A szabadidő-sportolók táplálkozása alapvetően nem tér el a korszerű egészséges táplálkozástól, különbség leginkább a nagyobb folyadék- és a némileg nagyobb energiaigényben nyilvánul meg. Tápanyagigényük természetesen, mint minden emberé, koruknak, nemüknek, egészségi állapotuknak megfelelően eltérő, de esetükben alapvetően az egészséges táplálkozás ajánlásainak követése javasolt, a módosult igényeknek megfelelően változtatva az étrenden. Az energia-, fehérje-, víz- és ásványianyag-, vitaminbevitel kérdéséről általánosságban azt mondhatjuk, hogy a szükségletek a fizikailag inaktív vagy kevéssé aktív személyekéhez képest bizonyos mértékig nőhetnek, de általában nem érik el a versenysportolók igényeit. Szabadidő-sportolók esetében étrend-kiegészítők használata speciális élethelyzetek kivételével nem indokolt.
A fehérje arányának a normál egészséges táplálkozásban 12-13 energiaszázalék (en%) körül ajánlott lennie, figyelembe véve a fehérjeforrás fehérjéjének „PV értékét” (Predictive Value) vagy „biológiai értékét” (Biological Value). Ez átlagos táplálkozásnál számított napi 0,8-1 g fehérjeszükségletet jelent ideális testtömegkilogrammonként. A zsírszükséglet is ugyanekkora, 1 g/ttkg, ez a nagyobb energiasűrűség miatt százalékban kifejezve nagyobb érték: 25-30 en%. Ennek összetétele az egészségmegőrzés szempontjából nagyon fontos kérdés. Az ideális zsírsavarány 10 en% telített, 12 en% egyszeresen telítetlen, 8 en% többszörösen telítetlen zsírsav, ezen belül az ómega-6:ómega-3 zsírsavaknál az 5:1-10:1 arány ajánlott. A szénhidrátszükséglet 4-6 g/ttkg, azaz 57-58 en%. Élelmi rostból (diétás rost) a megfelelő bélmotilitás fenntartásához és számos (ma már vitatott) egészségmegőrző hatás érvényesüléséhez optimálisan napi 25-35 grammot szükséges elfogyasztani (a túlzott bevitel lehetséges veszélyeit figyelembe kell venni!). A hivatalos álláspont szerint a megfelelő ásványianyag- és vitaminbevitelt az egészséges táplálkozás elveinek betartásával el lehet érni, ezért egészséges embernél feleslegesnek tartja az irodalom a különböző vitamin- és ásványianyag-készítmények használatát. Ha a szabadidősport a testi egészségmegőrzést tűzi ki célul, akkor az igénybevétel nem teszi szükségessé a tápanyagok arányának a normál, átlagos szükségletekhez képesti módosítását. Ebben az esetben mindössze a mozgás által elhasznált energiát és a megnövekedett folyadék- és tápanyagigényt kell pótolni, illetve fedezni, és a tápláltsági állapothoz mérten kell szabályozni a táplálékfelvételt.
A versenysportban ezzel szemben a napi akár 5-8 órát is kitevő edzés annyira megnöveli az energia- és tápanyagigényt, hogy az egészséges táplálkozás ajánlásait jelentősen meghaladó bevitel válik szükségessé, de az arányok is eltolódhatnak: megnőhet a szénhidrát és bizonyos sportágakban a fehérje aránya az étrendben.
Az erősportokat végző szabadidő-sportolók a legtöbb sporttal ellentétben szemmel láthatóan nem az átlagemberek ideális testtömegének elérésére törekednek, hanem a profi sporthoz hasonlóan inkább az adott sporthoz ideálisnak tekintett, hivatásos sportolóknál optimális vagy kívánatos testtömegnek nevezett testtömeget és az ehhez tartozó testösszetételt igyekeznek kialakítani. Ez az amatőr testépítőknél is jelentősen eltér a kornak és nemnek megfelelő értékektől: az egészségesekre jellemzőnél jóval alacsonyabb, férfiaknál 6-8 %-os testzsírszázalékot tekintik ideálisnak, és a női testépítők esetében is hasonlóan extrém, 10-12 %-os értékekre törekednek. A szabadidő-sportolók maguk vetik fel azt a kérdést, hogy jogos-e a profi és nem profi sport táplálkozását élesen elválasztani, mikor mindkét területen elég nagyok a sportágankénti és egyéni különbségek a terhelés és táplálkozás területén.
A szabadidősport nem határozható meg az edzések hossza, intenzitása és gyakorisága, valamint a végzett sport típusa szerint, így a táplálkozás terén is be kell, hogy következzen egy, a szabadidősportban részt vevők felé történő nyitás, és el kell, hogy terjedjen egy, a táplálkozást tekintve rugalmasabb hozzáállás. Fő szempontként a károsodások megelőzését kell célként kitűzni a pusztán az egészséges, rendszeres testi aktivitást (sport, nehéz fizikai munka) nem végző egyénekre szabott ajánlások szigorú betartatása helyett, és esetükben – akárcsak a versenysportolók esetében – is egyénre, sporttípusra és terhelésre szabottan kell a hozzánk fordulónak tanácsot adni (ami csakis teammunkában valósítható meg). A versenysportolók és szabadidő-sportolók táplálkozása között tehát nem mindig lehet éles különbséget tenni.