Betöltés

Mit keresel?

Sportkultúra Sporttörténelem Teljesítményfokozás

A teljesítményfokozó szerek őstörténete

Megoszt

Valószínűleg lehetetlen pontosan megmondani, hogy mikor jelent meg először a versenysport az emberek körében. Egyes megfigyelők szerint a versengés veleszületett emberi tulajdonság, így aligha lehet meglepő, hogy a versenyszerű sportversenyek már az emberi civilizáció legkorábbi szakaszaiban is elterjedtek voltak (Potter 2012). Bőséges régészeti bizonyíték van a sportok létezésére legalább az i. e. második évezredből (Carroll 1988). Az egyik legrégebbi (és leggyorsabb) európai sportág, a hurling például legalább i. e. 1400-ból származik Írországból (Phelan 2017).

Hurling teljesítményfokozó

Ugyanerre az időszakra datálható Mezoamerikában a labdákkal és néha botokkal játszott játékok egy csoportja, amelyeket nagy, nyitott vagy zárt arénákban játszottak, és amelyek néha a vesztes csapatok tagjainak halálával végződtek. Az egyik jól dokumentált régészeti felfedezés az egy ilyen pálya a mexikói Chiapas közelében, i. e. 1400 körülre vezette vissza (Hill, Blake és Clark 1998). A labdarúgás egy kezdetleges formáját már az ősi Kínában is játszották a kereszténység előtti korszakban. A cuju nevű játékot először egy i. e. első századi dokumentum, a Shi Ji („Történelmi feljegyzés”) említi, mint igen népszerű sportot, amelyet férfiak és nők egyaránt játszottak (ami önmagában is kissé szokatlan egy túlnyomórészt férfiakra összpontosító korban) (Speak 1999, 32-33; Timm 2015).

Szeretnénk azt hinni, hogy az emberiség történelmében volt egyszer egy olyan időszak, amikor a versenyzés tiszta és egyszerű volt, amikor a versenyeket a leggyorsabb versenyzők nyerték, és a birkózás díjait is a legerősebb résztvevők kapták. De ez a nézet kissé valószínűtlennek tűnik. Számos történész megjegyezte, hogy a versenyző férfiak és nők azért vesznek részt a versenyben, mert nyerni akarnak; a társaik közül legjobbak akarnak lenni. Ahogy a sportban használt teljesítményfokozó szerek történetének egyik kutatója írta:

„Amikor emberek versenyeznek egymással, akár háborúban, akár az üzleti életben, akár a sportban, a versenyzők definíció szerint arra törekszenek, hogy előnyre tegyenek szert ellenfelükkel szemben. Gyakran használnak drogokat és más szereket, hogy fölénybe kerüljenek. A sportban az ilyen magatartás … azóta létezik, amióta a sportot szervezik.” (Yesalis és Bahrke 2002, 42.)

Sajnos az i. e. első évezredig nem léteznek egészen megbízható beszámolók arról, hogy a sportolók milyen konkrét módon csalhatnak a verseny megnyerése érdekében. Ebben az időszakban a történészek számos olyan stratégiát jegyeztek fel, amelyekkel a versenyzők tisztességtelenül viselkedtek ellenfeleikkel szemben, leggyakrabban talán egyszerűen úgy, hogy megvesztegették az ellenfelet, hogy lassabban fusson, bokszmeccs közben elessen, vagy szándékosan a lehető leglassabban vezessen egy szekeret ([Hsu, Li-Hong] 2002). Nagyjából ebben az időben említik a teljesítményfokozó szerek használatára vonatkozó, nyilvánvalóan első konkrét utalást is. Egy recept, amelyet széles körben a talán leghíresebb klasszikus orvosnak, Galénosznak tulajdonítanak, egy olyan keveréket írt elő, amely „egy abesszíniai szamár hátsó patáiból állt, amelyet megőröltek, olajban megfőztek, és csipkebogyóval és rózsaszirmokkal ízesítettek”. Ez a készítmény – Galénosz szerint – valószínűleg javítja a sportolók teljesítményét. (Ezt a receptet számos forrás idézi. Lásd például Buti és Fridman, 2001, 27., de idézi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság multimédiás bemutatója is: „Olympic Gold: A nyári olimpiai játékok 100 éves története”).

régi idők sportja - fizikai aktivitás teljesítményfokozó szerek

Sok, az antik időkben élő sportoló is homeopátiás (vagy helyesebben organoterápiás) megközelítést alkalmazott a szerhasználathoz. A versenyre való felkészülés során valószínűleg olyan étrendet fogyasztottak, amely olyan speciális elemeket is tartalmazott, amelyek állatoknál az erővel, állóképességgel, gyorsasággal és más kívánatos fizikai tulajdonságokkal voltak kapcsolatban. A feltételezés az volt, hogy például egy állat heréjének fogyasztása olyan férfias tulajdonságokat kölcsönöz az embernek, mint amilyeneket egy bikának, kosnak, ménnek vagy más hím állatnak adnak. Hasonlóképpen, az ember elfogyaszthatja az állati agyat, hogy növelje saját intelligenciáját, vagy az állati szívet, hogy növelje bátorságát.

A sportolók az állati szerveken kívül más teljesítményfokozó anyagokra is támaszkodtak. Charmis, az i. e. 668-as olimpiai játékok stádiumfutásának győztese például szinte kizárólag fügéből álló étrenddel készült a versenyre. Egy másik bajnok, Dromeus of Stymphalos, a hét olimpiai verseny megnyerésében elért sikerét szinte teljes egészében húsból álló étrendjének tulajdonította (ami a korban igen szokatlan étrend volt). Más sportolók sajtra, búzadarára, pálinka és bor keverékére, szezámmagra vagy hallucinogén gombákra támaszkodtak a versenyen szükséges különleges „extra löket” érdekében (Yesalis és Bahrke 2002, 44-45).

Ezek a teljesítményfokozó gyakorlatok korántsem korlátozódtak az ókori görög civilizációra. Az indiai orvos, Sushruta például már i. e. 1400 körül ajánlotta a hereszövet fogyasztását az impotencia gyógyítására és a férfiasság javítására. Számos kultúra sportolói is támaszkodtak növényi anyagokra a jobb fizikai tulajdonságok érdekében. Az ősi északi hagyományból ismert legendás berzerkerek az Amanita muscaria gombából nyert bufotenin nevű szert fogyasztották, hogy „12-szeresére” növeljék harci erejüket. A drog hatására olyan ádáz harcosokká váltak, hogy viselkedésüket a modern berserk szó őrzi. A növényi eredetű drogok hasonló használatát az egyén fizikai képességeinek javítására Európa, Afrika és Mezoamerika korai kultúráiban is kimutatták (Boje, 1939; Prokop, 1970; Yesalis és Bahrke, 2002).

hirdetés

Forrás: David E. Newton cikke alapján

Tagek

Talán ez is érdekel

Kommentálj

Your email address will not be published. Required fields are marked *