Miért hagyják el a tizenévesek a sportot

A tizenévesek közül nagyon sokan otthagyják a hagyományos, szervezett, versenysportot. A bizonyítékok mindenütt ott vannak. Guglizzátok be a Google-ba a „sportról való leszokás aránya” kifejezést, és kezdjetek el olvasni.

A hagyományos, szervezett versenysportot űző gyerekek száma világszerte csökken.

A legveszélyeztetettebbnek jelenleg a hagyományos olimpiai sportágak tűnnek, pl. atlétika, torna, úszás stb., és a helyzet a vidéki és regionális területeken a legrosszabb.

A korcsoport, ahol a sportolásban való részvétel a leggyorsabban csökken, a 15-16 éves tizenévesek.

A kérdés az, hogy miért hagyják el a tizenévesek a sportot? Mi az oka a tinédzserek lemorzsolódásának?

A tizenévesek lemorzsolódása – a mi hibánk

Abba kell hagynunk, hogy a „szokásos gyanúsítottakat” okoljuk a tinédzserek lemorzsolódása miatt. A tizenévesek nem az internet miatt hagyják el a hagyományos, szervezett, versenysportot. Azért, mert „a gyerekek manapság olyan lusták”. Azért sem, mert „a szülők egyre puhábbak, és manapság már mindent megengednek a gyerekeknek”. És nem az Xbox vagy a Play Station vagy a Netflix vagy az HBO vagy bármelyik élő streaming videószolgáltatás miatt. Nem a youTube-ról van szó. Nem a Snapchat vagy a Twitter vagy a Facebook vagy az Instagram vagy a Tumblr.

Az ok, amiért a tizenéves gyerekek NEM!-et mondanak a szervezett sportra, az miattunk van: edzők, tisztségviselők, játékvezetők, adminisztrátorok, sportoló szülők: mindenki és mindenki, aki felelős azért, hogy a sport élményét átadjuk a gyerekeknek: ez a mi hibánk.

Szándékosan tettük? Természetesen nem

Az emberek túlnyomó többsége, akik önzetlenül és nagylelkűen áldozzák idejüket arra, hogy világszerte edzőként, játékvezetőként és adminisztrátorként dolgozzanak az utánpótlás sportklubokban, csodálatos emberek, akik semmi mást nem akarnak, mint hogy a gyerekeknek lehetőséget biztosítsanak arra, hogy a barátaikkal együtt sportolhassanak.

Hogyan történt mindez? Alapvetően azért, mert a teljesítményt a résztvevő elé helyeztük!

Teljesítményközpontú vs. résztvevőközpontú sport – A jövő útja

A fő ok, amiért a gyerekek ezrével hagyják el a hagyományos, szervezett versenysportot, az az, hogy mindannyian a sportteljesítményére koncentráltunk, nem pedig a résztvevő élményére.

Edzők – megszállottjai lettünk a pulzusszámnak, a laktátoknak, a biomechanikának, a periodizációnak és az aerob rendszer fejlesztésének, és elfelejtettük, hogy a sport sokkal inkább a SZÍV-ről szól, mint a pulzusszámról.

Meg akarod állítani a tinédzserek bukdácsolását? Építsd ki a kapcsolatokat, mielőtt megpróbálnád az oxigénszállító kapacitást kiépíteni!

Sportszervezetek – a szabályok, irányelvek és eljárások kerültek a középpontba, és szem elől tévesztettük azt a tényt, hogy a sport a tanulásról, az élményről, az élvezetről szól.

Klubigazgatók – túlságosan a számolásra – a mérőszámokra – a létezésünk igazolására összpontosítottunk, kizárólag az alapján, hogy hány tagunk van – ahelyett, hogy a tagoknak nyújtott élmények minőségére összpontosítottunk volna. Időt, pénzt és erőfeszítést fektettünk a bevételek növelésére, és minden szabad pénzt marketingkampányokra, reklámprogramokra és közösségi média promóciókra költöttünk, ahelyett, hogy a sportolók megtartásba fektettünk volna – hogy a jelenlegi tagjainkat boldoggá tegyük. Elfelejtettük, hogy a bevételeink a sportolók, a sportközösségünk megtartásból fakad: az emberek, akik szeretik a sportélményeiket, megosztják pozitív történeteiket másokkal.

Sportszülők – elvesztünk a pályák, a reprezentatív utánpótlás csapatok és a sportakadémiai programok útvesztőjében, és elfelejtettük, hogy a gyerekeink valójában azt akarják, hogy élvezzék a sport élményét a barátaikkal.

Mindannyian elfelejtettük, hogy az emberek azért tesznek bármit is, mert annak van értelme számukra. Elfogadtuk azt a téves meggyőződést, hogy a mi szerepünk – edzőként – tisztviselőként – adminisztrátorként – sportszülőként – az, hogy minden gyermeket felkészítsünk a sportolásra – ahelyett, hogy minden egyes gyermek számára magával ragadó és élvezetes sportélményeket teremtsünk.

És most, amikor mindannyian a lehangoló sportrészvételi statisztikákat bámuljuk, és azon tűnődünk, mit tehetünk, hogy megfordítsuk azt a katasztrofális helyzetet, amellyel oly sokan szembesülnek most a sportban, arra a felismerésre jutottunk, hogy mi okoztuk ezt.

Mit fogunk tehát tenni ellene?

Valós példa: Miért morzsolódnak ki a tizenévesek a sportból!

Egy barátomnak van egy 16 éves fia, aki imád focizni. Már 5 éves kora óta játszik. 16 évesen rengeteg dolga van… iskola, különórák, barátnő, vezetni is tanul… ez egy zsúfolt élet. De imádja a futballt, és szeret a barátaival játszani, ezért hetente kétszer talál időt az edzésre és a péntek esti játékra.
Nemrégiben egy olyan meccsre kellett utaznia, amely péntek este 8 órakor kezdődött volna. Édesanyjának bébiszittert kellett szerveznie a legkisebb gyermekének, hogy el tudja vinni 16 éves fiát a focimeccsre. A helyszínre egy óra volt az út.
Amikor megérkezett, kiderült, hogy csak 10 játékos (azaz a teljes csapat összeállításához szükséges 11 játékosból 10) tudott eljönni a mérkőzésre. A játékvezető mindkét csapatot tájékoztatta, hogy a mérkőzést nem lehet megtartani a „szövetségi szabályok” miatt, amelyek egyértelműen kimondják, hogy csapatonként legalább 11 játékosnak kell lennie.

Az ellenfél edzője felajánlotta, hogy csak tíz játékossal játszik, de világosan közölte, hogy az eredmény nem számít, és hogy a 10 játékossal rendelkező csapatnak fel kell adnia a mérkőzést. A játékvezető azt mondta, hogy nincs lehetősége egy „nem hivatalos” mérkőzés levezetésére, mivel nem kapna érte fizetést. Végül az edzők úgy döntöttek, hogy túl nehéz folytatni, és a mérkőzést lefújták.

Ennek eredményeképpen több autónyi csalódott, frusztrált és dühös fiatal játékos (és szüleik) úgy hajtott haza, hogy még csak labdába sem rúgtak, és kétségtelenül sokan az ilyen esetek hatásra abba fogják hagyni a sportolást.

De itt van a hihetetlenül ragyogó hír tizenévesek lemorzsolódásával kapcsolatban … MEGÁLLÍTHATJUK!

Először is – túl késő megpróbálni megfordítani a dolgokat, amikor a résztvevők már 15/16 évesek! Meg kell változtatnunk azt, amit és ahogyan csináljuk, attól kezdve, hogy először rúgnak labdába, ragadnak ütőt, úsznak egy kört, futnak egy kört …

Meg akarod állítani az utánpótlás sportolók lemorzsolódását?

Akkor változtasd meg azt a módot, ahogyan MINDEN gyerekkel dolgozol, függetlenül a koruktól és a fejlődési szintjüktől.

Íme tíz módszer, ahogyan te – igen, TE és én – edzők, tisztségviselők, ifjúsági sportklubok adminisztrátorai, szülők, játékvezetők, bírók, sportzakemberek … hogy hozhatjuk helyre ezt:

1. Változtassuk meg az irányt. Megkockáztatom, hogy monotonnak és kiszámíthatónak bélyegezzenek, de ahogy az elmúlt öt évben mondtam mindenkinek, aki meghallgatott – és sokaknak, akik nem -, az eddig irányvonal megölte a sportot. Mindannyian bevettük azt a hibás filozófiát, amely meggyőzött minket arról, hogy minden gyerek, aki teniszütőt vesz a kezébe, játszhat és játszhat is az ATP pályán, és hogy minden gyereket, aki valaha is focizott, Ronaldóvá kell edzeni. Ennek soha nem volt értelme – de a sportvilág nagy része bevette. Ezt el kell felejteni!
2. Szóljon minden róluk – NEM a sportról – minden a gyerekekről szóljon. Alapvető változást kell elérnünk a gondolkodásunkban, a teljesítményközpontú sportról a résztvevőközpontú sportra kell átállnunk. Meg kell változtatnunk a gondolkodásunkat a gyerekek sportolásra való felkészítéséről a sportélmény olyan alakítására, amely minden egyes résztvevőhöz „illik”.
3. Rugalmas edzési és játéklehetőségeket kell kínálnunk. (Remélhetőleg) elmúltak azok az idők, amikor a gyerekeket kicsinyes, rugalmatlan, bürokratikus szabályok miatt akadályozzák meg a sportolásban. Kit érdekel, ha egy gyereknek rossz színű zoknija van? Mit számít, ha a gyerekek egyéb elfoglaltságaik miatt kicsit később érkeznek? Tényleg számít, ha egy játékos nem a megfelelő típusú rövidnadrágot viseli, amikor játszik? Komolyan – HAGYJUK ŐKET JÁTSZANI!
4. A játékvezetőknek, bíróknak, bíróknak, technikai tisztségviselőknek …. a szabályok, irányelvek, iránymutatások és eljárások helyett az oktatásra, a sport népszerűsítésére, a sport fejlesztésére és természetesen a BIZTONSÁGRA kell összpontosítaniuk. Persze – kizárhatsz 8 éveseket, mert nem úgy hajtják végre a technikáikat, mint az olimpikonok – de miért tennéd? Persze – meg lehet akadályozni, hogy a gyerekek játszhassanak, mert az edzőjük nem töltötte ki időben a megfelelő űrlapokat – de kit érdekel ez? HAGYJÁK ŐKET JÁTSZANI!
5. Edzők … lépjünk el a merev „szabályoktól” és a kőbe vésett edzői gyakorlatoktól. Mikor láttál utoljára egy hatéves gyereket combhajlítóizom-szakadást? OK – akkor miért töltesz 15 percet hatéves focisták bemelegítésével? Miért ismételgeted ugyanazokat a gyakorlatokat újra és újra és újra a tízévesekkel? Tényleg szükségük van a „tökéletes” technikára – ami egyébként is egy teljes mítosz? Légy rugalmas. Alkalmazkodj. Eddzen a sportolókat egyéniségként, ahelyett, hogy csak a sportág gyakorlására képezné ki őket.
6. A klub adminisztrátorok… A tizenévesek sok mindent utálnak, de egy dolgot mindennél jobban utálnak: az átverést, a hazugságot. Mérföldekről megérzik a szagát. Hétéves korukban a gyerekek bármit elhisznek, és sok mindent eltűrnek. A tinédzserek azonban gyorsan elveszítik a bizalmukat benned és a klubodban, ha csak a legkisebb jelét is látják az igazságtalan bánásmódnak, a diszkriminációnak, az elfogultságnak a választások során, a saját magukkal és a barátaikkal szembeni tiszteletlenségnek, a becstelenségnek vagy a döntések átláthatóságának hiányának. Megkérdőjelezhető döntéseket és ostobaságokat megúszhatsz, ha kisgyerekekkel foglalkozol, de ha ugyanezzel próbálkozol a tinédzsereknél, gyorsabban kisétálnak az ajtón, minthogy pislogni tudnál.
7. A versenyek esetében legyél élesen tisztában a résztvevők életkorával és életszakaszával. Légy érzékeny azokra a kihívásokra, amelyekkel minden résztvevőnek szembe kell néznie, ahogy idősebbek lesznek, és az életük egyre összetettebbé válik. Ne kínálj olyan edzés- és versenyélményeket a tinédzsereknek, mint amilyeneket ötéves korukban kínáltál nekik. Ne ugyanazokat a szalagokat és érmeket adjátok a tizenhat éveseknek, mint a hatéveseknek. Ne kényszerítsd a tizenéveseket arra, hogy órákon át üljenek végig a fiatalabbaknak szóló versenyeken, mielőtt esélyt kapnának a versenyzésre. Használja a józan eszét! A versenynaptárnak a résztvevők igényeit kell tükröznie, nem pedig a sportág követelményeit.
8. Hagyd el az „én feltételeim, vagy ne járj edzésre” beszédet – különösen a tinédzserekkel szemben. Volt idő – 50 évvel ezelőtt – amikor az „én feltételeim, vagy ne járj edzésre” beszéd talán működött. Például: „Ha nem tudsz minden edzésen időben itt lenni, akkor nem látlak szívesen a csapatomban”. A tinédzserek egyre többen ilyenkor csak rád néznek, és azt kérdezik: „Mi a leggyorsabb út kifelé?”.
9. Fejlődj együtt a gyerekekkel. A nyolcéveseket a cukorkák, a Lego és a Disney-filmek érdeklik. A tizenegy évesek a Marvel Comics és a McDonalds felé mozdultak el. A tizenhat évesek az autókról, a randizásról, a tanulásról, az érettségiről, egyetem választásról, az identitásukról, a ruháikról, a hajukról ÉS a sportról beszélgetnek. Nem számít, milyen szerepet tölt be a sportban – edző, játékvezető, adminisztrátor vagy szülő -, a résztvevők igényeinek változásához igazítsa a szerepét és az általa nyújtott élményt.
10. Társadalmi programok a sportprogramok előtt. Naponta kapok e-maileket vagy hívásokat a véleményemmel kapcsolatban a junior sportágak reprezentatív csapatairól vagy az elit junior sportakadémiákról. Mindenkinek ugyanazt mondom. Ne beszélj nekem a sportprogramodról: mesélj a szociális programodról. A tinédzserek, attól a pillanattól kezdve, hogy reggel felébrednek, társközpontúak és társkapcsolatokkal rendelkeznek. A barátaik és a kortárscsoportjuk gondolatai, meggyőződései, attitűdjei, döntései és érzései létfontosságúak számukra. Amikor a sportélményeikről van szó, a csapatukban és a csapatuk körül kialakult kapcsolataik döntő fontosságúak. Ha fékezni akarja a tizenévesek sportágában való részvétel csökkenését, és meg akarja állítani a tinédzserek lemorzsolódását, változtassa meg a hangsúlyt az utánpótláscsapatokról, az akadémiai programokról és a teljesítményközpontú rendszerekről a szociális programokra, a barátságokra és a jobb kapcsolatokra.

Van öt kritikus kérdés, amelyet mindannyiunknak fel kell tennünk magunknak – és egymásnak – minden nap, minden sporttevékenységünk során:

1. Biztonságos?
2. Szórakoztató?
3. Tanulnak-e valamit a gyerekek?
4. Vannak itt a barátaik?
5. Visszajönnek-e legközelebb?

Ha ezekre a kérdésekre egybehangzó és magabiztos IGEN választ tudsz adni, akkor jó eséllyel több tinédzser sportol majd, mint amennyit kezelni tudsz!

Összefoglalás

1. A hagyományos versenysport szemlélet még nem halott: de haldoklik. De még van idő újraéleszteni! és életre kelteni.
2. Az alapvető ok, amiért ilyen jelentős csökkenést tapasztalunk a versenysportot űző gyerekek számában, egy szóban összefoglalható: tapasztalat. Az a sportélmény, amit mi – edzők, tisztségviselők, adminisztrátorok és szülők – a gyerekeknek nyújtottunk, nem működött – cserbenhagyta a résztvevőinket, és ez vezetett a jelenlegi helyzethez, ahol a sportszervezetek a helyi utánpótlás sportkluboktól kezdve az országos, sőt nemzetközi sportszövetségekig kétségbeesetten próbálják megmenteni sportágukat a kihalástól.
3. HOGYAN – a legcsodálatosabb hír az, hogy mi – edzők, tisztségviselők, adminisztrátorok és sportszülők – megfordíthatjuk ezt a helyzetet. A mi hatalmunkban – a mi befolyásunkban – áll megfordítani ezt a helyzetet. Megtehetjük – ha megtanuljuk, hogyan teremtsünk pozitív, értelmes, releváns, vonzó és élvezetes sportélményeket a résztvevők számára – akkor sportjainkat olyanná tehetjük, amilyennek lenniük kellene és amilyennek lenniük lehet.

Partnerünk, Wayne Goldsmith által írt angol nyelvű cikk a NewSport oldalon jelent meg (a szerző engedélyével)!