Utánpótlás sportolók doppingja – pár filozófikus gondolat

Share

Amikor a sportban történő doppingolás kérdéséről van szó, én inkább a liberális oldalon állok – elsősorban azon az alapon, hogy az embereknek autonómiát kell biztosítani a saját testük felett, annak ellenére, hogy olyan döntéseket hozhatnak, amelyek károsak lehetnek az egészségükre. Ez az autonómia azonban egyértelműen azt sugallja, hogy az egyének képesek szabad és racionális döntéseket hozni. És ez az egyik kritikája egy ilyen álláspontnak – egyetlen ember sem sziget, mindannyian mások nyomásától szenvedünk, és néha a szabad választás látszata ellenére döntéseinket mások és a körülöttünk lévő társadalom nagymértékben befolyásolják. Ez még inkább igaz a fiatalabb felnőttekre és gyermekekre, akik még nem állnak a biológiai és kognitív fejlődés megfelelő szintjén, illetve nem rendelkeznek az élettapasztalatból származó bölcsességgel ahhoz, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyeket „racionálisnak” nevezhetnénk. Most vagyok abban a korban, amikor visszarettenek néhány „döntéstől”, amelyeket fiatal felnőttként meghoztam, és amelyek közül néhány nagyon veszélyes volt, és rosszul is elsülhetett volna. A gyerekek és a fiatal felnőttek rendkívül szuggesztívek, és azok, akikre felnéznek, akiknek imponálni akarnak, vagy akiktől félnek, azok képesek manipulálni őket. Ez nem azt jelenti, hogy ostobák, vagy hogy nem kellene velük tisztelettel bánni, vagy nem kellene nekik hangot adni, de fel kell ismernünk, hogy nagyobb védelmet kell nyújtanunk nekik, mint egy idősebb felnőttnek.

Ezért különösen aggasztó Kamila Valieva esete a 2022-es pekingi téli olimpián. Ha egy 18 év alatti sportoló dopping tesztje pozitív lesz (Kamila pedig ekkor 15 éves volt), az a védelem komoly problémájára utal. A képzeletem egy része el tudná fogadni, hogy egy 17 éves rögbijátékos az interneten keressen szteroidokat a tömegnövelés érdekében, de hogy egy 15 éves korcsolyázónő önállóan keressen szereket a sportteljesítménye, a korcsolyázása javítása érdekében, az már nem hihető. Védekezésként felvetették, hogy Valieva a nagyapja szívgyógyszere miatt fertőződött meg – a történet szerint a nagyapa a gyógyszer bevétele után ivott egy pohárból, amiben a tiltott anyag maradványai maradtak, és ez került a lány szervezetébe, amikor ugyanabból a pohárból ivott. De arról is beszámoltak, hogy Valieva rendelkezik terápiás célú mentességgel (olyan anyagok szedésének módja, amelyek egyébként tilosak lennének) más, anginát és szívbetegségeket enyhítő anyagok esetében. Ez most fennn kéne akadjunk, hisz a legtöbb 15 éves ritkán fog többet szedni egy alkalmi paracetamolnál vagy köhögéscsillapítónál. Mindez együttesen, az orosz doppingtörténettel együtt, különösen aggasztóvá teszi ezt a történetet.

Mit kellene tehát tenni? Az ügy középpontjában egy nagyon fiatal sportoló áll, aki egyértelműen a valaha volt egyik legtehetségesebb korcsolyázó. Nincs olyan szer a világon, amely ezt a tényt elrontaná. E tragikus helyzetért részben a WADA-t és a NOB-ot kell hibáztatni, amelyek az államilag támogatott doppingolás bizonyítékainak ellenére olyan abszurd következtetésre jutottak, hogy Oroszország, mint állam, hivatalosan jelenleg nem vehet részt az olimpián, de az orosz sportolók, új (olimpiai) zászló és név alatt, igen. Ez a kompromisszum talán elfogadhatóbb lett volna, ha az orosz elnök nem lett volna azon kevés külföldi méltóságok egyike, akik jelen voltak a Peking2022 megnyitó ünnepségen.

A WADA (a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) elismeri a „védett személy” kategóriáját, amely a 16 (vagy 18, ha egy regisztrált csoport tagja) év alatti személyeket és a korlátozottan cselekvőképes személyeket jelenti. A WADA kódexe szerint azonban ez meglehetősen kevéssé értelmezhető. A kódex egyszerűen kimondja, hogy a tiltott anyagra pozitív eredményt adó sportolóra kiszabható szankciók minimálisabbak, mint a nem védett személyekre kiszabható szankciók, és hogy az ilyen személyeket enyhébben kell kezelni, azaz inkább csak figyelmeztetést kaphatnak, mint versenyzéstől való eltiltást. A védett személyekkel szembeni felelősséggel kapcsolatos megfontolások ilyen csekély volta aggasztó. Így talán érthető a CAS ítélete, amely megállapítja, hogy Valieva „helyrehozhatatlan kárt” szenvedhet, ha a teljes vizsgálat előtt kizárják a versenyzésből. Védett személyként nem lenne helyes, ha Valievát úgy kezelnék, mint bármely más „doppingoló sportolót”. Ugyanakkor, ha aggályaink vannak egy „védett személy” biztonságával kapcsolatban, akkor ha ettől függetlenül folytatjuk, azzal lemondunk a vele szemben fennálló felelősségünkről. Az a baj, hogy egy független ország állampolgáraiként a sportszervezeteknek nincs sok hatalmuk arra, hogy hogyan bánnak ezekkel az állampolgárokkal – lásd a közelmúltban Peng Shuai ügyét (szerk.: Peng Shuai feljelentést tett a szexuális zaklatás ügyében, azóta azonban eltelt két hét, ő pedig eltűnt Kínában), hogy ezt szemléltessük. Az egyetlen mechanizmus, amivel valóban rendelkeznek, az az, hogy bizonyos személyeket vagy államokat kizárnak a versenyzésből. A valóságban azonban a nemzetközi irányító testületek – mint például a NOB – vonakodnak ezt megtenni azon az alapon, hogy nem akarnak politikai és etikai ügyekbe keveredni (itt nevetek azon az elképzelésen, hogy a nemzetközi élsportot el lehet választani a politikától). Ezért van az a tragikus helyzet, amikor egy olyan országból származó fiatal sportolóval kapcsolatban vannak aggályok, ahol az államilag szponzorált doppingolásnak nyoma van, de a sportolónak megengedik, hogy továbbra is versenyezzen, mert a versenyből való kizárása helyrehozhatatlan károkat okozna neki. Végső soron ez azt mutatja, hogy a sportban a doppingügyek kezelése mennyire komikus és mélységesen szomorú, valamint azt, ahogyan a hatóságok, vezető sportszervezetek továbbra is kezelik a kérdést, nem foglalkozva a fiatal sportolók valódi védelmével.

hirdetés

Forrás: Emily Ryall cikkének fordítása (Philosophical thought…)