Betöltés

Mit keresel?

Sportszülők

Egy sportszülő nyílt levele az edzőkhöz

Megoszt

Az edzők gyakran bírálják, megszólják – néhányan tán meg is vetik – a szülőket azok arrogánsnak tűnő hozzáállása miatt, ezért szeretném, ha az edzők tudatában lennének, hogy miért viselkedik így a sportszülő . Nem azt mondom, hogy a szülők mindig jogosan cselekszenek, de az alábbi levél megmagyarázza, hogy egyes esetekben miért eshetnek túlzásokba.

A lentebb olvasható nyílt levél nagyszerűen összegezi, hogy milyen érzés sportszülőnek lenni.

Ha érdekli a téma, ha fontosnak tartja, lépjen be a SPORTSZÜLŐK Facebook csoportunkba!

Kedves Edző!

Engedje meg, hogy azzal kezdjem, nagyon köszönöm, hogy időt szán gyermekem edzésére. Mi szülők gyakran látszólag nem viselkedünk túl hálásan, ezért szeretném biztosítani, hogy amikor ingerültek vagyunk, még akkor is örülünk, hogy ott van kint és edzi a gyerekeket. Lehet, hogy egy nap én fogom az edzéseket tartani, de addig is örülök, hogy csak nézhetem!

Ha Ön sportszülő is, akkor mindent meg fog érteni, amit most mondok. Viszont mivel Ön edző is, tudom, hogy nehéz egyszerre szülőként is és edzőként is gondolkodni. Ha Ön nem szülő, akkor az alábbi dolgokat még szezonkezdet előtt meg kell értenie:

Nem azért vagyok kint, hogy Önt bosszantsam; csak szeretem a gyermekemet.

Ha időnként úgy is tűnik, hogy személyes bosszú vezérel Önnel szemben, kérem, higgye el, hogy ez nem igaz. Csak annyira szeretem a gyerekemet, hogy anya- (vagy apa-) tigrissé válok, és eközben néha kieresztem a karmom, amikor úgy érzem, hogy a gyermekemmel nem bánnak igazságosan.

Azt szeretném, ha a gyermekemnek sikerélménye lenne.

Nagyszerű lenne, ha a gyermekem a csapat sztárja lenne, de tudom, hogy fontosabb, hogy keményen dolgozzon és learassa a kemény munka gyümölcsét. Ha a játékideje miatt egy kicsit kijövök a sodromból, az azért van, mert szeretném, ha Ő azt érezné, hogy megérte a kemény munka. De azt is tudom, hogy a siker nem mindig a lejátszott percekben mutatkozik meg; hanem sokféle, nem kézzelfogható formában jelentkezik, és ezzel nincs is problémám. Csak azt szeretném, hogy ismerje el a kemény munkáját, és segítsen neki sikerélményhez jutni.

Azt szeretném, hogy a gyermekem élvezze a játékot.

Nem azt kérem, hogy kímélje a gyerekemet, csak azt akarom, hogy élvezze a játékot, még a kemény munka közben is. Szeretném, ha segítene felkelteni a gyermekem sport iránti szenvedélyét. Tapasztalataim alapján, az edzők ezt úgy tudják elérni, ha pozitívan állnak a dolgokhoz, még a gyakorlás, az új dolgok tanítása, a motiválás és a figyelmeztetés  során is, ha valóban gyermekeink által is érezhetően törődnek a velük, a sportolóikkal, és ha azt akarják, hogy minden gyerek jobb sportolóvá és jobb emberré váljon a szezon során. Ha Ön ezt fogja tenni, biztos vagyok benne, hogy a gyermekem a következő szezonban is izgatottan folytatja majd tovább a sportot.

Azt akarom, hogy gyermekem biztonságban legyen.

Ahogy belemerül az edzésbe és a rengeteg részletébe, amelyekre koncentrálni kell, kérem ne felejtse el soha, hogy gyermekem biztonsága – és a csapatban lévő minden gyermek biztonsága – a legfontosabb. Nem azt mondom, hogy tudatosan küldené úgy játékba a gyermekemet, amikor sérült, csak arra kérem, hogy szánjon időt a megfelelő bemelegítésre, levezetésre, és győződjön meg róla, hogy van-e a helyszínen olyan személy, aki baleset, sérülés esetén be tud segíteni, ha szükséges.

Úgy gondolom, hogy a gyermekem A Legjobb.

És ugyanezt gondolja minden szülő, akinek a gyermeke a csapatban játszik. Sajnos néhányan hagyjuk, hogy „az-én-gyermekem-a-legjobb” mentalitás átforduljon a gyermekem megérdemli, hogy mindig játsszon, vagy a gyermekemnek irányítóként (vagy dobóként, vagy söprögetőként vagy kapusként) kell játszania követelőzésbe. Kérem, most fogadja bocsánatkérésemet, ha átlépem a határvonalat, és próbáljon türelemmel viseltetni, amikor ilyen történik.

Valaki egyszer azt mondta, hogy ha gyermeked van, az olyan, mintha a szíved a testeden kívül dobogna. Ebben az esetben nagyon sok az olyan sportszülő, akinek a szíve odakint játszik a pályán. Ez nem igazolja a helytelen viselkedésünket, de remélem, segít megérteni, hogy miért foglalkozunk olyan szenvedélyesen gyermekeink sportolási lehetőségeivel, környezetével, az abban részt vevő emberekkel.

Tisztelettel egy SPORTSZÜLŐ ! Forrás: a cikk szerzője együttműködő partnerünk Gordon MacLelland

Ha érdekli a téma, ha fontosnak tartja, lépjen be a SPORTSZÜLŐK Facebook csoportunkba!

Tagek

Talán ez is érdekel

Kommentálj

Your email address will not be published. Required fields are marked *