Nem akarta eléggé?

A sportoló veszített, de nem ez a legszomorúbb az egészben. Nem nyújtotta a versenyen azt, amire képes, sőt, ha őszinték akarunk lenni, a negyedét se nyújtotta a tudásának. A sportoló teljesen padlón van, ahogy a szülei is, akik az egészet a pálya széléről végignézték. Az egész élmény kiábrándító mindkét félnek és a verseny után elhangzik a kulcsmondat: „mert nem akarta eléggé”. Most arra szeretnék kérni mindenkit, hogy egy kicsit nézzünk a hátterek mögé, mert ha a tényeket nézzük, akkor a szülők éppen kétségbe vonták gyermekük motivációját, ami rövid távon a gyermek szorongásához, hosszabb távon a kiégéséhez vezethet.

Mit él át a szülő a pálya szélén?

A szülők feladata óriási: biztosítsa az edzéshez, versenyzéshez szükséges anyagi feltételeket, szánjon megfelelő minőségi időt gyermeke sportolására, gondoskodjon a sport-magánélet egyensúlyáról, kapcsolata legyen harmonikus az edzővel, de elsődlegesen gyermeke igényeit vegye figyelembe, adjon visszajelzést, ami minden esetben a helyzethez alkalmazkodjon és teljes érzelmi támaszt biztosítson, elvárásoktól függetlenül. És akkor ott vannak a versenyek… Addig minden rendben van, amíg a fiatal hozza a formáját, de ha épp nem megy neki, vagy épp vesztésre áll, szörnyű az a tehetetlenség, amit a pálya szélén megél a szülő. Nem tud odamenni, vigasztalást nyújtani és nem tudja megoldani a helyzetet sem a gyermeke helyett. Látja gyermekén a szomorúságot és a dühöt és nem tudja megakadályozni, hogy fájdalmat éljen át. Természetes, hogy minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének, amit a jó játék adhat meg neki, az meg még természetesebb, hogy szeretné, hogy a rossz verseny fájdalmát megpróbálja elkerültetni vele. A „nem akarta eléggé” kifejezés mögött ott van a szándék, „szeretnék segíteni neked, hogy legközelebb elkerüld ezt az élményt, csak egy kicsit figyelj jobban oda, csak egy kicsit mutasd meg jobban magad”.

DE!

A „nem akartad eléggé” kifejezés teljesen mást mond a gyermeknek – nem vagy elég, megkérdőjelezem azt, ahogy kiálltál az ellenfeled ellen. Valamint azt sugallja, hogy a szülők csak a végeredményre koncentrálnak, azaz ha akart volna eléggé, képes lett volna nyerni. A végeredmény viszont egy következmény, egy folyamat része, ami nem tud a sportoló az irányítása alá vonni (ott az ellenfél, az ő játéka is kell a végeredményhez). Ha csak a végeredmény számít, akkor nagyobb izgalmat fogok átélni, és minél kevésbé jön a jó játék, annál erősebbé válhat. A magas stressz szint meg ki fog hatni a gyermek motivációjára – már nem a fejlődésért, a játékért akar küzdeni, hanem valaki másnak akar bizonyítani, nehogy csalódást okozzon. Ezzel rövidebb távon nincs semmi baj, a legtöbb sportoló meg szeretne felelni valakinek, de ha már csak ez tartja játékban, az kiégéshez vezethet. És őszintén? Ki az a sportoló, aki veszíteni megy, ki az, aki „nem akarja eléggé”? Ha verseny van, akkor akarat is van, csak a túlzó akarat okozhat problémákat.

Hogyan segíthetünk? Használjuk a kulcsmondatot!

SZERETEM NÉZNI, AHOGY VERSENYZEL!

Szeretem azt, ahogy küzdesz, akár önmagaddal, akár az ellenfeleddel. Szeretem azt, ahogy megoldod a helyzeteket és azt is, ahogy átéled miden nehézségét és igyekszel kezelni azokat. Szeretem, hogy minden nap lemész edzeni és azt is, ha megtalálod az időt a pihenésre. Szeretem, ahogy játszol, látom a stílusodat és látom azt, ahogy hétről-hétre fejlődsz. Szeretem azt, ahogy engem is megtanítasz arra, hogyan nézzek szembe önmagammal és azokkal az érzésekkel, amelyek fájdalmat okozhatnak. Szeretem, hogy megtanítasz küzdeni.

Forrás: Kovács Kriszta sportpszichológus, Sport Pszichológia