Betöltés

Mit keresel?

Aktív felnőttek Aktív fiatalok Parasport Sportolók Sportpszichológia

Tükör teszt

Megoszt
Tükör teszt

„Ha versenyzek, bizonyítanom kell. Meg kell mutatnom az edzőmnek, hogy érdemes volt rám több figyelmet szentelnie. Be kell bizonyítanom a szüleimnek, hogy ez a sportág a hivatásom és jó vagyok benne. Meg kell mutatnom a szurkolóimnak képességeim legjavát…” Gyakran jellemzik a sportolók így önmagukat, amikor versenyekről beszélünk. A szándékuk nemes, de ezzel legtöbbször olyan terheket raknak önmagukra, amikkel éppen a sikeres versenyzést akadályozhatják meg. Éppen ezért vezették be a Tükör teszt fogalmát a sportpszichológián belül is.

Ez azt jelenti, hogy nem kellett aggódni a szurkolók vagy a nyomás miatt vagy megpróbálni kielégíteni bárki más elvárásait. Az számít, hogy a tükörbe nézve őszintén el tudjuk mondani, hogy az a személy, akit a tükör másik oldalán látok , az megtett minden tőle telhetőt.

hirdetés


Harvardi kutatók meghatározták azt az 5 tényezőt, ami ténylegesen sikeressé teszi az embert/sportolót, mindezt elnevezték 5 L modellnek.

  • sportpszichológus munkában
    Szeretet
    (Love). Ez a legfontosabb összetevő, hiszen a sportág szeretete nélkül nagyon nehéz teljesíteni, kitartani mellette. Ha szereted a sportágadat, akkor számodra olyan fontos lehet, mint maga a légzés, nem tudsz meglenni nélküle.
  • Munka (Labour): Ha azzal foglalkozol, amit szeretsz, akkor sosem fogsz dolgozni. Sajnos ez a hozzáállás nem vezet feltétlenül a sikerhez, az elszántságon és kemény munkán alapszik. Vannak olyan sportolók, akik őstehetségek, arra a sportágra születtek, amit végeznek, és vannak azok a sportolók, akiknek nincsen meg az adott sportághoz a fizikai alkatuk, gyorsaságuk, mégis előfordulhat, hogy ők fognak elérni nagyobb sikereket, ha jobb a hozzáállásuk és nagyobb a befektetett munkájuk.
  • Tanulás (Learn): Frank Howard úgy jellemezte sportágát, hogy „az a baj a baseballal, hogy mire megtanulod, hogyan kell játszani, már nem tudsz”. Ez a jelenség tetten érhető a legtöbb sportágban is.  Dan Fouts így jellemezte a sportolói karriert: „Vegyünk egy mérleget: egyik serpenyője teli van tehetséggel, míg a másik aggyal. „Sportolói karriered kezdetén a mérleg azon oldala, amelyik a fizikai képességeket tartalmazza, teli van, míg a mentális készségek oldalán jelentős hiánnyal küszködsz. Idővel ez a két oldal kiegyenlítődik, és a karriered végén át is fordul. Miközben érzed, hogy a tested, már nem képes mindazokra, amit fiatalabb korodban tudod, már pontosan tudod, hogy mit kellene tenned a sikerhez.”
  • Nevetés (Laughter). Ne hagyd, hogy a verseny megölje a jókedvedet. A sport zenéjének része a nevetés. Valaki megkérdezte a korábbi edzőt, Az élet túl fontos ahhoz, hogy túl komolyan vegyük. Ha megtanulsz nevetni magadon, élvezni fogod a versenyzést is.
  • Hagyd vagy engedd elmenni (Leave or let go): a győzelem egy egészségtelen megszállottsággá is válhat. Fontos, hogy mindennek megtaláld a helyét; legyen helye az edzésnek, versenyzésnek, és legyen helye a pihenésnek, a sporton kívüli életnek is. Akár nyersz akár veszítesz, tudatosítsd magadban, hogy annak már vége. Zárd le magadban, vond le a tanulságait, ezután legyen időd a regenerálódásra és utána a következő versenyre való felkészülésre. Szeresd a sportágadat, légy büszke az eredményeidre, de ne kösd össze teljesen vele az életedet.

A siker az elme békességégének tudatából jön, abból, hogy te megtetted a tőled telhetőt a pályán és emberként egyaránt. Tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

  • Ha befejezed a játékot, hogyan akarsz visszaemlékezni a pályafutásodra?
  • Mit jelent számodra a siker?
  • Mik a sikeres verseny összetevői?
  • Ha megkérdeznék a jövőben a barátaidat, versenytársaidat, edzőidet, akkor, amikor már visszavonultál, hogyan írnának le téged, mit sportolót?
  • Mit mondanának?
  • Mit szeretnél hallani tőlük?
Kovács Kriszta sportpszichológus

Szerző: Kovács Kriszta sportpszichológus (forrás: www.sportpszicho.blog.hu)

Kommentálj

Your email address will not be published. Required fields are marked *

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

I agree to these terms.