Sportsérülések megelőzése

Fontos szem előtt tartani, hogy a sportolók sérülései nem csak a teljesítményt befolyásolják, hanem jelentős szociális és gazdasági problémát is jelentenek. A sérülések elsődleges kezelésének költsége több mint 36 milliárd USD évente, ami nem tartalmazza a munkából és a mérkőzésekről való hiányzásból fakadó költségeket.

A sokféle sérülés és rizikótényező miatt a prevenciónak komplexnek kell lennie. Nyilvánvalóan olyan módszerre van szükség, amely könnyen alkalmazható minden szinten.

A világon több millió aktív sportolót tartanak számon, ennek ellenére csak néhány vizsgálat foglalkozott az alkalmazott preventív módszerek hatásosságának a bizonyításával. Három tanulmány ismert, amely általánosságban vizsgálja komplex edzés programok sérülésmegelőző hatását, és hét tanulmány, mely specifikus sérülések (bokaficam, súlyos térdsérülés, combhajlító izomhúzódás) megelőzésével foglalkozik. Mindegyik vizsgálat – egy kivételével – arra a következtetésre jutott, hogy a sérülésszám szignifikánsan csökkenthető a prevenció eszközével.

A tudományos bizonyítékok ellenére elmondhatjuk, hogy a fenti módszerek nem képezik edzésmunka részét. Nyilvánvalóan hatalmas különbségek vannak az amatőr csapatok és a nagy profi klubok igényei, edzéskörülményei és anyagi lehetőségei között, és szintén különböznek az egyes országok adottságai is. A végső cél azonban azonos; prevenciós módszerek képezzék a tréning részét.

Tanulmányunkkal szeretnénk egyrészt segítséget nyújtani a csapatorvosoknak egy olyan adatbázis felállításához, ami hatékonyan segítheti munkájukat sérülés-prevencióban, másrészt szeretnénk egy általánosságban alkalmazható módszert bemutatni, amely segít a sérülésszám csökkentésében.

Hogyan keressük a sérülés prevenció lehetőségét?

A prevenciónak epidemilógiai vizsgálatokon kell alapulnia. Van Mechelen és munkatársai azt javasolják, hogy a prevenció a következő lépések szerint történjék.

A sérülés problematikájának meghatározása a labdarúgásban (kockázatbecslés)

1. A lehetséges rizikó faktorok és mechanizmusok meghatározása (rizikóbecslés)
2. Megelőző intézkedések bevezetése, melyek valószínűsíthetően csökkentik a bekövetkező sérülések kockázatát, súlyosságát (kockázatcsökkentés)
3. A sérülések kiértékelése, a prevenció hatásosságának a megállapítása (újraértékelés)

Első lépés: A sérülés problematikájának meghatározása – kockázatbecslés

Először a sérülés problematikájával foglalkozunk. Az első feladatunk standardizált sérülés definíciók használata és sérülések incidenciájának megállapítása. A sérülés incidenciája az expoziciós idő alatt bekövetkezett sérüléseket jelenti, rendszerint 1000 játékórára vetítve. A standardizált változók, és a kellően részletezett epidemiológiai adatok hiánya megakadályozza, hogy valós, bizonyítékon alapuló eredményeket kapjunk. Ez a fő akadálya a különböző vizsgálatok összehasonlításának is. Tudnunk kell azt is, hogy bármely alkalmazott módszer a tanulmányban szereplő mintán a leghatékonyabb. Ezért hasonló eredményeket csak az intervenciós csoporthoz hasonló körülmények mellett várhatunk. Fontos tehát számításba venni, hogy az adott prevenciós módszert milyen csapatoknál vezetjük be.

Második lépés: Lehetséges rizikófaktorok és mechanizmusok meghatározása: rizikó- becslés

A második lépés a sérülés mechanizmusának és a sérülésben szerepet játszó rizikótényezők meghatározása. Mivel általában a sérülés több hatás eredője, ezért a legtöbb sérülés multifaktoriális. Másrészt a legtöbb rizikófaktor nem társítható egy sérüléstípushoz. Intrinsic faktorok közül az ízületlazaság – beleértve a patológiás szalaglazaságot és izommerevséget, mechanikai és funkcionális ízület instabilitást -korábbi sérülés illetve az elégtelen rehabilitáció, extrinsic faktorok közül az edzés terhelése, nem megfelelő felszerelés, pálya állapota vagy a szabálytalan játék más-más sérüléshez vezethet.

A rizikótényezők nem, kor és játékszint szerint változhatnak. Ezért fontos hogy az extrinsic és az intrinsic faktorokat és azok kölcsönhatását tisztázzuk.

Harmadik lépés: Sérülést megelőző intézkedések bevezetése: rizikócsökkentés

A harmadik lépés a prevenciós intézkedések alkalmazása. Ezeknek a második pontban meghatározott etiológiai faktorokon és megismert sérülés mechanizmusokon kell alapulniuk.

Mivel számos rizikótényező ismert, és ezekre különbözőképpen tudunk hatni, az alábbiakban egy rövid áttekintőt adunk arról, hogy a játék különböző szereplői, hogyan tudják befolyásolni a sérüléseket.

Az edző feladata:

Az edző felel leginkább a sportoló „épségéért”. Elsődlegesen jó kondícionális állapotba kell hozni a játékost, fel kell hívni a figyelmét a „biztonságos játék” szem előtt tartására, el kell sajátíttatni vele a megfelelő technikai alapokat. Az edzőnek tisztában kell lennie az akut sérülések alapfokú ellátásával.

Az irodalmi adatok szerint a legtöbb sérülés a versenyidőszak utolsó harmadában és az előszezonban történik. Ezen időszakok alatt minden sporttevékenységet fokozott figyelemmel kell kísérni, és különös hangsúlyt kell fektetni a sérülést megelőző módszerek alkalmazására. Szintén fontos a megfelelő pihenőidő biztosítása. A labdarúgó szervezetének pihenésre van szüksége, hogy a következő edzésre újra felépítse magát. Jegyezzük meg, hogy a játékos nem az edzésen „edz”, hanem a két edzés között, amikor „újraépíti” a szervezetét.

A labdarúgóknak részt kell venni egy előszezoni alapozáson, ami a cardio-respiratorikus erőnlétre és izomerő növelésre összpontosít (statikus és dinamikus erőfejlesztés, állóképesség, izomlazaság, és propriocepció). Ennek az alapozásnak legalább 6 hétig – a labdás edzések megkezdéséig – kell tartania. A kondicionáló edzés tartalmazzon sportág specifikus mozdulatokat, ezzel megelőzhetőek a későbbi sérülések. A játékosok az alsó hátizmokat, hasizmokat és alsóvégtag izomzatot erősítő és nyújtógyakorlatokat is végezzenek. Az erőnléti és a technikai edzések intenzitását, időtartamát és gyakoriságát fokozatosan növeljük, hogy megelőzzük a sportártalmak kialakulását.

Hasonlóan komplexnek kell lennie a versenyidőszak edzésmunkájának is. Itt jegyezzük meg, hogy az erőnléti edzések, melyek az izomegyensúly fejlesztésén keresztül hivatottak a sérülés prevenciót szolgálni, ellenkező hatást is kifejthetnek, ha nem megfelelően felügyelik és végzik azokat.

Jól felkészült erőnléti edzőnek személyesen kell felügyelnie az erőnlétfejlesztő edzésmunkát. A játékosok a tréning előtt tartsanak egy 5-10 perces bemelegítést (nyújtás, alacsony intenzitású aerobic gyakorlatok). Az egyes izomcsoportokat hetente legfeljebb 2-3 alkalommal dolgoztassuk, elegendő időt hagyva a regenerációra és az adaptációra.

A nyújtást és a proprioceptív tréninget szintén heti rendszerességgel végezzük, lehetőleg gyógytornász személyes felügyelete mellett. Minden játékos számára egyénre szabott edzésmunka szükségeltetik, és nem szerencsés, ha a játékosok között az erőnléti eredmények szempontjából verseny alakul ki.

Bemelegítést gyakran hajlamosak elhanyagolni, habár ez a prevenciós program szerves része. A jó bemelegítéssel érik el az izmok üzemi hőmérsékletüket, fokozódik az izmok vérkeringése, az oxigén ellátása, nő az idegimpulzusok sebessége és az izületek mozgásterjedelme. A bemelegítésre 15-30 percet szánjanak, azt azonban fontos megjegyezni, hogy jótékony hatását 30 perces inaktivitással teljesen elveszti. Ezért a játékosoknak minden hosszabb edzésmegállás után egy rövid újra-bemelegítést kell tartaniuk.

A bemelegítéshez hasonlóan a levezetést sem szabad elhanyagolni. A sporttevékenység abbahagyása az izom vérkeringésének erőteljes csökkenését eredményezi, megakadályozva a lehetségesen ártalmas metabolitok (hiperoxidok, tejsav, stb.) eltávolítását az izomszövetből. A levezetés álljon könnyű kocogásból, melyet nyújtás kövessen.

Az orvos feladata:

Legfontosabb feladata a sérülést megelőző program felügyelete és irányítása, preventív eszközök alkalmazása csapat és játékos számára, ezen intézkedések hatékonyságának nyomon követése. Ezenkívül, az edzői stáb és a játékosok továbbképzésével elősegíti a prevenciós módszerek befogadását, a sérülést kerülő magatartásminta tudatosítását. Holtidényben különösen fontos feladat az edzésterhelés kontrollja. Ez magába foglalja a cardio-respiratorikus funkciók részletes előszezoni monitorozását (treadmill teszt), és az alsóvégtagi izomzat izokinetikus dynamometrikus tesztjét. Természetesen az edzésmunka összeállításánál a korábbi sérüléseket figyelembe kell venni.

Ahol lehetőség van rá, indokolt a csapat mellett egy erőnléti edző és egy gyógytornász alkalmazása, akik munkájukkal folyamatosan támogatják a csapatorvost.

Az egyénre szabott sérülés-prevenciónak leghatékonyabb eszköze a versenyzést megelőző vizsgálat. A vizsgálat fő célja, hogy felmérje az általános fizikális állapotot, és feltárja azokat tényezőket, amelyek egy sérülés bekövetkezését elősegítik. A vizsgálat fontos szerepet kap az erőnléti állapot meghatározásában és az egyénre szabott edzésprogram kialakításában.

Ilyen vizsgálatokat kell végeznünk akkor is, ha a klub új játékost igazol. Ezeket igény szerint kiegészülhetnek (pl. visszatérő sportártalmak esetén) biomechanikai mérésekkel, amelyek segíthetnek a lehetséges rizikófaktorok felderítésében illetve a megfelelő ortézis kiválasztásában.

Az adekvát rehabilitáció biztosításával csökkenthetjük az újrasérülések gyakoriságát, és az új sportsérülések kialakulását. A játékos egészen addig nem versenyezhet, amíg a sérülése teljesen meg nem gyógyult, mozgásterjedelme nem teljes, és az izomerő nem tért vissza teljes mértékben. A rehabilitáció megszakíthatja a sérülés/újrasérülés kört, de csak akkor, ha a cél a fájdalommentes, teljes mozgásterjedelem visszanyerése és nem csak panaszok enyhítése. A csapatorvos feladata, hogy felügyelje, vajon a sérült játékos végzi-e a rehabilitációs programot.

Szintén ide tartozik a táplálkozás és a folyadékbevitel felügyelete. A folyadékbevitel alapvetően befolyásolhatja a sportteljesítményt. Ha a játékos dehidrálódik, kevesebb vér jut az izmokba, ami hajlamosít sérülésre. A folyadék igényt izotóniás italok fogyasztásával elégíthetjük ki.

Természetesen a táplálkozás is fontos szerepet kap. A kiegyensúlyozott étrend összeállításánál a következő szempontokat kell szem előtt tartani; szénhidrát bevitellel az izom energiaraktárait töltjük fel, fehérje fogyasztással az izomfejlesztést segítjük, a vitaminok és az ásványok a regeneráció céljából elengedhetetlenek.

Nem csak az orvosnak, hanem a csapat minden tagjának szigorúan tartózkodnia kell tiltott teljesítményfokozó szerek fogyasztásától. A játékosok nem használhatnak szteroidot, vagy bármilyen más teljesítményfokozó szert. Tartózkodniuk kell az alkohol – és drogfogyasztástól  is.

A sportoló feladata:

A sport-specifikus mozgások elsajátítása végett együtt kell működnie a szakmai stábbal, védőfelszerelést kell használnia az egymás közötti játékosnál, és természetesen be kell tartania a labdarúgás szabályait. Köteles a legkisebb sérülést is jelenteni az orvosnak és együttműködni a kezelés és a rehabilitáció alatt.

Mindegyik játékosnak jó minőségű és állapotú felszerelést kell használnia. A cipő a legfontosabb része a felszerelésnek az alsóvégtagi sportártalmak megelőzésében. Az ideális cipőnek jól tartó sarka van, puha felső része, rugalmas alsórésze, széles talpa könnyű és rugalmas. Ezen kívül megfelelő mértékű tapadással rendelkezik (pályának és időjárási viszonyoknak megfelelő cipő és stopli). Harántboltozat süllyedés esetén betét viselése javasolt. A labdarúgó cipőket csak a sport-specifikus edzéseken használjuk, nem alkalmasak például a kondicionáló tréningekre (futás).

A sípcsontvédőt használták legelőször a védőfelszerelések közül. Sajnos nem alkalmas minden sérüléstípus megakadályozására, azonban a sérülés súlyosságát csökkenteni tudja.

A bokavédő (ragasztás és brace) szintén fontos prevenciós eszköz az akut ficamok és a krónikus instabilitás megelőzésében. A térdvédők alkalmazása nem elterjedt, és általában korábbi szalagsérülések kiújulásának megakadályozására használják.

A klub feladata:

A klubnak a sérülés prevencióhoz biztosítania kell a megfelelő anyagi és személyi feltételeket. A játékosok biztonsága és egészsége érdekében minden erőfeszítést meg kell tenni, így a sérülést megelőző programot integrálni kell az edzéstervbe.

Minden egyesületnek ki kell alakítani egy olyan szakmai stábot, amely felelős a sportsérülések prevenciójáért. E stáb egy tagjának jelen kell lenni minden edzésen és mérkőzésen. A klub felelőssége olyan tárgyi feltételek megteremtése, amivel az orvosi stáb hatékonyan és eredményesen tud dolgozni.

Szintén a klub feladata a jó minőségű pálya biztosítása. A pálya talaját rendszeres karbantartással tehetjük egyenletessé. A füves borítást előnyben kell részesíteni a műfűvel szemben, mivel azon kevesebb a sérülés.

A hivatásos szervezetek feladata:

A sport minden szereplőjének elsődleges feladata a játékosok egészségének és biztonságának a szem előtt tartása. A játék szabályait folyamatosan vizsgálni kell, és ahol indokolt, a sérülések gyakoriságának csökkentése érdekében változtatni kell. A módosításokat, melyeket különböző osztályokban, korcsoportokban bevezettek, rendszeresen felül kell vizsgálni, hogy alkalmasak voltak-e tervezett sérülésszám csökkentésre.

Példaként említhetjük, hogy a FIFA tanulmányai alapján a játékvezetőknek szigorúbban kell fellépniük a könyök használatával és a hátulról történő szereléssel szemben. Remélhetőleg ez a bírói szemléletváltozás már a sérülésszám csökkenésben is megmutatkozik.

Negyedik lépés: Az alkalmazott intézkedések hatásának ellenőrzése – újra- értékelés

A megelőző intézkedések hatásának a vizsgálata, a sportsérülések incidenciájának meghatározását jelenti mintegy megismételve az első lépést. Ezt a lépcsőt hajlamosak vagyunk sokszor elhanyagolni, valójában azonban ez bizonyítja megelőző intézkedésünk hatékonyságát. Továbbmenve, e lépés kihagyásával nem tudjuk megállapítani a prevenció sérülésekre gyakorolt hatását.

A legfontosabb prevenciós intézkedések

A rendelkezésre álló irodalom tanulmányozása révén megállapíthatjuk, hogy a komplex sérülés megelőző edzésprogram hatékonyan csökkenti több rizikófaktor hatását. Úgy gondoljuk, hogy a komplex prevenciós tréning beépítése az edzésprogramba csak az egyik része a prevenciós stratégiának. A prevenciónk vizsgálatával és felügyeletével nemcsak személyre szabott segítséget tudunk nyújtani játékosaiknak, hanem hozzájárulunk a sportsérülések mechanizmusának és rizikótényezőinek a megismeréséhez.

Következtetés

Az epidemiológiai felmérések a sérülésmegelőzés sarokkövei, mégse adnak átfogó képet a labdarúgó sérülésekről. A sérülések incidenciájának és az expozíciós időnek a dokumentálása, elengedhetetlen a legsúlyosabb problémák feltárásában, és a rizikófaktorok megállapításában.

A jövőben, jól tervezett, randomizált vizsgálatok szükségesek a megelőző munka hatékonyságának bizonyításához. Különféle módszerek, mint például az előszezoni orvosi vizsgálat, bemelegítés, proprioceptív tréning, izomerősítés, ragasztás, védő felszerelés, rehabilitációs programok vezethetnek a sérülések számának csökkentéséhez. Fontos tudnunk, hogy egy tervezett szabálymódosítás hatását – annak bevezetése előtt – randomizált vizsgálatokon keresztül tanulmányozhatjuk.

A sportsérülések etiológiája különbözhet a különböző alcsoportokban. A sérülésszám csökkentéséhez a különböző alcsoportokban (mint férfiak, nők, juniorok) más-más prevenciós programra van szükségük. Ebből a szempontból is nélkülözhetetlen tehát egy jó sérülés- regiszter. Ilyen elemzések segítségével tudjuk meghatározni a rizikófaktorokat, és így tudunk prevenciós standardokat felállítani.

A preventív stratégiák alkalmazását alaposan végig kell gondolni, hogy a sportolók egyéb képességeinek fejlesztését ne akadályozza. Összegzésként megfogalmazhatjuk, hogy a tartós sérülésszám csökkentésre csak akkor számíthatunk, ha a labdarúgás minden szereplője – a játékostól az edzőig, az orvostól a gyúróig, a szövetségtől a klubokig – elvégzi személyre szabott feladatát a prevencióban.

A cikk eredeti változata a Magyar Edző 2007-e számában jelent meg (243-250 oldal), „Pánics G, Berkes I. Sérülések megelőzése a labdarúgásban” címmel