Az alábbi írás Dr. Kellner Dániel 1928-ban megjelent Mit kell tudni a sportolónak saját testéről tudnia? című könyvéből származik. A szöveget eredeti nyelvezetével és korabeli szakmai terminológiájával közöljük; kizárólag a digitalizálás során keletkezett karakterfelismerési hibákat javítottuk. A közel százéves írás egykori orvosi és társadalmi szemléletet tükröz, ezért egyes megállapításai nem felelnek meg a mai tudományos ismereteknek.
A csodákban gazdag természet egyik legrejtélyesebb és legcsodásabb alkotása az ember. A fajok fejlődésének tudománya, a phylogenia igyekszik feltárni az emberi nem kialakulásának az útját, azt az emberi elmével alig felfogható, letűnt geológiai korszakokon áthaladó fejlődési folyamatot, amely az egysejtű élőlénytől sok-sok fejlődési etappeon keresztül a teremtés koronájáig, az emberig vezetett. A sok kipusztult és a ma is élő állatfaj közül az ember volt az, amely a földön uralkodó életviszonyokhoz legjobban tudott alkalmazkodni és a létért való küzdelemben legjobban megállotta helyét. A természetes kiválogatódás eredménye a mai ember fejlett agykoponyájával, egyenes testtartásával, összes testi és szellemi tulajdonságaival. Az ember fejlődésének szellemi iránya megszerezte számára a föld egyeduralmát s találékonysága olyan eszközöket és fegyvereket alkotott, amelyek napi munkájában és ellenségeivel való küzdelmeiben nem utalták rá nyers testi erejére, hiszen jól megépített sáncai, védett barlangjai és a legnagyobb emberi találmány: a tűz igábahajtása a nálánál sokkalta erősebb őskori vaddal szemben is biztonságot nyújtottak. Az évek tízezrein keresztül alakultak ki az emberi életközösségek, társadalmak, amelyeken belül a tudomány és a technika haladásával a testi erő szerepét a gépek vették át. Az ember teste ma tétlenségre van kárhoztatva; teljesítőképessége, formáinak szépsége messze mögötte marad annak, aminek multja jogán lennie kellene. Az életet elkeserítő és megrövidítő betegségek jelentékeny része ép annak a következménye, hogy a mai ember elszakadt multjától és nem éli őseinek természetes életét. Az ember megfeledkezik multjáról, testét elhanyagolja és szinte mesterségesen segíti elő a civilizáció káros mellékhatását: a test elpetyhüdését és izomzatának elsorvadását. A közlekedési eszközök, a kényelmi berendezkedések, a testi munka háttérbe szorulása, a technika vívmányai, a gépek, a lift stb. egytől egyig azt a célt is szolgálják, hogy az életet kevesebb munkával, több kényelemmel és inkább csak szellemi tevékenységgel tölthesse el az ember.
Nem véletlen, hogy éppen azokban az országokban indult meg leghamarabb a sportélet, amelyek a kultúra magas fokán állottak, ahol a technika vívmányai leghamarabb váltak közkinccsé az embereknek: Amerikában és Angolországban. A technika terjedésének szükségszerű „ellenmérge“ a sport és a testedzés. Ehhez kell folyamodnunk, ha nem akarjuk, hogy az emberi test elcsökevényesedjék és igaz legyen a fantasztikus íróknak a jövő emberéről alkotott torzképe: a csökevényes, mozgásra alig képes test és a természetellenesen nagy koponya. Ettől a lázálomtól azonban nem kell félnünk, mert az ember természetes életösztöne felébredt és megtalálta a sportban azt az eszközt, amelynek segélyével az egyensúlyt helyreállíthatja és mint bűnbánó gyermek tér vissza szülőanyjához, a természethez, amely szeretettel fogadja keblére.
A sport higiénikus jelentőségét néhány általános kijelentéssel feleslegesnek tartom itt kiemelni: az egyes szervrendszerek leírása kapcsán lesz alkalmunk bőven megismerkedni vele. „Az ép testben ép lélek“ tétele közhellyé vált, mindenki ismeri, de csak kevesen vonják le gyakorlati következményeit is. Az egészséges ember szempontjából a sport hatalmas betegség-megelőző, profilaktikus tényező, amely a szervezet ellenállóképességét nagy mértékben növeli. A civilizáció ártalmait csak az egészséges, szabad levegőn végzett, üdítő mozgás és erőkifejtések révén lehet legyőzni, hiszen az egyén életkörülményeit (műhely, lakás stb.) csak a legritkább esetben van módunkban megváltoztatni.
A sportnak az emberi szervezetre gyakorolt hatását legjobban úgy szemléltethetjük, ha felsorolunk néhány olyan alkalmazási módot, amely az orvostudományban, mint régen kipróbált és bevált gyógyító eljárás van használatban. Ezek az eljárások nem tartoznak mind a szorosan vett sport keretébe, de az ésszerűen, rendszeresen folytatott testmozgásnak a szervezetre gyakorolt hatását meggyőzően fogják demonstrálni.
Általános testi gyengeségnél, étvágytalanságnál a gyógyszerek hatásával egyenértékű az óvatos gimnasztika. A görbe hát, a lúdtalp, a vivőértágulat fűzők, betétek és pólyázások helyett megfelelő esetekben tartósan gyógyulhat helyesen megválasztott gyakorlatoztatással. Az aranyeres csomók és a vivőértágulatok is javulhatnak a légzési gimnasztika segélyével. Gyomor- és egyéb szervsülyedések bizonyos eseteiben a haskötő helyett a hasizmok erősítése a helyes megoldás. A székrekedés egyik leggyakoribb oka a mozgás hiánya és gyógyszere nem a napilapokban agyonreklámozott bélizgató hashajtók kritikátlan fogyasztása, hanem a hasizomgimnasztika és a sportok. Mindezen kellemetlenségek ellen a torna hatása rendkívül gyors és nagyfokú, amiben a szervezetre gyakorolt általános izgató hatás és a lelki ujjászületés is jelentős szerepet játszik. Az önbizalom és a gyógyulás reménye és akarása a sport által felfrissült szervezetben megsokszorozódik és az eredmény nem maradhat el.
De nemcsak az ilyen „könnyű esetekben“, hanem a súlyosnak nevezhető bajok gyógyításában is nagy szerepet játszhat a sport alkalmazása. Vérkeringési zavarok egyes alakjainál, ideges szívbajoknál, sőt szervi szívbajoknál is alkalmazásban vannak mozgásgyakorlatok, a szívnek nagyobb és nagyobb munkához való szoktatása (pl. a terrénkúrák). A tüdő megbetegedéseinél, idült tüdőhurutoknál, de tüdőcsúcshurutnál, asztmánál stb. a légzésgyakorlatok mind nagy szerepet játszanak. Mellhártyaösszenövések oldására és megelőzésére alig van jobb módszerünk, mint a kiadós mély légzés.
A kövérség kellemetlen és sokszor beteges állapota ellen a legjobb profilaktikum a sport. Az anyagcsere egyéb betegségei, mint pl. a cukorbaj gyógyításában is mind nagyobb jelentőséget nyer a testmozgás. A köszvény, de általában a végtagok izületein fellépő izületi gyulladások megelőzésében és gyógyításában a mozgás, mozgatás és masszázs régi orvosi gyógyeljárások. A test mozgató készülékeinek és vázának megbetegedéseinél az orthopäd-torna hatása klasszikus példája az erőkifejtés gyógyhatásának és végül az idegrendszer egész sereg megbetegedésénél kitűnő gyógytényezőként vált be a gimnasztika, a turisztika, a fürdők és a sport sok más ága.
A felsorolást még sokáig lehetne folytatni és részletezni, de fölösleges, hiszen minden egyes esetben az orvosnak kell úgyis megszabnia a választandó testgyakorlás faját és mennyiségét; az előbbiekben arra akartunk csupán rámutatni, hogy a sport már mai elterjedése és divatossága előtt is mily nagy szerepet játszott az orvostudományban.*
A sport mint therápiás tényező általános fejlődése ingerlő hatást gyakorol a szervezetre, az egészséges ember számára pedig a leghatékonyabb profilaktikum a megfázásos betegségek, az elhízás, az idegesség, a szellemi munka okozta kimerülés és a föntebb felsorolt s a sport által gyógyítható betegségek és még sok más kultúrártalom ellen.
A sportolás orvosi szempontból ma már életszükséglet, az egészséges életmód egyik alapvető tényezője, akárcsak a tisztaság, a megfelelő táplálkozás vagy az elegendő alvás. Az ember legnagyobb kincse az egészség. A beteges, gyenge ember élete szenvedésekkel teli, öröme kevés. Az életre előkészítő iskolában az ifjú megszerzi magának a szükséges ismereteket. A szépen át-
* Az orvosnak a sporttal szemben elfoglalt álláspontját érdekesen világítja meg Hauffe (Berlin-Wilmersdorf). Laikus körökben gyakran szemére vetik az orvosoknak, hogy a természetes gyógymódokat a nem orvos Priesznitztől vették át. Ezzel szemben az igazság az, hogy Priesznitz Hahn és Schwertner nevű orvosoktól ismerte meg a természetes gyógytényezők hatását az emberi szervezetre és sem ő, sem Kneipp nem tett mást, mint egyéniségük és szuggesztív propagandisztikus munkásságuk erejével ez ismereteket a köztudatba vitték át, ami feltétlenül érdemükül szolgál. Hauffe az ő munkájukat a kiadó ténykedésével hasonlítja össze, aki az író munkáját terjeszti elgondolt terv, életpálya befutását hányszor húzza azonban át az egészség összeroppanása vagy az idegrendszer kimerülése. A gyenge, az élet küzdelmeire csak szellemileg felkészült ember megfeledkezett a szellem szolgájáról. Munkaképes ember csak az egészséges ember és az egészség megőrzése, a test karbantartása époly fontos tényezője a létfentartásnak, mint a szakmabeli kiképzés. A test is megkívánja a maga kultuszát és művelését. Ahogy ifjú korunktól kezdve rendszeresen igyekszünk gyakorlati vagy elméleti ismereteket szerezni, hogy szakmánkban megálljuk helyünket, úgy kora gyermekségünktől kezdve hasonló gonddal kell foglalkoznunk testi fejlődésünkkel is.
Az ember egészsége és minden képessége két tényezőnek: az öröklött tulajdonságoknak és életkörülményeinek, tehát a külső behatásoknak az eredője. A veleszületett tulajdonságok: az ősök tulajdonságainak szerencsés vagy kevésbé kedvező kombinációi. Ezen változtatni nincs módunkban. A külső körülmények hatása az, amelyet irányítani többé-kevésbé hatalmunkban áll. A legérzékenyebb és leghajlíthatóbb a fiatal, fejlődő szervezet: tehát az irányítást, a nevelést és így a testnevelést is minél korábban kell elkezdenünk.
A csecsemő fejletlen, törékeny teste gondos kíméletet, egyenletes hőmérsékletet kíván; edzésről e korban még alig lehet szó. Az összes ártalmak közül talán a lehülést tűri legkevésbé a csecsemő.
A csecsemő első nagyobb erőkifejtését akkor végzi, amikor fejét próbálja emelni. A jól temperált hőmérsékletű szobában hagyjuk minél többet kibontva a csecsemőt, hadd rugdalódzék kedve szerint, fektessük hasára: fejének emelgetése és később e helyzetből a mászás kiváló végtag- és gerincoszlop izomgyakorlat. A járóiskola, ha elég tágas, tisztán tartott – más célra nem használt szőnyeggel – az a terrénum, amelyen a gyermek első lépéseit eleinte kapaszkodással, később önállóan a célnak legmegfelelőbben próbálgathatja. A korai ültetés és erőszakolt felállítás káros lehet a gyenge csontrendszerre.
Bizonyos, hogy a csecsemő gyámoltalansága részben a domesztikáció, a civilizáció következménye és az ősember gyermeke valószínűleg hamarabb állt meg a maga lábán. Ujabban kezd tért hódítani egy irány, amely a jól fejlődő, egészséges csecsemőnél már igen korán (a negyedik hónaptól kezdve) be akarja vezetni testi fejlődése előmozdítására az izmok gyakorlatoztatását és a masszázst. Különböző helyzetekbe hozva a csecsemőt erőkifejtésekre késztetik és e gyakorlatok kapcsán szép fejlődési eredményekről: az alvás és étvágy javulásáról számolnak be. Minderről a kép még nem végleges, ismerve a csecsemő szervezetének nagyfokú gyengeségét és gracilitását, mindenesetre csak orvosi ellenőrzéssel és nagy óvatossággal végezhetők.
A gyermeki szervezet edzéséről komoly formában csak az első életévek után lehet szó. A szabad levegőn, napfényen való játék a gyermek éltető eleme. Egy kocsiderék tiszta homok a kert napos helyén, a labda, a karika, az ugrókötél a játszadozó gyermek „sportpályájának“ legmegfelelőbb felszerelése. A városi gyermek nagy hátrányban van e tekintetben a falusi gyermekkel szemben: a kisszámú és túlzsúfolt városi parkok – ahol „a pázsitra lépni tilos“ – nem pótolják sem a kisváros egészségesebb levegőjét, sem a szabadabb mozgási lehetőséget. Berlinben 1924-ben minden lakosra 1.76 m² sport- és játéktér esett, nem számítva a parkokat és dísztereket. A berliniek azonban még ezzel sincsenek megelégedve, hanem 3 m²-t követelnek egy-egy lakosra.
A városi élet hátrányait a higiénia és a magasabbfokú civilizáció van hivatva kiegyensúlyozni. A gyermekkultusz talán soha nem virágzott annyira, mint manapság. Ennek a gyermekkultusznak egyik nem minden tekintetben öntudatos, de sok szempontból hasznos megnyilvánulása volt az elmúlt években divatba jött korai tánctanítás. Az indító ok a gyermeknek könnyed, „chikkes“ mozdulatokra való szoktatása volt, de ezen cél elérésén kívül egy másik fontos eredmény is mutatkozott: a gyermekek megizmosodtak s a telet sem töltötték tétlenségben. Ma már tudatosan végzik az egyre jobban szaporodó, különböző rendszerű gimnasztikai iskolák a gyermekek testnevelését, de a főcéljuk a szervezet arányos és szép kifejlesztése és erősítése és csak másodsorban a folyton változó, divatos táncmozgások begyakorlása. Már az „óvodás“, sőt az ennél kisebb egészséges gyermek számára is adva van a gimnasztikában egy olyan testnevelő eljárás, amely – ha túlzásba nem visszük – a gyermek további fejlődésére fontos és kedvező kihatással van. Egy másik ilyen népszerű házi edzőmódszer a hidegvizes lemosás, azonban túlzásokba esnünk itt különösen nem szabad. A legfontosabb a gyermekek szabad levegőn végzett mozgása.
Az otthoni gimnasztikában egészséges vagy gyenge gyermekeknél a gyakorlatok megválasztása nem fog nagy nehézségekkel járni. Az állatok járását utánzó gyakorlatok (medvetánc, kutyakaparás stb.), a talicska, a törökülés, a terpeszállásból való fordulatok és hajlások, a lábemelések, a guggolás, a nyújtott lábakkal való ülés, a négykézláb helyzetben végezhető gyakorlatok stb. változatai, trombitafúvás imitálása (légzési gyakorlatok) stb. szórakoztatják a gyermeket és a célnak is megfelelnek. A gyakorlatokat természetesen a gyermekkel együtt kell végezni, míg megtanulja azokat, kisebb gyermeknél a törzsforgatásokat stb. a szülő végzi (passzív mozgatás). Ha óvatosan végezzük az ilyen passzív mozgatásokat, bajtól nem kell tartanunk. A karoknál fogva végzett függesztéseket még angolkóros gyermekek is elég jól tűrik, a masszázsszerű dörzsölések pedig éppen ilyen gyermekeknél igen jó hatásúak.
Az iskolás gyermek a heti két tornaórán és az iskolai játékórákon, sajnos, csak egy kis ízelítőt kap abból, amit naponta és rendszeresen kellene végeznie. Sokat vitáznak ma az iskolai testnevelés kérdéséről és a kérdés nem is könnyű. Vannak, akik a tornaórát szeretnék kiküszöbölni a délelőtti tanórák sorából – mert a testileg fáradt gyermekek a következő elméleti órán nem tudják figyelmüket koncentrálni – és a tornaórák kérdését játékdélutánok formájában akarják megoldani. Mások viszont keveslik a testgyakorlásra szánt heti óraszámot és más tárgyak rovására még szaporítani szeretnék. Ezeknek egy része megelégednék a napi fél-, sőt negyedórás tornagyakorlattal is és a fősúlyt nem a szertornára és más, esetleg megerőltető gyakorlatokra helyezné, hanem a gimnasztikára és a nehezebb sportszerű gyakorlatokat délutánra helyezné át. Ez az álláspont úgy orvosi, mint pedagógiai szempontból is sok előnyt ígér a mai rendszerrel szemben.
Gondoskodnunk kell arról is, hogy az iskolás gyermek háta meg ne görbüljön az iskolapadban s a hanyag testtartás maradandóvá ne váljék. A bordás falon végezhető gyakorlatokkal s legegyszerűbben a négykézláb való járással egyenlíthető ki a gerincoszlop elferdülése. Gyermekkori könnyű angolkóresetek, amelyek talán nem is jelentkeztek komoly betegség alakjában, nyilvánulnak meg sokszor ilyen tartási hibákban. Az iskolai torna sokat javíthat ezeken a hibákon. Súlyosabb esetekben azonban feltétlenül orvosi előírás szerint és orvosi felügyelet mellett kell a kiegyenlítő gyakorlatokat végezni.
A gyermek testi és lelki életében mélyreható változást jelent a serdülés, a pubertas korának elérkezése. A 14-ik életév körül – leányoknál hamarabb, fiúknál valamivel későbben – indul meg a nemi mirigyekben az a fejlődési processzus, amelynek következménye az addig szunnyadó nemi jellegek és funkciók életrekelése. Ami e folyamat megjelenési idejét illeti, nagy egyéni és faji különbségek vannak: a keleti fajoknál hamarabb következik be, az északiaknál később. Az ivarmirigyek belső secretuma, a mirigyek közvetlenül a vérbe leadott váladéka a fokozott termelés folytán mind szembeötlőbben fejti ki hatását az egész szervezetre, aminek látható jeleként a gyermekből kialakul a serdülő fiatalember, illetve a hajadon.
A külső testi alak megváltozásával legalább is egyenlő fontosságúak azok a jelenségek, amelyek a serdülő egyén lelki világában mennek végbe. A külvilág behatása iránt szeizmográfszerűen érzékeny fiatal lélek e korban gyűjti benyomásait, amelyekből magának a világ képét megalkotja és saját erkölcsi világnézetét felépíti. Az életkörülmények, a nevelés, a családi élet levegője, az iskola, a barátok stb. sorsdöntő fontosságúak lehetnek az egyéniség kialakulásában. A testgyakorlás szerepe ebben a korban kétirányú.
A sportolás a tettrevágyó, fölös energiával rendelkező, játékoskedvű fiatalságnak a legkiválóbb narkotikum, amely a fantázia káros elkalandozásaitól megóvja; fegyelemre, önmegtagadásra szoktatja, sőt erkölcsi nevelésben is részesíti és gyakorlati ismeretekkel is gazdagítja (cserkészet). E szellemi és erkölcsi értékeken kívül természetesen felbecsülhetetlen és talán minden más korosztályénál fontosabb a testedzés közvetlen hatása a test izomzatának, ellenállóképességének, de az idegrendszernek kialakulására és edzésére. A tüdővész, idegrendszeri betegségek, vérszegénység stb., gyakran támadják meg a serdüléssel kapcsolatos nagy átalakulások miatt amúgy is igénybevett szervezetet. A szabad levegőn, napfényben, vízben űzött sportok megacélosítják a fiatal szervezet védekező berendezéseit mind e veszélyes és alattomos támadások ellen.
A felsőiskolás, 14-18 év közötti fiatalember sportjának a legnagyobb mértékben egyéninek kell lenni. A fejlődő, végleges kialakulás előtt levő szervezet kitűnő talaj a sport áldásainak hasznosítására, de rendkívül érzékeny a sport ártalmai iránt is. Hosszútávfutás, versenyevezés, súlyemelés, kerékpározás, általában a rekordok és az elsőségek erőszakolása az egészség rovására mehet. A középiskolai testnevelésnek csak az ifjúság sokoldalú testgyakorlása lehet a célja; a nagy teljesítményekre való törekvést a 18-19 éves életkor utánra kell hagyni. Tény az, hogy sok kiváló sportemberünk már e korhatár alatt is mutatott fel szép eredményeket, de a nagy tömegekkel szemben ezek irigylésreméltó, ritka kivételek. A sporttehetségek kutatása ne ébresszen hamis becsvágyat a fiatalságban, másrészt a tehetségek úgyis megnyilvánulnak az általános testnevelés folyamán is és a speciális sportmunka csiszoló hatása egy-két év után sem fog elmaradni.*
Az iskolai sport kérdésének érintésénél meg kell emlékeznünk a tornamentességről is. A tornamentes gyermekek többsége sápadt, vézna, gyenge, de alapjában véve egészséges, s így a tornamenteseknek van rendesen a legnagyobb szükségük – a tornára. Természetesen a rendes keretbe ezek nehezen tudnak beilleszkedni és erőtől duzzadó osztálytársaik teljesítményei láttára a kisebbértékűség érzete is hozzájárul ahhoz, hogy kedvüket a további próbálkozásoktól elveszítsék. Persze a kényelemszeretet és a jó szülők aggodalmai is szerepet játszanak az ilyen felmentésekben.
Ha a gyengébb gyermekek külön tornaórájának intézménye megvalósulhatna (ahol több korosztály az átlagos tornára valóban alkalmatlan tanulói együtt végeznék gimnasztikai gyakorlataikat, fokozatosan, a fejlődésnek megfelelően, a könnyebb gyakorlatokról a nehezebbekre áttérve), sokkal kevesebb vérszegény,
* Az orvos szemével nézve is tökéletes középiskolai sportprogramm az, amit Krompaszky Miksa tanker. kir. főigazgató, a KISOK min. biztosa az Ifj. Testnevelésben fejtett ki. (1926. 15. sz.) „… A főszempontok, melyek munkánkban vezetnek: a) az ifjúság testi fejlődésére káros versenytréning lehető kiküszöbölése; b) az egyéni bajnokságok számának csökkentése; c) a csapatversenyek kiépítése a sport minden ágában; d) az egyoldalúan specializált versenyzők helyébe a többoldalúan képzett ifjak beállítása; e) az egyes iskolák sporttevékenységének elbírálása az atlétikában, úszásban, játékban és tornában elért összeredmény alapján s végül a tanulmányi érdekek feltétlen megóvása a sportolás esetleges túltengésével szemben.szédülős és a tanár pillantásától pirulva verejtékező gyermeket látnánk az iskolások között. Bizonyára nem egyetlen példa e téren az egri reáliskola, ahol a „tornaórákon gyengének bizonyuló tanulókat hetenként kétszer külön órára fogják, ahol azután az eredetileg gyámoltalanoknak látszó ifjak megfelelő környezetben visszanyerve a bizalmukat meglepő haladást mutatnak fel és megközelítik a kimondottan jó tornázók színvonalát.” (Ifj. T. N.)
A pubertas után még néhány esztendő és vége a gondtalan diákéletnek és megkezdődik a komoly munka korszaka. Az egyetem padjain, a műhelyben, az irodában, az üzletben, a gyárban már komoly gondok tornyosulnak az alig felserdült fiatal lény elé: az élet, a megélhetés, a haladás, a továbbképzés, az elhelyezkedés ezernyi problémái. Az emberi szervezet még ki sem alakult teljesen, még nem érte el teljesítő képességének tetőfokát és ha az élet meg is kímélte eddig a családi tűzhely melegénél felnőtt fiatalembert, most annál súlyosabb próba elé állítja. A zsúfolt tantermekben, a rajztábla felett görnyedő diák, a boncteremben dolgozó diák, a rosszul szellőzött műhelyben, irodában, gépházban stb. egyoldalú vagy semmiféle testi munkát nem végző, jó levegőben, napfényben nem részesülő, agyonhajszolt fiatalember számára megint csak az ésszerűen átgondolt, kiegyensúlyozó sport biztosíthatja az egészséget, izmainak rugalmasságát, a munkakedvet és munkája eredményességét.
Nem szabad megfeledkeznünk egy körülményről, ami e szempontból súlyosan esik a latba és ez a kötelező katonáskodás szünetelése. A béke éveiben a sport elterjedtsége is kisebb volt mint a háború óta, de az egészséges fiatal fejlődése lezárása előtt bevonult katonának, ahol szolgálati ideje alatt kényelmes vagy legalább is egyoldalú életkörülményei jelentősen megváltoztak: a szabad gyakorlatok, a fegyvergyakorlatok, menetelések, esetleg hegymászások, fárasztó harcászati gyakorlatok, éjjeli gyakorlatok és táborozások olyan testi teljesítményeket jelentettek, amelyek a szervezet edzése szempontjából egyenértékűek a sport hatásával. A szűkmellű hivatalnok vagy filozopter újonc a Fliegende Blätter és egyéb élclapok állandó alakja, amelyből a leszereléskor mint széles vállú katona öltött fel újra civilruhát. A kötelező katonáskodás e hasznát ma a széles rétegekben elterjedt sport van hivatva pótolni. Már ez is egy útmutatás a sport higiénikus és nemzetfenntartó jelentőségére.
A komoly sportolás időszaka a 19-35 évek közé esik. Ez az az időszak, amelyben az ember egyébként is leginkább munkabíró és teljesítőképes. Herxheimer és Brosé úgy találták, hogy az egyes sportágakban, így az atlétikában 24, az evezősöknél a 26, úszóknál a 29, kerékpárosoknál a 38, nehéz atlétáknál a 39 év volt az a kor, amelyben a legnagyobb egyéni teljesítményre voltak képesek, így 49 éves távgyalogló a fiatalok legyőzésével járó versenye után azt mondotta, hogy a bor és a gyalogló akkor jó, ha öreg. A svédek legutóbbi „Wasa“ síversenyén a 90 km.-es távon az elsők között futott be egy 71 éves vadőr, aki a versenyt megelőző kötelező orvosi vizsgálat szerint is mintaszerű egészségi állapotnak örvendett. Az inkább kitartást és kevesebb gyorsasági erőmunkát igénylő sportok valóban alkalmasabbak az évtizedekre terjedő gyakorlatú sportembereknek.
A testi és szellemi rekordok időszakában még emelkedik az emberi élet görbéje, a testi erők és teljesítmények még ártalom nélkül fokozhatók. Az ezután következő évek a megállapodott komoly munka évei, amelyekben higgadt meggondoltsággal dolgozza fel a tapasztalatokkal rendelkező, több és érettebb kritikájú ember azt, amit fiatalabb éveiben szellemi csűreiben felhalmozott. Ez a tapasztalatok hasznosításának kora. Hanyatlás még sokáig nem mutatkozik, az élet görbéje egy szinten mozog. Ha nem is törekszik valaki sportszerű teljesítmények, rekordok elérésére, mint a mindennapi kenyér, olyan fontos legyen számára teste gondozása, hogy testi és lelki kondícióját megőrizhesse, illetőleg javíthassa. Az élet küzdelmeiben elfáradt ember számára lehet-e nagyobb testi-lelki üdülés, megújhodás és új erőrekapás, mint a szabad levegő és az üdítő mozgás? És mi óvja meg jobban az esetleg betegségektől is megviselt szervezetet a korai hanyatlástól, mint a természetes őserő, az egészség gondozásának hatalmas eszköze: szabad levegő, mozgás, napfény?
„Idős embernek a gyaloglás, lovaglás, hajtás, golfjáték, krikett, cserkészés vagy más nem túlságos munkával járó sport, pl. a vadászás való, de ezek is csak mértékkel s csak akkor, ha nem ujonnan kezdett sportok. Legveszedelmesebb a 35-45 év közti időszak, mikor az ember még rugalmas, mérkőzésekre könnyen kapható, de szervezete már nem oly friss, mint érzései mutatják.“ (Dalmady)
A gyorsan röppenő évek nyomán feltartóztathatatlanul közeleg a hanyatlás korszaka: az öregség. A fiatalság és a komoly sportolás időszakának ésszerű testedzése természetszerűleg befolyással van a későbbi életévekre is. A testgyakorláson át vezet az út a hosszú élet felé. Amerikában az egyetemek régi hallgatói közül 7,2% volt a sportolók halálozási arányszáma, míg a nem sportolóké 12%. (Schulhof)
Általában az ember veleszületett alkata, ez a legfontosabb, végzetszerűen jelentős öröksége, életkörülményei, az átélt megpróbáltatások, betegségek s nem utolsó sorban saját életmódjának szabályozása, életfelfogásának megfelelő szórakozásai szabják meg életgörbéje leszálló ágának vonalát. Az érelmeszesedés, a szív időelőtti gyengülése, a megfázásos betegségek következményei, a tüdőtágulás, az izületi bántalmak és még sok más betegség, amelyek az öregséget szenvedések sorozatává süllyesztik, legnagyobbrészt feltartóztathatók egészséges életmód révén és a test karbantartásával, az egyéniségnek megfelelő ésszerű testedzéssel.
Forrás: Dr. Kellner Dániel – Mit kell tudni a sportolónak saját testéről tudnia? (Novák Rudolf és Társa Tudományos Könyvkiadóvállalat és Könyvkereskedés kiadása; 1928)