A csapatépítés során többek között az alábbi készségeket/képességeket célozza meg:
célkitűzés (mind egyéni, mind csoportszinten), kommunikációs csatornák fejlesztése, a problémamegoldás, együttműködés fejlesztése, az érzelmi intelligencia és érzelmi kontroll fejlesztése ill. a szorongások és félelmek feloldása.
Természetesen az, hogy mire kerül a hangsúly, függ a csapat/edző… igényeitől.
De miért is van szükség csapatépítésre (azon kívül, hogy a sportpszichológusoknak ad munkát)? Többek között azért, mert a csapatsportok többsége interaktív, tehát az összjátékon alapul, amihez elengedhetetlen maga az együttműködés, kommunikáció, kölcsönös megértés (de legalább egymás megismerése).
Például vegyünk egy nagyon, de nagyon jó játékosokból álló csapatot ( ha hasonlóságot találsz egy valósan létező csapattal, az nem a véletlen műve). Minden játékost szép summáért szerzett be a csapat vezetősége, egyéb iránt ők a sportáguk díszpéldányai.
A csapat vezetősége méltán reménykedhet egy olyan eredményben, amivel kiemelkednek a középszerből. Igen ám, de ezek a játékosok a legjobbak, és mint ilyenek, hmm magukból kihozhatják a legjobbat, de egymással nem kommunikálnak (végül is ők a legjobbak). Mi esz ennek az eredménye? A gyengébb és középszer csapatokat tuti legyőzik, hiszen a technikai tudásuk kiemelkedően magas. De a középszertől kicsit kiemelkedő csapatok tuti, h a földbe döngölik őket. Miért? Mert ha már arról van szó, hogy együttműködjenek, megjelennek az elakadások.
Ugyanis a játékosok nem ismerik egymást, a kommunikáció sem működik a csapaton belül. Csak szólósok vannak, így nehezebb helyzetekben is csak szólózni tudnak. Ezt az ellenség könnyen átlátja és megeszi őket reggelire.
Például vegyünk egy egyszerű labdajátékot. Mondjuk álcázzuk az egészet egy névtanulással. Kérjük meg a csapatot, h üljenek körbe, dobjuk valakinek a labdát, és az dobja egy másik embörnek, úgy h mondja annak a nevét (egy játékoshoz csak egyszer mehet a labda). Ismételjük meg kb 3-szor ezt a kört (a játékszabály ugyanaz, de nem kell feltétlenül ugyanannak dobnia a labdát, akinek az előző körben, de akár annak is dobhatja). Utána kérjük meg a játékosokat, hogy jegyezzék fel, h kiknek dobták a labdát.
Majd nézzük meg, h a játékok során kiknek szoktak a legtöbbször passzolni. Ha van átfedés, az sem a véletlen műve… Ugyanis az átlagember annak dobja a labdát, akit ismer/akivel dumálni szokott. Ez legtöbbször nem tudatos, éppen kell dolgozni vele. A kommunikáció hatékonyságával nő azoknak a száma is, akiknek átadjuk a labdát.
További kétségek és félelmek szoktak megjelenni a csapatépítéssel kapcsolatban:
„Minek csapatot építeni? A játékosok feladata, hogy teljesítsenek, nem az, hogy jópofizzanak egymással…”
Jaja, egy sportcsapat célja tényleg nem az, hogy örök békében éljenek egymás mellett, hanem, hogy hozzák az eredményt. DE sajnos anélkül, hogy a játékosok ki ne építenének maguk közt egy jól működő szociális hálózatot (lásd: szociometria cikk), nem fogják tudni kihozni a csapatból a legtöbbet. Két (sport)pszichológiai klissével vázolnám fel ezt:
A csapat több mint a részek összege – azaz, ha a nép együttműködik nagyobb együttes teljesítményre lesz képes, mint az egyéni teljesítmények átlaga. Természetesen ez akkor működik, ha van a csapatnál kommunikáció meg az első részben felsorolt izék…
Ha nincs, akkor jöhet a társas henyélés – azaz a csapat itt kevesebb lesz, mint a csapattagok összege.
Kötélhúzással vizsgálták a jelenséget: ha egyedül húzod a kötelet, akkor kiadod magadból a maximumot. Ha kapsz egy társat magad mellé, hát, akkor már kevésbé leszel 100%-os, de azért még odateszed magad.
Ahogy nő a csapattársak száma, úgy csökken az egyén feladatba vetett lendülete is… Ha a játékos nem érzi magának a csapatot, akkor bizony nem azt a tudást fogja hozni, amit egyébként.
„Ez az együttműködéses dolog szép és jó, de nekünk nincsenek éveink, hogy kialakuljon egy ilyen csapat. Van olyan, hogy éves fluktuáció, meg leépítés, meg anyámkínja…”
Tudjuk, hogy Tuckman a csoportfejlődés szakaszait ekként határozta meg:
„A formálódás, alakulás (Forming) korszak feladatorientált tulajdonképpen, de elsődlegesen itt a célok, irányok ismertetése, elvárások, információátadás, időbeosztás, erőforrás elosztás történik. A tagok bizonytalanok egymás felé, ismerkednek egymás hátterével, érdeklődésével, kompetenciáival.
A viharos (Storming) szakaszban a munka beindulásával a csapat magára koncentrál. Az emberek próbálgatják egymást, szerepeiket, pozíciókért és befolyásért küzdenek. Kiütköznek a stílus és személyiségbeli különbségek, konfrontáció és konfliktusok keletkeznek. Konstruktív szintű kritikus gondolkodás és későbbi probléma megoldási módszerek születhetnek. Harc folyik az elfogadásért, elfogadottságért.
A normaképzés (Norming) szakasz az, ahol a csoportkohézió, kooperáció, elköteleződés kialakul. Ekkorra az elfogadott viselkedési jegyek letisztázódnak. Formális és ki nem mondott szabályok születnek, melyek a csoportműködést segítik (pl. vezetőválasztás). A csoport egyetért a követendő értékekben. Fontos, hogy ezeket explicit kimondják, hogy mindenki számára egyértelműek legyenek, de mégse jelentsék akadályát a fejlődésnek, maradjon meg bennük a rugalmasság. A következő szakaszba lépés jele lehet, hogy a formális struktúrák helyét a bizalom és erős informális kapcsolatok veszik át.
Most jön a teljesítés ideje (Performing). A csoport tud dolgozni, értik a feladatokat, elosztották az erőforrásokat, kiegészítik egymást a különbözőségükkel, pozitívan fel tudják használni a konfliktusokat, a normák és szabályok szerint dolgoznak együtt, azok szerint végzik tevékenységüket. A feladatra koncentráló, jól működő team korszak ez.
Egyes kiegészítések további szakaszokat határoznak meg. Így például a levezető, vagy az elválás szakasz (Adjourning), ahol az elért teljesítmény felett érzett örömön, bánaton osztoznak a csoporttagok.
Jutalmazás, ünneplés, reflexió, tanultak összegzése, elbúcsúzás, elkülönülés, kohézió elvesztése, továbblépés történhet itt. Állandó csapatokban pedig gyakrabban rövidebb idejű elválásokra kerülhet sor.” (ezt a részt koppintottam egy másik oldalról)
A nagy kérdés csupán az, hogy ez pontosan mennyi időt vesz igénybe? Jó hír! nem kellenek ahhoz évek, hogy egyről a kettőre jusson a csapat. Ott vannak a táborok, ahol máris lehet egy-egy szintet ugrani a csoportfejlődés szakaszaiban. Egyetlen probléma az lehet, ha nem foglalkozik egy csapat a témával. Egy csoport magától is átmehet ezeken a szakaszokon, csak nem mindegy, hogy mennyi idő alatt. Ha célzottan egy időszakban csak ezzel foglalkoznak, könnyen elérhető a fejlődés. Míg ha egy csapat magasról leejti a témát, könnyen kialakulhatnak a csapaton belül klikkek, vagy más olyan formák, amik gátolhatják a csoportfolyamatok hatékonyságát.
Küldünk nektek szeretettel néhány tréningjátékot.
FONTOS!
Sosem a játék a fontos, hanem az, amit a résztvevők a játék alatt éltek át. Beszéltessük róla őket, lehetőleg szólaljon meg mindenki! Kérdezzünk rá a játék folyamataira (Hogyan kezdődött a játék?
Mi történt közben? Elégedettek vagyok a végeredménnyel? Mit csinálnátok másképpen? Kik voltak a kulcsfigurák? Miért? ….)
Elkerülendők azok a kérdések, amikkel utalnánk valamire. Lehet, hogy nekünk volt valami célunk a játékkal, de ezt egy csapat könnyen felülírhatja. magyarán dolgozzunk azzal, amit a csapat hoz.
Lehet, hogy egy olyan játék, ami egy csapatnak nagyon sokat adott, a másiknak semmit sem fog nyújtani. Kerüljük a minősítő kijelentéseket!
Csoporttitok!!!! Enélkül egy csoportban nem lesz bizalom és bizalom nélkül nem lesz őszinteség.
Természetesen legtöbb esetben az edzőknek is kell nyújtanunk infót, de előtte beszéljük meg a csapattal, hogy mi mehet ki, és mi maradjon bent…
Önkéntesség. Mindig vannak olyanok, akik utálják a csapatjátékokat. Ha kényszerítjük őket a játékra, csak még jobban megutálhatnak minket…
Te csak összefoglalhatod az elhangzottakat, de nem vonhatod le a végkövetkeztetést… Azt a csapatnak kell megtenni.
Jaj, és olyan tartsa a tréninget, akinek nincs a csapathoz köze (ellenkező esetben nem feltétlenül lesz meg a kellő őszinteség…)
És Íme a játékok:
Kedvenc labdás játékunk.
A résztvevők körben állnak. A tréner elindít egy labdát és kimondja annak a nevét, akinek dobja. Aki kapja a labdát továbbdobja a labdát egy másik játékosnak, úgy hogy közben kimondja a másik nevét.
Ugyanannak a játékosnak csak egyszer dobhatják a labdát.
Mikor a kör bezárult (mindenkinél volt már egyszer a labda), akkor a tréner újraindítja ugyanazt a kört, ugyanúgy ahogy az előbb az lement (mindenki ugyanannak dobja a labdát, akinek előzőleg). Itt az a cél, hogy gyorsabban haladjon a labda, mint előzőleg.
A harmadik kör is ennek szellemében zajlik, csak a tréner behajít még egy labdát (ennek is ugyanazt azt utat kell megjárnia), majd még egyet és így tovább. A cél, hogy minél több labda mozogjon a térben, rontás nélkül…
Levezetés:
- Mi okozta a nehézséget?
- Mire kellett figyelni a játék közben?
- Mikor lett jobb a csapat teljesítménye?
- Hogyan lehetett volna optimalizálni a csoport teljesítményét?
- Hogyan hat ki ez az egész a csapat játékára?
Kedvenc kommunikációs játékunk:
A csapatból kérünk egy önként jelentkezőt, a többieket meg kiküldjük a szobából. Az önkéntesnek mutatunk egy képet (lásd képet, kb ilyet), egy percig. Az a feladata, hogy minél részletesebben leírja azt annak, aki bejön. (Erre szintén egy perce lesz).
Ezután beküldünk egy csapattagot, elmondjuk neki, hogy önkéntesünk egy percig mondani fog neki valamit, amit jól meg kell jegyeznie, mert a következő játékosnak el kell mondania.
KÉRDEZNI NEM KÉRDEZHET!
És így sorban, minden egyes játékossal megcsináltatjuk ( aki már részt vett, az a játék végéig hallgat) és a végén szembesítjük az utolsót az eredeti képpel…
Levezetés:
- Mi okozta a nehézséget?
- Hol akadt el a kommunikáció?
- Mire kellett figyelni a játék közben?
- Mikor lett jobb a csapat teljesítménye?
- Hogyan lehetett volna optimalizálni a csoport teljesítményét?
- Hogyan hat ki ez az egész a csapat játékára?
Szerző: Kovács Kriszta (forrás: www.sportpszicho.blog.hu)