Az élsportoló számára a versenyzés a cél! A fizikai aktivitásnak más korosztályban, más és más célja van. Sorolhatnánk, hogy a diákok sportolásában a szórakozás, az örömszerzés a domináló tényező, a tömegsportban az egészséges életmód kialakítása, a rehabilitációs munkában a fizikai képességek visszanyerése a cél. A versenysportban mindenképpen az egyre jobb teljesítmény elérése a cél. Annak elérése érdekében edz a sportoló, készít edzéstervet az edző, ad vitaminokat a sportorvos. Az alábbiakban olvashatják, hogy mit tud hozzátenni a pszichológus tanácsaival a tervezett, tudatos versenyzés biztosításához.
Az egyre javuló teljesítmény elérése olyan mértékben fűti az embereket, hogy még illegális eszközökhöz is folyamodnak. Szinte biztos, hogy mindenhol, ahol kiemelkedő eredményre törekszenek az emberek, – akár a tudományos életben is – ott megpróbálnak minden eszközt bevetni annak érdekében, hogy ők legyenek a legjobbak. Mi azt ajánljuk, hogy az emberi agy működésének minden segítségét vessék be, ahelyett, hogy tiltott kémiai anyagokkal próbálkoznának, ami ugyan gyors eredményt hoz, de nagy árat kell érte fizetni, akár a testi egészség kockáztatásával, akár a büntetés bevállalásával.
A tét nyomásának elviselése
Mindezzel együtt a verseny helyzetben másképp érzi magát minden sportoló, nagyobb a megfelelés vágya a nézők miatt, vagy a tét miatt. Szükséges, hogy verseny rutinra tegyen szert a versenyző – ugyanakkor ne legyen túl versenyeztetve. Igen kényes ez az egyensúly. Sok vezető, edző úgy gondolja, ha sok versenyen indítja el a versenyzőjét, ezzel újabb és újabb esélyt ad számára a bizonyításra, ugyanakkor elfelejtik azt, hogy kimerül a sportoló a versenyek feszültségében, és csak a kudarcok száma nő meg, ha nem tudja kipihenni „fejben” magát, nem tud megfelelő lelki energiával ismételten feltöltődni.
Verseny rutinra szükség van, de hogy hány versenyen, milyen meggondolással vesz részt a versenyző – azt az edzővel kettesben kell megtervezniük.
Minél kevesebb versenyhelyzete van a sportolónak, annál nehezebb dolga van, mert a szereplés felelőssége, tétje óriásira nő. Ha tíz-tizenöt kiemelt nemzetközi versenyen kell indulnia egy élsportolónak, akkor körülbelül megoszlik ennek a nyomása, de ha csak kettőn indítják (vagy csak egyszer van EB, VB az adott sportág versenynaptárában), akkor a téttel arányosan nő meg a szorongatottság érzése is. Szerencsére a nemzetközi szövetségek – éppen a show business érdekei miatt – egyre több eseményt rendeznek, éppen emiatt már dúskálunk labdajáték meccsekben, grand prix tornákban stb.
Az egyes versenyzőkkel szemben elvárásokat fogalmaznak meg: az edzők, a szakvezetők, a családja, saját maga. Tulajdonképpen a célkitűzés végrehajtását várják el, megfellebbezhetetlenül. A szakosztály, a szakszövetség megítélése, anyagi elismerése valóban a sportolók teljesítményétől függ, ezért többé kevésbé érthető az általuk megfogalmazott elvárás. Még nagyobb lelki terhet jelent azonban a család, a szülők részéről megfogalmazott teljesítmény elvárás. Többnyire a szülők nem mondják ki direkten milyen helyezést várnak, csak utalnak rá. Rejtetten, kimondatlanul még erősebben hat, főleg ha szavakban éppen ellenkezőjét hangoztatják. Sok szülő a gyerekének a tehetségét az egész család dicsőségének a zálogaként kezeli, vagy éppen pénztárgépnek nézi. Ennek elviselése rettenetes teher a gyerekük számára, amivel meg is bénítják, az amúgy igen tehetséges gyereküket. Egyre több ilyen esettel találkozhatunk az élsportolók között.
A versenyhelyzet okozta szorongás okait az előzőekben vázoltuk, összefoglalva:
- irreális célkitűzés,
- edző, szakvezetés, család fokozott elvárása,
- nyilvánosság, szereplési helyzet, nézők jelenléte
- saját magával kapcsolatos elvárás
Mind a négy tényező egyenként is – együttesen még inkább – nyomasztja a sportolót a teljesítmény helyzetben. A több éves versenyzés, a rutin sok feszültséget old – különösen ha a versenyen elért eredmények egyenletes fejlődést mutatnak. De ez a legritkább fejlődés menet. Az eredmények többnyire igen hullámzóak.
A felnőtt korúak tíz-tizenöt éves verseny szakaszában is vannak rosszabb szezonok, hullámvölgyek, hullámhegyek. Ne felejtsük el, ebben az életkorban érettségiznek, főiskolai, egyetemi tanulmányokat végeznek, vizsgáznak, házasságot kötnek, gyereket szülnek/nevelnek – mindezek olyan „civil” lekötöttségek, amelyek mellett képtelenek egyenletesen, maximális odafordulással sportbeli felkészülésükkel foglalkozni.
A másik oka a teljesítmény hullámzásának, a sportági felkészülés. Még a 21. század elején is sok esetlegesség befolyásolja a sportoló felkészítését, közel sem lengi át a tudományosság a felkészítés koncepcióját, elveit, módszereit. Ritkán látjuk, hogy egyénre szabott, finoman megtervezett terhelést kapnának a versenyzők. Az edzők többsége még mindig mennyiségi szemlélettel tervez, és uniformizáltan terhel, ebből igen sok konfliktus és teljesítmény visszaesés adódik.
A legjobbak, legtehetségesebbek, a válogatott keretek tagjai többnyire pszichológiai gondozásban részesülnek, teljesen megérdemelten. Hihetetlenül sok élmény (kudarc, siker), méltánytalanság zúdul rájuk, aminek az elviseléséhez segítséget kell kapniuk, egy külső szakembertől. A sportban jártas pszichológus ismeri leginkább az őket nyomasztó terheket, és többnyire ő tud legjobban segíteni ezeknek az elviselésében. A kettőjük között kialakult bizalomteli kapcsolatban képes a sportoló megosztani a bánatát, az örömét – amit ebben a versengő, irigy közegben kevés emberrel tehet meg.