt jelenti, van bennük élet. Szeretem, ha élelmes, ha gondolkodik, ha jó ötlete van. Nálam tarthat edzést az a gyerek, aki éppen nem mehet vízbe. A nagyobb gyerekek segítenek nekem a kisebbek edzésében. A kicsik sokszor jobban megcsinálják nekik a feladatokat, mint nekem. A nagy pedig szembesül az edzői munka „szépségeivel”. Nem kell néma csendben edzeni, de tudni kell, hol a határ. Tudom, vaj szívem van, mindenkinek megbocsájtok, ezt tudják a gyerekek is.
A végleges elköteleződés a mindennapokban jön létre. Ezért rendkívül fontosaz első edzők szerepe. Ha teheti az első edző, kövesse figyelemmel volt tanítványa fejlődését, és teremtsen olyan feltételeket, hogy volt tanítványai később is bizalommal fordulhassanak hozzá.
Annak az oktatási módszernek vagyok híve, amely akkor is tovább lép egy másik mozgás tanítására, amikor az előző mozgás még nem tökéletes. Minden gyerek saját tudásához illő feladatot kap, a mennyiség és az intenzitás is képességüktől függ. Szerintem a változatos mozgástanulások erősítik egymást. Minél többféle mozgásfajta van a gyerekek mozgásemlékezetében, annál komplexebb, egyedibb megoldásokra lesznek képesek később.
Az állandó hibajavítás elengedhetetlen. Véleményem szerint nincs olyan korosztály, ahol ez másképp lenne. Az egyénre szabott edzésekben hiszek. Így lehet rövid idő alatt, az úszó technika tanításának ideje alatt, a kondicionális képességeket is a legoptimálisabban fejleszteni.
Szeretném, ha lenne egy, a még nem versenyző korosztálynak kiírt úszó és játékos váltóversenyeket magában foglaló, klubok közötti verseny. Pontokat lehetne gyűjteni és a legeredményesebb klub kapna jutalmat, nem egyéneket díjaznánk. Ha jó versenyszámokat találunk ki, amire készülni is kell, a gyerekek sokkal motiváltabbak lesznek az edzéseken. Természetesen a vidéki klubokra is számítanánk, a Baby Bajnokság mintájára 4 régióban versenyezhetnének a gyerekek. Létrejönne kapcsolat a gyerekek, az edzők és a klubok között.
Egy másik régi gondolatom, hogy a vezető fővárosi klubok legyenek testvér csapatai az általuk kiválasztott vidéki egyesületeknek és segítsék az ott folyó szakmai munkát.
A dicséret ereje: A szülők most még inkább megnézik, hova viszik a gyereküket, fokozottabb az elvárás, érzékenyebbek a gyerekek is, nekünk viszont egyre kevesebb eszköz van a kezünkben a rendteremtéshez. A kiabálás, szidás egy idő után lepereg róluk, eredménye azonban nem sok lesz. A DÍCSÉRET viszont csodákra képes. Ha folyamatosan sulykoljuk a gyerekbe, hogy te semmire sem vagy jó, az első hiba után lecseréljük a meccsen, egyre kisebb lesz az önbizalma, egy idő után elhiszi, hogy ő használhatatlan játékos, akkor minek eddzen rendesen és abbahagyja, vagy csak rosszalkodni fog lejárni, elveszi a többiek kedvét is és tönkreteszi a mi munkánkat. Minden gyerek érték, minden gyerekben találunk valami jót! Keressük meg! Dicsérjük!
A célunk az, hogy egy szélesebb bázis jöjjön létre a jónál egy kicsivel jobb játékosokból, akikből még bármi is lehet. De, ha elvettük idejekorán a gyerek önbecsülését, semmi jóra ne számítsunk.
Lehetünk önérzetes, tévedhetetlen szakemberek, de akkor nem jó úton járunk.
Ha eredményes csapatokat szeretnénk, sikeres együttműködésre van szükségünk a gyerekekkel. A mai gyerekek másképp okosak, mint mi voltunk. El kell magyaráznunk nekik, mit miért csinálunk. És ezt vissza is kell kérdezni tőlük. Fontos dolognak tartom: az elmélet visszakérdezését szóban és írásban. Tapasztalatom szerint a taktikai megbeszéléseken kb. 2×5 perc intenzív figyelemre képesek a játékosok. A megbeszélés hossza pedig gyakran több mint fél óra. Jó ötlet szárazföldön felállítani a játékosokat és úgy gyakorolni egy-egy szituációt. Az emberek zöme ugyanis vizuális típus, jobban megmaradnak az emlékezetében a látott dolgok. Ha ugyanezt még egy füzetbe le is íratjuk vagy rajzoltatjuk, garantáltan legalább a felét megjegyzik.
Vizualizáció: Nem tudom, hány edző él a vizualizáció lehetőségével. A bemutatás fontossága felbecsülhetetlen. Kérjük meg a gyerekeket, hogy mondják el, hogyan kell pl.: lőni és minden apró részletre térjenek ki. Javítsák ki a hibájukat a képzeletükben. Dolgoztatni kell a képzeletüket mind a mozgástanulásnál, mind a motiválásnál. Képzeld el, hogy… pl.: kapufás gólt lőttél!
Relaxáció: meglepő, hogy igénylik a halk zenével egybekötött, 5-10 perces teljes ellazulást nyújtó pihenést a gyerekek. Sok mindentől óvjuk meg őket, ha megtanítjuk őket relaxálni.
A szülők elvárásai
- Szeressék a gyerekét, a gyerek pedig szeressen edzésre járni
- Sikeres legyen a klub
- Jó szakemberek foglalkozzanak a gyerekekkel
- Kulturált környezetben történjen mindez
Hiányzik a junior korosztály
Az a serdülőkorú játékos, aki nem éri el a kívánt szintet 16 évesen, elveszíti a kedvét, mert nem lát jövőt maga előtt. Nem edz, tehát ki sem derülhet róla, mi lett volna, ha… Viszont, ha nem állna meg az élet 18 évesen, amikor még néhány kiemelkedően tehetséges játékoson kívül a többiek fenekén ott a tojáshéj, és lenne junior korosztály, ahol még van két évük, hogy „beleerősödjenek” a felnőttek mezőnyébe, biztosan több kiváló képességű játékos közül válogathatna a kapitány és erősebb lenne a felnőtt bajnoki mezőny, több szurkolót vonzana a vízilabda.
Szeretném, ha mellém állnátok abban a kezdeményezésben, hogy összegyűjtsük és rendszerezzük a legfontosabb szakmai segédanyagokat.
Tanulni mástól nem szégyen, egymástól pedig végképp nem.
Hiszem, hogy a gyerekek oktatására van más út, mint a „már jól bevált”: szeretettel, kreatívan, humorral, sok játékkal tanítani a gyerekeket a vízben és szárazföldön egyaránt.
Szedlmayer Ildikó KSI SE
A cikk eredetije a Magyar Edzők Társasága folyóiratának 2019/03-as számában jelent meg!