Az írás nem azokról az edzőkről szól, akik következetesek de kemények, vagy akik sokat követelnek a gyerekeinktől. Szeretem azokat az edzőket! Az ilyen edzők és a gyermekeink érdekében a sajnos még számos helyen tapasztalható bántalmazó edzői magatartást nem szabad tolerálni és nem szabad elfordítani a fejünket!
2018. május 29-én, egy amerikai egyetem focicsapatának védője, J. M. életének utolsó sprintjét futotta. Az edzésen egy sorozat 110 yardos futás végén zavarttá vált és már állva maradni is nehezére esett, a sportló összeesett és hőgutát kapott, s ez végzetesnek bizonyult. Mentővel kórházba szállították, testhőmérséklete ekkor 41 °C volt. Csak 19 éves volt.
Mi történt? Miért történt? Meg kellett volna ennek egyáltalán történnie? Vádolható-e valaki gondatlansággal és felelőssé tehető-e valaki a tragédiáért?
Ezeket a kérdéseket azonnal fel kellett volna tennie a csapat vezetésének, de nem tették meg, csak a szövetség 2 hónappal később elkészült jelentése alapján kezdték el az edzői team-et felelősségre vonni . A sportági szövetség vizsgálata a volt játékosokkal és a csapat sportszakembereivel, vezetőivel készített interjúi során – többek között – az alábbiakra derítettek fényt:
- „Félelemmel és megfélemlítéssel átitatott volt a csapatnál a légkör.”
- „A játékosok lekicsinylése, megalázása és a szinte végső kimerültségig való hajtása mindennapos volt.”
- „Rendszeres volt a szélsőséges verbális bántalmazás.”
- „A játékosokat arra kényszerítették, hogy addig egyenek, amíg nem hánynak.”
- „Soha, soha, soha nem hagynám, hogy gyermekemet ott edzzék.”
Azért írtam meg ezt a cikket, mert nem egyedülálló eset, ahogyan a példában említett csapat edzői gárdája a sportolóikkal bánik. Minden nap, mindenféle korosztályban világszerte számos fiatal sportoló van kitéve az edzők érzelmi, mentális, verbális és esetenként fizikai bántalmazásának. Tudom, mert mi nemcsak a hírekben olvassuk a történeteket, hanem szívszorító, személyes e-maileket kapunk tanácstalan, aggodalommal teli szülőktől.
Hallunk történeteket arról, hogyan hagyják abba gyermekek a sportot az érzelmileg és/vagy fizikailag bántalmazó edzők miatt. Hallunk történeteket étkezési zavarokkal küzdő fiatal gyermekekről, akiket a rossz edzői bánásmód taszított a betegségbe. Hallunk történeteket olyan fiatal sportolókról, akik a könyörtelen edzőknek és a kimerítő edzéstervnek köszönhetően olyan mértékben megsérültek, hogy abba kellett hagyniuk a sportot. Hallunk történeteket olyan gyerekekről, akik egyáltalán nem kapnak játékidőt, nem csak a verseny során, de edzésen sem! Hallunk olyan gyerekekről, akikre már kisiskolás korukban nyomást gyakoroltak, hogy végleg elkötelezzék magukat valamely sportág mellett. Szinte minden nap érkezik hozzánk szülői segítségkérés: “Segítsenek, nem tudjuk, hová forduljunk.”
És amikor ezekről beszélek a barátaimnak és kollégáimnak, nem lepődnek meg. Szinte mindegyikőjük tud mesélni hasonló történetet a közösségükről és ilyen edzőről. Ez őrület.
Van-e másik olyan időszak gyermekeink életében, amikor ilyen nagy hatással rendelkező felnőttekre bízzuk őket, és tulajdonképpen nem kérjük számon ezen emberek hozzáértését? Az edző befolyása soha nem semleges, és az edző megerősítő vagy megalázó szavai élete végéig elkísérhetik az embert! Nem kellene ezeket az embereket kiképeznünk erre?
A neves sportoló nemrég két edző történetéről mesélt, olyanokról, akik nagyban befolyásolták az életét, egyikőjük pozitívan, másikójuk negatívan. Beszél egy futball egyesületnél és egy úszóklubban történt visszaélésekkel kapcsolatban, és felteszi azt az elevenünkbe vágó kérdést: Miért fogadunk el olyan dolgokat a sportban, amelyeket soha nem fogadnánk el más helyzetekben?
„Az ok, amiért néhány ilyen edző által teremtett mérgező helyzet már évek óta tart és nem oldódik meg addig, amíg valaki pert nem indít vagy egy családnak nem sikerül felfednie a bűncselekményt, az az, hogy érzéketlenné váltunk az ilyesfajta viselkedéssel szemben a sportban” – mondja. „Ha egy matematikatanár úgy gúnyolná ki a tanítványát, aki otthon felejtette a matematikakönyvét, ahogy egy kosárlabdaedző teszi egy gyerekkel, aki elfelejtette a tervezett játékot, azonnal, mindenféle vizsgálat nélkül megbüntetnék. Ha egy angoltanár úgy büntetné meg az óra rendjét megzavaró tanulókat, hogy addig tornáztatja őket, amíg nem hánynak, nézhetne új munka után, anélkül, hogy hetekre vagy hónapokra fizetett szabadságot kapna.”
Pontosan!
Ideje, hogy mi, szülők ne féljünk a bántalmazó edzőktől, és elkezdjünk kiállni a gyerekeinkért. Nem azokról az edzőkről beszélek, akik kemények, vagy akik sokat követelnek a gyerekeinktől. Szeretem azokat az edzőket. Remélem, hogy én is ilyen edző vagyok. A jó edzők többek között az alábbiakat teszik:
- Pozitív módon szorgalmazzák, hogy a gyermek elhagyja a komfortzónáját, annak érdekében, hogy javulhasson a játéka;
- Minden egyes nap összpontosítást és erőfeszítést követelnek;
- Nem csak a megszokott pozícióban játszatják a gyermeket;
- Nem rakják a kezdőcsapatba a gyermeket minden mérkőzésen;
- Magasabb elvárásaik vannak a gyermekkel szemben, mint a szüleinek;
- Más véleményük van a gyermek képességéről, mint a szülőknek;
- Minden játékostól egyformán várják el a kötelezettségeik teljesítését és ésszerű következményeket rónak ki azon játékosokra, akik nem teljesítik azokat;
- Elvárják, hogy a gyermek betartsa a csapat szabályait és előírásait;
- A gyermekkel szemben olyan elvárásokat támasztanak, amelyeket a szülő valószínűleg nem támasztana. Lehet, hogy a csapatnak egy mérkőzésbe kerül, de egy életre szóló leckét fog megtanítani;
Ez az az edzőtípus, akit gyermekeim számára szeretnék.
Ebben a cikkben azonban olyan edzőkről beszélek, akik átlépik a határt. Edzőkről, akik megfélemlítenek, edzőkről, akik megaláznak, és gyermekeinket testi és lelki sérüléseknek teszik ki. És arról a társadalomról beszélek, amely elfogadja az ilyen viselkedést a sportban, de sehol máshol. Attól tartunk, hogy ha felállunk, kiközösítenek vagy kirúgnak bennünket a csapatból. Félünk, hogy ha azt követeljük, hogy gyermekeinkkel tisztelettel bánjanak, kihagyják őket a csapatból. Mindenhol kiállunk a gyerekeinkért, de a sportban elfordítjuk a fejünket?
Miért? Félünk?
A bizonyítékok egyértelműek. Ha az iskolákban nem elfogadható, akkor a sportban se legyen az. Ha nem hagyjuk, hogy munkatársaink vagy főnökeink ilyen módon bánjanak velünk, akkor miért engedjük, hogy ez történjen a sportban? A gyermekeket hatékonyabban „megkeményíthetjük” szeretet- és tiszteletteljes légkörben, mint egy félelemmel és megfélemlítéssel átitatottban. Sokkal jobban tudunk kapcsolatot teremteni a sportolókkal és megnyerni őket egy pozitív csapatkörnyezetben, mint egy negatívban.
Ezek nem olyan dolgok, amelyekben reménykedhetünk, hogy szerencsénk lesz és ilyen lesz gyermekünk edzője, csapata. Ezek olyan dolgok, amelyeket meg kell követelnünk.
Kedves Edzők, nagyon sok olyat ismerek Önök közül, akik olvassák írásainkat, tudják, hogy nem Önökről beszélek. Ismerem, tisztelem és értékelem mindazt, amit csinálnak. Edzőink nagy többsége kiváló. De az, aki bántalmazó, aki megfélemlítéssel, megalázással, verbális- és/vagy fizikai bántalmazással végzi edzői munkáját, tartja edzését, tönkreteszi az edzői szakmát. Rossz híré keltik az edzői társadalomnak!
Meg kell változtatni vagy el kell távolítani őket a gyermekeink közeléből. Szükségünk van a jó edzőkre és egyesületi sportvezetőkre), hogy ők is többet követeljenek, elvárjanak azoktól, akiknek a „bántalmazó edzői viselkedés” a módszere, és szükségünk van a jó edzőkre hogy támogassák a szülőket, akik ugyanezt akarják elérni.
Amennyiben szeretné, megírhatja nekünk gondolatait anonim módon is a IDE KATTINTVA!
A sportnak mindig is lesznek vele járó kockázatai (pl. sérülések). De a sportot sújtó számos probléma elkerülhető megfelelő oktatással és felelősségre vonhatósággal. Meg kell változtatnunk a kultúrát, nem csak a fentebb leírtakhoz hasonló helyeken sportoló fiatalok számára, hanem a világ minden táján élő fiatal gyermekek számára, akik csak játszani akarnak, és ehelyett egy edzőnek öltözött zsarnokkal találják szembe magukat.
Itt az ideje, hogy ne toleráljuk tovább a bántalmazó edzői magatartást és ne fordítsuk el a fejünket. Ezt teszik az előretekintő szervezetek szerte a világon.
Gyermeke sportegyesülete, csapata – sportági szövetsége – is ezt teszi???
Ha érdekli a téma, ha fontosnak tartja, lépjen be a SPORTSZÜLŐK Facebook csoportunkba!
Forrás: a cikk szerzője együttműködő partnerünk, John O’Sullivan