Maratonisták egy jól ismert jelensége a holtpont. Ez az a jelenség, amikor a versenyzők elérik azt a kimerültségi szintet, amely egy erős, kellemetlen fizikai érzéssel jár együtt. Egy sportoló számára nemcsak maga az érzés kellemetlen, de ha nem tudja megfelelően kezelni durván kihat a teljesítményére. Fontos, hogy a sportoló ismerje, hogy mikor és hogyan (nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is!) jelentkezik nála ez az állapot. Többször előfordult már, hogy egy sportoló a sportpszichológus segítségét kérte, mert úgy érezte, hogy elfásul az edzés bizonyos szakaszában, már nem élvezi, és nem érti miért van ez. Sőt néha még fizikai tünetei is jelentkeztek, mint pl: fájó hát… No, hát a sportpszichológus ezeknél a tüneteknél először nem megy le lelki mélységekbe, hanem megnézeti a sportolónál, hogy hol van a holtpontja (spiroergometria…), és az hogyan jelentkezik…
De mi is az a holtpont ?
Fiziológiai szempontból ez az az állapot, amikor szervezet felhasználta a glükóz készletét és az energiát a zsírból kezdi átalakítani. Általában a 20. mérföld környékén szokott megjelenni, és kellemetlen fizikai és pszichikai tünetek kíséretében. Ilyen fizikai tünetek a dehidratáció jelei, a paraesztézia (bizsergés vagy zsibbadás a lábban, ujjakban), hányinger, képtelenség a tisztán látásra és extrém fizikai fáradtság.
A legtöbb sportoló az alábbi tulajdonságokkal jellemzi ezt az állapotot: általános kimerültség, lassuló futás, vágyakozás a sétára, a fókusz elmozdul a „túlélésre”. Morgan és Pollock kezdte el először vizsgálni maraton futóknál ezt a jelenséget. Azt találták, hogy az amatőr futók, hogy leküzdjék a holtpontot disszociatív technikákat alkalmaznak, amelyben eltávolítják maguktól a kellemetlen testi érzést. Ezzel szemben a profik asszociatív technikákkal a figyelmüket a saját testük felé irányítják, hogy így irányítsák azt.
Néhány szerző azt találta, hogy ha túl nagy figyelmet fordít a sportoló a testében történő fájdalomra, a holtpont megnyúlhat. Az asszociatív technikák nem előzhetik meg a holtpont kialakulását, de ha ezt a technikát egy disszociatív módszerrel keverik, nemcsak a fájdalom tűnik el gyorsabban, de a hosszú táv kellemesebbé válhat és a teljesítmény is javulhat.
Conolly és Janelle evezősök mentális technikáit hasonlította össze egy kétdimenziós rendszerben (lásd a táblázatot). Az eredményeik azt mutatják, hogy azok a sportolók, akik asszociatív technikákat alkalmaznak, gyorsabbak. Azok, akik a saját testükre figyeltek, nagyobb erőt tudtak kifejteni és a szívritmusuk is kisebb mértékben emelkedett.
Ez a cikk most kissé tudományosra sikeredett, éppen ezért az összesítő táblázat egy kicsit tisztábbá teszi a leírtakat:
A szerzők engedélyével! (forrás: www.sportpszicho.blog.hu)