A minap kaptam egy üzenetet egy zaklatott szülőtől. Leírt egy jelenetet, amikor az edző egy vereség után üvöltözött a lányokkal. Teljesen magán kívül volt azon, ahogy az edző a lányokkal bánt. Megalázó volt, hangos és ijesztő.
Azt írta, hogy egy ponton az edző azt kiabálta: „Nem azért vagytok itt, hogy jól érezzétek magatokat! Azért vagytok itt, hogy dolgozzatok!” Az edző úgy érezte, hogy a lányok nem próbálkoznak eléggé, nem eléggé elkötelezettek, és nem akarnak annyira nyerni, mint ő. Minél rosszabbul játszottak, annál frusztráltabb lett.
A lányok 8 évesek voltak!
Ez az anyuka annyira feldúlt volt, mert ez a szituáció elfordította a gyermekét a sporttól. Azt szerette volna, ha a lánya egész életében ugyanazt a sport iránti szenvedélyt és örömöt éli át, mint ő. Azt akarta, hogy a lányának is olyan nagyszerű emlékei és élményei legyenek, mint neki. Azt akarta, hogy a lánya először szórakozzon, és csak később legyen hangsúlyosabb a kemény küzdelem.
Azt kérdezte tőlem, hogy „mikor váltanak át a gyerekek a szórakozásról a versenyzésre az ifjúsági sportban?„.
Sokszor kapjuk ezt a kérdést 8-18 éves gyerekek szüleitől. A mi válaszunk: „Nem, nem, nem, nem: Nem változnak! A szórakozás és a versenyzés NEM zárja ki egymást. Az ifjúsági sportban mindkettőnek ott kell lennie!”
A sportban az a mítosz uralkodik, hogy a szórakozás és a versenyzés nem létezhet együtt. Ahhoz, hogy az egyik meglegyen, nem lehet meg a másik, és egy bizonyos ponton választanunk kell, hogy azért vagyunk-e ott, hogy sportolás közbenjól érezzük magunkat, vagy azért, hogy versenyezzünk.
Ez egy nyilvánvalóan hamis mítosz. Az ifjúsági szinttől a profi szintig a kettő együtt létezik. Nézd meg a világ legnagyobb sportolóit, és kérdezd meg magadtól, hogy „jól érzik-e magukat„? A brazil futballsztár Ronaldinhót mindig mosolyogva látták. Peyton Manning annyira jól érezte magát, hogy még reklámfilmeket is készített, amelyekben a profi sportok ultraversenyképes természetét gúnyolta ki. Julie Foudy, a világbajnok, és olimpiai bajnoknő a elmondta, hogy nem volt olyan meccs, amikor ne kezdett volna el örömében nevetni. A lista még hosszan folytatható. Senki sem vonja kétségbe ezeknek a sportolóknak a küzdőképességét. Az viszont biztos, hogy nagyon jól szórakoztak közben!
A szórakozás és a versengés az ifjúsági sportban nem a kontinuum két végpontja. Valójában a szórakozás és a versenyzés a gyerekek számára ugyanaz a fogalom lehet. A szórakozás nem azt jelenti, hogy egy tevékenységből mindig örömöt merítünk. A szórakozás inkább a tevékenység „élvezetét” jelenti. Mi is az élvezet?
Az élvezet és az öröm közötti különbség
Futottál már valaha maratont? Gyakran felteszik a kérdést, hogy a maratoni a futás alatt szórakoztató volt-e? Ha olyan vagy, mint a legtöbben, valószínűleg nem. Valószínűleg olyan helyeken görcsöltél, amelyekről nem is tudtad, hogy vannak izmaid. De ettől még élvezheted a futást. A sportnak nem kell mindig élvezetesnek lennie; lehet igényes és kihívást jelentő is. Mégis lehet élvezetes, és az élvezet egy kritikus összetevő.
Az ifjúsági sportnak 3 kritikus összetevője van: az élvezet, az autonómia és az intrinzik motiváció. Az alap az élvezet. Az élvezet a fejlődés és a célok elérésének elégedettségéről szól. A pillanatban való létezésről szól. Az élvezet az autonómia élményéhez is kapcsolódik. Azok az emberek, akik nagyobb kontrollt gyakorolnak saját élményeik felett, hajlamosak természetes módon jobban élvezni azokat. Ahogy egyre nagyobb autonómiával rendelkezünk, egyre elégedettebbnek érezzük magunkat az élményekkel, és egyre több örömet találunk bennük. Ez a birtoklás intrinzik motivációt eredményez. A tevékenységet nem rajtunk kívül álló valakiért vagy valamiért végezzük, hanem valamilyen belső motiváció miatt. Élvezzük a tevékenységet, mert a miénk és a mi irányításunk alatt áll, és ez mély személyes elégedettségérzetet ad. Ez azt jelenti, hogy mindig örömet fogunk szerezni a tevékenységből? Dehogy!
Sportszülőként sokan közülünk egy kemény edzés, egy nagy vereség vagy egy embert próbálóan kemény edzésnap után azt gondolják, hogy a gyerekeink nem fognak kitartani, mert nem okozott nekik örömet. Mások azt hiszik, hogy soha nem fogjuk látni azt a keményen megvívott meccset, mert túlságosan élvezetessé tesszük a játékot, és ez nem jelent gyerekeink számára kihívást. Nem az a cél, hogy a sportot szórakoztatóvá tegyük. A sport, a sportolás élvezete a cél. Ezek a tevékenységek a megfelelő megközelítéssel valóban élvezetet nyújtanak.
A felnőttek nem úgy határozzák meg a szórakozást, ahogyan a gyerekek azt definiálják.
A szórakozás a fő oka annak, hogy a gyerekek sportolnak. Minden kutatás, minden felmérés, amit valaha végeztek, vagy minden alkalommal, amikor megkérdezzük a gyerekeket, az elsődleges válasz arra, hogy miért játszanak, az a szórakozás.
A felnőttek azt gondolják, hogy a gyerekek számára a szórakozás a hülyéskedést, a nem osafigyelést és a komolytalanságot jelenti. A gyerekek nem így definiálják a szórakozást. Egy kutatás során megkérték a gyerekeket, hogy segítsenek meghatározni a szórakozás fogalmát. Azt fedezték fel, hogy a gyerekeknek 81 különböző meghatározója van a sportban való szórakozásra!
Hogyan definiálják a szórakozást?
A szórakozás a kemény munka. Kihívás és versenyzés. Új készségeket tanulni, barátokkal lenni, olyan edzőt kapni, aki törődik velük, dicséretet kapnak Tőle és aki tiszteli őket. A sportban a gyerekek számára a szórakozás azt jelenti, hogy tanulnak a hibákból, csapatként dolgoznak együtt, az edzésen tanult készséget a játékban alkalmazzák, a következő szinten való játékhoz szükséges sportképességeiket fejlesztik, egy egyenrangú csapat ellen játszanak, és győznek. A szórakozás azt jelenti, hogy játékidőt kapnak! Igen, a győzelem a gyerekek számára a szórakozás része. De nem ez a legfontosabb tényező, hiszen a 81-ből csak a 48. helyen szerepel, amikor a meghatározó tényezőket rangsorolták.
Amit a szórakozást meghatározó tényezők e rövid listájából ki kell szűrnünk, az az, hogy a gyerekek sokféle dolgot tekintenek szórakozásnak. A szórakozás definíciója meglehetősen átfogó. Ők tényleg tudják, hogyan lehet bármit szórakoztatóvá tenni! A definíciójukban a szórakozás szinte minden olyan aspektusa benne van, amit mi, felnőttek remélünk, hogy az ifjúsági sport elér számukra. Ha a sportot a szórakozásból tennénk, az ő 81 meghatározó tényezőjüket követve, figyelembe véve, mint útitervet, az kielégítené az ő igényeiket de a mi az ifjúsági sporttal kapcsolatos kívánságainkat is!
Olyan élményt hoznánk létre, amely teljes mértékben leköti a gyerekeket, hosszú ideig a sportban tartaná őket, segítene nekik a játékban és azon túl is létfontosságú készségeket fejleszthetne. Ez mindenki számára győzelem. Többet, tovább és jobban sportolnának, ha csak a szórakozásról szólna a játék.
A szórakozás hiánya az első számú ok, amiért a gyerekek abbahagyják a sportolást
Az előbbiekben emltett kutatást végzők most a „Not Fun Maps„-en dolgoznak, mert ők is felfedezték, hogy a gyerekek akkor hagyják abba a sportolást, ha már nem érzik jól magukat. Ez az első számú ok, amiért abbahagyják, és szeretnék megtudni, hogyan definiálják a „nem szórakoztató” fogalmát, hogy ne tegyük többé nem szórakoztatóvá az utánpótlás sportot.
Ha az ifjúsági sportból kiszorítjuk a szórakozást, azt kockáztatjuk, hogy teljesen elveszítjük a gyerekeket. Ha pedig gyermekeink nem sportolnak, akkor elszalasztjuk ezt a lehetőséget, hogy sportot az életvezetési készségek, az erős értékek és a nagyszerű példaképek közvetítőjeként használjuk, amit annyira szeretnénk átadni a gyerekeinknek. Elsődleges célunknak kellene lennie, hogy a sportot a gyerekek által meghatározott módon szórakoztatóvá tegyük, , hogy a játékon túl csodálatos embereket nevelhessünk.
Ha az ifjúsági sport szórakoztató, a gyerekek kevesebbet fognak versenyezni?
Miért lenne úgy, hogy ha valamit jobban élvezel, akkor kevesebbet versenyzel? A versenyzés titka olyan környezet megteremtése, amely lehetővé teszi a sportolók számára, hogy félelem nélkül mindent beleadjanak. Hogy néz ez ki?
- Egy olyan környezet, amely megengedi a hibákat, sőt, még támogatja is azokat;
- Pozitív csapatdinamika;
- Tisztelet és bátorítás az egész csapatban;
- Megegyezéses értékek;
- Egy edző, aki hajlandó a játékosoknak felelősséget adni a tapasztalatokért;
- Végül, de nem utolsó sorban: öröm!
Ez a fajta környezet tükrözi a kutatás során definiált szórakozást meghatározó tényezőit, mert ha mélyebbre ásunk, a gyerekek a szórakozást úgy határozzák meg, mint versenyzés, erő és magabiztosság, kemény játék, célok kitűzése és elérése, kihívás a fejlődés és a jobbá válás érdekében, speciális edzőkkel való gyakorlás, edzés közbeni összecsapások, egyenrangú csapatok elleni játék, versenyeken való részvétel, sőt, érmek és trófeák elnyerése. Ez a lista az, ahogyan mi a versenyzést definiálnánk. Ez a lista tartalmazza mindazt, amiről sok edző azt állítja, hogy elveszik, amikor a szórakozásra összpontosítunk, és mégis, a gyerekek azt mondják, hogy ezek a dolgok még mindig szórakoztatóak számukra.
Ha az ifjúsági sportokból kihagyjuk a szórakozást, a gyerekek nem fognak többet versenyezni. Kevesebbet fognak versenyezni.
Hogyan tegyük a sportot egyszerre szórakoztatóvá és versenyképessé
Ha szeretnéd, hogy a sportolás egyszerre legyen szórakoztató és versenyképes, próbáld ki ezt a hat dolgot:
- Játékosan tartsa az edzéseket, játszanak sokat: ha azt akarja, hogy a gyermekek játéktempóban versenyezzenek, tegye úgy, hogy játéknak tűnjön az egész. Az edzésednek legalább 60-70 %-a legyen játékalapú.
- Fókuszálj az olyan értékekre, mint a félelemmentesség és a felelősségre vonhatóság: ha a sportolók nem félnek hibázni, és nyitottabbak lesznek a felelősségvállalásra, ha nem a megfelelő erőfeszítést és összpontosítást mutatják, így keményebben fognak versenyezni. Ezt teszik a legjobb profi edzők (kiváló példa erre a magyar származású Karch Kiraly amerikai röplabda edző), és neked is ezt kellene tenned.
- Ne kiabálj a játékosokkal a technikai hibák miatt: Semmi sem gátolja jobban a játékosokat a versenyzésben, mint az, hogy minden hibáért kiabálnak velük. Ha 100%-os koncentrációval és erőfeszítéssel versenyeznek, és mégis hibáznak, akkor ehhez joguk van. Ezt hívják tanulásnak.
- Játsszatok valamiért: A győztesek kapjanak valamit az edzéseken során elért győzelemért. Időnként még azt is hagyhatod, hogy a sportolóid döntsék el, mit kapjanak a győztesek. Ez bármilyen apróság lehet, de hagyd, hogy a győztesek valóban nyerjenek valamit, és a gyermekek versenyezni fognak.
- Tartsa magát az edzés időtervéhez: Semmi sem rontja jobban a versenyszellemet, mint amikor a sportolók nem tudják, mikor ér véget az edzés, vagy mikor ér véget egy tevékenység. Jobb, ha rövidebb intenzív edzéstevékenységeket játszanak, mint hosszabb, elhúzódó ideig. Hogyan tudsz mindent beleadni, ha nem tudod, mikor ér véget egy tevékenység, vagy hogy 10 vagy 30 perc múlva ér véget az edzés? Tartsd magad a menetrendhez, hogy a játékosok nyomon követhessék az erőfeszítéseiket, és semmit se tartsanak vissza.
- Adj nekik felelősségvállalási lehetőséget: Legyen szó a játék kiválasztásáról, a gyakorlás módjának eldöntéséről vagy a félidei „levezetéséről„, ha a gyerekek döntési lehetőséget kapnak, az élvezetük nőni fog, és ezzel együtt a versenytűz is fellobban, mert azért versenyeznek, hogy bebizonyítsák, hogy az ötleteik helyesek.
Lehet a sport egyszerre szórakoztató és versenyképes? Még szép, hogy lehet. Tulajdonképpen annak kellene lennie. Ha a sport nem szórakoztató, a gyerekek abbahagyják. Ha pedig abbahagyják, akkor elveszítjük a lehetőséget, hogy évtizedekre befolyásoljuk az életüket. Elszalasztjuk az esélyt, hogy megváltoztassunk egy életet. Ez mindennél jobban meg kellene, hogy ijesszen minket.
Edzőként a legnagyobb félelmünk nem az lehet, hogy elveszítjük a meccset, amit megnyerhettünk volna, hanem az, hogy elveszítjük a gyerekeket, akiket meg tudtunk volna változtatni.
A sport nem munka, hanem JÁTÉK! Szórakozás…és egyben verseny is, de akkor is JÁTÉK. Csak hagyjátok a gyerekeket játszani, és a gyerekek versenyezni fognak.
A cikket együttműködő partnerünk, John O’Sullivan , a Changing the Game Project alapítója, vezetője írta!