Az írás nem azokról az edzőkről szól, akik következetesek de kemények, vagy akik sokat követelnek a gyerekeinktől. Szeretem azokat az edzőket! Az ilyen edzők és a gyermekeink érdekében a sajnos még számos helyen tapasztalható, az írásban említett edzői magatartást nem szabad tolerálni és nem szabad elfordítani a fejünket!
Kedves Edzőm!
Pár dolgot el kell mondanom Neked.
Tegnap este a meccsünkről hazafelé sírtam az autóban. Cserbenhagytalak, cserbenhagytam csapatomat, cserbenhagytam szüleimet, kudarcot vallottam.
Egy szót sem kellett szólnod, hogy tudjam, hogy mit gondolsz. Tudom, mit csináltam rosszul, mit rontottam el és a hallgatásod elég volt ahhoz, hogy tudassad velem, hogy te is tudod.
Tehát beszélnünk kell … Nem akarok többet játszani.
Ha érdekli a téma, lépjen be a SPORTSZÜLŐK Facebook csoportunkba!
Azért kezdtem el ezt a sportot, mert szerettem. Szeretem a sebességet, az állandó mozgást, a kontrollált káoszt. Szeretem a friss vágott fű illatát, a kora reggeli játék különleges élményét és a kapu hálójába ütköző labda hangját. Ó, ez a hang. Nincs olyan hang az univerzumban, mint ez!
Leginkább ez a hang hiányzik. Véglegesen, biztosan abbahagytam. Bárcsak értékes lennék neked. Bárcsak megláttad volna, hogy mennyire felnéztem Rád. Bárcsak észrevetted volna, hogy, milyen keményen próbálok megfelelni Neked. Alig veszel észre engem edzés, mérkőzés közben, ha mégis, akkor az is inkább bosszúságnak vagy csalódásnak tűnik.
A tegnapi hibám után teljesen összezavarodtam, már csak szellem voltam a pályán.
Megpróbáltam megcsinálni azt az új cselt, amit tanítottál nekünk. Megpróbáltam alkalmazni azt, amit úgy hittem, jól megtanultam. Szerettem volna bizonyítani, hogy figyeltem az edzésen és hajlandó voltam kockáztatni érted. Annyira rosszkor akartam megmutatni ezt a mozdulatot, de látni akartam az arcodon az örömöt, látni, hogy fülig érő szájjal, büszkén mosolyogsz felém … büszkén kiabálod a nevemet és megtapsolsz, hogy mindenki láthassa, milyen jót csináltam a pályán. Úgy, ahogy a jó játékosok.
Megpróbáltam. Elbuktam. Sírtam.
Abban a pillanatban, amikor elvesztettem a labdát, amikor az ellenfél megszerezte tőlem, már éreztem a csalódásodat.
Amikor elrohant a labdával a kapunk felé és én kétségbeesetten próbáltam utolérni, kijavítani a hibámat, újra meghallottam a frusztrált hangos sóhajodat.
Hidd el, nagyon fájt, elkeserített, hogy gólt szereztek belőle. Azonnal odafordultam hozzád, abban reménykedve, hogy megértően mosolyogsz és azt mondod: „Semmi baj, balszerencse, de megpróbáltad a tanított cselt! Nagyon büszke vagyok rád, hogy megpróbáltad. Hibák előfordulnak, de ezekből is tanulunk. Ez segít jobbá válni.”
Ehelyett dühösen kiabáltad a nevemet és azonnal becserélted a helyemre Tamást.
Ahogy lejöttem a pályáról és elmentem melletted, Te csak ültél a székeden, rám sem néztél. Átnéztél rajtam.
Azt hiszem, hogy a többiek szüleinek igaza volt … haszontalan vagyok, és nem szabad játszanom ebben a csapatban. Szóval abbahagytam.
Mielőtt elmegyek a csapattól, beszélnünk kell …
Beszélnünk kell arról, hogyan lehetne ezt másképp, jobban csinálnod a következő gyerekeknél, mint nálam. Olyannál, aki hozzám hasonlóan nem biztos önmagában. Aki mindent megpróbál, de sokmindent elront, mert a teste még nem tudja azt, amit az esze már rég szeretne. Akinek nincs önbizalma, azt ez a dolog nagyon befolyásolja a játékban is. Ez az a gyerek, aki olyannak tűnik, hogy mindig elveszíti nekünk a mérkőzést és mindig elbukik, amikor összezavarodik.
4 dologról kell beszélnünk, amelyeket megtehetnél majd a következő hozzám hasonló gyerekek érdekében
- Bíztasd rendszeresen! Mutasd majd meg neki, hogy észreveszed az erőfeszítéseit … még akkor is, ha kudarcot vall. Tudja majd, hogy biztonságosban van veled, tudja, hogy új dolgokat is kipróbálhat, gyakorolhat, hogy jobb játékos lehessen. Mutasd majd meg, hogy észreveszed milyen keményen, kitartóan próbálkozik és dicsérd meg őt a szorgalmáért és bátorságáért … azért, ami csak tőle függ. Tudom és Te is tudjad, hogy ha a pályán rontok, akkor én vagyok saját magam legszigorúbb kritikusa. Nem kell emlékeztetned folyamatosan arra, hogy rontottam. Az új srác is tudni fogja. Ó, és a pálya széléről a nevem ordibálása ezt még rosszabbá teszi. Inkább majd néhány bíztató szóval oldjad fel a kudarcérzését.
- Adj lehetőséget neki! Adj majd lehetőséget a hibáinak kijavítására. Mindannyian hibázhatunk és ilyenkor mi is csak azt akarjuk, hogy javíthassunk. Amikor majd Ő is ront, adj neki néhány percet, hogy megnyugodjon. Ha azonnal lecseréled őt, mint engem, akkor abbahagyja a próbálkozásokat, abbahagy minden kockáztatást, bátortalan lesz. Rájön, hogy ha az újonnan tanult dolgok kipróbálásánál hibázik, akkor büntetést kap (pl. lecseréled), így máskor nem teszi, ezzel a fejlődése véget is ér. Legyél Vele türelmesebb és majd engedd meg, hogy büntetés kockázata nélkül versenyhelyzetekben is kipróbálhassa ezeket.
- Ösztönözd! . Beszélj hozzá. Az ég szerelmére, amikor az új cselt kipróbáltam és nem sikerült, abban a pillanatban tudtam – magamtól is!! -, hogy nagyot rontottam, jobb, ha elhiszed, a következő srác is tudni fogja ezt. Segítheted őt, ha beszélsz vele, amikor lecseréled. Bármennyire is csalódott leszel, nézzél rá, mondjál neki valamit, bármit, amikor elmentek egymás mellett ahelyett, hogy ott ülsz, mint a csalódás szobra. Ha csak egy kicsit is bátorítottál volna, mikor lecseréltél, minden rendben lenne, maradtam volna.
- Tanítsad! Te vagy az edző. Azt állítják, hogy csalhatatlan vagy és minden helyzetben tudod, mit és hogy kell csinálni. Felnéznek Rád és a tudásodra, így helyes. De ha a következő srác majd elront valamit, akkor lesz igazán szüksége arra, hogy a legjobban tanítsad. Mutasd meg neki, hogy tudja legközelebb úgy csinálni, úgy cselezni, hogy ne rontsa el. A hibáink a tanulás eszközei, de csak akkor, ha megértjük, hogy mi és miért történt, mit kell jobban csinálnunk. Az, hogy utána semmit sem mondasz, átnézel rajtunk, senkinek nem segít. Ehelyett a meccs után csak annyit mondtál nekem, hogy „ezt soha többet ne csináld”, és fogtad magadat és elmentél.
Forrás: A cikk Gordon MacLelland 20 év tanári és edzői munka után hozta létre a “Working with Parents in Sport” programot, az írás ezen az oldalon jelent meg, szerzője Reed Maltbie edző.