A kezdetek: kígyóolaj, az első csodaszer – a szkeptikus sporttudós gondolatai

Share

A sporttermékek – az étrend-kiegészítők, ruházati cikkek, különféle edzési módszerek, coaching, divatos diéták, edzésprogramok stb. – értékesítését az egészségvédelmi ill. fogyasztói érdekek védelmére kinevezett szervezetek nem kellően szabályozzák. Sok termék hatékonyságát csekély bizonyítékkal támasztják alá, hamis állítások és nem releváns tudományos eredmények alapján értékesítik őket. Az eredmény egy olyan fogyasztói piac, amelyet a kuruzslók és sarlatánok uralnak, akik az igazság utáni korszakban virágoznak, ahol a tények az érzelmeknek, az erkölcs a pénznek, a tudomány pedig a marketingnek van alárendelve. Az ilyen légkörben való sikeres eligazodás nehéz kihívását súlyosbítja az oktatási rendszer, amely gyakran nem oktatja kellő súllyal a kritikus gondolkodást. A kígyóolaj példája!

A kígyóolaj mesés története

1864 nyarán, az Egyesült Államok nyugati partvidékén ír és kínai bevándorlók, valamint egy maroknyi uniós és konföderációs katonai veterán már régen felébredtek rövid és megtört álmukból, hogy folytassák kimerítő munkájukat. A tűző nap könyörtelen lángjában a munkások összekötötték azokat az acélsíneket, amelyek végül az Első Transzkontinentális Vasút 3000 km hosszúságú pályaszakaszát alkották. Ez az egybefüggő vasútvonal, az első a maga nemében, végül végighaladt az Egyesült Államok nyugati részének teljes hosszán, hogy összekösse San Franciscót Iowával. Ennek az ikonikus vasútvonalnak a kovácsolása veszélyes és kimerítő fizikai munka volt. A pálya végül mintegy 750.000, végig egymáshoz kapcsolódó sínből állt, amelyek mindegyikét tíz fémszeggel rögzítették, és minden egyes szeghez több ütés kellett egy 12-16 kilós kalapáccsal, hogy áthatoljon a száraz, kopár földön. A legnagyobb életveszélyt, amely ezt a fáradságos teljesítményt lehetővé tette, nem a 30 millió kalapácsütés, nem a kiszáradás vagy a rossz higiéniai körülmények jelentették; a halál feltűnő veszélyét a Sierra Nevada-hegység és a Donner-hágó összekötését megakadályozó több millió tonnányi ősi kőzet jelentette. Miután a vasútépítés emiatt megállt, az a döntés született, hogy 500 méternyi sűrű hegyi sziklát nitroglicerinnel felrobbantanak és eltávolítanak. Súlyos instabilitása miatt a nitroglicerint nem lehetett biztonságosan (vagy legálisan) a munkatáborokba szállítani, ezért egy James Howden nevű skót vegyész felajánlotta, hogy a helyszínen keveri ki. Becslések szerint 1500 kínai munkás halt meg a robbanásokban vagy az azt követő sziklaomlásban.

A hosszú napokon át tartó, kimerítő munka nagy fizikai megterhelést okozott, ami szélsőségesen igénybe vette a vasúti munkások szervezetét. A kínai munkások – akik főként hidak és alagutak építéséért voltak felelősek – a fájdalom elixírjeként a kínai vízi kígyóból nyert olajat masszíroztak az izmaikba és az ízületeikbe. Úgy hitték, hogy ez az ősi – generációkon át öröklődő – gyógymód olyan mágikus tulajdonságokat tartalmaz, amelyek meggyógyítják elerőtlenedett végtagjaikat. Megosztották a tonikot amerikai társaikkal, akik, mivel hatalmas, jövedelmező lehetőséget láttak a tonikban, elkezdték árulni azt egész Észak-Amerikában, és végül bejárták az országot, hogy különböző kígyóolaj-készítményeket népszerűsítsenek. Rövid időn belül a kígyóolaj elixír értékesítés virágzó üzletággá nőtte ki magát, amit részben az utazó ügynökök is segítettek, akik látványos előadásokat tartottak az összegyűlt bámészkodóknak. Az ilyen előadások során az ügynök egy cinkosa egy érdeklődő bőrébe bújt az összegyűlő tömegben. A bűntárs fizikai betegséget színlelve használta a kígyóolaj készítményt, majd drámai módon hirdette annak csodálatos előnyeit. Az ilyen anekdotikus tanúvallomások a korabeli kultúrában is elterjedtek, és erőteljes hatást gyakoroltak a vásárlásra rászedett fogyasztókra. Ne feledjük, hogy annak ellenére, hogy a termék a tudományos forradalom meglehetősen előrehaladott szakaszában jelent meg, az „Újvilág” nem rendelkezett olyan hivatalos eszközökkel, amelyekkel megcáfolhatta volna azokat a nagyszabású állításokat, amelyek szerint a kígyóolaj erős fájdalomcsillapító. Ezt követően a 19. század végére a kígyóolaj óriási népszerűségnek örvendett, ami elsősorban az átlagos vásárló tudományos analfabétizmusának volt köszönhető.

Az 1900-as években jelentős fejlődés következett be az analitikai kémiában – az anyagok kémiai összetevőinek tanulmányozásában -, és 1916-ban a nyugati Kígyóolaj-készítményt az Egyesült Államok kormánya bevizsgáltatta. A felelős miniszter elmarasztaló jelentést írt; az amerikai kerületi bíróság szerint a „Kígyóolaj-elixír” ásványi olajat, marhafaggyút, fekete borsot (a bőr felmelegítésére), terpentint vagy kámfort (a gyógyszerszag előállítására) tartalmazott, de ami döntő, valódi kígyóolajat nem. Clark Stanley-t, a termék akkori gyártóját az amerikai kormány vád alá helyezte és 20 dollárra megbírságolta, amiért olyan terméket állított hamisan forgalomba, amelynek nem volt aktív összetevője, ugyanakkor azt állította, hogy az ő készítménye a legerősebb és legjobb fájdalomcsillapító és sántaság elleni készítmény. A hagyományos kígyóolaj mellett más hatástalan nosztrumokat, mint például a porított egyszarvú szarvat is gyógyírként árulták az 1900-as években, főként olyan vásárlóknak, akiket megtévesztettek azzal, hogy erős gyógyító tulajdonságokat véltek felfedezni.

Bár Stanley főzete bizonyítottan csalás volt, nem valószínű, hogy a korábbi készítmények hatékonyabb fájdalomcsillapítási szerek lettek volna. A mai napig nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy a kígyóolaj – az eikozapentaénsav forrása – akár fogyasztva, akár közvetlenül a bőrre kenve hatékony fájdalomcsillapító lenne. A kígyóolaj csak egy példa az ősi kínai gyógyászatból, amely az évszázadok során több száz terméket (mint például teknőspáncél, cápauszony, bogár, tigris pénisz és szárított emberi placenta) szült, amelyek mind csodás egészségügyi előnyökkel kecsegtetnek. Ráadásul az orvvadászat egyik fő oka (az olyan állatok, mint az afrikai orrszarvú, amelyet elefántcsont agyaráért szinte kihalás szélére vadásztak) az ősi kínai orvoslás és más áltudományok által terjesztett babonás hiedelmek. A kígyóolaj kifejezés ma már a hamis állítások és a színpadias színjáték szinonimája, de nem az orvostudományé. Olyan termékről van szó, amelynek tulajdonságai megkérdőjelezhetőek vagy ellenőrizhetetlenek, amely irreális eredményeket kínál, mindenféle alátámasztó bizonyíték nélkül a hatékonyságra.

A kígyóolaj-árusok ma is léteznek; sebességet, erőt, hatalmat, fogyást, egészséget, vitalitást és jólétet árulnak cipőkben, zoknikban, sportitalokban, harisnyanadrágokban, edzésprogramokban, karszalagokban, ruhákban, porokban, tablettákban és bájitalokban. Az általuk kínált rövidítéseket – az egészség és a sportos teljesítmény gyors megoldását – színpadias reklámkampányokkal és ravasz marketing retorikával csomagolják és árulják. A kígyóolaj-kereskedő az, aki hamis vagy eltúlzott állításokkal árulja az árut, és a sportipar bővelkedik bennük.

„Néhány mítosz megérdemli, hogy megdöntsük, az emberi értelem iránti tiszteletből.”

hirdetés

Források: Kathy Alexander: Legends of America The Overland Trail Across the American West (2022); Nicholas B. Tiller: Snake Oil for the 21st-Century (2020)