Betöltés

Mit keresel?

Aktív felnőttek Aktív idősek Aktuális Sporttáplálkozás

Szabadidő-sportolók táplálkozása

Megoszt

A szabadidő-sportolók táplálkozása alapvetően nem tér el a korszerű egészséges táplálkozástól, különbség leginkább a nagyobb folyadék- és a némileg nagyobb energiaigényben nyilvánul meg. Tápanyagigényük természetesen, mint minden emberé, koruknak, nemüknek, egészségi állapotuknak megfelelően eltérő, de esetükben alapvetően az egészséges táplálkozás ajánlásainak követése javasolt, a módosult igényeknek megfelelően változtatva az étrenden. Az energia-, fehérje-, víz- és ásványianyag-, vitaminbevitel kér­déséről általánosságban azt mondhatjuk, hogy a szükségletek a fizikailag inaktív vagy kevéssé aktív személyekéhez képest bizonyos mértékig nőhetnek, de általában nem érik el a versenysportolók igényeit. Szabadidő-sportolók esetében étrend-kiegészítők használata speciális élethelyzetek kivételével nem indokolt.

A fehérje arányának a normál egészséges táplálkozásban 12-13 energiaszázalék (en%) körül aján­lott lennie, figyelembe véve a fehérjeforrás fehérjéjének „PV értékét” (Predictive Value) vagy „biológiai értékét” (Biological Value). Ez átlagos táplálkozásnál számított napi 0,8-1 g fehérjeszükségletet jelent ideális testtömegkilogrammonként. A zsírszükséglet is ugyanekkora, 1 g/ttkg, ez a nagyobb energiasűrűség mi­att százalékban kifejezve nagyobb érték: 25-30 en%. Ennek összetétele az egész­ségmegőrzés szempontjából nagyon fontos kérdés. Az ideális zsírsavarány 10 en% telített, 12 en% egyszeresen telítetlen, 8 en% többszörösen telítetlen zsírsav, ezen belül az ómega-6:ómega-3 zsírsavaknál az 5:1-10:1 arány ajánlott. A szénhidrátszükséglet 4-6 g/ttkg, azaz 57-58 en%. Élelmi rostból (diétás rost) a megfelelő bélmotilitás fenntartásához és számos (ma már vitatott) egészségmegőrző hatás érvényesüléséhez optimálisan napi 25-35 grammot szükséges elfogyasztani (a túlzott bevitel lehetséges veszélyeit figyelembe kell venni!). A hivatalos álláspont szerint a megfelelő ásványianyag- és vitaminbevitelt az egészséges táplálkozás elveinek betartásával el lehet érni, ezért egészséges embernél feleslegesnek tartja az irodalom a különböző vitamin- és ásványianyag-készítmények használatát. Ha a szabadidősport a testi egészség­megőrzést tűzi ki célul, akkor az igénybevétel nem teszi szükségessé a tápanyagok arányának a normál, átlagos szükségletekhez képesti módosítását. Ebben az esetben mindössze a mozgás által elhasznált ener­giát és a megnövekedett folyadék- és tápanyagigényt kell pótolni, illetve fedezni, és a tápláltsági állapot­hoz mérten kell szabályozni a táplálékfelvételt.

A versenysportban ezzel szemben a napi akár 5-8 órát is kitevő edzés annyira megnöveli az energia- és tápanyagigényt, hogy az egészséges táplálkozás ajánlásait jelentősen meghaladó bevitel válik szükségessé, de az arányok is eltolódhatnak: megnőhet a szénhidrát és bizonyos sportágakban a fehérje aránya az étrendben.

Az erősportokat végző szabadidő-sportolók a legtöbb sporttal ellentétben szemmel láthatóan nem az átlagemberek ideális testtömegének elérésére törekednek, hanem a profi sporthoz hasonlóan inkább az adott sporthoz ideálisnak tekintett, hivatásos sportolóknál optimális vagy kívánatos testtömegnek nevezett testtömeget és az ehhez tartozó testössze­tételt igyekeznek kialakítani. Ez az amatőr testépítőknél is jelentősen eltér a kornak és nemnek megfe­lelő értékektől: az egészségesekre jellemzőnél jóval alacsonyabb, férfiaknál 6-8 %-os testzsírszázalékot tekintik ideálisnak, és a női testépítők esetében is hasonlóan extrém, 10-12 %-os értékekre törekednek. A szabadidő-sportolók maguk vetik fel azt a kérdést, hogy jogos-e a profi és nem profi sport táplálkozá­sát élesen elválasztani, mikor mindkét területen elég nagyok a sportágankénti és egyéni különbségek a terhelés és táplálkozás területén.

A szabadidősport nem határozható meg az edzések hossza, intenzitása és gyakorisága, valamint a végzett sport típusa szerint, így a táplálkozás terén is be kell, hogy következzen egy, a szabadidősportban részt vevők felé történő nyitás, és el kell, hogy terjedjen egy, a táplálkozást tekintve rugalmasabb hozzáállás. Fő szempontként a károsodások megelőzését kell célként kitűzni a pusztán az egészséges, rendszeres testi aktivitást (sport, nehéz fizikai munka) nem végző egyénekre szabott ajánlások szigorú betartatása helyett, és esetükben – akárcsak a versenysportolók esetében – is egyénre, sporttípusra és terhelésre szabottan kell a hozzánk fordulónak tanácsot adni (ami csakis teammunkában valósítható meg). A versenysportolók és szabad­idő-sportolók táplálkozása között tehát nem mindig lehet éles különbséget tenni.

Tags:
Előző cikk
Következő cikk

Kommentálj

Your email address will not be published. Required fields are marked *