A parasport története

Share

1948-ban kezdődött a parasport – a paralimpiai játékok története, amikor az angliai Aylesburyben működő gerincsérültekkel foglalkozó kórház (Stoke Mandeville) brit hadirokkantjaival, a 1948-as a londoni XIV. Olimpiai Játékok nyitónapjával egybeesően, Dr. Ludwig Guttmann professzor, a kórház igazgatója megrendezi az első Stoke Mandeville versenyt. Ennek keretében a kórház udvarán a kórházi betegek részvételével kerekesszékes íjászverseny került lebonyolításra, amely az érintettek számára óriási élményt jelentett, s ugyanakkor a parasport fejlődésének kiindulópontja volt. A világ számára ez az íjászverseny (a mai napig az íjászat az egyetlen olyan sportág a mozgáskorlátozottak számára, amelynek versenyszabályait nem kell a sérültségnek megfelelően adaptálni) demonstrálta és igazolta a hadisérültek élni akarását, lelki és fizikai erejét. A kórház orvosai hamar felismerték a játék és a sport hasznosítható szerepét a gyógyítás folyamatában. A sportot a gyógykezelési folyamat részévé tették, megalapozva a rehabilitációs programok sporttal történő kiegészítését. Ezáltal a hadisérültek, a sporttal kiegészülő rehabilitációs program rendszerességéből adódóan sportolási és versenyzési lehetőséget kaptak. Ezen túlmenően a rehabilitációs sport nagyban hozzájárul a fizikai állapotuk, a napi kondíciójuk és erőnlétük fejlesztéséhez. E komplex orvosi és sporttevékenység a pszichikai, lelki egyensúly megteremtését, visszaállítását segítette elő.

A sport visszaadta a sérült emberek, háborúban elvesztett lelki és testi, emberi önbecsülés érzését és élményét. Számukra is újra kialakíthatóvá vált a sport, versenyzés és annak szabályai révén az emberi önkontrol, az önfegyelem, valamint a szellem és a test harmonikus aktivitásának összhangja. Mindezen eredmények a társadalomba való újbóli beilleszkedéshez teremtették meg az emberi feltételeket. A Stoke Mandeville-i játékokat évente növekvő létszámmal rendezték meg a hasonló otthonok és kórházak ápoltjainak részvételével, az íjászat mellett atlétika, vívás, asztalitenisz és kosárlabda versenyszámokban.

Az angol mintát követve holland, lengyel, belga, francia hadisérülteknél is alkalmazzák a sport erejét az orvosi rehabilitációs folyamatokban. Valamint az ő részvételükkel a későbbi Stoke Mandeville-i játékokat nemzetközi versennyé emelték. Az ezt követő években Európa számos országának korházaiban is alkalmazni kezdték a sportot mint a háborúban megsérült emberek komplex rehabilitációs programját. A játékok nemzetközi részvétele fokozatosan nőtt, és az évenkénti rendszerességgel történő nemzetközi szintű, – egyre magasabb színvonalon és résztvevői létszámmal történő – megrendezése vált általánossá. Eközben a játékszabályokat a különböző sérültségeknek és sportági szabályoknak megfelelően összhangba hozták, valamint a sportági adaptálásokat és a sérülés specifikus kategorizálást nemzetközi szabályzó rendszerbe foglalták. A játékokon egyre bővülő nemzetközi részvétel tette szükségszerűvé, hogy 1958-ban megalakuljon az első nemzetközi sportszövetség mozgáskorlátozottak számára, a Nemzetközi Stoke Mandeville-i Játékok Szövetsége (International Stoke Mandeville Games Federation) néven. E gyors szervezeti fejlődés eredményeképpen következett be, hogy 1960-ban, a soron következő Stoke Mandeville-i játékokat – az 1948-as első játékok céljával azonosan – a XVI. nyári olimpia helyszínének városában és közvetlenül azt követő időpontban, Rómában rendezték meg.

A mozgássérült emberek mellett, a látássérültek körében szintén jelentkezett a sport iránti igény. Az igények megvalósítása érdekében az 1964. évi tokiói játékokat követően már bemutató jelleggel megjelentek a vak sportolók versenyszámai is. Majd, először 1976-ban a „Torontó olimpiádon” kapnak hivatalosan versenyengedélyt a verseny rendezőitől a vak sportolók. Ekkor a látássérültek atlétikában és csörgőlabdában, míg az amputált sportolók atlétika, úszás, asztalitenisz, lövészet és röplabda sportágakban versenyezhettek. Ezzel egyre szélesebbé válik a verseny, hiszen más sérültségű sportolói rétegek számára is biztosít versenyzési lehetőséget.

Az 1976. évi torontói játékok időszakára tehető a kerekesszék mint sporteszközök látványos, ugrásszerű technikai fejlődése. A kerekesszékeket egyre könnyebbé és egyre gyorsabbá teszik a gyártó cégek. A parasport gyors fejlődése – mint az új konstrukciók kipróbálásának legjobb színtere – nagyban hozzájárult a gyógyászati segédeszközök javuló minőségi változásához.

Az elkövetkezendő években további fejlődésen ment keresztül e versenyrendszer. Újabb sérültségi kategóriákhoz kapcsolódó versenyszámok jelentek meg, valamint egyre nőtt a bekapcsolódó országok, és így versenyzők száma. Az 1988-as a szöuli játékokon válik hivatalos elnevezéssé a PARALIMPIA, és 1989-ben megalakul az International Paralympic Committee IPC (Nemzetközi Paralimpiai Bizottság). Az alakuló közgyűlésen 41 alapító nemzet volt jelen a mozgás és látássérültek, valamint az értelmi fogyatékosok és a hallássérülteket tömörítő nemzeti sportszervezetek képviseletében.

Az IPC alapszabálya igyekszik egyesíteni, tömöríteni, és felelősséget vállalni a paralimpiai sportágakért, de nem csak a paralimpiai játékok időszakára, hanem az ahhoz vezető négy éves időszak kvalifikációs verseny rendszeréért is. Az IPC (ellentétben a NOB-bal) nem csak a paralimpiai játékokért felelős szervezet, hanem paralimpiai kvalifikálást jelentő más nemzetközi IPC-EB,- VB, versenyekért is. Ennek oka a parasport szervezeti történetében keresendő, hiszen ellentétben az „épek” sportjával nem a sportág, hanem sérülés-specifikus fejlődési irányt mutat. A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság megalakulásával párhuzamosan sorra alakultak meg a Nemzeti Paralimpiai Bizottságok. Hazánkban 1992-ben alakult meg a Magyar Paralimpiai Bizottság.

Az olimpiai család után, jelenleg a paralimpiai család a világon második legnépesebb sportszervezet a maga 161 nemzeti parasport tagszervezetével, amelyek közül 50 Európából, 42 Afrikából, 26 Amerikából, 22 K-Ázsiából, 13 Közép-kelet, 8 Óceánia, nemzeti paralimpiai bizottságai alkotják. E szervezeti életben bekövetkezett több mint ötven éves fejlődési folyamat, a paralimpiai játékok egyre magasabb sportszakmai színvonala, és a játékok egyre növekvő nézettsége  tette lehetővé, hogy a 2001-ben a NOB és az IPC közötti megállapodás rögzítse, hogy 2012-től az mindenkori olimpiai játékokat követően két héttel, az olimpiai játékokat rendező városában és a versenyek helyszínein kell megrendezni a paralimpiai játékokat.

Szerkesztett részlet az „A fogyatékos személyek teljesítménysportja és annak hatása a sport különböző színtereire” című, Dorogi László által írt doktori értekezésből (2012).

hirdetés