Betöltés

Mit keresel?

Aktív idősek Krónikus betegségek Praktikák

Lehetőségek minden mennyiségben

Megoszt

Saját életmód váltás történetemen keresztül szeretnék kedvet csinálni a mozgáshoz mindazoknak, akik nem, vagy keveset mozognak. Élő példa vagyok arra, hogy igenis lehet nulláról kezdeni. Motiváció és akarat szükségeltetik hozzá, de legfőképpen az, ami fejben dől el, az elhatározás.

A gerinctorna egy olyan mozgásforma, mely a gerinc kímélése mellett minden izmot átmozgat a fejtől a lábig úgy, hogy közben megtanít arra, hogy végezzem napi rutin feladataimat is egyenes gerinccel, ha hajolni, emelni vagy cipelni kell. Felesleges terhelés nélkül átmozgat, fejleszti az egyensúlyérzékemet és javítja a testtartásomat. Az úszás pedig a vízben való könnyedebb mozgással adja meg a mozgás örömét. Régebben a gerincműtétem után jártam vízi tornára, akkor tapasztaltam meg azt, hogy milyen könnyedén tudok a vízben mozogni és elvégezni olyan mozdulatokat, melyre a jógaszőnyegen esélyem sem volt. Felváltva, az időmtől és a lehetőségeimtől függően igyekeztem mindhárom mozgásfajtát magamévá tenni és hetente legalább kétszer végezni.

Azt tapasztaltam, hogy egyre javul a testi erőnlétem, minden héttel erősebbnek, frissebbnek érzem magam. Ehhez természetesen nagy, nyugodt alvással is hozzájárultam. A lábam, melyet műtöttek is, de a rehabilitáció elmaradt és egy évig semmiféle javulás nem mutatkozott, sokat fájt még mindig és az ülőmunkától folyton bedagadt a nap végére, ekkorra már a kényelmes sportcipőkben egyre használhatóbb lett. Ma már elmondhatom, hogy ha valaki megkérdezi, hogy fáj-e még a lábam, már szinte el kell gondolkodnom rajta, hogy melyik is fájt a kettő közül? Természetesen mindez azért van így, mert javult a keringésem, megerősödtek az izmok és főként, hogy használom nap, mint nap.

Ezután a gyaloglást meghagytam napi rutinként, az intézni valók miatti mozgáshoz és elkezdtem edzőterembe járni.

Gondolom, hogy sokakat az tart vissza attól, hogy edzőterembe menjen, hogy mit szólnak a fiatalok egy idősebb ember láttán? Bevallom, nekem is megfordult a fejemben, hogy majd megbámulnak, még az is, hogy esetleg kinevetnek. Az első néhány alkalommal eszembe is jutott mindez, amikor az öltözőben, majd a teremben megláttam reggelenként a fele vagy harmadannyi idős fiatalokat. Gépekkel és trx-el edzek, nyak, hát, mell, kar és lábizmokat. Nagy labdával mozgatom át a nyaki és derék izmaimat. kis súlyzóval a karizmokat és futópadon gyalogolok általam beállított sík, vagy emelkedős terepen és sebességgel. Nagyon szeretem ezeket, felváltva, folyamatosan egy órát izzasztom magam, közben sok folyadékot magamhoz véve. Körbenézve azt állapítottam meg már az első alkalommal is, hogy ott mindenki magával van elfoglalva, senkit nem érdekel a másik neme, kora és hogy hogyan edz. Természetesen célszerű mindehhez személyi edző segítségét igénybe venni, aki az edzettségi állapotnak megfelelő, személyre szabott edzéstervet készít számunkra, mellyel garantáltan növelhetjük az állóképességünket és sérülésmentesen folytathatjuk a testedzést. Ez pénzbe kerül, de semmi nem lehet fontosabb az egészségnél.

A saját tapasztalatairól szóló cikksorozatot Horváth Judit írta!

Tags:

Talán ez is érdekel

Kommentálj

Your email address will not be published. Required fields are marked *

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

If you agree to these terms, please click here.