A rezisztencia edzésre adott endokrin válaszok – a sportorvos gondolatai

Share

Az endokrin rendszer a szervezet normális homeosztatikus működését támogatja, és segít a külső ingerekre való reagálásban. Az emberi szervezetben egy összetett jelzőrendszer része, amely változásokat idéz elő, és támogatja az edzésteljesítményt és a regenerálódást. Az endokrin rendszer az erőnlét és kondicionálás területén való tükrözi fontosságát, hogy ez a rendszer döntő szerepet játszott az edzés periodizációjának elméleti kidolgozásában. Selye János (magyar származású) kanadai endokrinológus tudtán kívül a mellékvesével és a stresszhormonok stresszhez, szorongáshoz és betegséghez való alkalmazkodásban betöltött szerepével kapcsolatos munkájával megalapozta a periodizáció elméleti alapjait.

A korábbi keleti blokk sporttudósai és orvosai hasonlóságot találtak a sportolók edzésre adott válaszainak mintázata és a Selye által megfigyelt stresszminták között. Selye János alkotta meg az általános adaptációs szindróma kifejezést arra, hogy hogyan reagál a mellékvese egy káros ingerre (stresszor). Ez a válasz egy kezdeti riasztási reakcióval kezdődik, amely magában foglalja a funkció csökkenését, de ezt követi a stresszel szembeni ellenállás növekedése a korábbi alapszintű funkció fölé. A stresszel szembeni ellenállásnak ezt a növekedését adaptációnak nevezzük; ha a stresszor a testmozgás, akkor ezt nevezzük edzésadaptációnak. A stresszhez való folyamatos kedvező alkalmazkodás kulcsa az inger (pl. edzés) időben történő eltávolítása, hogy a funkció helyreállhasson, majd a megnövekedett stressz (progresszív túlterhelés) újbóli alkalmazása.

Fontos, hogy az erőnléti, kondicionáló szakemberek alapvetően megértsék a rezisztencia edzésre adott hormonális válaszokat. A hormonális jelzések számos mechanizmusban játszanak szerepet az anabolikus (építő), a fenntartó és a katabolikus (lebontó) mechanizmusok között. Fontos megérteni, hogy a vérben lévő cirkulációs válaszok változásai csak az egyik megfigyelhető változás, amelyet egyes rezisztencia edzésprogramok az anyagcsere-kihívások miatt produkálnak. Anabolikus válaszokat láthatunk olyan nehéz edzésprogramoknál is, amelyek felszabályozzák az androgénreceptorokat, hogy a rendelkezésre álló anabolikus hormonokat a vérkoncentrációk változása nélkül használják fel (pl. két vagy három sorozat 1 ismétléses maximális [1RM] intenzitással és 5-7 perc pihenőidővel a sorozatok között); és míg az endokrin jelek részt vesznek a jelzésben, a keringési vérkoncentrációk változásai sokkal finomabbak, és a receptor szintjén kell megfigyelni őket. Az ilyen betekintés és ismeretek megszerzése arról, hogy az endokrin rendszer hogyan lép kölcsönhatásba egy edzésterheléssel, lehetővé teheti az erőnléti szakemberek számára, hogy jobban megértsék annak részleteit, hogy a hormonok hogyan segítenek közvetíteni a rezisztencia edzéshez való optimális alkalmazkodást. Bár a rezisztencia edzés az egyetlen olyan természetes inger, amely drámai növekedést okoz a zsírmentes izomtömegben (azaz izomhipertrófiát), jelentős különbségek vannak az edzésprogramok azon képességében, hogy az izom- és kötőszöveti méret növekedését eredményezzék. Az akut programváltozók (intenzitás, sorozatok, edzéssorrend, pihenőidő időtartama és edzésválasztás) közül való kiválasztás egy rezisztencia edzéshez nagymértékben meghatározza a hormonválaszok megjelenését és nagyságát. Fontos, hogy a szöveti adaptációkat befolyásolják a keringő hormonkoncentrációk edzést követő változásai, és az endokrin rendszer természetes manipulálása az egyes akut programváltozók megfelelő kiválasztásával fokozhatja a célszövetek fejlődését és javíthatja a teljesítményt. Így annak a természetes anabolikus aktivitásnak a megértése, amely a sportoló szervezetében az edzés során és azt követően zajlik, alapvető fontosságú a sikeres regenerálódás, adaptáció, programtervezés, edzésprogresszió és végső soron a sportteljesítmény szempontjából.

A hormonok szintézise, tárolása és kiválasztása

A hormonok kémiai hírvivő vagy jelzőmolekulák, amelyeket endokrin mirigyek – erre a funkcióra specializálódott teststruktúrák – és bizonyos más sejtek szintetizálnak, tárolnak és bocsátanak ki a vérbe. Hasonlóképpen, a neuronok neurotranszmittereket szintetizálnak, tárolnak és választanak ki, amelyek hormonális funkcióval is rendelkezhetnek. A viszonylag új kifejezés, a neuroendokrinológia az idegrendszer és az endokrin rendszer közötti kölcsönhatások tanulmányozására utal. Jellemzően az endokrin mirigyeket a mirigy receptorai által kapott kémiai jel vagy közvetlen idegi ingerlés stimulálja hormonok kibocsátására. Például a mellékvese medulla (a mellékvese belső része) az agyból érkező idegi stimuláció hatására szabadítja fel az adrenalin hormont. A mellékvese-kéreg (a mellékvese külső része) az agyalapi mirigyből felszabaduló másik hormon, az adrenokortikotrop hormon stimulálása után szintetizálja és választja ki a kortizol hormont. Az ingerlést követően az endokrin mirigyek hormonokat bocsátanak ki a vérbe, amely a hormonokat (és ezáltal a jelet) a célszöveti sejtek felszínén (peptidhormonok) vagy citoszoljában (szteroidhormonok és pajzsmirigyhormonok) található hormon-specifikus receptorokhoz szállítja.

A vérkeringésbe történő bekerülés útján történő endokrin működés mellett a hormonok intrakrin, autokrin és parakrin mechanizmusokon keresztül is szekretálódhatnak, hogy működjenek. Egy hormon intrakrin és autokrin szekréciója azt jelenti, hogy a sejt felszabadítja a hormont, hogy az intracelluláris, illetve membránreceptorokhoz kötődve magára a sejtre hasson. A sejtet külső inger (pl. egy másik hormon) stimulálhatja erre, de a szekretált hormon soha nem kerül a vérkeringésbe. Például az inzulinszerű növekedési faktor I (IGF-I) az izomroston belül termelődhet, ha mechanikai erőkifejtés vagy az izomsejttel való növekedési hormon(ok) kölcsönhatása stimulálja. A hormonok parakrin szekréciója magában foglalja a hormon felszabadulását a szomszédos sejtekkel való kölcsönhatás céljából, anélkül, hogy a vérkeringésbe kerülne. Ezek a mechanizmusok azt mutatják, hogy a hormonok többféle szerepet játszhatnak a célsejttel való kölcsönhatásaikban.

A vérben számos, hormonokat szállító kötőfehérje található. Ez a sok kötőfehérje peptidhormonokat és szteroidhormonokat egyaránt hordoz. Bizonyos értelemben a keringésben ezek a kötőfehérjék raktárként működnek, segítenek a hormon lebomlása ellen küzdeni, és meghosszabbítják a felezési idejét. A legtöbb hormon csak akkor aktív, ha elválik (szabad) a specifikusan kötődő fehérjéjétől. Egyes hormonkötő fehérjék azonban maguk is biológiai hatással bírhatnak. Például a nemi hormonhoz kötődő globulin (SHBG), a tesztoszteron és az ösztrogén kötőfehérje, specifikus membránreceptorokhoz kötődhet, és elindíthatja a ciklikus adenozin-monofoszfát (cAMP) útvonal aktiválását (50). Így a kötőfehérjék, akár a vérben keringenek, akár egy sejtreceptorhoz kötődnek, fontos szereplői az endokrin működésnek és szabályozásnak. A kötött hormonok és a receptorok kölcsönhatásait az endokrinológia területén még csak most kezdik felismerni, és a legújabb kutatások a hormonok és a célszövetek még összetettebb szabályozására utalnak.

Sok hormon a szervezetben több szövetre is hatással van. A tesztoszteron vagy valamelyik származéka például a szervezet szinte minden szövetével kölcsönhatásba lép. Ebben a cikkben a hormonális kölcsönhatások elsődleges célpontjaként a vázizomszövetre összpontosítunk; de sok más szövet, például a csont, a kötőszövet, a vese és a máj ugyanolyan fontos a rezisztencia edzéssel megfigyelt adaptív változások szempontjából. Nem szabad elfelejteni, hogy az élettani események egész kaszkádja, beleértve a hormonális jelátvitelt is, a motoros egységek mozgást létrehozó aktiválásának az eredménye. Bármely fiziológiai válasz igénye és nagysága ehhez az aktivált motoros egységek által létrehozott igényhez kapcsolódik. Az edzés által aktivált izomszövet mennyisége határozza meg, hogy melyik fiziológiai rendszerre van szükség, és az milyen mértékben vesz részt az erő/erőtermelés homeosztatikus igényeinek kielégítésében az edzés során és a regeneráció igényeihez. Például a szívfrekvencia sokkal magasabb lesz egy 80 %-os 1 RM guggolás gyakorlat során, amelyet 3 sorozatban, 10 ismétléssel és a sorozatok között 2 perc pihenőidővel végeznek el, mint ugyanezzel a protokollal elvégzett bicepszhajlításnál. Bár mindkettőnél hasonló rendszerek vesznek részt, az edzési protokollok között különbségek lesznek az érintett izomszövetek tömege alapján. Hormonális rendszerek is részt vesznek más célszövetek és mirigyek esetében, amelyeket egy adott edzés során megterheltek, de ezeknek az igényeit is a konkrét idegi rekrutációs igények és a mozgást támogató bevonásuk diktálja. Így egy öt sorozatos 5RM edzésnek más igényei vannak, mint egy egy sorozatos 25-RM edzésnek a motoros egységek aktiválásában és a fiziológiai támogatás és regeneráció iránti igényében. A legtöbb hormon több fiziológiai szerepet is játszik. Ezen szerepek közé tartozik a szaporodás szabályozása; a belső környezet fenntartása (homeosztázis); energiatermelés, -felhasználás és -tárolás; valamint növekedés és fejlődés. Ezenkívül a hormonok összetett módon kölcsönhatásba lépnek egymással. Egy adott hormon független vagy függő módon is működhet, attól függően, hogy milyen szerepet játszik egy adott élettani mechanizmusban. Ez az összetettség és rugalmasság teszi lehetővé, hogy az endokrin rendszer a megfelelő nagyságrendben reagáljon egy fiziológiai kihívásra, és hogy egyidejűleg különböző fiziológiai rendszerekkel vagy célszövetekkel eltérő módon lépjen kölcsönhatásba.

hirdetés

Szerkesztett részlet William J. Kraemer, Jakob L. Vingren és Barry A. Spiering írásából