A kifejezés mindenütt jelen van az egészség- és fitnesziparban, és olyan gyakran használják a médiában, hogy beépült a mindennapi nyelvezetünkbe. Csak néhány a méregtelenítési protokollok közül, amelyek azt állítják, hogy felmentenek a rossz étrend vagy a kényeztető életmód alól: léböjt-kúrák, gyógynövény-kiegészítők, gyógyteák, homeopátia, kávés beöntések (igen, tényleg), fülgyertyák és lábfürdők. A méregtelenítés – más néven testtisztítás – valamilyen extrém diéta vagy rituálé folytatása a szervezet méreganyagoktól való megtisztítása érdekében.
A méregtelenítések azért vonzóak, mert ezek is megfelelnek annak a vágyunknak, hogy egy összetett problémára egyszerű, gyors megoldást találjunk. De a méreganyagoktól való időszakos tartózkodás vagy a test megszabadítása egyfajta rituális tisztálkodással jellemezhető, és így kihasználja a benne rejlő, évezredek során kialakult babonákat. Ez az ókori orvosi elképzelésekből merít ihletet, amelyek a gonosz nedveket – a testben lévő apró, mérhetetlen démonokat – tették felelőssé a betegségek okáért. Ezt az elképzelést az ókori görögök a Négy Humor – vér (levegő), sárga epe (tűz), fekete epe (föld) és flegma (víz) – álcájában vették át, és ezt a témát még mindig sok alternatív terapeuta kedveli. A katolikus egyház alosztályai még ma is sok intézményben elterjedtek, és továbbra is végeznek ördögűzéseket, hogy megszabadítsák a betegeket és a gyengéket a démoni megszállottságtól.
Az ilyen babonák azonban az orvosi és tudományos naivitás időszakában fogantak, amikor aligha volt jobb magyarázat a betegségekre. Az orvostudomány fejlődése, majd a betegségek csíraelmélete elavulttá tette a méregtelenítési hipotézist. A méreg szó ugyanazt a láthatatlan, gonosz, meghatározhatatlan lelki okot feltételezi a betegségeknél, amelyet a modern tudomány a középkorba helyezett. A mérgező testi vegyületek eltávolításáért felelős biológiai gépezet jól le van írva. Scott Gavura a Science-Based Medicine-nél kommentálja:
- A vastagbél továbbra is a méregtelenítés híveinek kiindulópontja. Azzal érvelnek, hogy valamiféle mérgező iszap (amit néha nyálkás lepedéknek neveznek) halmozódik fel a vastagbélben, és így a paraziták, a Candida (élesztőgomba) és más kellemetlenségek táptalajává válik. Szerencsére a tudomány mást mond: a nyálkás plakkok és a mérgező iszap egyszerűen nem léteznek. Ez egy kitalált ötlet, hogy méregtelenítő kezeléseket adjanak el. Kérdezzen meg bármelyik gasztroenterológust (akik rendszeresen néznek bele a vastagbélbe), hogy látott-e már ilyet. Egyetlen esetet sem dokumentáltak az orvosi szakirodalomban.
Mielőtt kommentálnánk a méregtelenítő diétákra vonatkozó kutatásokat, első kötelességünk megvizsgálni azok előzetes hihetőségét; a természetről és a dolgok működéséről alkotott jelenlegi ismereteinket figyelembe véve mennyire valószínű, hogy a termékkel kapcsolatos állítás(ok) valóban igaz(ak)? Az evolúció több millió éves pozitív nyomása rendkívüli szerves gépezetet adott nekünk, amely a vér méregtelenítésére és a salakanyagok eltávolítására szolgál; a máj és a vese, és ezek kiváló munkát végeznek. A máj enzimeket termel, amelyek a vérben lévő káros anyagokat kevésbé káros anyagokká dolgozzák fel, amelyek aztán vízben oldódnak és a veserendszeren keresztül vizelettel ürülnek ki. Egy egészséges felnőtt embernek mindene megvan ahhoz, hogy a naponta felhalmozódó leggyakoribb mérgező anyagokat semlegesítse. A máj például mindössze 36 óra alatt ártalmatlanná tud tenni egy potenciálisan halálos alkoholkoncentrációt (bár az olvasókat lebeszéljük e hipotézis kipróbálásáról), bár az immunrendszerre és a felépülésre kötelezően kihatással kell számolni. A detoxikáló gyakorlatok semmi pluszt nem nyújtanak. Az előzetes plauzibilitás hiánya ellenére a detoxikálás hipotézisét mégis empirikusan tesztelték.
2009-ben a Voice of Young Science – egy olyan program, amely arra ösztönzi a pályakezdő kutatókat, hogy aktív szerepet vállaljanak a közvélemény tudományos életében – kiadta a Detox dossziét [Sense about science: The detox dossier], amelyben 15 méregtelenítési protokoll állításait vizsgálták. A vizsgált termékek között voltak lábpárnák, méregtelenítő víz, étrend-kiegészítők és hajegyenesítők. A jelentés a következő következtetésre jutott:
- Senki, akivel felvettük a kapcsolatot, nem tudta bizonyítani az állításait, és nem tudta átfogóan meghatározni, hogy mit ért a „méregtelenítés” alatt. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a termékmarketingben használt „méregtelenítés” mítosz. A szervezet működésével kapcsolatos állítások közül sok téves, sőt, némelyik veszélyes.
Nincs hiteles bizonyíték arra, hogy bármelyik méregtelenítési protokollhoz pozitív eredmények társulnának; ráadásul egyikről sem mutatták ki, hogy javítaná a teljesítményt, vagy akár csak eltávolítaná a méreganyagokat. Egy másik, a méregtelenítő diéták hatékonyságáról szóló áttekintés [Klein, A. V., & Kiat, H. (2015). Detox diets for toxin elimination and weight management: A critical review of the evidence] arra a következtetésre jutott, hogy az egyetlen olyan tanulmányt, amely pozitív eredményeket figyelt meg a méreganyagok eltávolításával vagy a testsúlycsökkentéssel kapcsolatban, hibás módszertannal és kis mintanagysággal készült. A kávébeöntések népszerűsített gyakorlatáról nem mutatták ki, hogy méregtelenítene vegyületeket, vagy javítaná a májműködést, és a kávébeöntéssel kezelt emberek antioxidáns-státusában sincs különbség a hagyományos módon kávét fogyasztókhoz képest. Ami még aggasztóbb, hogy a rektálisan beadott forró kávés beöntések kiszámítható sérülésekhez vezettek [Kim, S; 2012]. A nagy dózisú vitamininjekciókat a tanulmányok szisztematikus áttekintésében értékelték [Butler, C. C.; 2006]. B12-vitamin-hiányos felnőtteknél a szájon át beadott tabletták ugyanolyan hatékonyan javították a hematológiai és neurológiai funkciókat, mint az intramuszkuláris injekció. Nem meglepő, hogy emésztőrendszerünk tökéletesen alkalmasnak tűnik arra a feladatra, hogy a mikrotápanyagokat kivonja az elfogyasztott táplálékból. A méregtelenítő diétákat követő egészségkárosodásról és mellékhatásokról széles körben érkeznek jelentések, amelyeket a diéta hívei elfogult érvelésnek nevezett informális tévhittel indokolnak. Special pleadingről akkor beszélünk, amikor megpróbálunk valamit egy általánosan elfogadott szabály vagy elv alóli kivételként felhozni, anélkül, hogy a kivételt indokolnánk. Például a méregtelenítés során jelentkező energikus és élettel teli érzést annak tulajdonítják, hogy a méreganyagok távoznak a szervezetből. De a letargikus és ingerlékeny érzést ugyanezzel a mechanizmussal magyarázzák. Az ilyen érvelés nem igazolható.
Tekintettel a hihetőség hiányára, a csekély alátámasztó bizonyítékokra, a költségekre, a megalapozatlan állításokra, a lehetséges egészségügyi kockázatokra, valamint a letargia és az esetleges alultápláltság miatt a sportteljesítményre gyakorolt káros hatásokra, aktívan ellenjavallt bármilyen kereskedelmi méregtelenítés alkalmazása. A méregtelenítés előfeltevése számos téves érven alapul, nem beszélve az élettani folyamatok félreértéséről. A méregtelenítés kellemetlen természete az, hogy azt a felfogást támogatja, hogy az életmódbeli engedékenységeket büntetni kell, és hogy az ilyen engedékenységeket még szélsőségesebb viselkedéssel lehet kompenzálni. Nincsenek gyors megoldások; ha kíméletlenül bánsz a testeddel, a leghatékonyabb kárpótlás az ésszerű, de krónikus életmódváltás. Legelsődleges vágyaink ellenére egy kéthetes gyümölcslé-kúra, folyadékdiéta vagy kávés beöntés nem fogja azonnal felmenteni Önt a táplálkozási túlzások alól. Az elképzelés, hogy képes rá, és ezért a méregtelenítés népszerűsége a rapid megoldások megszállottságában gyökerezik. A gyors méregtelenítések szöges ellentétben állnak az olyan hatékony gyakorlatokkal, mint az alapvető egészséges táplálkozás, a fokozott fizikai aktivitás és a rendszeres testmozgás, vagyis olyan gyakorlatokkal, amelyek krónikus változásokat és bizonyos fokú kitartást igényelnek. De ezek a gyakorlatok is ingyenesek, és nem csomagoltak és nem kerülnek kereskedelmi forgalomba. Furcsának találom, hogy sok esetben a méregtelenítők (kereskedők) még mindig győzedelmeskednek.
Források: Butler, C. C.; 2006; Kim, S; 2012; Tiller N.B., 2020; Witard, O. C. et al., 2014; Yang, Y. et al, 2012 ,