Valóban javíthatja a zene a sportteljesítményt? A sportorvoslás, a sportpszichológia és az idegtudomány kutatásai alapján bemutatjuk, hogyan hat a zene a motivációra, a fáradtságérzetre, a teljesítményre és a regenerációra.
Egy csapatot könnyű összevásárolni, de rendkívül nehéz felépíteni. A sporttörténelem tele van olyan együttesekkel, amelyek papíron verhetetlennek tűntek, mégsem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
Amikor a közösség egyik tagja – sportoló, edző, fizioterapeuta vagy más stábtag – tragikus hirtelenséggel meghal, az nemcsak egy ember elvesztését jelenti, hanem a csapat addigi biztonságérzetének és belső egyensúlyának megrendülését is.
A hangulati zavarok, a depressziós tünetek, a krízisállapotok és az öngyilkossági gondolatok nem állnak meg az öltöző ajtajánál. Élsportolók, utánpótláskorú sportolók, egyetemi versenyzők és visszavonult sportolók között is előfordulhatnak.
A felnőttek gyakran azt hiszik, hogy pontosan tudják, mitől jó a sport egy gyereknek. Azt gondolják, a gyerek azért jár edzésre, mert nyerni akar, mert szeret versenyezni, mert fontos neki a kupa, az érem, az új mez vagy az, hogy bekerüljön a kezdőcsapatba
Amikor egy labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő, világbajnoki finálé vagy olimpiai aranycsata véget ér, a pályán zajló események csupán a történet egyik részét jelentik. A másik történet a lelátókon, a nappalikban, a kocsmákban és a közösségi médiában játszódik. Milliók élnek át egyszerre örömöt, eufóriát, csalódást vagy akár gyászszerű érzéseket. A kívülálló számára ez néha túlzónak tűnhet: hogyan […]
A hajnali futásnak különleges atmoszférája van. Amikor a város még csendes, a levegő hűvösebb, az utcák szinte üresek, és a nap első fényei lassan megjelennek az égen, sok futó olyan élményt tapasztal meg, amely túlmutat az egyszerű testmozgáson.
Az edzői munka során megjelenő testszégyenítésről szóló történetek egyre gyakoribbak, és ezek a gyakorlatok a sportedzés különböző formáiban szándékosan, akaratlanul vagy akár észrevétlenül is jelen lehetnek. Ezeknek a gyakorlatoknak nem feltétlen céljuk az élsportolók bántása.
Ha szeretnéd rendszeresen megkapni ...

Kövess minket itt is, ott is!