Sport és laborértékek
Megoszt
Sportolók egészségi állapotának meghatározásának egyik alapvető fontosságú része a fizikális vizsgálatokon, anamnézis (kórtörténet, felmenők betegségei stb.) felvételén túl a laborvizsgálatok rendszeres elvégzése, ami elsősorban a vérképet és a vér- és vizeletkémiai paraméterek meghatározását jelenti. Érdemes ismerni ezeket a paramétereket és fontos az is, hogy a mostanában agyonreklámozott FELESLEGES LABORVIZSGÁLATOKAT elkerüljük! Sportolók esetén is ezen értékek a lakosság nagy átlagának egészségesnek tekinthető laboreredményeit mutatják, ezeknek a tartományoknak a megállapítása azonban nem egyszerű, elég, ha az obesitas és koleszterinproblémák elterjedtségét vesszük alapul. A lakosság többsége ugyanis egyáltalán nem egészséges. A normális érték meghatározása lehet egyéni is, az adott személy korábbi értékeiből kiindulva, hiszen vannak olyan emberek, akiknek bizonyos értékei folyamatosan a populáció „normálisnak” tekinthető eredményei alatt, illetve felett találhatóak kismértékben, ami versenysportolók esetében a teljesítményre is pozitívan hathat ki, ám ez általában nem utal kóros folyamatokra.
A leghíresebb esetek közé tartozik Eero Antero Mäntyranta sífutóé, aki eritropoetin hormonhoz kapcsolódó génmutációnak és az ebből fakadó nagyobb oxigéntranszport-kapacitásának is köszönhette sikereit (Kaushansky 2006), ez az eltérés pedig a laborértékeiben (magasabb vvt-szám, hematokrit, hemoglobin-koncentráció) is kimutatható volt.
A sportteljesítmény potenciális összefüggéseit a különböző génekkel egyre jobban megismerjük, a jövőben a személyre és génekre szabott, perszonalizált sportorvosi, sporttudományi támogatáson túl a sportutánpótlás kutatásában is nagy szerepe lesz a DNS vizsgálatának, hasonlóan a mai gyermekkorban végzett antropometriai mérésekhez.
A versenysportolók külön kategóriát képeznek: vannak bizonyos rájuk jellemző veszélyek, állapotok és mérhető működésbeli eltérések. Az edzés hatására jellemzően a plazma karbamid-, kreatinin-, bilirubin-, húgysav-koncentrációja, a CK-, LDH-, ASAT-, ALAT-, ALP-aktivitás, a leukocytaszám emelkedhet meg, valamint a myoglobin szintje is (rhabdomyolysis), utóbbit azonban ritkán mérik. Az eltérések adott esetben akár a referenciatartomány felső határértékének két-háromszorosát is elérhetik. Ezt figyelembe kell venni a leletek értékelésekor (Koutedakis 1993). A vizeletben nagy fizikai terhelés után gyakran kimutatható vér és különböző fehérjék (haematuria, proteinuria, hemoglobinuria, myoglobinuria), pihenés hatására általában ez a jelenség megszűnik. A terheléshez kapcsolódóan jelentkező fehérjeürítés meghaladja a napi 40-80 mg-os értéket. Ennek mértékét µg/perc-ben is ki lehet fejezni (150 mg/nap = 104 µg/perc), és sportolók esetében csak ritkán haladja meg a 400 µg/perc-es (580 mg/nap) értéket, a csúcs 20-30 perccel terhelés után jelentkezik, majd általában pár óra alatt a normál szintre tér vissza (The Olympic textbook of medicine in sport 2008).
Olvasson tovább a részletekről:
