Hieronymus Mercurialis (Forli, 1530 – Forli, 1606) olasz orvos, római, padovai és bolognai egyetemi tanár, IV. Pius pápa és II. (Habsburg) Miksa császár kegyence, még humanista mércével is meghökkentően termékeny szerző volt. Különösen – kiváló görögtudásának köszönhetően – orvosi-szövegkritikai és filológiai tevékenysége jelentős, de a sportorvoslás atyjaként, a gyermekgyógyászat és a nőgyógyászat klasszikusaként is számon tartják. Munkássága igen fontos az ókori görög szerzők – elsősorban Hippokratész – kritikája, szövegkiadásai szempontjából. A De arte gymnastica (A testgyakorlás művészetéről) című, a sport orvosi hasznáról és alkalmazási módjairól szóló terjedelmes és szépen illusztrált munkája először 1569-ben jelent meg, Velencében. Az itt közölt részlet azért érdekes, mert megmutatja, hogyan helyezte el a szerző az orvostudomány teljes rendszerében tárgyát, és hogyan igyekezett – kora követelményeinek megfelelően – mondanivalóját a medicina antik rendszerével is összhangba hozni.
2. könyv, 2. fejezet:
Az orvostudomány megőrző részéről, s arról, hogy miről lesz szó a továbbiakban.
Nos tehát az orvostudomány két részből áll, az egyiket gyógyítónak, a másikat pedig a megőrzőnek avagy hügieiné-nek nevezik. Ez utóbbit némelyek három részre osztják: prophülaktiké-ra, amely a jövendő és fenyegető betegségeket előzi meg, szüntérétiké-re, amely a jelen egészséget védi, illetve analéptiké-re, amely által a betegek gyógyulnak ki bajaikból.2 Jóllehet – mint bizonyítottuk – a megőrző orvoslást (az orvostudomány ágazatai közül) utoljára találták föl, számos kutató hozzájárulása folytán egyhamar olyan dicsőséget szerzett magának, amekkorát még feltalálói is alig mertek volna remélni tőle – részint annak a sok ismeretnek a bősége miatt, amellyel az orvostudomány e megőrző ága gazdagodott az idők során, részint pedig azon hihetetlen hasznosságnak köszönhetően, amellyel e tudomány a régebbi időkben éppúgy, mint manapság büszkélkedhetett. Mindaz továbbá, amit az orvosok ezen ágazat megalapozása végett kigondoltak és javallottak, négy név alatt foglalható össze, amelyek mindegyike számos különféle dolgot takar. Galénosz és más orvosi szerzők ugyanis egyöntetűen állították, hogy a jó egészséget ennyiféle módszerrel óvhatjuk meg. Ezek a pedig a következők: a „proszpherumena” (a bejuttatott dolgok), a „kenúmena” (a kihajtott dolgok), a „ta exóthen proszpipthonta” (a külsődleges tényezők) és a „poiúmena” (a teendők).
Amit ugyanis ételben vagy italban fogyasztunk, annak egytől egyig vagy táp- vagy gyógyértéke van. A kihajtott dolgok közt viszont az izzadság, ürülék, köpet, vizelet és minden hasonló felsorolható. A külsődleges tényezők: a víz, a levegő, a sótartalom, a tenger, az olaj3 és a hasonlók. A cselekvéseken pedig a testgyakorlás, tevékenység, virrasztás, álom, nemi élet, harag, gond, fürdő és az ilyesfajta dolgok értendők. Magyarán nincs olyan, az egészség megóvását szolgáló tényező, olyan gyógymód, amely az előbb említett, a teljes megőrző orvostudományt a mennyiség, minőség és az adott helyzet tekintetében egyaránt felölelő négy gyógymód-típus valamelyikébe ne tartoznék.
Ám mivel minderről mind a régiek, mind a maiak bőségesen értekeztek már, míg a gimnasztikáról avagy a testgyakorlásról – amelyen a régieknél igen nagy becsben álló „ars gymnastica” alapult, és amelytől nevét kapta – vagy semmi vagy csak igen kevéske található az irodalomban, és az is csak véletlenszerűen és rendszertelenül, úgy döntöttem, e tárgynak, vagyis a latinok által testgyakorlásnak (exercitationak) nevezett ars gymnasticának egy teljes és talán soha senki által korábban meg nem írt tanulmányt szentelek. Annál is inkább, minthogy ez Galénosz írásai szerint sem a legértéktelenebb része a megőrző orvostudománynak, továbbá mert szinte mindenki vallja, hogy a tornaművészet mind a jövendő betegségek megelőzése, mind a jelenlegi egészség megőrzése, mind pedig a gyöngélkedők rekreációja szempontjából – minthogy e három rész alkotja a teljes megőrző orvostudományt – hihetetlenül hasznos, amint azt bőségesen bizonyítjuk is, mihelyt mindezt világosan és alaposan – a dolog kívánalmai szerint – e könyvekben kifejtjük majd.
Először is arról szólunk, hogy mi is a tornaművészet, hogyan és mikor találták föl, hogyan gyarapodott és tökéletesbedett, hány fajtája van, aztán arról, hogy mi a testgyakorlás, milyen típusai vannak, és miként végezték az ókoriak, végül arról, milyen minőségű, mennyiségű, s mikor végzett torna az, ami olyannyira használ az egészség megőrzése szempontjából, utoljára pedig arról fogunk beszélni, hogy milyen hasznok és hátrányok származhatnak a tornázókra az egyes tornafajtákból. Miután pedig mindezt alaposan kifejtettük már, úgy remélem, nem marad más hátra, minthogy – amint egy efféle tanulmánytól el is várhatjuk – az egészség valamennyi barátját lelkesen buzdítsam a testgyakorlásra. Ez az általunk tárgyalandó megőrző orvostudomány ugyanis éppen annyira felülmúlja a gyógyító orvoslást, amennyire az orvosságoknál is előbbre valók a testgyakorlatok.
Mert hiszen Galénosz és Avicenna, e leghíresebb orvosi szerzők is azt állították, hogy a testgyakorlás elősegíti a salakanyagok kiürülését, sőt a veríték útján is kihajtja őket a szervezetből, illetve hogy a hajtó hatású ételeknél és gyógyszereknél a torna annyival hatásosabb, amennyivel előnyösebb az, ha szervezetünk a túltengő anyagoktól nem olyan kényelmetlenségek árán szabadul meg, amelyek miatt izmaink is elsorvadhatnak, és a szervezetünkben lévő szilárdság is megcsappanhat. A melegen hajtó hatású orvosságoknak ugyanis ilyen kellemetlen mellékhatásaik szoktak lenni. A testgyakorlástól azonban távol áll, hogy bármi hasonló mellékhatást eredményezzen, sőt inkább valamiféle szilárdságot kölcsönöz a testrészeknek, minthogy a mozgás felgyújtja a természetes hőt, és a részek összedörgölődése folytán bizonyosfajta keménység és érzéketlenség keletkezik. Ezért hát az athéniak nem ok nélkül szentelték Apollónnak a gümnasziont avagy a testgyakorlást, jelezve evvel – amint Plutarkhosz4 rámutat – hogy ugyanattól az istentől ered a derék testalkat és a testi erő is, aki egészséggel áld meg bennünket. Kürosz sem oktalanul értékelte annyira – Xenophónnál5 – a sportot és az edzettséget, hogy a perzsáknak – akiket mindig igyekezett megfelelően nevelni – szinte törvényként írta elő: senki közülük ne kaphasson ételt munka nélkül, belátta ugyanis hogy a testgyakorlás az egészség és az erő éppolyan nélkülözhetetlen föltétele, mint a táplálék. A testgyakorlás – mint Szolón mondja Lukianosznál6 – úgy visel gondot az emberi testre, mint a cséplő, aki, míg a levegőbe hajítja, tisztítja a gabonát, a fölösleges ocsút és pelyvát kifúvatja belőle: így választja külön, és gyűjti össze a tiszta búzát. Meg hát Sztobaiosznál7 is azt mondja Diogenész: Médeia bölcs volt, nem pedig boszorkány, hiszen mikor elpuhult és nőies férfitesteket kapott kézhez, testgyakorlással és tornával edzette, és így tette erőteljessé, életerőssé őket. Csupán emiatt pletykálták azután róla, hogy húsukat megfőzve fiatalította meg az embereket.
Fordította: Magyar László András
Forrás:
Medicina renata. Reneszánsz orvostörténeti szöveggyűjtemény (Bp., 2009. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár)
Megjegyzések:
- Hieronymi Mercurialis Foroliviensis: Opuscula aurea et selectiora. Venetiis, apud Juntas et Baba, 1644. 3-4.
- Prophülaxisz = őrzés, védelem, szüntérészisz = megtartás, fenntartás, analépszisz= visszaszerzés, visszanyerés.
- Mármint a masszázshoz használt olaj.
- Plutarkhosz (46-120) görög-római történetíró, filozófus. Fő művei: Párhuzamos életrajzok, Moralia. Ez utóbbi számos művelődés- és vallástörténeti, filozófiai, csillagászati munka gyűjteménye. Több munkáját is kiadták már magyarul, bár korántsem az összest.
- Xenophón: (Kr.e 430 körül-Kr.e. 360 körül) görög történetíró. Itt magyarul is olvasható, Anabaszisz című könyvére utal a szerző.
- Lukianosz (kb. 120-180) szamoszatai görög rétor, író, humorista. Művei szinte mind olvashatók magyarul.
- Sztobaiosz Iohannész (5.sz.) görög író, Anthologia c. munkája nem egyéb kiváló és hatalmas – több mint 500 szerzőből összeszedett – idézet- és szállóige-gyűjteménynél.