Térdsérülés. Nincs általánosan elfogadott egységes (és pláne üdvözítő) kezelési protokoll, amely minden sérültre egyformán alkalmazható lenne. A kezelést befolyásolja a sérülés időpontja, az egyéb sérülések megléte vagy hiánya, az életkor, a beteg aktivitási szintje, az instabilitás mértéke, LCA-sérülés ( elülső-keresztszalag ) típusa, és a betegnek a rehabilitációs programmal kapcsolatos kooperációs készsége.
A kezelést befolyásoló tényezők a következők
A sérült életkora: nincs egyértelmű életkor szerinti korlátozás, mivel az emberek aktivitása minden korcsoportban lehet magas. 50-60 éves betegek is megoperálhatók, amennyiben nagyon aktívak és a térdük nagyon instabil.
Az aktivitási szint a műtéti javallat felállítása szempontjából a fő tényező. A műtét a nagyon aktívak esetében a legelőnyösebb, ugyanis ezek a betegek gyakran sokkal inkább hajlandóak résztvenni egy intenzív rehabilitációs programban. A kevésbé aktív betegek, akik nem végeznek hirtelen irányváltoztatással-csavarodással járó tevékenységet vagy el tudják fogadni az aktivitásuk módosítását, gyakran kezelhetők konzervatív úton és nem igényelnek műtétet.
A kombinált sérülés fennállása szintén fontos a kezelési terv felállítása szempontjából. Legtöbben úgy gondolják, hogy a többi szalag társult sérülése növeli a valószínűségét annak, hogy az LCA-sérülés konzervatív kezelése funkcionális instabilitáshoz vezet. Ez az állítás azonban még vitatott. Az LCA-szakadások gyakran társulnak egyik vagy mindkét meniscus sérülésével. Ha visszavarrható meniscus-sérülést diagnosztizálunk a komplett LCA-szakadással egyidejűleg, akkor az LCA-rekonstrukció mellett egyidejűleg a meniscus-visszavarrás elvégzése is javasolt. Ha csak a meniscust varrjuk vissza ilyen esetekben és a szalagot nem rekonstruáljuk, akkor a meniscus-szakadás gyakran kiújul. Olyan betegeknél azonban, akiknek krónikus LCA-szakadásuk van, de a kórelőzményükben nem szerepelnek pivot shift-epizódok, és a meniscus nem reinszertálható, a meniscus sérült része eltávolítható, és nagy valószínűséggel a panaszaik megszünnek.
Az instabilitás mértéke. Vitatott, hogy azok a betegek, akiknek generalizált szalaglazaságuk van, vajon nagyobb instabilitásos tünetekkel bírnak-e LCA-sérülés után, mint a normál laxitású páciensek.
Ismétlődő kimozdulás és pozitív pivot shift. Bebizonyosodott, hogy azoknak a sportolóknak, akiknek elszakadt az LCA-juk, és a tibiájuk a femurhoz viszonyítva kórosan előremozdul összehasonlítva az ép oldallal, de negatív vagy csak enyhén pozitív a pivot shift tünetük, kevesebb problémájuk van konzervatív kezelés után, mint azoknak a betegeknek, akiknek sokkal drámaibb pivot shift fenoménjük van. Az ismétlődő kimozdulás-érzések és pozitív pivot shift általában műtéti kezelést tesznek szükségessé.
A beteg kooperációskészsége: Alapvető fontosságú, hogy az LCA-műtétre kerülő beteg alkalmas és hajlandó legyen résztvenni a posztoperatív rehabilitációs programban. Azok a betegek, akik hajlandók a rehabilitációra a sérülést követő akut szakaszban, valószínűleg együttműködnek a rehabilitációban a műtét után is.
hirdetés
Mindezek a szempontok azt jelentik, hogy minden beteget egyénileg kell megítélni és a műtétre kerülőket nagyon óvatosan kell kiválogatni.
Konzervatív kezelés
A konzervatív kezelés a nagyon fiatal és a nagyon öreg sérültek esetében javasolt. Azok a betegek, akik kevésbé aktívak és nem vesznek részt olyan aktivitásokban, amelyekben irányváltoztatással vagy csavarodással járó mozdulatok vannak, ugyancsak kezelhetők konzervatívan. (Néha tudományos célból is kiválasztanak betegeket, hogy kiderüljön milyen a konzervatív kezelés végeredménye.) Ha elmozdulás-érzés, fájdalom vagy duzzanat alakul ki, a műtét későbbi időpontban is elvégezhető. Ezt a lehetőséget azonban mindig meg kell beszélni a beteggel. A „várni és meglátni” konzervatív kezelés természetesen nem minden rizikó nélküli, mivel a további kimozdulás-epizódok növelhetik a térd károsodását, porckárosodások és meniscus-sérülések alakulhatnak ki.
A konzervatív kezelés a következőket foglalja magába
A sérülés akut kezelése a duzzanat és fájdalom csökkentésével, külső térdrögzítő viselése, mobilizációs gyakorlatok fokozatos növelése, jegelés és gyulladásellenes gyógyszerelés. Az izmok rehabilitációjának a lehető leggyorsabb megkezdése. Mindennemű gipszrögzítést, amely az első 1-2 napban szükséges volt, amilyen gyorsan lehetséges el kell távolítani.
Funkcionális gyakorlatok lehető legkoraibb megkezdése. Amint lehetséges kerékpározás, úszás, egyenesirányú jogging végezhető. Ezek a terhelések akkor kezdhetők meg, amikor az ízület teljes mozgásterjedelme helyreállt és a duzzanat megszünt. A magas-rizikójú, sok irányváltoztatással-csavarodással járó terhelések az LCA-sérülés utáni 6-12 hétben kerülendők.
Külső térdrögzítő viselése javasolható, amikor a sportolók visszatérnek az sok irányváltoztatással-csavarodással terhelt sportágakba. A brace egy bizonyos biztonságot nyújthat a betegeknek és megelőzheti a hyperextenziót. Kis terhelésnél kivédheti a tibia femurhoz viszonyított előremozdulását. A funkcionális brace-k hatékonysága azonban tudományosan még nem bizonyított. A külső térdrögzítő viselése főleg azoknak a sportolóknak javasolt, akiknél csak alkalmilag fordul elő pivot shift és kimozdulás-érzés.
Minimális műtéti beavatkozásra lehet szükség például meniscus-sérülések, szakadt LCA-csonk beékelődése esetén, amikor beakadás és ízületi blokk, ismétlődő duzzanatok vagy szüntelen fájdalom és térdízületi diszkomfort tapasztalható. Ilyen esetekben preoperatíve az MRI segítheti e képletek megítélését.
A konzervatív módszerrel kezelt betegeket alaposan fel kell világosítani az ilyen ellátás veszélyeiről. A továbbiakban óvatosnak kell lenniük az aktivitásukat illetően, kerülni kell az irányváltoztatással-csavarodással járó mozgásokat. Ha kimozdulás-érzések, elakadások vagy ismétlődő fájdalom és duzzanat lépnek fel, műtétre lehet szükség.
Kövess minket itt is, ott is!