Betöltés

Mit keresel?

Sportoló Sportorvos Sportpszichológia Sporttudomány

Elvesztett sportolók, azaz a sportpszichiáter feladatai, helye és szerepe az élsportban

Megoszt

A sportolók, különösen az elit sportolók speciális populációt jelentenek a sajátságos problémáikkal és egyedi stresszoraikkal, ahol maga a sportkörnyezet is számos sportpszichiátriai kihívást rejt magában. Az élmezőnyben mindig mások a kívánalmak, az elvárások az átlag sporthoz képest. Számos sportág edzője a nagyobb teljesítményekre való motiváltságot, az elhivatottságot már-már az agresszivitás magasabb hőfokában méri. Egy ilyen helyzetben szorongásról, pánikról beszélni “felér az öngyilkossággal – mondják sokszor lakonikusan a sportolók -, mert az edző hamar gyenge, puhánynak tarthat és azonnal leveszi rólad a kezét”. [3]

Miközben a sportvilág mára komoly küzdelmet folytat az élsportban felbukkanó drog és alkoholproblémák ellen, s próbál egyre nyíltabban beszélni az evészavarok veszélyeiről,  a következő tudományos bomba már az ajtónál kopogtat. A szorongásos és depressziós kórképek megjelenése a sportban várhatóan sokkal drasztikusabb végkifejletekhez vezethet. [3] Az öngyilkossági kísérletek és öngyilkosságok sportkarriert derékba törő hatására már most felhívják a figyelmet. 

Az élsportolók professzionális ellátása nem csak a traumatológia, hanem a pszichiátria területén is elengedhetetlen. A sportpszichiáter olyan pszichiáter szakorvos, aki a különböző pszichiátriai kórképeket a sport területén jelentkező speciális jellegzetességekkel, tünetekkel együtt képes felismerni és ennek megfelelően kezelni.

A szerző esettanulmányként több ismert sportoló korábban már közölt és a médiában elérhetővé vált példáján keresztül kíséri végig azt a negatív kaszkádszerű folyamatot, amelynek kapcsán több pszichiátriai nagy kórkép legfontosabb tüneteivel és pszichés jellemzőivel találkozhatnak. Ezek kellő időben történő felfedezése után nyújtott szakszerű segítséggel a sporttragédiák zöme elkerülhetővé válhatna.

Módszerek

A jelen esetben az alábbiakban részletezett, beavatkozástól mentes tartalomelemzés módszerét követem. [1]

A tartalomelemzés lényege, hogy a kutatók a korábban (saját és mások kutatásai keretében) felvett adatokat, szövegeket, ismereteket, egyéb anyagokat újra válogatják, elemzik egy előzetes hipotézis alapján. Saját közleményemben lényegében a korábbi interjúk és közlemények adataihoz tértem vissza. Ezen interjú szövegekből, átiratokból vizsgáltam meg a sportpszichiátria szempontjából lényeges fogalmak és szavak értelmét, az ebben rejlő összetett kapcsolatokat. A második lépésben a különböző tartalmak egyneműsítésével, kódolásával lehetségessé vált az információk összehasonlítása. [1-2] Jelen esetben a közös nevezőt az egyes kórképekhez tartozó tünetek, tulajdonságok, jelzők használata jelentette. Ezt követően, a harmadik lépésben a kielemzéssel olyan jellemzők, tünetek rendszeres együttes előfordulását lehetett megállapítani, amely jelentős többletinformációt hordozott az élsportolók körében gyakori szindrómákra, mint például az evészavarokra, túledzésre. A negyedik lépés az összefüggések értelmezése. Ezzel a technikával a tendenciaszerű együttes előfordulások olyan törvényszerűségeket tártak fel, amelyek egyértelműen új jelentéstartalommal bírtak. [1-2] Az előbbi példánál maradva, a túledzéshez kapcsolódó depressziós tünetek, szorongás és pánik betegség a küzdőtéren.

A pszichiátriai nagy kórképek megjelenéséből pedig egyértelművé válik a sportpszichiáter jelenlétének a hiánya, illetve a feladatainak ellátatlansága. A jelen közlemény összefoglaló tanulságaként ezek felsorolása a cél.

Eredmények

Az internetről több, magától az élsportolótól származó, korábban elhangzott beszámoló elérhető. Az interjút adó legtöbbször okulásul tárja a világ elé gondolatait és érzéseit. A jelen publikáció ezekből az “esettanulmányokból, interjúkból” szemezget a sportpszichiáter szakember szemszögéből megvizsgálva, kielemezve a tanulságokat. Az alábbiakban azokat a pszichés tényezőket emelem ki, amelyeknek komoly szerepe van az élsportolói karrier alakulásában, valamennyi riportban megtalálhatók, fellelhetők.

1) Korán berobbanó hatalmas siker. Valamennyi élsportoló esetében igaz, hogy bár nagyon nagy a hajtás, a küzdelem, mégis ebben a feszes tempóban és szoros megmérettetésben viszonylag fiatalon már komoly sikereket tudhatnak maguk mögött.


Eset-1.

“Huszonkét évesen bejelentette visszavonulásátRuta Meilutyte, a litvánok olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszója, írja az MTI. Meilutyte a 2012-es londoni játékokon, 15 évesen megnyerte a 100 méteres mellúszást, majd a 2013-as barcelonai világbajnokságon is ebben a számban diadalmaskodott. Mindössze 17 éves volt, amikor már az összes létező versenyről volt aranyérme junior és felnőtt szinten is, ami rajta kívül senkinek sem sikerült még. “ [4] Ruta Meilutyte 2012-ben, 15 éves korában nyert olimpiai aranyat 100 mellen. [5]

Eset-2.

“Pedig minden úgy indult, mint egy tündérmesében. Szilágyi Liliána volt a magyar olimpiai küldöttség legfiatalabb tagja a 2012-es londoni játékokon a maga 15 évével, a rákövetkező évben Dubajban 200 méter pillangón második lett, a junior-világbajnokságok történetének első magyar érmét szerezve. Innen már nem volt megállás, a 2014-es nankingi ifjúsági olimpián megnyerte mindkét pillangószámot, a 200-on elért 2:06,59 perces ideje mindmáig egyéni csúcsa.” [6,7]

Eset- 3.

“Évtizeden keresztül Fortuna kegyeltjének érezhette magát Homonnai Luca, minden kívánságát teljesítették, mert az új Janics Natasát látták benne. A már 16 évesen felnőtt világbajnoki ezüstérmes orosházi lány atomjaira hulló karriertörténete egyes szám első személyben. – Az élsport miatt akadt egy kis törés az életemben. Nem is kicsi. Hatalmas és drasztikus. Teljesen kicsúszott a kezemből a fényesen induló sportkarrierem. ” [8]


Az eredmények az edzővel és a családtagokkal közös élményt és egy jövőbeli esélyt jelentenek. Így ők inkább motiváló tényezők és semmiképpen sem a kontroll funkció szerepét töltik be. Pedig a diadal, az ezzel együtt járó hírnév megélése, helyén kezelése legalább akkora (lelki) feladat, mint az olimpiára felkészülés. Az erőltetett testi fejlődést sajnos nem mindig éri utol a pszichés érettség.

2) Teljesítmény motiváció.

Az elvárások kezdetben rendszerint a közvetlen sportkörnyezetből, az edzőktől, a családtagoktól érkeznek. Idővel a sportolókba beépülve azonban önmagukkal szembeni belső késztetésekké, elvárásokká alakulnak át.


Eset-1.

“Meilutyte … a sikerei miatt úgy érezte, hogy mindenki újabb eredményeket vár tőle, nagy volt rajta a nyomás, így azt is nehezen kezelte, hogy könyöktörése (2015) után a 2016-os, Riói olimpián a hetedik lett. Már ekkor is abba akarta hagyni az úszást.
“Nem voltam elégedett magammal, de mennem kellett előre, hogy jó eredményeket hozzak. … ” – idézi a brazil Globo Esporténak adott nyilatkozatot a swimswam.com. Mindent megnyert majd depressziós lett és most 22 évesen  visszavonul az úszó.” [4,5]

Eset-3.

“Amikor a gyereklánnyal szembejön Janics Natasa, azt mondja magában: ” Olyan szeretnék lenni, mint ő. ” Ha ezek után ismerős és ismeretlen edzőktől unos-untalan azt hallja: ” Kicsi, olyan vagy mint Janics Natasa, látom rajtad, előbb-utóbb bizony olimpiai bajnok leszel! “- akkor azt hamar elhiszi, magáévá teszi, konkrét célként fogalmazza meg. És a családja is.” [8]


Hosszú idő múltán a kívánalmak elveszítik eredetüket, gyökereiket, amellyel együtt a realitás kontroll is megszakad és már csak a megfelelni akarás, a teljesítmény motiváció kényszeres monotóniája marad fenn, az zakatol folyamatosan a sportolói fejekben.


Eset-3.

“Gyerekként többnyire a szülő befolyásolja a folyamatokat, de előfordulhat olyan tehetség, aki gondolkodik és hamar ráérez, mi kell neki. Meggyőződéssel hittem, ebbe a kategóriába tartozom. Kényszeresen foglalkoztatott, hogyan, kinél lehetnék egyre jobb és jobb. Gyakran mondták, pont az a bajom, hogy túlgondolkodom a dolgokat – bár menet közben sosem éreztem azt, hogy túlzásokba estem volna. … Megszállottan fel akartam építeni a sportpályafutásomat, bár talán túl hamar váltam tudatossá. Tízévesen a nyári szünetben … Előfordult, hogy az utolsó kör után a focisták locsoltak fel, mert már akkor is addig hajtottam magam, amíg bírtam szuflával. Vitt a hév. Szóltak többen is, hogy a kevesebb tán több lenne, de engem nem érdekelt. Imádtam, ez volt a hobbim, az életem, a mániám. ….. [8] Elkapott a gépszíj. Kajakozni annyit kajakoztam, mint a többiek, de utána olvastam a dolgoknak és írtam magamnak kiegészítő edzéseket. … Gyuri bácsi hamar kiszúrta, hogy külön is edzek, mert ilyenkor fáradtabban mozogtam a szokottnál. Megkérdezte: „Tegnap zugedzettél?” Hímeztem, hámoztam, de … Zabolázhatatlan voltam. Próbált féket rakni rám, de egy idő után rájött, hiába; nincs velem a nap 24 órájában, ezért nem képes gátat szabni nekem. Beletörődött. … Miközben én lettem a Zugedző, a korosztályomból kimagasló eredményeim azt támasztották alá, nincs ezzel probléma, jó úton járok. ” [8]


Elveszik a sportolás öröme, élvezete és csak egy nagyon távoli és egyre elérhetetlenebbnek tűnő cél körvonalai lebegnek a sportolói szemek előtt. Az elért apróbb sikerek, a pozitívumok diszkvalifikálása (figyelmen kívül hagyása) mellett egyre inkább a “kell” -ekre összpontosít, nem örül a jelennek, nem tudja megfelelően értékelni azt.


Eset-3.

” Tizenöt évesen előfordult, hogy megnyertem egy versenyt, de amikor szálltam ki a hajóból és a többiek jöttek hozzám gratulálni, legnagyobb meglepetésükre azt látták rajtam, lógatom az orrom és azt hajtogatom: „Micsoda egy szar pálya volt.” – „De hát nyertél, nem?” – kérdezték.
„Az engem nem annyira érdekel” – válaszoltam. Vagy  ” … a 2016 márciusában Barcelonában átvett világ legjobb juniorkorú kajakosának járó World Paddle Award-díjjal a tarsolyomban is kudarcként éltem meg az évet. Újra a váltás mellett döntöttem. ” [8]


Hajlamos negatív szűrőn át látni mindent, fél a jövőtől, retteg attól, hogy a “nagy dobás” nem sikerül. Azon téves gondolat nyomán, hogy “ha én mindent megteszek, akkor csakis az edző lehet a hibás” – edzőváltásba kezd.

3) A nem megfelelő eredmények kudarcától való intenzív félelmek

A nem megfelelő eredmények kudarcától való intenzív félelmek ott kísértenek a mindennapokban, amely egyrészt egyenes út a testedzés függőséghez, másrészt további szorongásokon és negatív gondolatokon át depresszióhoz is vezethet. Minél bizonytalanabb magában a sportoló, annál többet edz rá, s ettől teljesen kontra produktívvá válik az egész.


Eset-3

Az amerikai edzőtábor után remek formába kerültem. Robbantam. Elhatároztam, hogy K1-200 méteren indulok a 2016-os olimpiai válogatón. Csak erre készültem, hónapokon át erre hegyeztem magam, de annyira, hogy például az első olimpiai válogató előtti szolnoki edzőtáborból a pihenőnapon nemhogy moziba, még haza sem mentem a 40 percre lévő Orosházára, annyira rettegtem, hogy az utazástól elfáradok. … féltem, … nem tudok nyerni a fő számomban. Ezen annyira bestresszeltem, hogy valósággal sokkot kaptam, behisztiztem.  Bezárkóztam a szobámba és azt mondtam magamban, ez az utolsó versenyem, én ezt nem csinálom tovább.  … természetesen túlizgultam a futamomat, förtelmes pályát mentem. [8]


Az élettér, a társas viszonyok teljesen beszűkülnek a sportra. Folyamatosan elégedetlen, kevesli az elért sikereket, s annak reményében, hogy még többet és többet érhet el, önmaga átgondolatlanul emeli az edzésszinteket. A belső kontroll a sport felett már régen elveszett, a külsőt pedig nem fogadja el – ennek egyik szembeötlő bizonyítéka a folyamatos edzőváltás lesz. [3] 4) Szorongás. Pánik. Kényszeres gondolatok és cselekedetek.

hirdetés

Eset-3.

“Pánikroham. Győr. Nyolcadikban … kaptam először pánikrohamokat. Egyik edzésen hirtelen légszomjam támadt, lefehéredtem. Ezek a tünetek idővel ismétlődtek. Egyszer, kétszer, többször. Később attól, hogy már megint nem kaptam levegőt, még jobban pánikoltam. … Egyszer bevittek a kórházba is, mert azt hitték, szívinfarktust kaptam. Gyuri bácsi, pedagógus ember lévén, próbált segíteni, de nem talált megoldást a problémámra. … Hogy mitől kaptam pánikrohamokat? Utólag azt mondom, alighanem a magam által kreált folytonos kényszertől, hogy mindig többet akartam teljesíteni, mint amit előírtak számomra. Egy idő után már túl nagy teherré vált az egész. De nem tudtam megváltozni. ”  [8]


A versenydrukkot átsegítő rutin, vagy az ellenféltől való katasztrófa méretű félelmek legyűrésére alkalmazott babonák, rítusok, kabalák átsegíthetnek a kezdeti nehézségeken. Azonban tudni kell, hogy sem a kudarc, sem a nyerés nem kizárólag ettől függ. A sportolók hajlamosak azt hinni, hogy a már ezerszer begyakorolt műveletek elvégzésében volt a hiba, ezért újra és újra elvégzik ezeket a rítusokat, amely viszont a kényszerek melegágya lehet. [3]

5) Depresszió.

A folyamatos erőfeszítések ellenére a megélt kudarcok, a kimerültség és a kiégés nyomán megjelenik a hangulati labilitás, aztán megfelelő mentális támogatás és szükség esetén gyógyszeres kezelés hiányában depressziós epizóddá mélyül.


Eset-1.

“Meilutyte 2018-ban, egy interjúban mesélt arról, hogy depresszióval küzd. “Nem voltam elégedett magammal, de mennem kellett előre, hogy jó eredményeket hozzak. Mély depresszióba estem, ez volt a legmélyebb pont, amin keresztül mentem életemben.” – idézi a brazil Globo Esporténak adott nyilatkozatot a swimswam.com. “
“Mindent megnyert majd depressziós lett és most 22 évesen  visszavonul az úszó.”  [4,5]

Eset-3.

” Amikor kikerültem a sportból, depressziós is lettem. Ezen nem csodálkozom, bárki, akinek kettétörik az álma, elveszti a munkáját, amiben hitt, szeretett, az nagy valószínűséggel hasonló utat jár be.” [8]

Eset-4.

 “After every Olympics I think I fell into a major state of depression,” said Michael Phelps in a 2018 interview with CNN, who has admitted to using drugs to self-medicate and contemplating suicide. [Minden Olimpia után azt gondolom, hogy major depressziós epizódba estem – mondta Michael Phelps egy 2018-ban a CNN részére adott interjúban, ahol hozzáfűzte, hogy drogot használt öngyógyításként és öngyilkosságot fontolgatott.] [9]

Eset-5.

“Former professional baseball pitcher Justin Duchscherer was diagnosed with clinical depression by a team psychologist in 2009. Duchscherer believes in the pressures of professional baseball and his divorce from his wife contributed to his illness. In a 2009 interview with ESPN, he said, “I felt like a total failure. I felt like, ‘I can’t stay healthy enough to perform, so I’m not doing my job, and I failed at my marriage.’ I started to get into a lot of negative thought patterns.” [Korábbi profi baseball játékos Justin Duchscherer esetében klinikai depressziót igazolt a csapat pszichológus 2009-ben. Duchscherer úgy vélte, hogy a profi baseball nyomása és a feleségétől való válás járultak hozzá a betegségéhez. A 2009-ben az ESPN részére adott interjúban elmondta, hogy “Úgy éreztem teljes csőd vagyok. Úgy éreztem, hogy nem tudok eléggé egészséges maradni a teljesítményhez, így nem csináltam a munkám és kudarcot vallottam a házasságomban. Egy csomó negatív gondolati mintát indított be nálam.] [10]

Eset-6.

A tehetséges testépítő, Luke Sandoe hirtelen halála, megrázta nem csak a rajongói tábort, hanem egész Angliát. 2020-as év csillagának, nagy esélyesének tartották a szakmai berkekben a mindig vidám élsportolót, aki tragikus hirtelenséggel hunyt el, mára már tudjuk, hogy öngyilkos lett.  [11]


6) Testképzavar

A testkép a test belső leképeződése, amelyet formál, alakít a személyiség, a saját tapasztalatok, a testérzetek és testélmények, illetve a külső (szociokulturális, társadalmi) hatások. Az adott korszak által favorizált ideális testalakhoz viszonyítva lehet negatív vagy pozitív. Természetesen a saját test észlelése visszahat a gondolatokra, érzelmekre és ezen keresztül meghatározza az adott viselkedést is.

A testképzavar tehát a testélmény összetett zavara, amely többek között magában foglalja a saját test vagy testrészek torzult észlelésén túl a perfekcionista testideált és a kettő közötti diszkrepancia miatt a folyamatos szorongást, undort és szégyent a saját testi megjelenése miatt.


Eset-3.

“Az első pillanattól, ahogy beültem a kajakba, ez [olimpiai arany] lebegett a szemeim előtt. Azt éreztem, a súlyom hátráltat, ezért tízévesen már végigdiétáztam egy telet. Önszántamból, anya segítségével, mindennapos mérlegeléssel. Öt kilót fogytam tavaszra. Izomzatilag korosztályomnál gyorsabban fejlődtem, amit apukámtól örököltem. ” [8]


7) Evészavarok

Kialakulásuk a sportban számos specifikus faktorra vezethető vissza. Az evészavarokra prediszponáló személyiségjegyek többek között  a teljesítménymotivációval, a megfelelési kényszerrel, a kontroll (pl. impulzus) problematikájával, illetve a perfekcionizmussal függhetnek össze. Kiválthatja a táplálkozási magatartás zavarát azonban az akut stressz (pl. versenyből kizárás), a testképzavar, vagy a diéta hibák.


Eset-2.

“Bulimiás vagyok. Vagy voltam. Nem pontosan tudom eldönteni, hiszen … ha tünetmentes is vagyok, bármikor előjöhet, amikor extrém stressz ér. A lényeg, hogy senki ne lássa, ne is sejtse, mi történik a zárt ajtók mögött. Tehát az első és valóban legnehezebb lépcső a gyógyulás felé, a felvállalás. Leszámolni azzal a gondolkodásmóddal, hogy ez szégyellni való, gyenge dolog. Viszont fel kell készülni arra, hogy az emberek nagy százalékának fogalma sincs arról, hogyan reagáljon egy ilyen vallomásra. … A fortélyok, amiket használtam a leplezésre: sokfélék és kreatívak voltak. Ez az a korszak volt, amelyben tényleg senkinek sem tűnt fel a rendellenesség, mert elszeparálódtam, és állandóan le voltam terhelve. Úgy tűnt, hogy a „különcködésem” a fáradtság miatt van. Evés, hányás, szégyen, önutálat: szépen sorban újra és újra. Állandó éhségérzettel megfűszerezve. … Anyu feloldotta a csöndet … “tudd, hogy nem vagy egyedül ezzel, mert a családunkban nem ez az első eset, hogy valaki étkezési zavaros.” … Szóval jelentkezett a késztetés, hogy a rituálénak – avagy függőségemnek – eleget tegyek, és a jól megszokott pozícióban térdeltem a vécékagylót szorosan magamhoz ölelve, két hányás között éppen, amikor benyitott. Hogy ő most akkor pedikűrözni fog, amíg én csinálom a dolgomat. Hozzátette, ne zavartassam magam… Na, bumm… kétrét görnyedve, kidülledt szemekkel, torkomon akadt a… a szó… Azt hiszem, azzal, hogy a problémám „nem volt problémaként kezelve”, hirtelen láttam magam kívülről, és belém hasított, hogy akkor tulajdonképpen minek roncsolom a testemet és a lelkemet tovább?”  [6]

Eset-7.

“Olympic gold medal-winning swimmer Amanda Beard opened up about her battles with depression in her 2012 memoir “In The Water They Can’t See You Cry,” revealing that she self-harmed as a way of coping, and also struggled with anorexia, bulimia, and drug abuse.” Az Olimpiai aranyat nyert úszónő Amanda Beard 2012-ben “A vízben nem láthatnak sírni” címen nyilvánosságra hozott emlékiratában számolt be a depresszió elleni harcáról, a megküzdés során önsértést végzett, anorexiában, bulimiában és drog abúzusban szenvedett. [12]


A purgálás (mint pl. a hánytatás, hashajtózás) ugyanúgy, mint a nagy zabálások, legtöbbször titokban zajlanak. Ezt kísérheti a kontrollvesztés fokozott bűntudata, a szégyenérzet, amiért az evészavarban szenvedő tudja, tisztában van azzal, hogy ismét tilosban jár. Jellemző még az önmarcangolás, az önértékelési zavar, hiszen erősnek, szívósnak, jó teherbírónak tartják az emberek, miközben valójában nem képes ellenállni, legyőzni még ezt a kis zavart sem.  

8) A kapcsolatok feltöredezése, megszakadása. Marginalizálódás.

8.1) Edzők – gyakori váltások.

A megélt kudarcok miatt folyamatosan zajlik a miértek és az okok keresése.


Eset-3.

“Egy ideig kerestem a válaszokat a miértekre, de nem találtam meg. Egy ideig haragudtam mindenkire, de most már lehiggadtam.” [8]  “Mindig is a maximalizmus vezérelt. Ha azt éreztem, hogy bármi egy picikét is elvesz a teljesítményemből – lehet akár emberi tényező vagy szakmai kérdés –, netán csak szimplán azt láttam, hogy másnál hatékonyabb munkát tudnék végezni, nem hezitáltam, váltottam. Ezért alig több mint egy évtizedes karrierem alatt szép számmal fogyasztottam az edzőket. Hivatalosan csak hárommal dolgoztam együtt, de ennél sokkal többen mérték a részidőimet a motorcsónakból. A szakma jellemzően értetlenül állt azelőtt, miért bánok úgy az edzőimmel, mint a fehérneművel. Cserélgettem őket, és az adott pillanatban mindegyik váltásnak akadt magyarázata. Számomra mindenképp.   [8]

Eset-2

Évek – de legalábbis a 2014-es ifjúsági olimpia – óta Szilágyi Liliá­na a magyar úszósport ügyeletes zseni(jelölt)je. Csakhogy folyamatos vargabetűi, edzőváltásai, magánéletbeli problémái miatt eddig nem tudta beváltani saját és a szakvezetés reményeit. Ekkor még Turi Györggyel edzett a Kőbánya SC-ben, de mivel a 2015-ös kazanyi vb-n a számára csalódást jelentő ötödik helyen végzett a hosszabbik pillangótávon, attól kezdve édesapja, a négyszeres olimpikon Szilágyi Zoltán és Kovács László irányította a felkészülését. Felfokozott reményekkel várta a Riói olimpiát, csakhogy a tündérmese hirtelen műfajt váltott, és horrorrá alakult. Júniusban, ötven nappal az olimpia kezdete előtt Szilágyi váratlanul szakított apjával és Kováccsal, s a Szabó „Joe” József, Csende Zsolt, Ramocsa Gábor trió­val folytatta az edzéseket. Bár Csende világcsúcshoz közeli időt jósolt az olimpiára, „Lilu” kiesett a középfutamban, és 100-on sem lett finalista. Rio után Egressy János, a TFSE edzője kezdett foglalkozni Szilágyival. A kacskaringós életpálya következő állomása Ukrajna. Szilágyi 2017 őszén, a sikertelen budapesti vb után az ukrán válogatott élversenyzőit gardírozó brazil „sztártréner”, Arilson Silva szárnyai alá került. Aztán a csodatévőnek tartott brazilról is kiderült, hogy nem az, és a szintén nem túl sikeres glasgow-i Eb után Lilu a Népligetben tűnt fel, ahol Molnár Ákos lett az edzője.” [7]


A sportoló sokáig azt gondolja, hogy uralja a helyzetet, tudja mit és miért csinál, de már akkor elveszett a belső kontroll, amikor suttyomban többletedzést tart, egyre más étrend kiegészítőt használ, vagy jóval kevesebbet pihen az előírtnál. Sodorják magukkal az események. A külső kontroll hiánya, mint korábban arról már volt szó, a gyakori edzőváltásokban is tetten érhető. Nem fogad el a sportoló ekkorra már senkitől semmit, úgy gondolja mindenkinél jobban tudja mire van szüksége. Így a sztár edzők is hamar devalválódnak általa.

A kölcsönös bizalmon, megbecsülésen alapuló és az éveken át számos viszontagságot kipróbált, de a közös cél elérése érdekében eggyé kovácsolódott, jó kapcsolat megszűnésével elveszik annak a lehetősége is, hogy az egészségügyi szakemberek segítségét kérve a helyes útra terelődhessen a folyamat.

8.2) Szülők – kölcsönös számonkérések.

Az élsportolói karrierre szánt gyermek pályafutásának megtöretése legalább annyira fáj a szülőnek, mint magának a sportolónak.

A szülők is éveken át nagy áldozatra képesek a sikerért, a kudarc számukra szintén felfoghatatlan, az okokat első sorban másban és máshol keresik, soha sem önmagukban.

hirdetés

Eset-3.

Apukám vállalkozó … tőle örököltem a maximalizmusomat. Anyu … délutánonként nap mint nap negyven kilométert autózott miattam oda-vissza, egy idő után jobbnak látta feladni az otthoni vállalkozást. Onnantól kezdve lényegében 24 órában engem menedzselt. … Egyszer próbáltam meg csalni az edzésen. … Nem szidott le, de hazafelé elbeszélgetett velem. „Ennek így nincs értelme. Nagy áldozatot hozunk mi is azzal, hogy nap mint nap 40 kilométernyit ingázunk. Ha mi vállaljuk, hogy edzésre hordunk, az a minimum, hogy te is mindent megteszel!” – mondta. Teljesen korrekt kérés. Anyukám öt éven át hurcolászott. Nem tudott dolgozni mellettem – igencsak nagy áldozatot hozott. … A sok biztatás, dicséret hatására anyuék is komolyan gondolkodtak a kajakról, céltudatosan neveltek, nem pedig úgy, hogy „csinálgasd kislányom, de nem kell erőlködni, csak érezd jól magad”. … A hosszú távú cél elérése érdekében folyamatosan túlfeszített állapotban éltem, edzettem, versenyeztem. A magam által túlzottan korán és túlzottan magasra tett mércének próbáltam megfelelni. Ez a fajta maximalizmusom összeadódott azzal, hogy lényegében mindig mindent túl stresszelek. … A szüleim is nehezen élték meg, ők is összetörtek. Bennük, ahogy bennem is dúlt a tehetetlen düh. Sem ők, sem más nem tudta, ki vagy mi miatt, miért történt mindez velem. Egy ideig a sorsot okolták, de az nem elég kézzelfogható, ezért hamar egy-egy edzés, edző lett a hibás. Keresték az okot. ” [8]


8.3) Sporttársak – irigység, féltékenység, marginalizálódás.

A feltörekvő, felfelé ívelő pályafutás részben irigységet, részben félelemmel teli megbecsülést válthat ki a társakban. A csapatsportban kevésbé, de az egyéni sportágakban egyre inkább marginalizálódhat a sportoló, amit a civil életbeli barátok, társas kapcsolatok sport miatti elhanyagolása tetéz.


Eset-3.

… a szüleim béreltek számomra egy lakást. Pontosan emlékszem a dátumra, 2012. október 1-jén, a tizennegyedik születésnapom előtt tíz nappal költöztem be az albérletbe. Egyedül. Hogy miért kellett háromszáz kilométerrel odébb költöznöm? Amikor jönnek az eredmények, onnan már nem szeretnél lejjebb csúszni, alább adni. Anyu mindig arra tanított, senki nincs odabetonozva a dobogó legfelső fokára. Küzdeni kell azért, hogy ott maradjál. … Tény, akadtak nagyon nehéz időszakaim, főleg az elején. Barátaim sem nagyon akadtak, mivel fiatalabb ellenfélként érkeztem … Szarvasi üdvöskéből feltörekvő rivális lettem, aki nem nagyon örvendett népszerűségnek. Mondjuk, a helyükben én sem örültem volna. ”  [8]

Eset-8.

Ricky Williams said in an interview with the Anxiety and Depression Association of America (ADAA): “I felt extremely isolated from my friends and family because I couldn’t explain to them what I was feeling. I had no idea what was wrong with me.” Williams was later diagnosed with depression and social anxiety disorder. [Extrém elszigetelten éreztem magam a barátaimtól és a családomtól, mert nem tudtam megmagyarázni neki, hogy mit érzek. Fogalmam sem volt, mi a baj velem. Williamsnél később depressziót és szociális szorongást igazoltak.] [13]


9) Öngyógyítás, a segítség kérés helyett. Szerfüggőség.

Részben a megfelelő segítség hiánya, részben pedig az adekvát külső sportpszichiáteri kezelés elutasítása miatt a sportoló gyakran öngyógyításba kezd. A módszereket legtöbbször egymástól, vagy az internetről vadásszák be és sajnos, bátran alkalmazzák, a legcsekélyebb megfontolás nélkül.


Eset-9.

Oscar de la Hoya professzionális bokszoló, tízszeres világbajnok: “Ez életem legnagyobb küzdelme … Összerakhatom az összes ellenfelet egy ringbe és harcolhatok mindegyikükkel, de ez a szörnyeteg életem legkeményebb küzdelme lesz.” Depresszióban szenved, öngyógyításként szerhasználattal élt, alkohol- és kokainfüggővé is vált. [14]


10) Kaszkád. Megállíthatatlan zuhanás a mélybe.

Önmagukat erősítő, egymásba kapaszkodó negatív folyamatok sorozata, amely innentől kezdve már kaszkádszerűen megállíthatatlanul halad előre.


Eset-3.

” Az olimpiai válogató kudarca újra pánikrohamokat váltott ki belőlem, aludni sem tudtam éjszakánként, mert azt álmodtam, hogy agyonvernek, megfojtanak, megölnek. Étkezési zavaraim is támadtak, hánytattam magam. Persze erről nem beszéltem, mert a versenyző kifelé nem mutatkozhat gyengének, ezért nem vallja be, ha problémája van. Hiába éltem rémálmok közt, én sem mutattam a nehézségeimet. Mindig a boldogságot vetítettem, „jó az edzés, jól megyek”, hiszen azon túl, hogy ez az életem, erre tettem fel mindent, ebből is éltem. Ördögi kör ez. Nem hazudtoltam meg önmagam, elkezdtem még többet edzeni. Olykor az eredeti adag dupláját. Kizsigereltem magam, szegény Viktor nem tudott mit kezdeni velem. Ma már visszagondolva teljesen bekattantam; kevesebbet ettem, hogy leszálkásodjak, hánytattam magam. Edzések után, ha nem úgy ment, ahogy elvártam magamtól, olykor titokban, máskor nyilvánosan is bőgtem. Mind fizikailag, mind pedig idegileg egyre mélyebbre ástam magam. Már nem az élvezet vezérelt, hanem a kényszer. A „ha nem dolgozom eleget, nem lesz eredménye” szorongása nőttön-nőtt bennem, és igazából ez volt az, ami a hátrányomra vált. ” [8]


Sajnos, sokszor még ez sem bizonyul elegendőnek ahhoz, hogy megállást parancsoljon a sportolónak. Tartson szünetet és külső segítséggel, mintegy elébe tartott tükörrel gondolja végig, és értékelje át az eddigieket.

11) Krach. A sportpálya megtörik, a sportkarrier véget ér.

A teljes kudarchoz, összeomláshoz kell egy végső löket, amelyet mindig valamilyen súlyos szomatikus betegség, trauma, vagy sporttrauma adja.


Eset-3.

“Nem klasszikusan, például úgy, hogy fekve nyomás közben rád esik a súly, mert elszakadt az izmod, vagy egyéb trauma ér, hanem titokzatos módon. Egyik éjszaka arra ébredtem, hogy a vállövem zsibbad és fáj. De elviselhetetlenül. … Arra gondoltam, valamelyik izmom beállt, összeugrott a lapockám környékén – ez amolyan kajakos probléma, amit simán ki lehet masszírozni. … „Olyan fura a hátad, mert nem egy-két, hanem valamennyi izmod be van feszülve, túl nagy tónusban van.” Ettől még elutaztam az edzőtáborba Spanyolországba, ahol odáig romlott az állapotom, hogy az első edzések egyikén már nem tudtam abba a szemmagasságba emelni a karomat, ahol kajakozás közben vinni kell a lapátot tartó kezet.
Feri folyamatosan szólt, hogy magasabbra, magasabbra, de egyszerűen nem ment. Nem értettem, mi lehet a gond, mert fájdalmat nem éreztem. Odajött mellém a csónakkal és megkérdezte: mi a baj. „Simítsd már végig a hátamat, mert olyan fura” – kértem. Csak a döbbent arcára és a mondatára emlékszem: „Ú, szállj ki azonnal a kajakból!” – kiáltott rám. Fogta a hajómat, felvitte helyettem, a többi edző nem értette, mi történt. … Végül a Semmelweis Egyetemen kötöttem ki, ahol diagnosztizálták a problémát: Parsonage-Turner szindrómám van, … Azt mondták, minimum fél évet kell kihagynom. Ettől összeomlottam. Arra készültem, hogy 2017 lesz az az esztendő, amely meghozza az igazi áttörést a felnőtt mezőnyben, mert ez lett volna a következő lépcsőfok az olimpiai álmom megvalósításához. Egyszerre szertefoszlott minden. ” [8]


A pszichés panaszokat, amelyek a folyamat során végig ott alarmíroznak legtöbbször a szőnyeg alá söprik, főként akkor, amikor még bevezető tünetekként lépnek fel és az eredményeken még nem látszik milyen nagy a baj, a probléma nem számon kérhető.


Eset-3.

” Kiváló társaságba kerültem, remek emberek között lehettem, de tudom, ez az újabb zugedzés nem annyira normális. Pánikrohamaim ugyan továbbra is előfordultak, de az eredményeimen egyáltalán nem látszott a túledzettség, vagy hogy bármit rosszul csinálnék. Sőt. Csak jöttek, csak jöttek a győzelmek. … Mint mindig, ezúttal is eléggé határozottan és megingathatatlanul ragaszkodtam az elképeléseimhez.  … Pszichológushoz küldtek, de csak egyszer jártam nála. Nem találtam meg azt az embert, akiben megbízhattam volna. Most, így három év távlatából fogtam fel, szükségem lett volna rá. Nagyon is. ”  [8]


Egy komoly sérülést azonban már nem lehet meg nem történtté tenni. Muszáj megállni, leállni, s végre átértékelni az eddigieket.

Megbeszélés

Tisztán, egyértelműen körvonalazhatók, meghatározhatók a sportpszichiáter feladatai az egyes esetek bemutatása, megbeszélése után, a tanulságok összefoglalása alapján.

  1. Nyílt és direkt kommunikáció. Nincsenek tabuk, mindenről lehet és kell is beszélni. Természetesen ehhez a közvetlen és barátságos légkör, illetve a pszichiáterbe vetett feltétlen bizalom elengedhetetlen. Ezek kialakítása pedig nem a bajok, problémák kellős közepén, hanem már jóval korábban, még a tünetek, panaszok megjelenése előtt szükséges és indokolt. A fentieken kívül ennek további előnye, hogy a megismert negatív státusz mellett a finom diszkrét változások könnyebben és gyorsan kiszúrhatók és természetesen a súlyosabb kórképekbe fordulás is mihamarabb megelőzhető (prevenció).
  2. Reális kontroll. Fékek-ellensúlyok rendszere.
    A kisiklott életút, megtört sportkarrier miatt a szülők gyakran a körülményeket, a sportolót és az edzőket hibáztatják, az edzők a sportolót, a szülőket, a pszichológust, de a gyakori edzőváltások is arra engednek következtetni, hogy a sportolónál valami nincs rendben. Hol veszhetett el a kontroll a folyamat felett.
    A jó edző hamar kiszúrja, ha a sportoló titkon edz, vagy mást csinál, vagy pl. szed valamit. Eleinte ennek ellenére jönnek az eredmények, így az edző beletörődik, elfogadja ezt a sportolói fegyelmezetlenséget, önfejűséget. Később pedig a sikerektől megrészegült, és a kényszeresen teljesítményt hajszoló élsportoló zabolázatlanságát már ha akarná sem tudná megfogni, kontrollálni.
    Egy szülői minta, a megállás nélküli folyamatos munka, a szüntelen küzdelem, a maximalizmus. “Akiről tudod, hogy feltétel nélkül szeret, nem képes tükröt tartani az egyre növekvő önfejűségednek.” Főként akkor, ha ez a tükör a szülő saját elvárásaihoz és elképzeléseihez, álmaihoz illeszkedik. 
    A kényszeresen szorongó, pánik rohamokat kapó élsportoló pszichoterápiája, pszichés vezetése a sportpszichológus munkája (lenne). Az egész folyamatban kívülállóként jobban lehet rálátása a kóros tünetekre. Feladata, hogy azokat visszatükrözze, a szorongást feloldja, valamint a sportoló és az edzője közötti feszültséget megoldja. Az összetett pszichés kórképek, a súlyos tünetek fellépésekor a sportpszichológus tevékenysége kevés. A sportpszichiátriai nagy kórképek, de akár csak egy összetettebb pszichés probléma megoldása, kombinált (pszichoterápia és / vagy gyógyszer) kezelése, a kellően átgondolt és szükség szerint adandó gyógyszerek felírása már mindenképpen a sportpszichiáter kompetenciájába tartozik.
    A sportolói, edzői, szülői és társadalmi magas teljesítmény elvárások mellett talán a legfontosabb a realitás visszatükrözése, a szembesítés az itt és most valóságával. Az őrült hajsza mellett nagyon kellenek a fékek, amelyet a sportpszichiáterek azért vetnek be, hogy a sportoló ne induljon el és csússzon le a lejtőn. 
  3. Pszichiátriai nagy kórképek tüneteinek minél korábbi felismerése és komplex kezelése, a megelőzés érdekében is.
    Depresszióban a hangulati nyomottság mellett megjelenik az érdektelenség még a korábban létfontosságúnak tartott dolgok, vagy hobbik iránt is elmarad az érdeklődés. Csökken a motiváció, amelyet gyakran kedvetlenség kísér. A pihenés ellenére szinte folyamatos a kimerültség, a fáradékonyság.
    Testedzésfüggőségben minden gondolat és cselekedet az edzések körül forog, uralja a mindennapokat, elveszi az időt az élet egyéb területeitől. A sportoló közönyösen fogadja az elismerést, sem a munkája eredményének, de még a legnagyobb dicséretnek sem tud örülni, csak a rosszat, a hiányt, a negatívumot keresi, észleli.

    A “begondozás” az élsportban egy folyamatos nyomon követést, életút vezetést jelent.

Összefoglalás

Az egyik legfontosabb tanulság a sporttársadalom előítélete, az a gát, amivel az élsportolókat akaratlanul is egyre messzebbre sodorják attól a lehetőségtől, hogy a kellő időben a megfelelő szakemberrel (sportpszichológus, sportpszichiáter) tudják felvenni és kialakítani a kapcsolatot, s ne pedig a legnagyobb bajok kellős közepén, ad hoc módon. 

A másik tanulság adódik az elsőből, hiszen a sportoló lelki egészségének folyamatos “karbantartása” olyan prevenciót is jelenthet, amikor ezeknek a problémáknak még kis erőbedobással elébe lehet menni. Mint a jó kocsi tulajdonos, aki nem csak nyüstöli az autóját, hanem rendszeresen karban tart(at)ja. Nem csak akkor figyel oda, ha éppen valamelyik útszélen lerobban, hanem mindig gondja van rá. S végül a harmadik és egyben a legfontosabb tanulság, hogy a közös sikerek, a folyamatos mentális jólét mentén olyan erős bizalmi légkör alakulhat ki az élsportoló és a sportpszichiátere között, amely feltétlenül a jobb sport teljesítmény egyik záloga lehet.

Irodalomjegyzék

  1. Babbie, E. (2003) The Practice of Social Research. [A társadalomtudományi kutatás gyakorlata.] 6.ed. Balassi Press, Budapest.
  2. Bella, T., Resch, M. (2018) The selection of sampling techniques and methods in scientific research. [A mintavétel és a módszer megválasztása a tudományos kutatásokban.] Akadémia Press, Budapest.
  3. Resch, M. (2019) Sportpsychiatry. For the mental protection of athletes.  [Sportpszichiátria. A sportolók lelki védelméért.] Krea-Fitt Press, Budapest.
  4. “Mindent megnyert majd depressziós lett és most 22 évesen  visszavonul az úszó.”  https://24.hu/sport/2019/05/22/ruta-meilutyte-uszas-visszavonul/, letöltve: 2019.12.05.
  5. Torrey Hart (2018.04.19.) Ruta Meilutyte: “I flight against depression everyday” https://swimswam.com/ruta-meilutyte-i-fight-against-depression-everyday/, letöltve: 2019.12.05.
  6. Szilágyi Liliána: Így segített anyukám kijönni a bulimiából. 2018.09.23. WMN Hírlevél, https://wmn.hu/wmn-attolfugg/49445-szilagyi-liliana-igy-segitett-anyukam-kijonni-a-bulimiabol, letöltve: 2019.12.05.
  7. Gáll András: Szilágyi Liliána Újjászülethet. 2019.01.25.16:31. Magyar Idők, https://www.magyaridok.hu/sport/szilagyi-liliana-ujjaszulethet-3882974/
  8. Kálnoki Kis Attila: “Tizenkét évnyi megszállott edzés végén a kajak lett a keresztem. Lógtam rajta, ráfeszítve.” Letöltve: 2019.12.05.
  9. Michael Phelps: https://www.healthcentral.com/slideshow/famous-athletes-that-struggle-with-depression Letöltve: 2020.01.10.
  10. Justin Duchscherer: https://www.healthcentral.com/slideshow/famous-athletes-that-struggle-with-depression Letöltve: 2020.01.10.
  11. Jonathan Salmon: According to Multiple Reports Luke Sandoe Has Passed Away at 30 (07.05.2020.) https://generationiron.com/luke-sandoe-passed-away/ letöltve: 2020.05.25.
  12. Amanda Beard (2012): “A vízben nem láthatnak sírni.” https://www.healthcentral.com/slideshow/famous-athletes-that-struggle-with-depression Letöltve: 2020.01.10.
  13. Ricky Williams: https://www.healthcentral.com/slideshow/famous-athletes-that-struggle-with-depression, letöltve:2020.01.10.
  14. Oscar de la Hoya: “Ez életem legnagyobb küzdelme…” https://abcnews.go.com/blogs/health/2011/09/01/depression-addiction-a-one-two-punch-for-oscar-de-la-hoya/, letöltve:2020.01.10.

A cikk szerzője Dr. Resch Mária PhD. Dr. med. et Dr. jur. (pszichiáter, addiktológus, pszichoterapeuta, igazságügyi pszichiáter szakértő, jogász)

Az írás első része a Magyar Edző folyóirat 2020 02-es számában jelent meg.

Tagek

Talán ez is érdekel

Kommentálj

Your email address will not be published. Required fields are marked *