<?xml version="1.0" encoding="UTF-8"?><rss version="2.0"
	xmlns:content="http://purl.org/rss/1.0/modules/content/"
	xmlns:wfw="http://wellformedweb.org/CommentAPI/"
	xmlns:dc="http://purl.org/dc/elements/1.1/"
	xmlns:atom="http://www.w3.org/2005/Atom"
	xmlns:sy="http://purl.org/rss/1.0/modules/syndication/"
	xmlns:slash="http://purl.org/rss/1.0/modules/slash/"
	>

<channel>
	<title>olimpia Archives - SPORTORVOS.hu PORTÁL</title>
	<atom:link href="https://sportorvos.hu/tag/olimpia/feed/" rel="self" type="application/rss+xml" />
	<link>https://sportorvos.hu/tag/olimpia/</link>
	<description>Sportorvos, sportsérülés, sporttáplálkozás, sportegészségügy</description>
	<lastBuildDate>Wed, 01 Jul 2026 14:19:56 +0000</lastBuildDate>
	<language>hu</language>
	<sy:updatePeriod>
	hourly	</sy:updatePeriod>
	<sy:updateFrequency>
	1	</sy:updateFrequency>
	<generator>https://wordpress.org/?v=7.1.5</generator>

<image>
	<url>https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/2018/05/cropped-sportorvos-32x32.png</url>
	<title>olimpia Archives - SPORTORVOS.hu PORTÁL</title>
	<link>https://sportorvos.hu/tag/olimpia/</link>
	<width>32</width>
	<height>32</height>
</image> 
	<item>
		<title>Sport, hatalom és nemzetépítés – miért szeretik a modern autokrációk a sportot?</title>
		<link>https://sportorvos.hu/sport-es-autokracia-es-nemzetepites/</link>
		
		<dc:creator><![CDATA[Sportorvos.hu]]></dc:creator>
		<pubDate>Wed, 01 Jul 2026 14:19:40 +0000</pubDate>
				<category><![CDATA[Slider]]></category>
		<category><![CDATA[sport és politika]]></category>
		<category><![CDATA[sport és társadalom]]></category>
		<category><![CDATA[Sporttörténelem]]></category>
		<category><![CDATA[olimpia]]></category>
		<category><![CDATA[olimpizmus]]></category>
		<category><![CDATA[sportwashing]]></category>
		<guid isPermaLink="false">https://sportorvos.hu/?p=16198</guid>

					<description><![CDATA[<p>A római Colosseumtól a berlini olimpián át a modern stadionokig: hogyan vált a sport a politikai hatalom egyik legerősebb eszközévé, és miért rajonganak érte a modern autokratikus rendszerek?</p>
<p>The post <a href="https://sportorvos.hu/sport-es-autokracia-es-nemzetepites/">Sport, hatalom és nemzetépítés – miért szeretik a modern autokrációk a sportot?</a> appeared first on <a href="https://sportorvos.hu">SPORTORVOS.hu PORTÁL</a>.</p>
]]></description>
										<content:encoded><![CDATA[
<p class="wp-block-paragraph">Amikor egy olimpiai bajnok a dobogó legfelső fokára áll, amikor egy világbajnokság megnyitó ünnepségét több százmillió ember nézi a televízióban, vagy amikor egy új stadion avatására az ország vezetői érkeznek, hajlamosak vagyunk mindezt a sport természetes velejárójának tekinteni. A történelem azonban azt mutatja, hogy a sport soha nem pusztán sport. Az ókori Rómától a 20. század diktatúráin át a 21. század autokratikus és hibrid rendszereiig a sport újra és újra a politikai hatalom egyik legfontosabb eszközévé vált. A stadionok nemcsak mérkőzések helyszínei voltak, hanem a hatalom színpadai is. A kérdés nem az, hogy a politika használja-e a sportot. A kérdés inkább az, hogy miért olyan rendkívül alkalmas erre.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>A stadion árnyékában</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">A modern ember hajlamos azt gondolni, hogy a sport a politika fölött álló, semleges terület. Ez részben annak köszönhető, hogy a modern olimpiai mozgalom alapítója, Pierre de Coubertin báró valóban ilyen ideált fogalmazott meg a 19. század végén. Elképzelése szerint a sport a nemzetek békés versengésének terepe lehetett volna, ahol a teljesítmény fontosabb a politikánál, az emberi kiválóság pedig felülírja a geopolitikai konfliktusokat. A valóság azonban egészen másként alakult. A 20. század története lényegében annak története is, hogyan vált a sport a modern politika egyik leghatékonyabb kommunikációs eszközévé. Az olimpiai bojkottoktól kezdve a hidegháborús éremversenyen át a futball-világbajnokságokig a sport folyamatosan túlmutatott önmagán. A pályákon zajló küzdelmek sokszor nemcsak sportolók, hanem rendszerek, ideológiák és nemzetek versengéseivé váltak. A jelenség azonban jóval régebbi a modern olimpiánál. Valójában szinte egyidős a szervezett államok történetével.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Kenyeret és cirkuszt</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">A sport és a hatalom kapcsolatának egyik legkorábbi és legismertebb példája az ókori Róma. A birodalom vezetői pontosan tudták, hogy egy több tízmilliós, rendkívül sokszínű államot nem lehet pusztán katonai erővel összetartani. Az embereknek szükségük volt valamire, ami közös élményt, közös identitást és közös érzelmeket teremt. A híres latin kifejezés, a „panem et circenses”, vagyis a „kenyeret és cirkuszt” pontosan ezt a felismerést tükrözte. A római vezetők számára a látványosságok nem egyszerű szórakoztatást jelentettek. Politikai eszközök voltak. A gladiátorjátékok, a kocsiversenyek és a monumentális nyilvános rendezvények a császár nagyságát, a birodalom erejét és a rendszer stabilitását hirdették. A Colosseum különösen érdekes ebből a szempontból. Ma elsősorban építészeti csodaként tekintünk rá, valójában azonban politikai üzenet volt kőbe faragva. A világ egyik legnagyobb amfiteátruma egyszerre demonstrálta a birodalom gazdagságát, szervezőképességét és hatalmát. Több tízezer ember gyűlhetett össze benne, hogy ugyanazt az élményt élje át, ugyanazokat az érzelmeket tapasztalja meg és ugyanannak a politikai közösségnek érezze magát.</p>



<blockquote class="wp-block-quote is-layout-flow wp-block-quote-is-layout-flow">
<p class="wp-block-paragraph"><em><strong>Ha őszinték akarunk lenni, a logika ma sem teljesen más. A stadionok mérete, az események látványossága, a közös szurkolás élménye és a nemzeti szimbólumok használata ma is ugyanazokra az emberi mechanizmusokra épít, mint kétezer évvel ezelőtt.</strong></em></p>
</blockquote>


<div class="wp-block-image">
<figure class="aligncenter size-full"><img fetchpriority="high" decoding="async" width="600" height="866" src="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/sport-es-a-hatalom-infografika-Idovonal-x600.jpg" alt="sport és autokrácia és hatalom" class="wp-image-16203" srcset="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/sport-es-a-hatalom-infografika-Idovonal-x600.jpg 600w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/sport-es-a-hatalom-infografika-Idovonal-x600-208x300.jpg 208w" sizes="(max-width: 600px) 100vw, 600px" /></figure>
</div>


<p class="wp-block-paragraph">  </p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>A modern tömegsport megszületése</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">A 19. század végén a sport új korszakba lépett. Az ipari forradalom, a városiasodás és a modern tömegkommunikáció megjelenése gyökeresen átalakította a társadalmak működését. A sport egyre inkább kilépett az elit szalonjaiból és klubjaiból, és tömeges jelenséggé vált. A futball különösen gyorsan terjedt. A sportág egyszerű volt, olcsó és könnyen érthető. Rövid idő alatt milliók közös nyelvévé vált. A városoknak csapataik lettek, a régióknak rivalizálásaik alakultak ki, a nemzetek pedig egyre inkább saját identitásuk részeként tekintettek válogatottjaikra. A politikusok hamar felismerték, hogy valami új született. Korábban kevés olyan intézmény létezett, amely képes volt egyszerre tíz-, húsz- vagy akár százezreket ugyanazon érzelmi élmény köré szervezni. A sport pontosan erre volt képes. A stadion lassan a modern kor egyik legfontosabb közösségi terévé vált.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Mussolini és a futball politikai felfedezése</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">A modern sportpropaganda egyik első igazi mestere Benito Mussolini volt. A fasiszta vezető felismerte, hogy a sport olyan lehetőséget kínál a rendszer számára, amelyet korábban egyetlen tömegkommunikációs eszköz sem tudott biztosítani. Az 1934-es labdarúgó-világbajnokságot Olaszország rendezte. A torna nem egyszerű sporteseményként zajlott. A rezsim számára a világbajnokság a rendszer erejének demonstrációja volt. Az infrastruktúra, a szervezés, a propaganda és maga a válogatott teljesítménye egyetlen történetté állt össze: a fasiszta Olaszország felemelkedésének történetévé. Amikor az olasz válogatott megnyerte a tornát, az nem pusztán sportsikernek számított. A győzelem a rendszer sikerévé vált. Négy évvel később Olaszország újra világbajnok lett, és a sport még szorosabban kapcsolódott össze a politikai legitimációval. Mussolini egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy a sportban elért siker sokkal hatékonyabban képes érzelmeket mozgósítani, mint a politikai beszédek. Egy győztes válogatottat sokkal könnyebb szeretni, mint egy politikai programot.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Berlin 1936: amikor a sport globális propaganda lett</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">Ha Mussolini felismerte a sport politikai jelentőségét, Adolf Hitler és a náci Németország új szintre emelte azt. Az 1936-os berlini olimpia mérföldkőnek számít a sport és a politika történetében. Korábban is léteztek politikai célokat szolgáló sportesemények, de Berlinben valami egészen új történt. A náci rendszer nem egyszerűen olimpiát rendezett. Tudatosan használta fel a világ legnagyobb sporteseményét saját nemzetközi imázsának formálására. A monumentális stadionok, a tökéletesen megszervezett ceremóniák, a modern technológia alkalmazása és Leni Riefenstahl korszakalkotó filmje mind ugyanazt a célt szolgálták. Németországot modern, erős és fegyelmezett országként kívánták bemutatni a világnak. A berlini olimpia különös paradoxona, hogy miközben a náci propaganda jelentős sikert ért el, az esemény legismertebb alakja végül nem német sportoló lett, hanem az afroamerikai Jesse Owens. Négy olimpiai aranyérme látványosan megkérdőjelezte a náci fajelmélet egyik alapvető állítását. Mégis, a politikai tanulság megmaradt. A világ vezetői látták, milyen hatalmas erő rejlik a sporteseményekben. Látták, hogy egy stadion vagy olimpia képes megváltoztatni egy ország nemzetközi megítélését. Látták, hogy a sport a modern propaganda egyik leghatékonyabb formája lehet.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>A sport mint modern vallás</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">A kérdés azonban továbbra is fennáll. Miért működik a sport politikailag ennyire jól? A válasz részben az emberi természetben keresendő. A vallástörténészek és kultúrakutatók régóta rámutatnak arra, hogy a sport meglepően sok hasonlóságot mutat a vallási rendszerekkel. Vannak szent helyei. Vannak rituáléi. Vannak hősei és mártírjai. Vannak közösen énekelt himnuszai és szimbólumai. Vannak történetei, amelyeket generációról generációra adnak tovább. </p>



<blockquote class="wp-block-quote is-layout-flow wp-block-quote-is-layout-flow">
<p class="wp-block-paragraph"><strong>A stadion bizonyos értelemben a modern társadalom egyik katedrálisa. </strong></p>
</blockquote>



<p class="wp-block-paragraph">Az emberek meghatározott időpontokban gyűlnek össze, közös jelképeket viselnek, közös énekeket énekelnek és közös érzelmi élményeket élnek át. Kevés más társadalmi intézmény képes ilyen intenzív közösségi tapasztalatot nyújtani. Ez a felismerés segít megérteni, miért vonzódnak a politikai vezetők a sporthoz. Nem pusztán azért, mert népszerű. Hanem azért, mert olyan identitásképző erővel rendelkezik, amelyhez hasonlóval a modern társadalmakban csak kevés intézmény bír.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Miért rajonganak a tekintélyelvű, autokrata vezetők a sportért?</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">Érdekes módon a modern autokratikus rendszerek vezetői gyakran nem csupán támogatják a sportot, hanem személyesen is erősen kötődnek hozzá. Ez nem véletlen egybeesés. </p>



<blockquote class="wp-block-quote is-layout-flow wp-block-quote-is-layout-flow">
<p class="wp-block-paragraph"><em><strong>A sport olyan értékeket testesít meg, amelyek jól illeszkednek a tekintélyelvű politikai gondolkodáshoz. A fegyelem, a hierarchia, az erő, a győzelem, a versengés és a nemzeti büszkeség mind olyan fogalmak, amelyek a sport és a politika világában egyaránt fontos szerepet játszanak.</strong></em></p>
</blockquote>



<p class="wp-block-paragraph">Amikor egy vezető sportolóként vagy sportkedvelőként jelenik meg, nem csupán emberközelibbnek próbál látszani. Egy egész értékrendet kommunikál. A sportos vezető egyszerre sugall erőt, kitartást, önfegyelmet és cselekvőképességet. Ez a jelenség a 21. században különösen látványossá vált. <strong>Vlagyimir Putyin judoimázsa, Hszi Csin-ping futballambíciói, Recep Tayyip Erdoğan futballista múltja, Alekszandr Lukasenka jégkorong iránti rajongása vagy Orbán Viktor fociimádata mind ugyanannak a mintázatnak a részei</strong>. A sport ebben az értelemben nem pusztán politikai eszköz. A vezető személyes identitásának részévé válik. És amikor ez megtörténik, a sportpolitika már nem egyszerűen állami program lesz, hanem a rendszer önképének egyik legfontosabb eleme.</p>


<div class="wp-block-image">
<figure class="aligncenter size-full"><img decoding="async" width="600" height="827" src="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/sport-es-a-hatalom-infografika-Miert-szeretik-a-politikusok-x600.jpg" alt="sport és autokrácia és hatalom" class="wp-image-16204" srcset="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/sport-es-a-hatalom-infografika-Miert-szeretik-a-politikusok-x600.jpg 600w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/sport-es-a-hatalom-infografika-Miert-szeretik-a-politikusok-x600-218x300.jpg 218w" sizes="(max-width: 600px) 100vw, 600px" /></figure>
</div>


<p class="wp-block-paragraph">  </p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>A Szovjetunió: amikor az éremtábla geopolitikai fegyverré vált</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">Ha a modern sport és politika kapcsolatának történetében létezik fordulópont, akkor azt valószínűleg a második világháború utáni időszakban kell keresnünk. Mussolini és Hitler már felismerte a sport propagandában rejlő lehetőségeket, a Szovjetunió azonban egy teljesen új szintre emelte a sport politikai jelentőségét. A sport többé nem pusztán a rendszer kirakata lett, hanem a hidegháború egyik hadszíntere. A második világháború után kialakuló bipoláris világrendben a két szuperhatalom közötti verseny gyakorlatilag minden területre kiterjedt. Az atomfegyverkezés, az űrkutatás, a gazdasági teljesítmény és a technológiai fejlesztések mellett a sport is a rendszerösszehasonlítás egyik eszközévé vált. A szovjet vezetés pontosan értette, hogy az olimpiai játékok sajátos globális színpadot jelentenek. Egy olimpiai döntőben a győztes nem egyszerűen egy sportoló volt, hanem egy politikai rendszer képviselője. A Szovjetunió ezért olyan sportmodellt épített ki, amelynek elsődleges célja nem a részvétel vagy a szabadidősport fejlesztése volt, hanem a nemzetközi dominancia. A tehetségek kiválasztása már gyermekkorban megkezdődött, a sportolók képzése központilag szervezett keretek között zajlott, az állam pedig gyakorlatilag korlátlan erőforrásokat volt hajlandó biztosítani azoknak a sportágaknak, amelyek olimpiai érmeket ígértek.</p>



<p class="wp-block-paragraph">A rendszer rendkívül eredményesnek bizonyult. Az 1952-es helsinki olimpiától kezdve a Szovjetunió rendszeresen az éremtábla élmezőnyében végzett, gyakran közvetlenül az Egyesült Államok mögött vagy előtt. A sportolók sikerei így nemcsak sporteredmények voltak, hanem politikai üzenetek is. Minden aranyérem azt sugallta, hogy a szocialista rendszer képes felvenni a versenyt a kapitalista világgal. A sport ugyanakkor a szovjet rendszer önképének is fontos elemévé vált. Az olimpiai bajnokokat nemzeti hősökként ünnepelték, a sport pedig a szocialista emberideál egyik megtestesítőjének számított. Az erős, fegyelmezett és sikeres sportoló egyszerre reprezentálta az államot és annak ideológiáját. A hidegháború végével a Szovjetunió eltűnt, de a sport politikai szerepéről alkotott elképzelése nem. Számos ország későbbi sportstratégiája részben ebből a modellből táplálkozott.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Az NDK: a történelem leghatékonyabb sportgépezete</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">Ha a Szovjetunió a sport nagyhatalmi alkalmazásának példája volt, akkor a Német Demokratikus Köztársaság talán a sport politikai instrumentalizálásának legtisztább laboratóriuma. A keletnémet állam lakossága alig haladta meg a 17 millió főt. Gazdasági ereje eltörpült a nyugati világ vezető országai mellett. Nem rendelkezett jelentős geopolitikai súllyal, és létezésének legitimációja is folyamatos kihívásokkal szembesült. Mindezek ellenére az NDK a hetvenes és nyolcvanas évekre a világ egyik legeredményesebb sportnemzetévé vált. Ez önmagában is figyelemre méltó teljesítmény lett volna, ám a történet valódi jelentősége abban rejlik, hogy a sport sikerei mennyire tudatos állami stratégia eredményei voltak. Az NDK vezetése felismerte, hogy a nemzetközi sport szinte egyetlen olyan terület, ahol az ország méretéhez képest aránytalanul nagy figyelmet és elismerést szerezhet.</p>



<p class="wp-block-paragraph">A sport ezért gyakorlatilag államérdekké vált. A tehetségkutatás, a sportiskolák rendszere, a tudományos háttér és a központi finanszírozás példátlan hatékonysággal működött együtt. Az eredmények lenyűgözőek voltak. Az 1976-os montreali olimpián az NDK az éremtáblázat második helyén végzett, megelőzve számos sokkal nagyobb és gazdagabb országot. A történetnek azonban volt egy sötét oldala is. A német újraegyesítés után nyilvánosságra került dokumentumok feltárták az államilag szervezett doppingprogramok rendszerét. Az NDK sportmodellje így egyszerre vált a teljesítményoptimalizálás és a politikai túlkapások szimbólumává. </p>



<p class="wp-block-paragraph">A keletnémet példa ma is fontos figyelmeztetés. Megmutatja, milyen könnyen válhat a sport önálló értékből politikai projektté, és hogyan vezethet a siker mindenáron való hajszolása olyan döntésekhez, amelyek végül magát a sportot kérdőjelezik meg.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Putyin Oroszországa: a nagyhatalom visszatérése a stadionokon keresztül</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">A Szovjetunió felbomlása után Oroszország hosszú ideig kereste új identitását. A kilencvenes évek gazdasági válságai, a politikai bizonytalanság és a nemzetközi befolyás csökkenése sokak számára a hanyatlás időszakát jelentette. Amikor Vlagyimir Putyin hatalomra került, egyik legfontosabb politikai célja éppen ennek a folyamatnak a megfordítása volt. Ebben a stratégiában a sport különösen fontos szerepet kapott. Putyin számára a sport nem egyszerűen népszerű társadalmi tevékenység volt, hanem a nemzeti erő demonstrációjának egyik leghatékonyabb formája. Ennek leglátványosabb példája a 2014-es szocsi téli olimpia lett. A játékok minden idők legdrágább olimpiái közé tartoztak. A rendezés költségei messze meghaladták a korábbi téli olimpiákét, és egész városrészek épültek át a projekt kedvéért. Sok megfigyelő számára egyértelmű volt, hogy a cél túlmutat a sporton. Oroszország azt kívánta demonstrálni, hogy ismét képes grandiózus projektek megvalósítására, és ismét helyet követel magának a világ vezető hatalmai között. Hasonló szerepet játszott a 2018-as labdarúgó-világbajnokság is. A torna szervezése során Oroszország modern, nyitott és vendégszerető országként kívánt megjelenni. Rövid időre valóban úgy tűnt, hogy a sport képes új képet kialakítani az országról. A történet későbbi alakulása azonban jól mutatja a sportpolitika korlátait. A doppingbotrányok, majd az ukrajnai háború következményeként Oroszország sportdiplomáciai pozíciói jelentősen gyengültek. A stadionok és olimpiák nem tudták ellensúlyozni a geopolitikai konfliktusok hatását.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Kína és a nemzeti újjászületés sportnyelve</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">A mai Kína sportpolitikáját nehéz megérteni a kínai történelmi emlékezet figyelembevétele nélkül. A kínai politikai gondolkodás egyik központi eleme az a meggyőződés, hogy az ország a 19. században elveszítette korábbi vezető szerepét, és csak az elmúlt évtizedekben kezdte visszaszerezni azt. Ebben a történetben a sport a nemzeti újjászületés egyik szimbóluma lett. A 2008-as pekingi olimpia nem egyszerűen sportesemény volt, hanem a modern Kína bemutatkozása. Az ország a világ elé tárta gazdasági erejét, technológiai képességeit és szervezőkészségét. A kínai modell különlegessége abban rejlik, hogy a sport szorosan kapcsolódik a hosszú távú nemzeti stratégiához. Az olimpiai sikerek nem önmagukért fontosak, hanem azért, mert egy nagyobb történetet támasztanak alá. Azt a történetet, amely szerint Kína visszatér a világ vezető hatalmai közé. Hszi Csin-ping futball iránti érdeklődése is ebben az összefüggésben értelmezhető. A futball ugyanis nemcsak sportág, hanem kulturális jelentőségű globális jelenség. Egy sikeres kínai futballprogram szimbolikusan azt üzenné, hogy az ország a világ legnépszerűbb sportjában is képes vezető szerepet betölteni.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>A sportswashing korszaka</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">Az elmúlt másfél évtizedben a sport és politika kapcsolatáról szóló viták egyik központi fogalmává vált a sportswashing. A kifejezés arra a jelenségre utal, amikor egy ország vagy szervezet sportesemények, klubvásárlások vagy nagyszabású beruházások segítségével igyekszik javítani nemzetközi megítélésén. A fogalom népszerűsége részben annak köszönhető, hogy a globális média korában a sportesemények hatása messze túlmutat a pályákon. Egy olimpia vagy világbajnokság során emberek százmilliói találkoznak egy ország nevével, városaival és szimbólumaival. Ez olyan kommunikációs lehetőség, amelyet kevés más eszköz képes biztosítani. A sportswashing kritikusai szerint a sport ilyenkor a figyelem elterelésének eszközévé válik. A támogatók viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a sportdiplomácia minden ország külkapcsolati eszköztárának része. A vita valójában arról szól, hol húzódik a határ az országimázs építése és a politikai reputáció tudatos átformálása között.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>A Perzsa-öböl sportforradalma</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">A sportswashing fogalmának leggyakoribb szereplői ma a Perzsa-öböl államai. Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek az elmúlt húsz évben olyan mértékben alakították át a globális sportgazdaságot, amelyre korábban kevés példa akadt. A 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság mérföldkő volt ebben a folyamatban. Egy kis állam hónapokon keresztül a világ figyelmének középpontjába került. A stadionok, a közlekedési beruházások és a nemzetközi médiafigyelem révén Katar olyan láthatóságot szerzett, amelyet hagyományos diplomáciai eszközökkel aligha érhetett volna el. Szaúd-Arábia még ambiciózusabb utat választott. A futball, a boksz, a Formula–1, a golf és számos más sportág területén végrehajtott befektetések mögött ugyanaz a stratégiai gondolkodás áll. A sport nem egyszerűen szórakoztatóipari termék, hanem geopolitikai eszköz. A Perzsa-öböl államai ugyanakkor egy új korszakot is jeleznek. Míg a hidegháborúban a sport elsősorban ideológiai verseny volt, addig ma egyre inkább a figyelemért folyó globális küzdelem részévé válik. A cél nem feltétlenül az éremtábla megnyerése, hanem az, hogy a világ beszéljen rólad.</p>


<div class="wp-block-image">
<figure class="aligncenter size-full"><img decoding="async" width="600" height="722" src="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/sport-es-a-hatalom-infografika-sportpolitika-negy-pillere-x600.jpg" alt="sport és autokrácia és hatalom" class="wp-image-16205" srcset="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/sport-es-a-hatalom-infografika-sportpolitika-negy-pillere-x600.jpg 600w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/sport-es-a-hatalom-infografika-sportpolitika-negy-pillere-x600-249x300.jpg 249w" sizes="(max-width: 600px) 100vw, 600px" /></figure>
</div>


<p class="wp-block-paragraph">  </p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Mi különbözteti meg a demokráciákat?</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">A történet ezen a ponton könnyen félreérthető lenne, ha arra a következtetésre jutnánk, hogy a sport politikai felhasználása kizárólag az autokratikus rendszerek sajátossága. Ez egyszerűen nem igaz.  A modern demokráciák is használják a sportot nemzeti identitás építésére, nemzetközi láthatóság növelésére és diplomáciai célokra. Az olimpiai pályázatok, a nagy sportesemények megrendezése vagy a válogatottak sikereinek politikai kommunikációja minden politikai rendszerben jelen van.</p>



<blockquote class="wp-block-quote is-layout-flow wp-block-quote-is-layout-flow">
<p class="wp-block-paragraph"><em><strong>A különbség nem a sport használatában rejlik, hanem annak mértékében és központi szerepében. Az autokratikus rendszerekben a sport gyakran a legitimáció egyik alapvető eszközévé válik. A demokráciákban általában csak egy a sok politikai erőforrás közül.</strong></em></p>
</blockquote>



<p class="wp-block-paragraph">Éppen ezért a kérdés nem az, hogy a sport politikai-e. A történelem alapján erre a válasz egyértelmű igen. A valódi kérdés az, hogy egy adott rendszer mennyire építi identitását, legitimációját és nemzetközi stratégiáját a sport köré.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Magyarország 2010–2026: egy közép-európai sportállam felemelkedése?</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">Ha a modern sportpolitika történetét vizsgáljuk, könnyen kísértésbe eshetünk, hogy éles vonalat húzzunk a liberális demokráciák és a tekintélyelvű rendszerek közé. A valóság azonban rendszerint bonyolultabb. A sport ugyanis olyan terület, amely szinte minden politikai rendszer számára vonzó eszköz. A különbség általában nem abban rejlik, hogy használják-e, hanem abban, milyen hangsúllyal, milyen célokra és milyen erőforrásokkal.</p>



<p class="wp-block-paragraph">Magyarország ebből a szempontból különösen érdekes esettanulmány. A 2010 utáni időszakban a sport olyan mértékben került a kormányzati gondolkodás középpontjába, amely európai összehasonlításban is figyelemre méltó. Kevés olyan uniós tagállamot találunk, ahol a sport infrastruktúrája, finanszírozása, nemzetközi eseménypolitikája és szimbolikus jelentősége hasonló intenzitással fejlődött volna.</p>



<blockquote class="wp-block-quote is-layout-flow wp-block-quote-is-layout-flow">
<p class="has-text-align-left wp-block-paragraph"><em>A sport kiemelt állami szerepe ugyanakkor nem csupán a stadionokban és a világversenyekben volt tetten érhető. A sportintézmény-rendszer más területein, így a sportegészségügyben is megjelent az a centralizált fejlesztési logika, amely a korszak számos nagyprojektjét jellemezte. Egy több évtizedes múltra visszatekintő sportegészségügyi központ például egy nagyszabású sportegyetemi terjeszkedés következtében elveszítette eredeti telephelyét, majd jelentős állami források felhasználásával egy másik egészségügyi campuson szervezték újjá működését. A történet önmagában nem meghatározó a magyar sportpolitika egészének szempontjából, ugyanakkor jól érzékelteti, hogy a sport stratégiai prioritása nemcsak az egymással is vetekedő látványos &#8211; és sokszor öncélú &#8211; beruházásokban, hanem az intézményrendszer politika miatti szakmai kiüresedésében, értelmetlen átalakításában is megjelent.</em></p>
</blockquote>



<p class="wp-block-paragraph">A kérdés természetesen nem az, hogy Magyarország autokratikus sportállam lett-e. A kérdés sokkal inkább az, hogy a magyar sportpolitika milyen pontokon mutat hasonlóságot azokkal a nemzetépítő sportstratégiákkal, amelyeket korábban más országokban láttunk.</p>



<h3 class="wp-block-heading"><strong>A futball mint kulturális és politikai nyelv</strong></h3>



<p class="wp-block-paragraph">A modern sportpolitikák elemzése során feltűnő, hogy a vezetők gyakran személyes kapcsolatot ápolnak egy-egy sportággal. Ez nem pusztán életrajzi érdekesség. Sok esetben segít megérteni azt is, hogyan gondolkodnak a sportról és annak társadalmi szerepéről.</p>



<p class="wp-block-paragraph">Orbán Viktor esetében a futball iránti kötődés közismert. Ez a kapcsolat azonban nem egyszerű szurkolói érdeklődésként jelenik meg a politikai narratívában. A futball hosszú időn keresztül a magyar nemzeti identitás egyik fontos szimbóluma volt. Az Aranycsapat története, az 1953-as londoni 6:3 vagy az 1954-es világbajnoki szereplés olyan kollektív emlékek, amelyek jóval túlmutatnak a sporton. A futball ebben az értelemben nem egyszerű játék. Kulturális örökség. Olyan közös történet, amely generációkon keresztül része maradt a magyar önképnek. Nem meglepő tehát, hogy a 2010 utáni sportpolitika egyik központi eleme éppen a futball lett.</p>



<p class="wp-block-paragraph">Nemzetközi összehasonlításban érdekes párhuzam figyelhető meg. Putyin számára a judo, Erdoğan számára a futball, Lukasenka számára a jégkorong, Hszi Csin-ping számára pedig a futballfejlesztés vált szimbolikus jelentőségűvé. Ezekben az esetekben a sport nem pusztán szakpolitikai terület, hanem a vezető által fontosnak tartott nemzeti értékek kifejeződése is.</p>


<div class="wp-block-image">
<figure class="aligncenter size-full"><img loading="lazy" decoding="async" width="600" height="799" src="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/sport-es-a-hatalom-infografika-magyar-sportpolitika-2010–2026-x600.jpg" alt="sport és autokrácia és hatalom" class="wp-image-16206" srcset="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/sport-es-a-hatalom-infografika-magyar-sportpolitika-2010–2026-x600.jpg 600w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/sport-es-a-hatalom-infografika-magyar-sportpolitika-2010–2026-x600-225x300.jpg 225w" sizes="auto, (max-width: 600px) 100vw, 600px" /></figure>
</div>


<p class="wp-block-paragraph">  </p>



<h3 class="wp-block-heading"><strong>A stadion mint nemzeti szimbólum</strong></h3>



<p class="wp-block-paragraph">Kevés dolog váltott ki akkora vitát a 2010 utáni Magyarországon, mint a stadionépítések. A közbeszédben a stadion gyakran egyszerű költségvetési kérdésként jelent meg: mennyibe kerül, szükség van-e rá, megtérül-e a beruházás. Politikai és kultúrtörténeti szempontból azonban a stadion ennél jóval többet jelent. A stadion a modern állam egyik leglátványosabb építészeti szimbóluma. Nem véletlen, hogy Mussolini Olaszországa, Hitler Németországa, a Szovjetunió, Kína vagy a Perzsa-öböl országai egyaránt kiemelt figyelmet fordítottak sportlétesítményeikre. A stadion egyszerre jeleníti meg a közösséget, a modernitást, a szervezettséget és a nemzeti büszkeséget.</p>



<p class="wp-block-paragraph">A magyar stadionépítési hullám ezért nem csupán infrastrukturális programként értelmezhető. A beruházások mögött egy olyan elképzelés is meghúzódott, amely szerint a sportlétesítmények a nemzeti megújulás szimbólumaivá válhatnak. A Puskás Aréna ebből a szempontból különösen fontos példa. Nem egyszerű futballstadionként épült meg, hanem olyan nemzeti reprezentációs térként, amelynek jelentősége messze túlmutat a sporton. A kritikusok természetesen másként látták a helyzetet. Sokan úgy vélték, hogy a stadionépítések aránytalanul nagy forrásokat kötöttek le, miközben más területek – különösen az egészségügy vagy az oktatás – szintén jelentős beruházásokat igényeltek volna. A vita valójában nem a stadionokról szólt, hanem arról, hogy egy ország milyen prioritásokat választ magának.</p>



<h3 class="wp-block-heading"><strong>A TAO-rendszer és az állami sportfinanszírozás új modellje</strong></h3>



<p class="wp-block-paragraph">A magyar sportpolitika egyik legjelentősebb újítása a társaságiadó-kedvezményhez kapcsolódó támogatási rendszer volt. A TAO-rendszer alapvetően átalakította a látványsportágak finanszírozását, és olyan forrásokat irányított a sportba, amelyek korábban nem álltak rendelkezésre. A támogatók szerint a rendszer lehetővé tette az utánpótlás fejlesztését, új létesítmények építését és a sportegyesületek stabilabb működését. Számos településen valóban olyan beruházások valósultak meg, amelyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna. A kritikusok ugyanakkor azt hangsúlyozták, hogy <strong>a rendszer átláthatósága sok esetben problémás volt, és a források elosztása nem mindig követte egyértelműen a szakmai szempontokat</strong>. A vita lényegében arról szólt, hogy a sport finanszírozása mennyiben szolgál közérdeket, és mennyiben válik politikai vagy gazdasági érdekcsoportok befolyási területévé. Ez a kérdés nem kizárólag magyar sajátosság. <strong>A sport és a politika szoros kapcsolata szinte minden országban felveti az elszámoltathatóság és az átláthatóság problémáját.</strong> Magyarország esetében azonban a sport kiemelt szerepe miatt ezek a viták különösen hangsúlyossá váltak.</p>



<h3 class="wp-block-heading"><strong>Sportdiplomácia és a nemzetközi láthatóság stratégiája</strong></h3>



<p class="wp-block-paragraph">A 2010 utáni magyar sportpolitika egyik leglátványosabb eredménye a nemzetközi események megszerzésének képessége volt. Úszó-világbajnokságok, kézilabda-események, Európa-bajnokságok, UEFA-rendezvények és végül az atlétikai világbajnokság egyaránt azt mutatták, hogy Magyarország tudatosan törekedett sportesemény-központtá válni. Ez a stratégia sok szempontból emlékeztetett arra, amit korábban Katar vagy más országok esetében láttunk, bár természetesen egészen más léptékben. A cél itt sem pusztán a sport volt. Egy sikeres világverseny lehetőséget teremt arra, hogy az ország pozitív kontextusban jelenjen meg a nemzetközi médiában, növelje turisztikai vonzerejét és erősítse diplomáciai kapcsolatait. A sportdiplomácia a 21. században egyre fontosabb külpolitikai eszközzé vált. Magyarország ezen a területen kifejezetten aktív szereplővé vált, és ebben a tekintetben kétségtelenül sikeresnek tekinthető.</p>



<h3 class="wp-block-heading"><strong>A sport mint nemzetpolitikai eszköz</strong></h3>



<p class="wp-block-paragraph">A magyar modell egyik olyan eleme, amely kevés nemzetközi párhuzammal rendelkezik, a határon túli magyar közösségek sporttámogatása. A Kárpát-medence különböző régióiban megvalósuló akadémiai programok, infrastruktúra-fejlesztések és utánpótlásprojektek nem csupán sportpolitikai, hanem nemzetpolitikai jelentőséggel is bírtak. A sport ebben az összefüggésben a kulturális kapcsolatok fenntartásának és erősítésének eszközévé vált. Az elképzelés szerint a közös sportélmények, közös intézmények és közös programok hozzájárulhatnak a nemzeti identitás megőrzéséhez.Ez a megközelítés jelentősen különbözik a klasszikus autokratikus sportmodellektől, ugyanakkor jól mutatja, hogy a sport milyen sokféle politikai funkciót képes betölteni.</p>



<h3 class="wp-block-heading"><strong>Korrupciós viták és a sport árnyoldalai</strong></h3>



<p class="wp-block-paragraph">Ahol jelentős állami források jelennek meg, ott szinte elkerülhetetlenül felmerülnek a korrupcióval kapcsolatos kérdések is. Ez alól a sport sem kivétel. Sőt, a sport különösen érzékeny terület ebből a szempontból, hiszen egyszerre mozognak benne nagy beruházások, ingatlanfejlesztések, közbeszerzések és jelentős pénzügyi támogatások.</p>



<p class="wp-block-paragraph">A 2010 utáni <strong>magyar sportpolitika kapcsán rendszeresen megfogalmazódtak olyan jogos kritikák, amelyek a beruházások költségeit, a támogatások elosztását vagy az egyes projektek átláthatóságát kérdőjelezték meg</strong>. Ezek a viták gyakran politikai színezetet kaptak, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy hasonló jelenségek a világ számos országában megfigyelhetők. Az olimpiai pályázatok, világbajnokságok vagy stadionépítések körüli korrupciós botrányok szinte minden kontinensen előfordultak. A sport sajátossága, hogy a sikerek és az érzelmek gyakran háttérbe szorítják azokat a kérdéseket, amelyeket más területeken természetesnek tekintenénk. Éppen ezért a sporttal kapcsolatos közpolitikai döntések esetében különösen fontos az átláthatóság és a nyilvános elszámoltathatóság.</p>



<h3 class="wp-block-heading"><strong>Magyarország helye a nemzetközi sportpolitikai térképen</strong></h3>



<p class="wp-block-paragraph">A cikk elején feltett kérdéshez visszatérve: vajon mennyiben tekinthető a magyar modell a modern tekintélyelvű sportstratégiák rokonának? A válasz nem egyszerű igen vagy nem. Magyarország nem volt Oroszország, nem volt Kína, és nem volt a Perzsa-öböl egyik monarchiája sem. Ugyanakkor <strong>a sport szerepe a politikai rendszer önképében és kommunikációjában sokkal hangsúlyosabbá vált, mint amit a legtöbb nyugat-európai demokráciában</strong> megszoktunk. A sport kiemelt finanszírozása, a stadionépítések szimbolikus jelentősége, a nemzetközi események megszerzésére irányuló törekvések, a sportdiplomácia hangsúlyos szerepe és a vezető személyes kötődése a futballhoz mind olyan elemek, amelyek a nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltók.</p>



<p class="wp-block-paragraph">Éppen ezért a 2010 és 2026 közötti magyar sportpolitika talán leginkább hibrid modellként írható le. Olyan rendszerként, amely látszólag demokratikus keretek között működött, ugyanakkor a sportot a nemzetépítés, a politikai identitás és a nemzetközi láthatóság eszközeként a nyugat-európai átlagnál tudatosabban és intenzívebben használta.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>A stadionok évszázada</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">A 21. század elején sokan úgy gondolták, hogy a globalizáció, az internet és a közösségi média korszakában a stadionok politikai jelentősége fokozatosan csökkenni fog. A valóság éppen az ellenkezőjét mutatta. A világ vezető államai és ambiciózus regionális hatalmai ma is stadionokat építenek, olimpiákért versenyeznek, világbajnokságokat rendeznek és sporthősöket ünnepelnek. Nem azért, mert a sport önmagában fontosabb lett volna, mint korábban, hanem azért, mert egyre kevesebb olyan intézmény maradt, amely képes milliókat ugyanazon történet köré szervezni. A sport ma is az egyik utolsó univerzális nyelv. Olyan nyelv, amelyet szinte mindenki ért, függetlenül politikai nézeteitől, társadalmi helyzetétől vagy kulturális hátterétől. Talán éppen ezért vonzódnak hozzá a politikai rendszerek újra és újra. A római Colosseumtól a berlini olimpiai stadionon át a pekingi Madárfészekig, a szocsi olimpiai parkig vagy a budapesti Puskás Arénáig ugyanaz a történet ismétlődik. </p>



<blockquote class="wp-block-quote is-layout-flow wp-block-quote-is-layout-flow">
<p class="wp-block-paragraph"><strong>A sport nem a politika mellékterméke. </strong><br><strong>Sokszor maga a politika egyik leghatékonyabb formája.</strong></p>
</blockquote>


<div class="wp-block-image">
<figure class="aligncenter size-full"><img loading="lazy" decoding="async" width="600" height="900" src="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/sport-es-a-hatalom-infografika-stadionok-mint-politikai-szimbolumok-x600.jpg" alt="sport és autokrácia és hatalom" class="wp-image-16207" srcset="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/sport-es-a-hatalom-infografika-stadionok-mint-politikai-szimbolumok-x600.jpg 600w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/sport-es-a-hatalom-infografika-stadionok-mint-politikai-szimbolumok-x600-200x300.jpg 200w" sizes="auto, (max-width: 600px) 100vw, 600px" /></figure>
</div>


<p class="wp-block-paragraph">  </p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Fő tanulságok</strong></h2>



<ul class="wp-block-list">
<li>A sport és a politika kapcsolata egyidős a szervezett államok történetével.</li>



<li>Az autokratikus rendszerek különösen gyakran használják a sportot legitimációs és nemzetépítő eszközként.</li>



<li>A Szovjetunió, az NDK, Oroszország, Kína és a Perzsa-öböl országai különböző formákban ugyanarra a logikára építettek.</li>



<li>A sport politikai felhasználása nem kizárólag autokratikus jelenség, de ezekben a rendszerekben rendszerint hangsúlyosabb szerepet kap.</li>



<li>A 2010–2026 közötti magyar sportpolitika számos olyan elemet mutatott, amely a nemzetközi autokratikus, tekintélyelvű sportállami modellekhez hasonlítható, miközben sajátos közép-európai karakterrel rendelkezett.</li>



<li>A sport a 21. században továbbra is a nemzeti identitás és a politikai kommunikáció egyik legerősebb eszköze.</li>
</ul>



<p class="wp-block-paragraph">  </p>


<div class="sprtrvs-ad" id="sprtrvs-ad-11993233"><div class="sprtrvs-ad-container"><span class="sprtrvs-ad-label">hirdetés</span><a class="sprtrvs-ad-link ajax" id="sprtrvs-ad-link-11993233" target="_blank" href="https://sportorvos.hu/sporttehetseg-gondozas-konyv/" data-ad="11993" data-adplace="233"><img decoding="async" src="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Sporttehetesg-gondozas-konyv-lead_01-x850.jpg" class="sprtrvs-ad-picture" id="sprtrvs-ad-picture-11993233" /></a></div></div>



<p class="wp-block-paragraph">  </p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Ajánlott irodalom</strong></h2>



<ol start="1" class="wp-block-list">
<li>Sport and Political Ideology. Champaign, IL: Human Kinetics, 1984.</li>



<li>John M. Hoberman: <em>The Olympic Crisis: Sport, Politics and the Moral Order</em>. New Rochelle, NY: Aristide D. Caratzas, 1986.</li>



<li>Allen Guttmann: <em>The Olympics: A History of the Modern Games</em>. Urbana: University of Illinois Press, 2002.</li>



<li>Christopher R. Hill: <em>Olympic Politics</em>. Manchester: Manchester University Press, 1992.</li>



<li>Power Games: A Political History of the Olympics. London: Verso, 2016.</li>



<li>Jules Boykoff: <em>NOlympians: Inside the Fight Against Capitalist Mega-Sports in Los Angeles, Tokyo and Beyond</em>. Halifax: Fernwood Publishing, 2020.</li>



<li>David Goldblatt: <em>The Games: A Global History of the Olympics</em>. London: Macmillan, 2016.</li>



<li>The Global Politics of Sport (szerk.). London: Routledge, 2005.</li>



<li>Routledge Handbook of Sport and Politics, John Kelly, Jung Woo Lee (szerk.). London: Routledge, 2017.</li>



<li>Sport, Politics and Society. London: Sage Publications, 2002.</li>



<li>East German Sport and the Cold War, Jonathan Grix. Manchester: Manchester University Press, 2012.</li>



<li>The Rodchenkov Affair. London: WH Allen, 2020.</li>



<li>Sportswashing: Rise of the Saudi State Through Sport. Több tanulmány és esszégyűjtemény alapjául szolgáló munka a közel-keleti sportpolitika témájában.</li>



<li>International Relations és sportdiplomácia témában: Stuart Murray: <em>Sports Diplomacy: Origins, Theory and Practice</em>. London: Routledge, 2018.</li>



<li>Sport and Nationalism. Albany: State University of New York Press, 2001.</li>
</ol>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Külön ajánlott források a magyar fejezethez</strong></h2>



<ul class="wp-block-list">
<li>András Bozóki és munkatársai sporttal, nemzetépítéssel és illiberális állammal kapcsolatos tanulmányai.</li>



<li>Transparency International Magyarország sportfinanszírozással és TAO-rendszerrel kapcsolatos jelentései.</li>



<li>Mérce, Policy Solutions, valamint Political Capital sportpolitikai háttérelemzései.</li>



<li>Nemzetközi összehasonlításhoz a <em>International Journal of Sport Policy and Politics</em> és a <em>Sport in Society</em> folyóiratok magyar sportpolitikával foglalkozó tanulmányai.</li>
</ul>



<p class="wp-block-paragraph"></p>
<p>The post <a href="https://sportorvos.hu/sport-es-autokracia-es-nemzetepites/">Sport, hatalom és nemzetépítés – miért szeretik a modern autokrációk a sportot?</a> appeared first on <a href="https://sportorvos.hu">SPORTORVOS.hu PORTÁL</a>.</p>
]]></content:encoded>
					
		
		
			</item>
		<item>
		<title>Olimpizmus – a világközösség elmélete a sporton keresztül?</title>
		<link>https://sportorvos.hu/olimpizmus-vilagkozosseg-elmelete/</link>
		
		<dc:creator><![CDATA[Sportorvos.hu]]></dc:creator>
		<pubDate>Sun, 21 Jul 2024 18:15:37 +0000</pubDate>
				<category><![CDATA[Etika, viselkedés]]></category>
		<category><![CDATA[Sporttudomány]]></category>
		<category><![CDATA[olimpia]]></category>
		<category><![CDATA[olimpizmus]]></category>
		<guid isPermaLink="false">https://sportorvos.hu/?p=14857</guid>

					<description><![CDATA[<p>Az olimpiai mozgalom alapjául szolgáló filozófiát általában „olimpizmusnak” nevezik, de korántsem egyértelmű, hogy pontosan mi is az olimpizmus, honnan ered, és hová tart. </p>
<p>The post <a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-vilagkozosseg-elmelete/">Olimpizmus – a világközösség elmélete a sporton keresztül?</a> appeared first on <a href="https://sportorvos.hu">SPORTORVOS.hu PORTÁL</a>.</p>
]]></description>
										<content:encoded><![CDATA[
<p class="wp-block-paragraph">Az olimpiai mozgalom alapjául szolgáló filozófiát általában „<em>olimpizmusnak</em>” nevezik, de korántsem egyértelmű, hogy pontosan mi is az olimpizmus, honnan ered, és hová tart. Ennek a cikksorozatnak az a célja, hogy feltárja ezeket a kérdéseket, kezdve azzal a vitával, hogy <strong>az olimpizmus jogosan nevezhető-e egyáltalán filozófiának</strong>. A második kérdés az, hogy az <strong>olimpizmus a sport filozófiája-e</strong>, vagy inkább a sport &#8211; pontosabban a sportban rejlő, az olimpiai mozgalom nagyobb céljait támogató értékek &#8211; által informált filozófia. Az egyik ilyen érték az emberi kiválóság, de <strong>nehéz lehet pontosan meghatározni, hogy az olimpizmusnak mi az elképzelése az emberi kiválóságról</strong>. Az olimpizmus a sporton keresztül történő nevelés értékét is hirdeti &#8211; konkrétan a jó példamutatás nevelő értékét, de világossá kell tenni, hogy mik ezek a példák, és hogyan kell nevelniük. <strong>Az igazságosság és a sportszerűség értékei is megerősítést nyernek, de a nemzetközi közösségeken belüli eltérő etikai nézetek kihívást jelentenek számukra</strong>. Ez elvezet a világközösség politikai eszményéhez, és ahhoz a kérdéshez, hogy az olimpia <strong>hogyan tudja ezt előmozdítani anélkül, hogy a hegemónia vagy a homogenizáció csapdájába esne</strong>. Tekintettel a mozgalom nagy társadalmi és politikai céljaira, az olimpizmus filozófiaként elégtelennek tűnhet. Paradox módon ez az elégtelenség lehet az olimpizmus sikerének titka.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>A cikksorozat részei</strong></h2>



<ul class="wp-block-list">
<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-sport-filozofia-01/">Az olimpizmus filozófia?</a></strong></li>



<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-sport-elmelete/">A sport elmélete?</a></strong></li>



<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-emberi-kivalosag-elmelete/">Az emberi kiválóság elmélete a sporton keresztül?</a></strong></li>



<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-sporton-keresztul-neveles/">A sporton keresztül történő nevelés elmélete?</a></strong></li>



<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-igazsagossag-elmelete/">Az igazságosság elmélete a sporton keresztül?</a></strong></li>



<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-vilagkozosseg-elmelete/">A világközösség elmélete a sporton keresztül?</a></strong></li>
</ul>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>A világközösség elmélete a sporton keresztül</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">Az olimpizmus talán legjellegzetesebb vonása a nemzetközi vagy akár egyetemes filozófia megteremtésére tett kísérlet. A világközösség olimpiai eszménye az öt egymásba kapcsolódó gyűrű jelképében fejeződik ki, amely „<em>az öt kontinens egyesülését és a világ minden tájáról érkező sportolók találkozását jelképezi az olimpiai játékokon</em>” (Nemzetközi Olimpiai Bizottság, 2011). Az olimpizmus negyedik alapelve egyetemes hozzáférést követel ehhez a sportolói világközösséghez: „<em>A sport gyakorlása emberi jog. Minden egyénnek lehetőséget kell kapnia a sportolás gyakorlására mindenféle megkülönböztetés nélkül</em>”. (ibid., 10. o.). A hatodik alapelv ezt erősíti meg: „<em>Az olimpiai mozgalomhoz való tartozással összeegyeztethetetlen egy országgal vagy személlyel szemben a faji, vallási, politikai, nemi vagy egyéb alapon történő megkülönböztetés bármely formája</em>” (ibid., 11. o.). Ezek a nagyon határozott kijelentések ellentétben állnak az olimpiai történelemmel &#8211; amely tele van faji, vallási, politikai és nemi alapon történő kizárásokkal. Az olimpizmus azon törekvése, hogy egy rendkívül sokszínű közösség számára valamiféle koherens filozófiát nyújtson &#8211; anélkül, hogy akár a hegemónia, akár a homogenizáció előtt kapitulálna -, ijesztő. Ezt azonban nem szabad triviálisnak vagy quijotikusnak tekinteni, mert ez a globalizáció jelensége által támasztott kihívás.</p>



<p class="wp-block-paragraph">A globalizáció egy olyan jelenség huszonegyedik századi változata, amely már korábban is megjelent a világban. Az utazási és kommunikációs technológia fejlődésére utal, amely <strong>megnövelte a korábban egymástól jobban elszigetelt emberek és kultúrák közötti kapcsolatot</strong>. Napjainkban az internetes technológia és a légi közlekedés jellemzi a jelenséget, de a távíró- és vasúti technológia fejlődése összefüggésbe hozható az újkori olimpiai játékok 1896-os megnyitásával, sőt az ókori olimpiai játékok i. e. nyolcadik századi alapítása is összefüggésbe hozható a hajózás és a kereskedelem elterjedésével a Földközi-tenger térségében. Az olimpiai játékok és az ilyen „<em>világszűkülő</em>” jelenségek közötti kapcsolat az, hogy mindkettő különböző embereket hoz össze, és <strong>arra hívja fel őket, hogy a különbözőségeik ellenére kijöjjenek egymással</strong>. Ehhez mindenekelőtt legalább átmeneti szemléletváltásra van szükség &#8211; arra, hogy valaki egy világközösség részének tekintse magát, amit a régiek „<em><a href="https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/k-E039/kozmopolitizmus-F91A/" target="_blank" rel="noreferrer noopener">k</a></em><a href="https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/k-E039/kozmopolitizmus-F91A/"><em>ozmopolitizmusnak</em></a>” neveztek.</p>



<p class="wp-block-paragraph">A kozmopolitizmussal ellentétben a globalizáció nem eszménykép. Olyan jelenség, amely a hegemónia és a homogenizáció kettős veszélyét hordozza magában, és mindkettő kihívást jelent az olimpiai mozgalom céljai számára. <strong>A hegemónia az uralkodó csoport értékeinek ráerőltetése a többiekre, és a modern olimpiai mozgalom esetében a domináns csoport történelmileg az európai és észak-amerikai volt.</strong> A globalizáció ráadásul hajlamos a gazdagoknak és a hatalmasoknak kedvezni. Ahogy Jim Parry (2000) olimpiai tudós rámutat, ez a kombináció tökéletes vihart vetít előre, amelyben az olimpizmus világközösségét az a veszély fenyegeti, hogy egy óriási Európává vagy Egyesült Államokká válik, nem pedig multikulturális társadalommá. Az olimpiai mozgalomban ennek megfelelően gyakoriak az eurocentrizmus vagy az amerikai dominancia vádjai, de ahogy Mike McNamee (2006) megjegyzi, <strong>a sport társadalmi gyakorlata az olimpizmust olyan egyetemes emberi erényekkel ruházza fel, amelyek meghaladják a kifejezetten nyugati értékeket</strong>. Hasonló következtetésre jut Nanayakkara (2008). Még ha az eurocentrizmus vádjai túlzóak is, az olimpizmus azonban megköveteli, hogy a mozgalom a nyugati hegemónia veszélye ellen küzdjön azáltal, hogy a hivatalos sportágak, a rendező városok és a szervezetek &#8211; nem utolsósorban maga a NOB &#8211; tekintetében sokszínűségre törekszik.</p>


<div class="wp-block-image">
<figure class="aligncenter size-full"><img loading="lazy" decoding="async" width="850" height="525" src="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Olimpizmus_001_x850.jpg" alt="olimpizmus" class="wp-image-14859" srcset="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Olimpizmus_001_x850.jpg 850w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Olimpizmus_001_x850-300x185.jpg 300w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Olimpizmus_001_x850-486x300.jpg 486w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Olimpizmus_001_x850-768x474.jpg 768w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Olimpizmus_001_x850-600x371.jpg 600w" sizes="auto, (max-width: 850px) 100vw, 850px" /></figure>
</div>


<p class="wp-block-paragraph"><strong>A sokféleség azért is elengedhetetlen, hogy ellenálljunk a globalizáció homogenizálódási tendenciájának &#8211; a különböző stílusok és megközelítések eltörlésének &#8211; nem csak a sportban, hanem mindenféle társadalmi gyakorlatban.</strong> Ez gyakran a hatékonyság nevében történik &#8211; egy adott sportág egy bizonyos megközelítése növeli a siker esélyét, és hamarosan mindenki ezt használja. Az olyan összetett sportágak, mint a labdarúgás, sokféle játékstílusnak és megközelítésnek adnak és adnak is helyet &#8211; a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség világbajnokságának nagy sikere a különböző nemzeti csapatok által alkalmazott stílusok sokféleségétől függ. Ahogy azonban Sigmund Loland (2006) megjegyzi, a kevésbé összetett, rekordtípusú sportágak, mint például a 100 méteres síkfutás, nem engedik meg a sokszínűséget, mivel a teljesítményre vonatkozó normák nagyon szigorúan strukturáltak és meghatározottak. Ezek a sportágak hajlamosak homogenizálódni, olyannyira, hogy a sportolók, a felkészülésük, sőt a stílusuk is kezd hasonlítani egymásra. Nagyon gyakran egy helyen, egy vagy néhány edző irányításával együtt edzenek, függetlenül attól, hogy az olimpián melyik ország színeiben versenyeznek. Amint azt korábban megjegyeztük, <strong>a rekordok és a teljesítmény hangsúlyozásának megvan a helye az olimpiai sportágakban, de a sokszínűség ugyanolyan fontos érték</strong>, és a sportágakat úgy kell kiválasztani és szabályozni, hogy ezt elősegítsék.</p>



<p class="wp-block-paragraph">Az olimpizmus szempontjából nagyon fontos sokszínűség egy speciális esete a nőké. Annak ellenére, hogy a nőket kizárták az ókori olimpiai játékokról, és Pierre de Coubertin kezdetben ellenezte részvételüket a modern játékokon, 1900 óta a nők minden olimpián részt vettek, a 2012-es londoni játékokon pedig a programban szereplő összes sportágban versenyeztek, és az összes sportoló 44 százalékát tették ki (Nemzetközi Olimpiai Bizottság, 2013b). Az Olimpiai Charta a következőképpen határozza meg a NOB egyik szerepét: „<em>a nők sportban való részvételének ösztönzése és támogatása minden szinten és minden struktúrában, a férfiak és nők közötti egyenlőség elvének megvalósítása érdekében</em>” (Nemzetközi Olimpiai Bizottság, 2011). Ez a női részvétel melletti elkötelezettség sajátos módon érinti a sokszínűség kérdését, mivel ugyanolyan könnyen értelmezhető a kulturális hegemónia eseteként, mint a <a href="https://sportorvos.hu/mentali-egeszseg-noi-sportban/" target="_blank" rel="noreferrer noopener">nemi m</a><a href="https://sportorvos.hu/mentali-egeszseg-noi-sportban/">egkülönböztetés megelőzésének</a> eseteként. Sok országban a nők a törvények értelmében nem tekinthetők a férfiakkal egyenrangúnak, és a sportban való részvételüket elriasztják. Amikor a NOB nyomást gyakorol ezekre az országokra, hogy vegyenek fel nőket az olimpiai csapataikba, akkor „<em>kölcsönös megértést tanúsítanak a barátság, a szolidaritás és a fair play szellemében</em>”, vagy arrogánsan ráerőltetik saját nézeteiket egy kisebbségre?</p>



<p class="wp-block-paragraph">A konzervatív muzulmán országokból származó nők részvétele különös aggodalomra ad okot az olimpiai mozgalom számára. Amint William Morgan (1998) Hassiba Boulmerka algériai futónőről szóló esszéje mutatja, ez a kérdés a vallás, a kultúra, a politika és a gazdaság kérdéseit érinti. A NOB által a férfiak és nők közötti egyenlőségről tett nyilatkozat nem csupán a hagyományos muszlim hitnek és törvényeknek mond ellent, de a számos sportágban megkövetelt egyenruhák és általában a nyilvános szereplés sokak &#8211; férfiak és nők &#8211; szerint egyaránt sértik a női szerénység megfelelő normáit. Mi több, gyakran úgy gondolják, hogy egy nő egész családjának becsülete és hírneve függ az erkölcsösségéről alkotott felfogástól (Pfister 2010). A 2012-es londoni olimpiára a NOB nyomást gyakorolt a szaúd-arábiaiakra, hogy vegyenek fel női sportolókat a csapatukba. A szaúdiak eleget tettek a kérésnek, és beneveztek egy judokát, de aztán azzal fenyegetőztek, hogy visszalépnek, amikor a Nemzetközi Judószövetség kijelentette, hogy biztonsági okokból nem viselhet fejkendőt a versenyen. Végül a sportolónak engedélyezték, hogy módosított kendőt viseljen, amely &#8211; legalábbis részben &#8211; eloszlatta a biztonsági aggályokat. Az epizód jól szemlélteti az olimpizmus diszkriminációmentesség iránti elkötelezettségének összetettségét, valamint azt a kihívást, hogy <strong>a sporton keresztül olyan világközösséget építsünk, amely nem egyenlő egy birodalommal</strong>. Az olimpizmusnak olyan filozófiai alapot kell nyújtania, amelyből kiindulva tárgyalni lehet az egyes kérdésekről, anélkül, hogy annyira merevvé válna, hogy az a mozgalom céljai ellen hatna.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Következtetés</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">Az olimpizmus célja egy „<em>békés társadalom, amely az emberi méltóság megőrzésével foglalkozik</em>” (NOB 2011) magában foglalja az összes olyan értelmezést, amelyet ebben a fejezetben áttekintettünk. Bár az olimpizmus nem kínálja a sport metafizikáját, a sport struktúrája által implikált elvek &#8211; mint például az esélyegyenlőség és az érdemek szerinti jutalmazás &#8211; közös alapot és közös értékeket biztosítanak, amelyek köré egy rugalmas és alkalmazkodó filozófia építhető. E filozófia része az emberi kiválóság elmélete, amely szorosan kötődik a sporthoz, de nem feltétlenül a győzelemhez vagy az ember bármelyik konkrét típusához. Az ókori görög erényetika mintájára az olimpizmus egy olyan eszményt hirdet, amely harmonikus, holisztikus, és inkább a tevékenységen, mint a státuszon alapul. Az olimpizmus a sporton keresztül történő nevelés elméletét is kínálja, mind a részvételen, mind a jó példák követésén keresztül. Az olimpizmus igazságosság-elmélete a fair play sportos eszméjéből ered, és magában foglalja a tisztesség szabályalapú és esztétikai felfogását is. Végül az olimpizmus a világközösség eszményét hirdeti, amelyet a megkülönböztetésmentesség és a kölcsönös megértés iránti elkötelezettség jellemez, de amelyet az az állítás is feltételez, hogy a sport emberi jog. <strong>Az olimpiai mozgalomnak tudatában kell maradnia a globalizáció kettős veszélyének, a hegemóniának és a homogenizációnak, ha békés nemzetközi közösséget akar teremteni.</strong></p>



<p class="wp-block-paragraph">A modern olimpiai játékok filozófiai jelzőfényeként az olimpizmusnak igaza van abban, hogy a sportot közös nevezőre hozza, és elég rugalmas marad ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjon a folyamatosan változó világhoz. Kívánhatnánk egy világosabb és erőteljesebb olimpiai filozófiát, de egy ilyen artikuláció a gyakorlatban talán kevésbé szolgálja a mozgalom céljait. <strong>Az olimpizmus inkább egy filozófia arról, hogy mit lehet elérni a sporton keresztül, mintsem a sport filozófiája önmagában.</strong> Pedig éppen az a kérdés, hogy mit lehet elérni a sport által, a sportfilozófia központi kérdése &#8211; a sport jobb kritikai megértése annyiban értékes, amennyiben lehetővé teszi számunkra, hogy emberi életünket javítsuk, és talán még „<em>az emberi méltóság megőrzésével foglalkozó békés társadalom</em>” (International Olympic Committee, 2011) előmozdítását is.</p>



<p class="wp-block-paragraph"><div class="sprtrvs-ad" id="sprtrvs-ad-15229233"><div class="sprtrvs-ad-container"><span class="sprtrvs-ad-label">hirdetés</span><a class="sprtrvs-ad-link ajax" id="sprtrvs-ad-link-15229233" target="_blank" href="https://sportorvos.hu/teljesitmenyfokozas-konyv/" data-ad="15229" data-adplace="233"><img decoding="async" src="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/KONYV_Teljesitmenyfokozas_lead_01_x850.jpg" class="sprtrvs-ad-picture" id="sprtrvs-ad-picture-15229233" /></a></div></div>



<p class="wp-block-paragraph"></p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Hivatkozások</strong></h2>



<ul class="wp-block-list">
<li>Aristotle (1984). Complete Works. Ed. Jonathan Barnes. 2 vols. Princeton, NJ: Princeton University Press.</li>



<li>Baka, R. and R. Hess (2002). Doing a “Bradbury”! An analysis of recent Australian success at the winter Olympic Games. In K. Wamsley, R. Barney and S. Marty (eds), The Global Nexus Engaged: Past, Present, and Future Interdisciplinary Olympic Studies (pp. 177–84). London, ON: University of Western Ontario Press.</li>



<li>Bale, J. and M. K. Christensen (2004). Post Olympism? Questioning Sport in the Twenty-first Century. London: Berg.</li>



<li>BBC (2012). Olympics badminton: Eight women disqualified from doubles, BBC Sport, August 1. Available online at www.bbc.co.uk/sport/0/olympics/19072677 (accessed October 21, 2014).</li>



<li>Bernard, A. and M. Busse (2004). Who Wins the Olympic Games: Economic Resources and Medal Totals. Review of Economics and Statistics 86, 413–17.</li>



<li>Bok, D. (1996). Can Higher Education Foster Higher Morals? In W. H. Shaw (ed.) Social and Personal Ethics (pp. 494–503). Belmont, CA: Wadsworth.</li>



<li>Chatziefstathiou, D. (2005). The Changing Nature of the Ideology of Olympism in the Modern Olympic Era. Doctoral Dissertation, Loughborough University, UK. Available online at https://dspace. lboro. ac. uk/dspace-jspui/handle/2134/2820 (accessed October 21, 2014).</li>



<li>Chatziefstathiou, D. (2012). Olympic education and beyond: Olympism and value legacies from the Olympic and Paralympic Games. Educational Review, 64(3): 385–400.</li>



<li>Coubertin, P., Baron de (1939). Les sources et les limites du progrès sportif. Olympische Rundschau 4, 1–2.</li>



<li>DaCosta, L. (2006). A Never-Ending Story: The Philosophical Controversy Over Olympism. Journal of the Philosophy of Sport 33, 157–73.</li>



<li>Descartes, R. (1985). The Philosophical Writings of Descartes. J. Cottingham, R. Stoothoff, and D. Murdoch (eds). 2 vols. Cambridge: Cambridge University Press.</li>



<li>Epictetus (1983). The Handbook of Epictetus (N. White, trans.). Indianapolis, IN: Hackett.</li>



<li>Iamblichus (1818). The Pythagorean Life (T. Taylor, trans.). London: Watkins.</li>



<li>Inoue, A. (1999). Critique of Modern Olympism: AVoice from the East. In G. Pfister and L. Yueye (eds), Sports – The East and the West (pp. 163–7). Sant Agustin: Academia Verlag.</li>



<li>International Olympic Committee (2007). Factsheet on the Olympic Programme. Lausanne: IOC.</li>



<li>International Olympic Committee (2011). The Olympic Charter. Lausanne: IOC, 2011.</li>



<li>International Olympic Committee (2013a). Factsheet on the Opening Ceremony of the Games of the Olympiad. Lausanne: IOC.</li>



<li>International Olympic Committee (2013b). Factsheet on Women in the Olympic Movement. Lausanne: IOC.</li>



<li>Iowerth, H., C. Jones and A. Hardman (2010). Nationalism and Olympism towards a Normative Theory of International Sporting Representation. Olympika 14, 81–110.</li>



<li>Lenk, H. (1982). Towards a Philosophical Anthropology of the Olympic Athletes and the Achieving Being. Ancient Olympia, Greece: International Olympic Academy Report, 163–77.</li>



<li>Loland, S. (1995). Coubertin’s Olympism from the Perspective of the History of Ideas. Olympika 4, 49–78.</li>



<li>Loland, S. (2001). Record Sports: An Ecological Critique and a Reconstruction. Journal of the Philosophy of Sport 28, 127–39.</li>



<li>Loland, S. (2006). Olympic Sport and the Ideal of Sustainable Development. Journal of the Philosophy of Sport 33, 144–56.</li>



<li>MacIntyre, A. (1981). After Virtue. Notre Dame, IN: University of Notre Dame Press.</li>



<li>Martinkova, I. (2001). Kalokagathia: How to Understand Harmony of a Human Being. Nikephoros 14, 21–8.</li>



<li>McNamee, M. (2006). Olympism, Eurocentricity, and Transcultural Virtues. Journal of the Philosophy of Sport 33, 174–87.</li>



<li>Miller, S. (2004). Ancient Greek Athletics. New Haven, CT: Yale University Press.</li>



<li>Morgan, W. (1995). Cosmopolitanism, Olympism, and Nationalism: A Critical Interpretation of Coubertin’s Ideal of International Sporting Life. Olympika 4, 79–91.</li>



<li>Morgan, W. (1998). Multinational Sport and Literary Practices and Their Communities: The Moral Salience of Cultural Narratives. In M. McNamee and J. Parry (eds.) Ethics and Sport (pp. 184–204). London: Spon.</li>



<li>Mouratidis, J. (1984). Heracles at Olympia and the Exclusion of Women from the Ancient Olympic Games. Journal of Sport History 11, 41–55.</li>



<li>Müller, N. (ed.) (2000). Olympism: Selected Writings. Lausanne: International Olympic Committee.</li>



<li>Nanayakkara, S. (2008). Olympism: A Western Liberal Idea That Ought Not to Be Imposed on other Cultures? In. K. Wamsley (ed.), Pathways: Critiques and Discourse in Olympic Research, Ninth International Symposium for Olympic Research (pp. 351–8). London, Ontario: University of Western Ontario.</li>



<li>Nissiotis, N. (1979). The Philosophy of Olympism. Olympic Review 136, 82–5.</li>



<li>Parry, J. (1998). Olympism at the Beginning and End of the Twentieth Century. Proceedings of the International Olympic Academy: 81–94.</li>



<li>Parry, J. (2000). “Globalization, Multiculturalism, and Olympism.” Proceedings of the International Olympic Academy: 86–97.</li>



<li>Parry, J. (2006). Sport and Olympism: Universals and Multiculturalism. Journal of the Philosophy of Sport 33, 188–204.</li>



<li>Pawlenka, C. (2005). The Idea of Fairness: A General Ethical Concept or One Particular to Sports Ethics. Journal of the Philosophy of Sport 32, 49–64.</li>



<li>Pfister, G. (2010). Outsiders: Muslim Women and Olympic Games – Barriers and Opportunities. International Journal of the History of Sport 27(16–18), 2925–57.</li>



<li>Pindar. (1997). “Pythian 8.” Pindar: Olympian Odes, Pythian Odes (W. Race, trans.) (pp. 95–7). Cambridge, MA: Harvard University Press.</li>



<li>Plato. (1997). Complete Works. J. Cooper (ed.). Indianapolis, IN: Hackett.</li>



<li>Reid, H. (2006). Olympic Sport and Its Lessons for Peace. Journal of the Philosophy of Sport 33, 205–13. Reprinted with revisions in K. Georgiadis and A. Syrigos (eds) (2009), OlympicTruce: Sport as a Platform for Peace (pp. 25–35). Athens: International Olympic Truce Center.</li>



<li>Reid, H. (2010). East to Olympia: Recentering Olympic Philosophy between East and West. Olympika 19, 59–79.</li>



<li>Reid, H. (2011). Athletics and Philosophy in the Ancient World: Contests of Virtue. Abingdon: Routledge.</li>



<li>Reid, H. (2012). Athletic Beauty in Classical Greece: A Philosophical View. Journal of the Philosophy of Sport 39, 1–17.</li>



<li>Reid, H. and M. Austin. (2012). The Olympics and Philosophy. Lexington, KY: University Press of Kentucky.</li>



<li>Scanlon, T. (2002). Eros and Greek Athletics. New York: Oxford University Press.</li>



<li>Schneider, A. and R. Butcher (1994). Why Olympic Athletes Should Avoid the Use and Seek the Elimination of Performance-Enhancing Substances and Practices From the Olympic Games. Journal of the Philosophy of Sport 20–21, 64–81.</li>



<li>Segrave, J. (1988). Toward a Definition of Olympism. In J. Segrave and D. Chu (eds). The Olympic Games in Transition (pp. 149–61). Champaign, IL: Human Kinetics.</li>



<li>Torres, C. (2006). Results or Participation? Reconsidering Olympism’s Approach to Competition. Quest 58, 242–54.</li>



<li>Weaving, C. (2013). Smoke and Mirrors: A Critique of Women Olympians’ Nude Reflections. In M. McNamee and J. Parry (eds), Olympic Ethics and Philosophy (pp. 130–48). Abingdon: Routledge.</li>



<li>Young, D. (1996). The Modern Olympics: A Struggle for Revival. Baltimore, MD: John Hopkins University Press.</li>
</ul>



<p class="wp-block-paragraph">Forrás: Heather L. Reid (<a href="https://www.routledge.com/">ROUTLEDGE</a> HANDBOOK OF THE PHILOSOPHY OF SPORT; Edited by Mike McNamee and William J. Morgan; 2015)</p>
<p>The post <a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-vilagkozosseg-elmelete/">Olimpizmus – a világközösség elmélete a sporton keresztül?</a> appeared first on <a href="https://sportorvos.hu">SPORTORVOS.hu PORTÁL</a>.</p>
]]></content:encoded>
					
		
		
			</item>
		<item>
		<title>Olimpizmus – az igazságosság elmélete a sporton keresztül?</title>
		<link>https://sportorvos.hu/olimpizmus-igazsagossag-elmelete/</link>
		
		<dc:creator><![CDATA[Sportorvos.hu]]></dc:creator>
		<pubDate>Sun, 21 Jul 2024 18:08:11 +0000</pubDate>
				<category><![CDATA[Sportgondolatok]]></category>
		<category><![CDATA[Sporttudomány]]></category>
		<category><![CDATA[olimpia]]></category>
		<category><![CDATA[olimpizmus]]></category>
		<guid isPermaLink="false">https://sportorvos.hu/?p=14852</guid>

					<description><![CDATA[<p>Az olimpiai mozgalom alapjául szolgáló filozófiát általában „olimpizmusnak” nevezik, de korántsem egyértelmű, hogy pontosan mi is az olimpizmus, honnan ered, és hová tart.</p>
<p>The post <a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-igazsagossag-elmelete/">Olimpizmus – az igazságosság elmélete a sporton keresztül?</a> appeared first on <a href="https://sportorvos.hu">SPORTORVOS.hu PORTÁL</a>.</p>
]]></description>
										<content:encoded><![CDATA[
<p class="wp-block-paragraph">Az olimpiai mozgalom alapjául szolgáló filozófiát általában „<em>olimpizmusnak</em>” nevezik, de korántsem egyértelmű, hogy pontosan mi is az olimpizmus, honnan ered, és hová tart. Ennek a cikksorozatnak az a célja, hogy feltárja ezeket a kérdéseket, kezdve azzal a vitával, hogy <strong>az olimpizmus jogosan nevezhető-e egyáltalán filozófiának</strong>. A második kérdés az, hogy az <strong>olimpizmus a sport filozófiája-e</strong>, vagy inkább a sport &#8211; pontosabban a sportban rejlő, az olimpiai mozgalom nagyobb céljait támogató értékek &#8211; által informált filozófia. Az egyik ilyen érték az emberi kiválóság, de <strong>nehéz lehet pontosan meghatározni, hogy az olimpizmusnak mi az elképzelése az emberi kiválóságról</strong>. Az olimpizmus a sporton keresztül történő nevelés értékét is hirdeti &#8211; konkrétan a jó példamutatás nevelő értékét, de világossá kell tenni, hogy mik ezek a példák, és hogyan kell nevelniük. <strong>Az igazságosság és a sportszerűség értékei is megerősítést nyernek, de a nemzetközi közösségeken belüli eltérő etikai nézetek kihívást jelentenek számukra</strong>. Ez elvezet a világközösség politikai eszményéhez, és ahhoz a kérdéshez, hogy az olimpia <strong>hogyan tudja ezt előmozdítani anélkül, hogy a hegemónia vagy a homogenizáció csapdájába esne</strong>. Tekintettel a mozgalom nagy társadalmi és politikai céljaira, az olimpizmus filozófiaként elégtelennek tűnhet. Paradox módon ez az elégtelenség lehet az olimpizmus sikerének titka.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>A cikksorozat részei</strong></h2>



<ul class="wp-block-list">
<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-sport-filozofia-01/">Az olimpizmus filozófia?</a></strong></li>



<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-sport-elmelete/">A sport elmélete?</a></strong></li>



<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-emberi-kivalosag-elmelete/">Az emberi kiválóság elmélete a sporton keresztül?</a></strong></li>



<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-sporton-keresztul-neveles/">A sporton keresztül történő nevelés elmélete?</a></strong></li>



<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-igazsagossag-elmelete/">Az igazságosság elmélete a sporton keresztül?</a></strong></li>



<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-vilagkozosseg-elmelete/">A világközösség elmélete a sporton keresztül?</a></strong></li>
</ul>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Az igazságosság elmélete a sporton keresztül</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">Ha az olimpizmust &#8211; ahogyan azt sok filozófus állítja &#8211; az erkölcsi értékek sporton keresztül történő előmozdítására irányuló törekvés jellemzi, akkor <strong>legfontosabb nevelési példái nem a sportolók, hanem a cselekedetek lesznek</strong>. Bár az első alapelv idézi „<em>az egyetemes etikai alapelvek tiszteletben tartását</em>”, nem határozza meg, hogy mik ezek az elvek, és hogyan kell őket értelmezni. Azok, akik az etikát kulturálisan relatívnak tekintik, tagadnák az egyetemes elvek létezését, és az olimpizmus valóban egyfajta etikai imperializmust kockáztat, ha az angol-európai elveket egyetemesnek tekinti. <strong>Az etika multikulturális környezetben való gyakorlása valamilyen közös alapot igényel</strong>, és az olimpiai játékokban a sport biztosítja a közös alapot. A sport elsődleges etikai alapelve a fair play, amelyet az olimpizmus negyedik alapelve a kölcsönös megértés, a barátság és a szolidaritás mellett az „<em>olimpiai szellem</em>” alapvető elemeként határoz meg. Ha a fair play az igazságosság sportra alkalmazott etikai elveként értelmezhető, akkor az olimpizmus a sporton keresztül megvalósuló igazságosság elméleteként is értelmezhető.</p>



<p class="wp-block-paragraph">Az ókori görög filozófiában az igazságosságot általában a közösségeknek megfelelő kiválóságként értelmezik. Erről szól Platón utópisztikus dialógusa, a Köztársaság, és Arisztotelész két könyvében is részletesen tárgyalja: <a href="https://lexikon.katolikus.hu/N/Nikomakhoszi%20etika.html" target="_blank" rel="noreferrer noopener">N</a><a href="https://lexikon.katolikus.hu/N/Nikomakhoszi%20etika.html">ikomachusi etika</a> és Politika. Bár a fair play fogalma a sportra jellemzőnek vagy legalábbis abból származónak tűnik, mégis releváns a közösségek kiválóságaként értelmezett igazságosság szempontjából, mivel &#8211; amint azt Alisdair MacIntyre (1981) munkája kimutatta &#8211; a sport egyfajta közösség. Egyrészt a sportot szabályok szabályozzák, hasonlóan ahhoz, ahogyan a közösségeket törvények szabályozzák, és mind <strong>a sport, mind a közösségek számára fontos, hogy ezek a szabályok jól megformáltak, általánosan tiszteletben tartottak és megfelelően érvényesülnek</strong>. A demokratikus közösségek úgy tekintik magukat, mintha a törvények irányítanák őket. Minden közösségben <strong>a szabályokat és a törvényeket úgy kell kialakítani, hogy a kiválóság ápolható, kifejezhető és megfelelően díjazható legyen</strong>. Az olimpizmus egyik elsődleges etikai követelménye, ebből arra következtethetünk, hogy a sport szabályait és előírásait megfelelően kell alkalmazni. Nem tévedés, hogy az olimpiai sportolók és tisztségviselők esküt tesznek, amelyben megfogadják, hogy „<em>tiszteletben tartják és betartják a játékokra vonatkozó szabályokat</em>”.</p>



<p class="wp-block-paragraph">Hiba lenne azonban az olimpizmus igazságosságról vagy fair playről alkotott felfogását pusztán a szabályok betartására redukálni. Végül is a negyedik alapelv a fair play-t inkább „<em>szellemként</em>”, mint elvként jellemzi. Ebben nem áll olyan távol az igazságosság ókori görög elképzeléseitől, mint amilyennek látszik. Különösen Arisztotelész tartotta a szépség (to kalon) fogalmát az etikus társadalmi cselekvés szempontjából alapvető fontosságúnak. Az Eudémiai etikában az igazságosságot mint valami szépet írja le, és azt mondja, hogy a jó és szép ember (<a href="http://kaloszkagathosz" target="_blank" rel="noreferrer noopener">k</a><a href="kaloszkagathosz">aloszkagathosz</a>) nem azért tesz igazságos cselekedeteket a közösségben, mert azok valamilyen személyes hasznot hoznak, hanem egyszerűen azért, mert szépek (1249a). <strong>Az angol „<em>fair</em>” szó megőrzi ezt az esztétikai kapcsolatot a szépség és az igazságosság között, bár ez gyakran elfeledettnek tűnik a fair playről szóló kortárs vitákban, amelyek inkább a technikai és jogi jellegűek felé hajlanak.</strong> Például a 2008-as pekingi játékokon a hidrodinamikus úszódresszek által szerzett előnyt nagyrészt azért fogadták el, mert az nem sértett szabályokat. Nagyobb igazságérzet kellett ahhoz, hogy a Nemzetközi Úszószövetség végül 2009-ben betiltsa a ruhákat, részben Michael Phelps fenyegető bojkottja nyomására, aki vitathatatlanul a ruhák legnagyobb haszonélvezője volt, hiszen nyolc aranyérmet nyert Pekingben. Phelps ellenállása az öltözékekkel szemben a sportközösségének javát szolgálta, amit Arisztotelész is gyönyörűen igazságosnak ismerhetett el.</p>


<div class="wp-block-image">
<figure class="aligncenter size-full"><img loading="lazy" decoding="async" width="850" height="456" src="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Olimpizmus_004_x850.jpg" alt="olimpizmus" class="wp-image-14831" srcset="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Olimpizmus_004_x850.jpg 850w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Olimpizmus_004_x850-300x161.jpg 300w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Olimpizmus_004_x850-559x300.jpg 559w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Olimpizmus_004_x850-768x412.jpg 768w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Olimpizmus_004_x850-600x322.jpg 600w" sizes="auto, (max-width: 850px) 100vw, 850px" /></figure>
</div>


<p class="wp-block-paragraph">Ha egyetemes etikai elvűnek akarunk lenni, akkor <strong>az olimpiai közösségben az igazságosság nem függhet egyetlen testület &#8211; még egy olyan nemzetközi testület, mint a NOB &#8211; jogi tekintélyétől</strong>. Az igazságosságnak túl kell lépnie az egyéni és nemzeti érdekeken, hogy a nemzetközi sportközösség közös érdekeit szolgálja. Ezt a leckét az ókori Olimpiában tanulták meg, amely pánhellén szentély volt, amely definíció szerint minden hellén tulajdonát képezte, és ezért nem rendelkezett szuverén uralkodó hatósággal &#8211; kivéve Zeusz istent, akit minden tisztviselő, sportoló és néző azért volt ott, hogy imádja. A fent említett verseny, amelynek során kiválasztották az áldozati lángot meggyújtó kitüntetettet, méltányos megoldást jelentett az erre a megtiszteltetésre vonatkozó versengő igények problémájára, nem utolsósorban azért, mert a jelenlévők tanúi lehettek a versenynek, és tanúsíthatták annak pártatlanságát és eredményeinek érvényességét. Úgy tűnik, hogy a nyílt és átlátható eljárás egyesítő és békítő hatással volt a rivális törzsekre, amelyek a legtöbb más környezetben erőszakkal oldották volna meg nézeteltéréseiket. Azt is mondhatnánk, hogy az ókori versenyt „<em>a barátság, a szolidaritás és a fair play szellemében</em>”, azaz az olimpiai szellemben folytatták le, amely nem választható el az igazságosság esztétikájától.</p>



<p class="wp-block-paragraph"><strong>Az igazságosság ezen olimpiai esztétikája által megkövetelt átláthatóság megmagyarázza, miért jelentenek olyan nagy veszélyt az olimpiai játékokra az olyan „<em>láthatatlan</em>” problémák, mint a dopping és a korrupció.</strong> A versenyen elkövetett szabálytalanságokkal ellentétben a dopping az igazságtalanság olyan formája, amelyet a közönség, de még a hivatalos személyek sem láthatnak kifinomult tudományos vizsgálatok nélkül. <strong>Mivel a sportban a doppingolás ellenőrzéséért felelősöknek gyakran anyagi érdekük fűződött az igazságosság illúziójának megőrzéséhez; általában nem az arisztotelészi kaloszkagathoszhoz hasonlóan, a közösség belső javának megőrzése érdekében cselekedtek, hanem inkább olyan alacsonyabb rendű motivációk alapján, mint a szégyen elkerülése és a vagyon felhalmozása.</strong> Amikor doppingügyek lelepleződtek &#8211; mint például Ben Johnsoné az 1988-as szöuli olimpián a 100 méteres sprintben aratott győzelme után -, az általában egyetlen egyén bátor és néha felségsértő cselekedetének volt köszönhető. Csak 1999-ben, amikor a doppingprobléma az egész olimpiai mozgalmat fenyegetőnek tűnt, alapították meg a független Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget (WADA). Nagyjából ugyanebben az időben az olimpiai sportolók esküjének szövegét úgy módosították, hogy az tartalmazza a következő mondatot: „<em>elkötelezzük magunkat egy dopping és drogok nélküli sport mellett</em>”. Csak az elmúlt években kezdte el ez a hatalmas doppingellenes erőfeszítés helyreállítani a közvélemény bizalmát az olimpiai versenyek tisztasága iránt. Az átláthatóság fenntartása központi jelentőségűnek tekinthető az olimpiai igazságosság előmozdításának céljában.</p>



<p class="wp-block-paragraph">Claudia Pawlenka filozófus (2005) szerint a méltányosság mint erkölcsi fogalom valójában a sportból ered. Mivel a sport a multikulturális olimpiai közösség közös nevezője, logikus, hogy az igazságosság sport által inspirált fogalma legyen az elsődleges etikai alapelv. Továbbá, mivel az olimpiai közösségnek egyetlen hatóság hiányában kell működnie, a jogállamiság demokratikus eszméje, amelyet a sportnak a szabályokhoz való szoros kapcsolata példáz, nagyon ígéretes. Az igazságosság olimpiai felfogása azonban, mint említettük, nem szűkíthető le a szabályok betartására. Valójában az olimpizmus, mint szintén megjegyeztük, a fair play-t „<em>szellemként</em>” vagy hozzáállásként jellemzi, amely magában foglalja a kölcsönös megértés, a szolidaritás és a barátság közösségi alapú fogalmait. Ez a jellemzés az igazságosságnak az ókori görög filozófia által hirdetett esztétikai aspektusára utal, amely <strong>átláthatóságot és közösségi megfigyelést követel</strong>. A 2012-es londoni játékokon az olimpiai igazságosságnak ezt az esztétikai felfogását, mint egyfajta szellemiséget, úgy tűnik, a tollaslabda-játékvezetők alkalmazták, akik nyolc játékost diszkvalifikáltak, mert „<em>nem tettek meg mindent</em>” az előmérkőzéseken, hogy a döntőben előnyös mérkőzéseket nyerjenek (BBC, 2012). Az olimpizmus igazságosság-elmélete valóban a fair play elvéből eredhet, amely magát a sportot is meghatározza, de a koncepció etikailag robusztusnak bizonyul, miközben befogadja a különböző kulturális meggyőződéseket.</p>



<p class="wp-block-paragraph"><div class="sprtrvs-ad" id="sprtrvs-ad-11993233"><div class="sprtrvs-ad-container"><span class="sprtrvs-ad-label">hirdetés</span><a class="sprtrvs-ad-link ajax" id="sprtrvs-ad-link-11993233" target="_blank" href="https://sportorvos.hu/sporttehetseg-gondozas-konyv/" data-ad="11993" data-adplace="233"><img decoding="async" src="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Sporttehetesg-gondozas-konyv-lead_01-x850.jpg" class="sprtrvs-ad-picture" id="sprtrvs-ad-picture-11993233" /></a></div></div>



<p class="wp-block-paragraph"></p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Hivatkozások</strong></h2>



<ul class="wp-block-list">
<li>Aristotle (1984). Complete Works. Ed. Jonathan Barnes. 2 vols. Princeton, NJ: Princeton University Press.</li>



<li>Baka, R. and R. Hess (2002). Doing a “Bradbury”! An analysis of recent Australian success at the winter Olympic Games. In K. Wamsley, R. Barney and S. Marty (eds), The Global Nexus Engaged: Past, Present, and Future Interdisciplinary Olympic Studies (pp. 177–84). London, ON: University of Western Ontario Press.</li>



<li>Bale, J. and M. K. Christensen (2004). Post Olympism? Questioning Sport in the Twenty-first Century. London: Berg.</li>



<li>BBC (2012). Olympics badminton: Eight women disqualified from doubles, BBC Sport, August 1. Available online at www.bbc.co.uk/sport/0/olympics/19072677 (accessed October 21, 2014).</li>



<li>Bernard, A. and M. Busse (2004). Who Wins the Olympic Games: Economic Resources and Medal Totals. Review of Economics and Statistics 86, 413–17.</li>



<li>Bok, D. (1996). Can Higher Education Foster Higher Morals? In W. H. Shaw (ed.) Social and Personal Ethics (pp. 494–503). Belmont, CA: Wadsworth.</li>



<li>Chatziefstathiou, D. (2005). The Changing Nature of the Ideology of Olympism in the Modern Olympic Era. Doctoral Dissertation, Loughborough University, UK. Available online at https://dspace. lboro. ac. uk/dspace-jspui/handle/2134/2820 (accessed October 21, 2014).</li>



<li>Chatziefstathiou, D. (2012). Olympic education and beyond: Olympism and value legacies from the Olympic and Paralympic Games. Educational Review, 64(3): 385–400.</li>



<li>Coubertin, P., Baron de (1939). Les sources et les limites du progrès sportif. Olympische Rundschau 4, 1–2.</li>



<li>DaCosta, L. (2006). A Never-Ending Story: The Philosophical Controversy Over Olympism. Journal of the Philosophy of Sport 33, 157–73.</li>



<li>Descartes, R. (1985). The Philosophical Writings of Descartes. J. Cottingham, R. Stoothoff, and D. Murdoch (eds). 2 vols. Cambridge: Cambridge University Press.</li>



<li>Epictetus (1983). The Handbook of Epictetus (N. White, trans.). Indianapolis, IN: Hackett.</li>



<li>Iamblichus (1818). The Pythagorean Life (T. Taylor, trans.). London: Watkins.</li>



<li>Inoue, A. (1999). Critique of Modern Olympism: AVoice from the East. In G. Pfister and L. Yueye (eds), Sports – The East and the West (pp. 163–7). Sant Agustin: Academia Verlag.</li>



<li>International Olympic Committee (2007). Factsheet on the Olympic Programme. Lausanne: IOC.</li>



<li>International Olympic Committee (2011). The Olympic Charter. Lausanne: IOC, 2011.</li>



<li>International Olympic Committee (2013a). Factsheet on the Opening Ceremony of the Games of the Olympiad. Lausanne: IOC.</li>



<li>International Olympic Committee (2013b). Factsheet on Women in the Olympic Movement. Lausanne: IOC.</li>



<li>Iowerth, H., C. Jones and A. Hardman (2010). Nationalism and Olympism towards a Normative Theory of International Sporting Representation. Olympika 14, 81–110.</li>



<li>Lenk, H. (1982). Towards a Philosophical Anthropology of the Olympic Athletes and the Achieving Being. Ancient Olympia, Greece: International Olympic Academy Report, 163–77.</li>



<li>Loland, S. (1995). Coubertin’s Olympism from the Perspective of the History of Ideas. Olympika 4, 49–78.</li>



<li>Loland, S. (2001). Record Sports: An Ecological Critique and a Reconstruction. Journal of the Philosophy of Sport 28, 127–39.</li>



<li>Loland, S. (2006). Olympic Sport and the Ideal of Sustainable Development. Journal of the Philosophy of Sport 33, 144–56.</li>



<li>MacIntyre, A. (1981). After Virtue. Notre Dame, IN: University of Notre Dame Press.</li>



<li>Martinkova, I. (2001). Kalokagathia: How to Understand Harmony of a Human Being. Nikephoros 14, 21–8.</li>



<li>McNamee, M. (2006). Olympism, Eurocentricity, and Transcultural Virtues. Journal of the Philosophy of Sport 33, 174–87.</li>



<li>Miller, S. (2004). Ancient Greek Athletics. New Haven, CT: Yale University Press.</li>



<li>Morgan, W. (1995). Cosmopolitanism, Olympism, and Nationalism: A Critical Interpretation of Coubertin’s Ideal of International Sporting Life. Olympika 4, 79–91.</li>



<li>Morgan, W. (1998). Multinational Sport and Literary Practices and Their Communities: The Moral Salience of Cultural Narratives. In M. McNamee and J. Parry (eds.) Ethics and Sport (pp. 184–204). London: Spon.</li>



<li>Mouratidis, J. (1984). Heracles at Olympia and the Exclusion of Women from the Ancient Olympic Games. Journal of Sport History 11, 41–55.</li>



<li>Müller, N. (ed.) (2000). Olympism: Selected Writings. Lausanne: International Olympic Committee.</li>



<li>Nanayakkara, S. (2008). Olympism: A Western Liberal Idea That Ought Not to Be Imposed on other Cultures? In. K. Wamsley (ed.), Pathways: Critiques and Discourse in Olympic Research, Ninth International Symposium for Olympic Research (pp. 351–8). London, Ontario: University of Western Ontario.</li>



<li>Nissiotis, N. (1979). The Philosophy of Olympism. Olympic Review 136, 82–5.</li>



<li>Parry, J. (1998). Olympism at the Beginning and End of the Twentieth Century. Proceedings of the International Olympic Academy: 81–94.</li>



<li>Parry, J. (2000). “Globalization, Multiculturalism, and Olympism.” Proceedings of the International Olympic Academy: 86–97.</li>



<li>Parry, J. (2006). Sport and Olympism: Universals and Multiculturalism. Journal of the Philosophy of Sport 33, 188–204.</li>



<li>Pawlenka, C. (2005). The Idea of Fairness: A General Ethical Concept or One Particular to Sports Ethics. Journal of the Philosophy of Sport 32, 49–64.</li>



<li>Pfister, G. (2010). Outsiders: Muslim Women and Olympic Games – Barriers and Opportunities. International Journal of the History of Sport 27(16–18), 2925–57.</li>



<li>Pindar. (1997). “Pythian 8.” Pindar: Olympian Odes, Pythian Odes (W. Race, trans.) (pp. 95–7). Cambridge, MA: Harvard University Press.</li>



<li>Plato. (1997). Complete Works. J. Cooper (ed.). Indianapolis, IN: Hackett.</li>



<li>Reid, H. (2006). Olympic Sport and Its Lessons for Peace. Journal of the Philosophy of Sport 33, 205–13. Reprinted with revisions in K. Georgiadis and A. Syrigos (eds) (2009), OlympicTruce: Sport as a Platform for Peace (pp. 25–35). Athens: International Olympic Truce Center.</li>



<li>Reid, H. (2010). East to Olympia: Recentering Olympic Philosophy between East and West. Olympika 19, 59–79.</li>



<li>Reid, H. (2011). Athletics and Philosophy in the Ancient World: Contests of Virtue. Abingdon: Routledge.</li>



<li>Reid, H. (2012). Athletic Beauty in Classical Greece: A Philosophical View. Journal of the Philosophy of Sport 39, 1–17.</li>



<li>Reid, H. and M. Austin. (2012). The Olympics and Philosophy. Lexington, KY: University Press of Kentucky.</li>



<li>Scanlon, T. (2002). Eros and Greek Athletics. New York: Oxford University Press.</li>



<li>Schneider, A. and R. Butcher (1994). Why Olympic Athletes Should Avoid the Use and Seek the Elimination of Performance-Enhancing Substances and Practices From the Olympic Games. Journal of the Philosophy of Sport 20–21, 64–81.</li>



<li>Segrave, J. (1988). Toward a Definition of Olympism. In J. Segrave and D. Chu (eds). The Olympic Games in Transition (pp. 149–61). Champaign, IL: Human Kinetics.</li>



<li>Torres, C. (2006). Results or Participation? Reconsidering Olympism’s Approach to Competition. Quest 58, 242–54.</li>



<li>Weaving, C. (2013). Smoke and Mirrors: A Critique of Women Olympians’ Nude Reflections. In M. McNamee and J. Parry (eds), Olympic Ethics and Philosophy (pp. 130–48). Abingdon: Routledge.</li>



<li>Young, D. (1996). The Modern Olympics: A Struggle for Revival. Baltimore, MD: John Hopkins University Press.</li>
</ul>



<p class="wp-block-paragraph">Forrás: Heather L. Reid (<a href="https://www.routledge.com/">ROUTLEDGE</a> HANDBOOK OF THE PHILOSOPHY OF SPORT; Edited by Mike McNamee and William J. Morgan; 2015)</p>
<p>The post <a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-igazsagossag-elmelete/">Olimpizmus – az igazságosság elmélete a sporton keresztül?</a> appeared first on <a href="https://sportorvos.hu">SPORTORVOS.hu PORTÁL</a>.</p>
]]></content:encoded>
					
		
		
			</item>
		<item>
		<title>Olimpizmus – az emberi kiválóság elmélete a sporton keresztül?</title>
		<link>https://sportorvos.hu/olimpizmus-emberi-kivalosag-elmelete/</link>
		
		<dc:creator><![CDATA[Sportorvos.hu]]></dc:creator>
		<pubDate>Sun, 21 Jul 2024 17:47:31 +0000</pubDate>
				<category><![CDATA[Sportetika]]></category>
		<category><![CDATA[Sporttudomány]]></category>
		<category><![CDATA[Etika]]></category>
		<category><![CDATA[olimpia]]></category>
		<category><![CDATA[olimpizmus]]></category>
		<guid isPermaLink="false">https://sportorvos.hu/?p=14840</guid>

					<description><![CDATA[<p>Az olimpiai mozgalom alapjául szolgáló filozófiát általában „olimpizmusnak” nevezik, de korántsem egyértelmű, hogy pontosan mi is az olimpizmus, honnan ered, és hová tart. </p>
<p>The post <a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-emberi-kivalosag-elmelete/">Olimpizmus – az emberi kiválóság elmélete a sporton keresztül?</a> appeared first on <a href="https://sportorvos.hu">SPORTORVOS.hu PORTÁL</a>.</p>
]]></description>
										<content:encoded><![CDATA[
<p class="wp-block-paragraph">Az olimpiai mozgalom alapjául szolgáló filozófiát általában „<em>olimpizmusnak</em>” nevezik, de korántsem egyértelmű, hogy pontosan mi is az olimpizmus, honnan ered, és hová tart. Ennek a cikksorozatnak az a célja, hogy feltárja ezeket a kérdéseket, kezdve azzal a vitával, hogy <strong>az olimpizmus jogosan nevezhető-e egyáltalán filozófiának</strong>. A második kérdés az, hogy az <strong>olimpizmus a sport filozófiája-e</strong>, vagy inkább a sport &#8211; pontosabban a sportban rejlő, az olimpiai mozgalom nagyobb céljait támogató értékek &#8211; által informált filozófia. Az egyik ilyen érték az emberi kiválóság, de <strong>nehéz lehet pontosan meghatározni, hogy az olimpizmusnak mi az elképzelése az emberi kiválóságról</strong>. Az olimpizmus a sporton keresztül történő nevelés értékét is hirdeti &#8211; konkrétan a jó példamutatás nevelő értékét, de világossá kell tenni, hogy mik ezek a példák, és hogyan kell nevelniük. <strong>Az igazságosság és a sportszerűség értékei is megerősítést nyernek, de a nemzetközi közösségeken belüli eltérő etikai nézetek kihívást jelentenek számukra</strong>. Ez elvezet a világközösség politikai eszményéhez, és ahhoz a kérdéshez, hogy az olimpia <strong>hogyan tudja ezt előmozdítani anélkül, hogy a hegemónia vagy a homogenizáció csapdájába esne</strong>. Tekintettel a mozgalom nagy társadalmi és politikai céljaira, az olimpizmus filozófiaként elégtelennek tűnhet. Paradox módon ez az elégtelenség lehet az olimpizmus sikerének titka.</p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>A cikksorozat részei</strong></h2>



<ul class="wp-block-list">
<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-sport-filozofia-01/">Az olimpizmus filozófia?</a></strong></li>



<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-sport-elmelete/">A sport elmélete?</a></strong></li>



<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-emberi-kivalosag-elmelete/">Az emberi kiválóság elmélete a sporton keresztül?</a></strong></li>



<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-sporton-keresztul-neveles/">A sporton keresztül történő nevelés elmélete?</a></strong></li>



<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-igazsagossag-elmelete/">Az igazságosság elmélete a sporton keresztül?</a></strong></li>



<li><strong><a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-vilagkozosseg-elmelete/">A világközösség elmélete a sporton keresztül?</a></strong></li>
</ul>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Az emberi kiválóság elmélete a sporton keresztül</strong></h2>



<p class="wp-block-paragraph">Az olimpizmusra mint filozófiára egy másik módon úgy is tekinthetünk, mint <strong>az emberi kiválóság elméletére a sporton keresztül</strong>, vagy ahogy Lenk (1982) és Parry (1998) leírja, mint filozófiai antropológiára. Az biztos, hogy <strong>az olimpizmus humanista filozófia</strong>. Első alapelve szerint az olimpizmus „<em>felmagasztalja</em>” az emberiséget, mint a „<em>test, az akarat és az elme</em>” tulajdonságainak „<em>kiegyensúlyozott egészét</em>” (Nemzetközi Olimpiai Bizottság, 2011). Ez a sajátos megfogalmazás tükrözi a modern európai metafizikai elképzelést, amely szerint az ember a test, az akarat és az elme kombinációja, de hangsúlyozza &#8211; a korabeli közvélekedéssel ellentétben -, hogy <strong>e tulajdonságoknak kiegyensúlyozottnak kell lenniük, és a hangsúlyt az egészre kell helyezni</strong>. Amióta Rene Descartes (1985) a XVII. században radikálisan szétválasztotta a testet és az elmét, a hangsúlyt a test helyett az elmére helyezték. Descartes híres kijelentése, a <em>„Cogito ergo sum</em>” („<em>Gondolkodom, tehát vagyok</em>”) az emberiség olyan értelmezését hirdette meg, amely nem csak az elménket tartotta fontosabbnak a testünknél, hanem alapvetően gondolkodó (és nem játszó, táncoló vagy akár mozgó) lényeknek nyilvánított minket. <strong>Nem meglepő, hogy e szellemi hegemónia alatt a sport és a testnevelés &#8211; valamint az általános egészség és fittség &#8211; jelentősen alulértékelt volt.</strong> Coubertin egyike volt azon pedagógusoknak, akik a lényünk fizikai dimenziójának újbóli hangsúlyozásával próbáltak küzdeni ez ellen a leértékelés ellen.</p>



<p class="wp-block-paragraph">„<em>Mens sana in corpore sano</em>” („<em>ép elme ép testben ép testben</em>”) volt az <strong><a href="https://en.wikipedia.org/wiki/Muscular_Christianity" target="_blank" rel="noreferrer noopener">i</a></strong><a href="https://en.wikipedia.org/wiki/Muscular_Christianity"><strong>zmos kereszténységnek</strong></a> nevezett pedagógiai mozgalom egyik kedvenc szlogenje. Eredete az ókori görög-római világgal való kapcsolatot sugallta &#8211; ami akkoriban az új régészeti ásatások és tudományos felfedezések miatt volt divatban. Ennek az érzésnek a megragadása remek módja volt az olimpizmus vonzerejének növelésére. Gyakorlatilag azonban Juvenal római írónak, a „<em>mens sana in corpore sano</em>” kifejezésnek semmi köze nem volt az olimpiai játékokhoz, a sporthoz vagy akár a testmozgáshoz. Egyszerűen csak egy imát ajánlott (Young, 1996). Teljesen helyes volt azonban, hogy az emberi kiválóság holisztikus szemléletét az ókori világhoz kötötte. Akár tudta, akár nem, Coubertin egy nagyon gazdag filozófiai hagyományt csapolt meg, amikor az emberi kiválóságot helyezte az olimpizmus középpontjába.</p>


<div class="wp-block-image">
<figure class="aligncenter size-full"><img loading="lazy" decoding="async" width="850" height="481" src="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Fenntarthato_sport_005_sport-es-beke_x850.webp" alt="olimpizmus" class="wp-image-13623" srcset="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Fenntarthato_sport_005_sport-es-beke_x850.webp 850w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Fenntarthato_sport_005_sport-es-beke_x850-300x170.webp 300w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Fenntarthato_sport_005_sport-es-beke_x850-530x300.webp 530w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Fenntarthato_sport_005_sport-es-beke_x850-768x435.webp 768w, https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/Fenntarthato_sport_005_sport-es-beke_x850-600x340.webp 600w" sizes="auto, (max-width: 850px) 100vw, 850px" /><figcaption class="wp-element-caption">Olimpia</figcaption></figure>
</div>


<p class="wp-block-paragraph">Az emberi (és másfajta) kiválóság görög szava az <a href="https://en.wikipedia.org/wiki/Arete" target="_blank" rel="noreferrer noopener">aretē</a>, és ez áll az ókori világ legtiszteltebb etikai hagyományainak középpontjában. Nem később, mint Szókratész, Platónon, Arisztotelészen és még a római sztoikusokon keresztül is az aretē művelése a jó élet középpontjában áll. Szókratész a tárgyalásán megdorgálja az athéniakat, amiért túlságosan sokat törődnek a gazdagsággal, és nem eleget az aretē-vel (Platón, Apológia 29de), Arisztotelész az emberi boldogságot (eudaimonia) az aretē-vel összhangban lévő tevékenységként határozza meg (Nikomachusi etika 1098a), a sztoikusok pedig állítólag úgy vélték, hogy „<em>semmi sem jó, kivéve az erényt</em>„ Püthagorasz mindannyiuk előtt a gimnáziumba ment, hogy jó tanulókat keressen a filozófia számára, nem utolsósorban azért, mert az atletizmust már régóta az aretē jeleként értelmezték (Iamblichosz 1818). A Kr. e. nyolcadik században az olimpiai játékok megjelenése azt az elképzelést hozta létre, hogy az aretē nem csupán nemesi származás kérdése, hanem az atlétikához hasonlóan edzéssel is elsajátítható. Ez az erényre való edzés az erkölcsfilozófia feladatává vált, és valóban, az ókori görög filozófusok dialógus és dialektika módszerei nem állnak messze az atlétikai versenytől (Reid, 2011). Az ókori világban a sportot és a filozófiát egyaránt a kiválóság művelésének eszközeként értelmezték.</p>



<p class="wp-block-paragraph">Mi több, a kiválóságnak ezt az ókori görög és római fogalmát holisztikusan, a testet és az elmét egyaránt igénybe vevő tulajdonságként értelmezték. Bár a legtöbb ókori filozófus fogalmilag elkülönítette a testet (sōma) és az elmét/lelket (psychē), a psychē-t nemcsak az értelem és a gondolkodás, hanem a mozgás és magának az életnek az eredeteként is értelmezték. Az aretē tehát a test és az elme kiválósága volt, a sportolókhoz társított erős és szép mozgások forrása. Platón híres politikai értekezésében, a Köztársaságban a sportot és a testmozgást kifejezetten a psychē egészsége érdekében írja elő (411e). Még az olyan híres görög atlétikai szobrokat is, mint Myron diszkoszvetője, nem nagyszerű fizikai példányok portréiként kell értelmezni, hanem inkább az aretē kifejeződéseként a testen keresztül (Reid, 2012). A <a href="https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/k-F287B/kalokagathia-F28EA/" target="_blank" rel="noreferrer noopener">k</a><a href="https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/k-F287B/kalokagathia-F28EA/">alokagathia</a>, a szépséget és a jóságot ötvöző fogalom, gyakorlatilag az aretē szinonimája, és kifejezetten a fiatalos atlétikához kapcsolódik (Martinkova, 2001).</p>



<p class="wp-block-paragraph">Az olimpizmusnak az emberiség „<em>kiegyensúlyozott egészként</em>” való felmagasztalása tehát, akárcsak a XIX. századi „<em>mens sana in corpore sano</em>” szlogen, az emberi kiválóság igen gazdag és igen releváns filozófiáját csapolja meg, még ha akaratlanul is. Ráadásul az erényetika ezen ősi hagyománya jól illeszkedik a daoizmus és a konfucianizmus keleti filozófiai hagyományaihoz, így némileg megvédi az olimpizmust attól a kritikától, hogy az egy menthetetlenül eurocentrikus filozófia (Inoue, 1999). Hasonlóképpen, azáltal, hogy az olimpizmus nem részletezi, hogy pontosan hogyan is néz ki az emberiségnek ez az eszménye &#8211; még csak fel sem sorolja az emberben értékelt különleges kiválóságokat -, az olimpizmusnak sikerül túllépnie a kifejezetten történelmi filozófia korlátain.</p>



<p class="wp-block-paragraph"><strong>Azzal, hogy az olimpia az emberi kiválóságot magasztalja, de nyitva hagyja az elménket a kiválóság különböző megvalósítási módjait illetően, az olimpiai játékoknak sikerült nagyon sokféle arcot adniuk a kiváló emberi lény fogalmának.</strong> A kiválóságukért csodált olimpiai bajnokok között vannak apró nőneműek, mint Nadia Comenici, és impozáns férfiak, mint Usain Bolt. Minden emberi fajból, minden társadalmi-gazdasági osztályból és a legkülönbözőbb vallási háttérrel rendelkeznek. De mindannyiukban közös az atlétikai kiválóság, amely „<em>a test, az akarat és az elme tulajdonságait kiegyensúlyozott egésszé emeli(k) és egyesíti(k)</em>” (Nemzetközi Olimpiai Bizottság, 2011). E néhány szó és az olimpiai játékok hosszú története az emberi kiválóság elméletét eredményezi, amely elég szilárd ahhoz, hogy filozófiai súlya legyen, de nem olyan egyértelműen meghatározott, hogy kizárja annak lehetőségét, hogy az emberi kiválóság a sporton keresztül váratlan helyről &#8211; esetleg egy fogyatékkal élő sportolótól &#8211; jöjjön. <strong>Az olimpizmus emberi kiválóságról alkotott eszményének mélyen az ősi gyökerekhez kell nyúlnia, hogy filozófiai struktúrát találjon, de nyitott elmével és szívvel kell a jövőbe is tekintenie.</strong></p>



<p class="wp-block-paragraph"><div class="sprtrvs-ad" id="sprtrvs-ad-11997233"><div class="sprtrvs-ad-container"><span class="sprtrvs-ad-label">hirdetés</span><a class="sprtrvs-ad-link ajax" id="sprtrvs-ad-link-11997233" target="_blank" href="https://sportorvos.hu/szemelyi-edzes-haladoknak-konyv/?banner" data-ad="11997" data-adplace="233"><img decoding="async" src="https://sportorvos.hu/wp-content/uploads/KONYV_Szemelyi-edzes_haladoknak_lead_x850.jpg" class="sprtrvs-ad-picture" id="sprtrvs-ad-picture-11997233" /></a></div></div>



<p class="wp-block-paragraph"></p>



<h2 class="wp-block-heading"><strong>Hivatkozások</strong></h2>



<ul class="wp-block-list">
<li>Aristotle (1984). Complete Works. Ed. Jonathan Barnes. 2 vols. Princeton, NJ: Princeton University Press.</li>



<li>Baka, R. and R. Hess (2002). Doing a “Bradbury”! An analysis of recent Australian success at the winter Olympic Games. In K. Wamsley, R. Barney and S. Marty (eds), The Global Nexus Engaged: Past, Present, and Future Interdisciplinary Olympic Studies (pp. 177–84). London, ON: University of Western Ontario Press.</li>



<li>Bale, J. and M. K. Christensen (2004). Post Olympism? Questioning Sport in the Twenty-first Century. London: Berg.</li>



<li>BBC (2012). Olympics badminton: Eight women disqualified from doubles, BBC Sport, August 1. Available online at www.bbc.co.uk/sport/0/olympics/19072677 (accessed October 21, 2014).</li>



<li>Bernard, A. and M. Busse (2004). Who Wins the Olympic Games: Economic Resources and Medal Totals. Review of Economics and Statistics 86, 413–17.</li>



<li>Bok, D. (1996). Can Higher Education Foster Higher Morals? In W. H. Shaw (ed.) Social and Personal Ethics (pp. 494–503). Belmont, CA: Wadsworth.</li>



<li>Chatziefstathiou, D. (2005). The Changing Nature of the Ideology of Olympism in the Modern Olympic Era. Doctoral Dissertation, Loughborough University, UK. Available online at https://dspace. lboro. ac. uk/dspace-jspui/handle/2134/2820 (accessed October 21, 2014).</li>



<li>Chatziefstathiou, D. (2012). Olympic education and beyond: Olympism and value legacies from the Olympic and Paralympic Games. Educational Review, 64(3): 385–400.</li>



<li>Coubertin, P., Baron de (1939). Les sources et les limites du progrès sportif. Olympische Rundschau 4, 1–2.</li>



<li>DaCosta, L. (2006). A Never-Ending Story: The Philosophical Controversy Over Olympism. Journal of the Philosophy of Sport 33, 157–73.</li>



<li>Descartes, R. (1985). The Philosophical Writings of Descartes. J. Cottingham, R. Stoothoff, and D. Murdoch (eds). 2 vols. Cambridge: Cambridge University Press.</li>



<li>Epictetus (1983). The Handbook of Epictetus (N. White, trans.). Indianapolis, IN: Hackett.</li>



<li>Iamblichus (1818). The Pythagorean Life (T. Taylor, trans.). London: Watkins.</li>



<li>Inoue, A. (1999). Critique of Modern Olympism: AVoice from the East. In G. Pfister and L. Yueye (eds), Sports – The East and the West (pp. 163–7). Sant Agustin: Academia Verlag.</li>



<li>International Olympic Committee (2007). Factsheet on the Olympic Programme. Lausanne: IOC.</li>



<li>International Olympic Committee (2011). The Olympic Charter. Lausanne: IOC, 2011.</li>



<li>International Olympic Committee (2013a). Factsheet on the Opening Ceremony of the Games of the Olympiad. Lausanne: IOC.</li>



<li>International Olympic Committee (2013b). Factsheet on Women in the Olympic Movement. Lausanne: IOC.</li>



<li>Iowerth, H., C. Jones and A. Hardman (2010). Nationalism and Olympism towards a Normative Theory of International Sporting Representation. Olympika 14, 81–110.</li>



<li>Lenk, H. (1982). Towards a Philosophical Anthropology of the Olympic Athletes and the Achieving Being. Ancient Olympia, Greece: International Olympic Academy Report, 163–77.</li>



<li>Loland, S. (1995). Coubertin’s Olympism from the Perspective of the History of Ideas. Olympika 4, 49–78.</li>



<li>Loland, S. (2001). Record Sports: An Ecological Critique and a Reconstruction. Journal of the Philosophy of Sport 28, 127–39.</li>



<li>Loland, S. (2006). Olympic Sport and the Ideal of Sustainable Development. Journal of the Philosophy of Sport 33, 144–56.</li>



<li>MacIntyre, A. (1981). After Virtue. Notre Dame, IN: University of Notre Dame Press.</li>



<li>Martinkova, I. (2001). Kalokagathia: How to Understand Harmony of a Human Being. Nikephoros 14, 21–8.</li>



<li>McNamee, M. (2006). Olympism, Eurocentricity, and Transcultural Virtues. Journal of the Philosophy of Sport 33, 174–87.</li>



<li>Miller, S. (2004). Ancient Greek Athletics. New Haven, CT: Yale University Press.</li>



<li>Morgan, W. (1995). Cosmopolitanism, Olympism, and Nationalism: A Critical Interpretation of Coubertin’s Ideal of International Sporting Life. Olympika 4, 79–91.</li>



<li>Morgan, W. (1998). Multinational Sport and Literary Practices and Their Communities: The Moral Salience of Cultural Narratives. In M. McNamee and J. Parry (eds.) Ethics and Sport (pp. 184–204). London: Spon.</li>



<li>Mouratidis, J. (1984). Heracles at Olympia and the Exclusion of Women from the Ancient Olympic Games. Journal of Sport History 11, 41–55.</li>



<li>Müller, N. (ed.) (2000). Olympism: Selected Writings. Lausanne: International Olympic Committee.</li>



<li>Nanayakkara, S. (2008). Olympism: A Western Liberal Idea That Ought Not to Be Imposed on other Cultures? In. K. Wamsley (ed.), Pathways: Critiques and Discourse in Olympic Research, Ninth International Symposium for Olympic Research (pp. 351–8). London, Ontario: University of Western Ontario.</li>



<li>Nissiotis, N. (1979). The Philosophy of Olympism. Olympic Review 136, 82–5.</li>



<li>Parry, J. (1998). Olympism at the Beginning and End of the Twentieth Century. Proceedings of the International Olympic Academy: 81–94.</li>



<li>Parry, J. (2000). “Globalization, Multiculturalism, and Olympism.” Proceedings of the International Olympic Academy: 86–97.</li>



<li>Parry, J. (2006). Sport and Olympism: Universals and Multiculturalism. Journal of the Philosophy of Sport 33, 188–204.</li>



<li>Pawlenka, C. (2005). The Idea of Fairness: A General Ethical Concept or One Particular to Sports Ethics. Journal of the Philosophy of Sport 32, 49–64.</li>



<li>Pfister, G. (2010). Outsiders: Muslim Women and Olympic Games – Barriers and Opportunities. International Journal of the History of Sport 27(16–18), 2925–57.</li>



<li>Pindar. (1997). “Pythian 8.” Pindar: Olympian Odes, Pythian Odes (W. Race, trans.) (pp. 95–7). Cambridge, MA: Harvard University Press.</li>



<li>Plato. (1997). Complete Works. J. Cooper (ed.). Indianapolis, IN: Hackett.</li>



<li>Reid, H. (2006). Olympic Sport and Its Lessons for Peace. Journal of the Philosophy of Sport 33, 205–13. Reprinted with revisions in K. Georgiadis and A. Syrigos (eds) (2009), OlympicTruce: Sport as a Platform for Peace (pp. 25–35). Athens: International Olympic Truce Center.</li>



<li>Reid, H. (2010). East to Olympia: Recentering Olympic Philosophy between East and West. Olympika 19, 59–79.</li>



<li>Reid, H. (2011). Athletics and Philosophy in the Ancient World: Contests of Virtue. Abingdon: Routledge.</li>



<li>Reid, H. (2012). Athletic Beauty in Classical Greece: A Philosophical View. Journal of the Philosophy of Sport 39, 1–17.</li>



<li>Reid, H. and M. Austin. (2012). The Olympics and Philosophy. Lexington, KY: University Press of Kentucky.</li>



<li>Scanlon, T. (2002). Eros and Greek Athletics. New York: Oxford University Press.</li>



<li>Schneider, A. and R. Butcher (1994). Why Olympic Athletes Should Avoid the Use and Seek the Elimination of Performance-Enhancing Substances and Practices From the Olympic Games. Journal of the Philosophy of Sport 20–21, 64–81.</li>



<li>Segrave, J. (1988). Toward a Definition of Olympism. In J. Segrave and D. Chu (eds). The Olympic Games in Transition (pp. 149–61). Champaign, IL: Human Kinetics.</li>



<li>Torres, C. (2006). Results or Participation? Reconsidering Olympism’s Approach to Competition. Quest 58, 242–54.</li>



<li>Weaving, C. (2013). Smoke and Mirrors: A Critique of Women Olympians’ Nude Reflections. In M. McNamee and J. Parry (eds), Olympic Ethics and Philosophy (pp. 130–48). Abingdon: Routledge.</li>



<li>Young, D. (1996). The Modern Olympics: A Struggle for Revival. Baltimore, MD: John Hopkins University Press.</li>
</ul>



<p class="wp-block-paragraph">Forrás: Heather L. Reid (<a href="https://www.routledge.com/">ROUTLEDGE</a> HANDBOOK OF THE PHILOSOPHY OF SPORT; Edited by Mike McNamee and William J. Morgan; 2015)</p>
<p>The post <a href="https://sportorvos.hu/olimpizmus-emberi-kivalosag-elmelete/">Olimpizmus – az emberi kiválóság elmélete a sporton keresztül?</a> appeared first on <a href="https://sportorvos.hu">SPORTORVOS.hu PORTÁL</a>.</p>
]]></content:encoded>
					
		
		
			</item>
	</channel>
</rss>
