Az utánpótlássportot számos módon értékeljük: a tanult leckéktől és a kialakult barátságoktól kezdve a megszerzett egészségügyi előnyökön át a sporton keresztül elsajátított önkifejezésig.
Időnként azonban ezek az előnyök elnémulnak, ha a sportot és a játékot a túlzásba vitt szülői magatartás befolyásolja.
„Az overparentig magatartás egyre gyakoribbá válik az iskolán kívüli környezetben is, így például az utánpótlássportban. Sok egyesületnek kihívást jelent, hogy megtalálja annak a módját annak, hogy hogyan lehet az overparenting szerepvállalást olyan módon bevonni az egyesületi munkába, hogy pozitív kapcsolatokat építsen a szülőkkel, de közben támogatja az utánpótlássportolók igényeit is.”
Az overparenting stílusok és a sportolókra gyakorolt hatásaik
Ki az „overparent”? A kutatások szerint ez a kifejezés olyan szülőket ír le, akik túlzóan vesznek részt gyermekük életében, kockázatkerülőek, és abnormálisan sokat foglalkoznak gyermekük jólétével és sikerével.
Ezeknek az „overparent”-eknek több különböző változata létezik, amelyek mindegyike más-más hatással van az utánpótlássportolókra:
- A „helikopterszülő” mindig a gyermeke fölött lebeg, és mindig a közelében marad, hogy elfogja a kihívásokat ahelyett, hogy hagyná őket megtapasztalni a kudarcot vagy a kihívásokat, amelyek kritikusak a személyes fejlődés szempontjából.
Utánpótlássport példa: az oldalvonal mellől edzősködik, vagy más módon átveszi az edző szerepét. Ellentmond az edző vagy a játékvezető utasításainak. - A tolakodó szülő túlságosan beosztja és mikromenedzseli a gyermekeit. Elkerülteti gyermekével a szabadidőt és az önálló viselkedést.
Utánpótlássport példa: a sportoló naptárának megtöltése további edzésekkel, táborokkal és sportterapeutáknál tett látogatásokkal. Túlszabályozhatják sportolójuk alvási és étkezési időbeosztását is. - A fűnyíró szülő „elkaszálja” a problémákat az útból. Elsimítják gyermekük útját azzal, hogy eltávolítanak minden vélt akadályt vagy nehézséget a gyermekük életéből, ahelyett, hogy hagynák, hogy megtapasztalja a kudarcokat vagy a kihívásokat, amelyek kritikusak a személyes fejlődés szempontjából.
Utánpótlássport példa: elmondják az edzőnek, hogy gyermekük nem tud részt venni a szezon előtti kondicionáló edzéseken X-Y-Z (nem orvosi) okok miatt, miközben továbbra is elvárják, hogy ugyanannyi játékidőt kapjon, mint a csapattársai.
Bármely „overparent” gyermekeinél nagyobb valószínűséggel alakul ki gyermekkori szorongás, alacsony az önhatékonyságuk, és úgy gondolják, hogy a személyes siker vagy kudarc nem olyasmi, amit ők maguk irányíthatnak. Ez fokozott önbizalomhiányhoz és paradox módon nárcizmushoz vezethet, amikor a gyermek azt hiszi, hogy jobb vagy érdemesebb a társainál.
„Az „overparent” nehézséget jelentenek egy ifjúsági program keretében, mert kényelmetlenül érezhetik magukat azzal kapcsolatban, hogy a program hogyan hathat a gyermekükre, a túl nagy kihívástól a túl könnyűig” – mondják a szakértők. „Az ilyen szülőket az is aggaszthatja, hogy a gyermekük teljesítménye az adott ifjúsági programkörnyezetben hogyan tükröződik a saját szülői képességeikre vagy önértékelésükre.”
Milyen típusú támogatásra van igazén szüksége az utánpótlássportolónak?
A másik oldalon a viselkedéskutatók a nem „overparent” magatartást egyszerűen „normatív szülői magatartásnak” nevezik, ami kutatások szerint így néz ki:
- Érzelmi kapcsolat megteremtése: felnőtt elfogadás, szeretet és bevonódás.
- A viselkedés olyan irányítása, amely elősegíti az érettséget (korlátok felállítása, felügyelet, a következmények átgondolása).
- Autonómia biztosítása az érzelmi és pszichológiai önállóság és függetlenség elősegítése érdekében.
- Ezeknek a jellemzőknek a megtestesítése a szülői magatartásban előrevetíti, hogy a gyermekek szociálisan kompetensek, jó tanulmányi teljesítményt nyújtók és jól viselkedők lesznek.
Gyakorlati módszerek, amelyekkel a szülők támogathatják a sportoló gyermekeiket
A kutatások szerint a túlzásba vitt szülői szerep rossz, de az is probléma, ha nem eléggé szülői, tehát mi a helyes egyensúly, és hogyan néz ki ez az utánpótlássportok kontextusában?
- Hagyjuk az edzőket edzeni (és hagyjuk, hogy a gyerek esetenként kudarcot valljon): A sportszülő szerepe a támogatás, nem az edzés. A legtöbb sporthelyzetben az utánpótlássportok edzője azt fogja tenni, amit a csapat számára a legjobbnak tart. Ha ahhoz, hogy verbális önuralmat gyakoroljon, át kell költöznie a lelátóról a kinti parkolóba, akkor tegye meg.
- Tegye újra élvezetessé az utánpótlássportot: Ne feledje, hogy az utánpótlássportok nem a profi sportok kicsinyített változatai, és a lényeg nem az, hogy a dicsőség, az ösztöndíjak vagy a hírnév eszközeként szolgáljanak. Fektess energiát azokra az apró dolgokra, amelyek szórakoztatóvá teszik az utánpótlássportot – díszíts egy papírzászlót, amelyen a csapat a meccs előtt végigfuthat, osszon ki félidőben rágcsálnivalókat, és alakítson ki a többi szülővel meccs utáni kivonulás alagutat.
- Tegyék a sportot a játékról szólóvá: Bátorítsák a gyerekeket, hogy menjenek el a környéken sportolni, időmérő, statisztikák vezetése és főleg szülők nélkül.
- Gondolkodjon hosszú távon: Öt perccel több játékidő befolyásolja majd a gyermeke esélyét arra, hogy egy nap profi sportoló legyen? Valószínűleg nem. Amikor késztetést érez arra, hogy közbelépjen és mikromanőverezzen, kérdezze meg magadtól, hogy amit megpróbál „kijavítani”, az vajon hatással lesz-e a gyermeke hosszú távú fejlődésére, ha hagyja, hogy ez magától alakuljon ki.
Az „overparent” szülők csak azt akarják, ami szerintük a legjobb a gyerekeiknek, de a szakértők hangsúlyozzák a félig strukturált autonómia fontosságát a gyermek egészséges fejlődéséhez.
Azzal, hogy a gyerekek biztonságosan függetlenek lehetnek, és tanulhatnak sikereikből, valamint kudarcaikból, a szülők elősegítik gyermekeikben a megküzdési készségeket és a rugalmasságot, amelyek kritikus értékké válnak az élet különböző kihívásaiban való sikeres eligazodáshoz.
Forrás: A cikk partnerünk, a TrueSport oldalán található írás szerkesztett változata.