A jó mag és a konkoly – A sport, jelentősége és ellentmondásosságai

1. Sport egészen a túlzásokig

 Minden rekord bravúrként van beállítva, amiről a média széleskörűen beszámol; a bajnok fantazmákat fenntartó ideált testesít meg: fiatalság, szépség, erő, siker. Így gyártjuk le a „stadionok isteneit”, akikkel azonosulunk. Ezért a sportolót egészen a túlhajszolásig érheti a „mindig több” kísértése, a haszon csábításával együtt: anyagi nyereség, hírnév stb.

A játék ingyenessége eltűnt a szemünk elől. Az értelem keresését, a beteljesülésre való vágyat megmételyezheti a csábítás. Ez az, amikor a konkoly elfojtja a jó magot. A győzelemre és az arra irányuló akarat, hogy jobban csináljam, mint mások, mértéktelenséghez vezethetnek, a túlzásba vitt edzések, illetve mindenfajta szabálytalanság (doppingolás, manipulált meccsek, korrupció, erőszak stb.) veszélyeivel együtt. Valóban, olykor a sportgyakorláshoz általánosságban hozzárendelt erényekkel szemben áll a kevésbé nemes realitás: a dicsőség keresése, a pénzsóvárság, amelynek néha igen nehéz ellenállni. Pedig a győzelem, az elismertség, megbecsültség olyan dinamizmusnak a jellemzői, amely önmagában egyáltalán nem rossz. De a veszély ott leselkedik, amikor ez a dinamizmus eltér eredeti céljától; így „a jó látszata alatt” a sportoló a csábítás finom, alig észrevehető és megtévesztő hálójába kerül. Valóságos harctér ez.

Ignác maga is megtapasztalta azt, amit ő „sub specie boni”, azaz a jó látszata alatti kísértésnek nevezett. Magáról mondta, hogy „az a nagy és hiú vágy vezette, hogy hírnevet szerez magának”.Egy nap aztán megértette, hogy egészen addig csak álmodta az életét, azoknak a képeknek a játékától megigézve, amelyekkel lelkében azonosult. A sportoló (főként az élsportoló) nincs megvédve ezektől a „cselvetésektől”, amikor a „mindig többet” keresi, a mindenhatóság illúziója vagy a „legjobbnak lenni” rögeszméje kísérti. A csábítások valóban a gyötrődés, sanyargatás útjai, amelyek veszélyeztetik, tönkreteszik az egészséget. Márpedig: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mt 16,26).

A klubok drukkerei, támogatói sem menekülnek meg ezektől a kísértésektől: az ellenfél „ellenség” lesz. Ezért a sportpályán úgy, mint a lelátón vagy a stadion környékén egy pillanat alatt lesöpörheti a fair play szabályait az erőszak.

2. Felsőbbrendű emberré válni?

Fontos, hogy szem előtt tartsuk: önmagunk meghaladása a sportolás lényege. Ez a törekvés a sportoló termékeny feszültségének hajtóereje a versenyen, s az ott megtapasztalt élvezet tartja fenn a feszültséget. E nélkül megszűnik a sport gyakorlata, s átadja helyét a játéknak. De a vágyott haladás nem végtelen, ami az emberi faj korlátaira figyelmeztet. Az atlétikában a versenyek hetven százalékában már húsz éve nincs fejlődés. Ezért nagy lehet a kísértés, hogy mindenfajta pótszert alkalmazzanak, beleértve az illegális eljárásokat is, hogy kielégítsék a „mindig erősebb” és „nagyobb” olthatatlan prométheuszi szomjúságát, azt az állandó szükségletet, melynek következtében az ember felül akar emelkedni saját állapotán. Szembesülve végességével az ember minden eszközzel a „végtelent” keresi. Az „extrém sportok” új keletű vonzereje (toronyugrás extrém magasból, extrém sílesiklás meredek sziklákon…) ezt a „maximalizációt” tükrözi. Még ha az extrém sportolók száma igen korlátozott is, létük akkor is ezt a kihívások iránti szükségletet fejezi ki: életveszélyes bravúrokat és hihetetlen, még nem látott dolgokat véghezvinni.

A sportpályán minden számszerűsített és a legjobb teljesítmény érdekében optimalizált. A test maga is rengeteg számításnak és mértéknek van alávetve. Technológiai eszközöket vetnek be, hogy néhány centimétert vagy ezredmásodpercet nyerjenek, mint Rómában a 2009-es úszó-világbajnokságon, ahol a teljesítmények 1,6 százalékkal javultak a poliuretán úszódressz használata miatt.

Nagy előrelépés, hogy a technológiai eszközök fejlődésének köszönhetően a fogyatékos emberek is hozzáférnek a gyakorlópályákhoz, ami eddig elérhetetlen volt számukra. Mégis megfontolásra késztet: vajon meddig folyamodhatunk technológiai eszközökhöz, hogy felülkerekedjünk a testi korlátokon?

Ellentétben a hívő magatartással, amikor az ember beleegyezik abba, hogy Mástól kapja az életét, a „mindig többet” kultusza ahhoz a pökhendiséghez vezet, amely azt képzeli, hogy minden eszközzel saját maga alakítja a testét. A sportember így a felsőbbrendű ember kialakítása felé tart, s a színielőadásként felfogott sport mitizálja ezt.

3. A pénz zsarnoksága

Azzal, hogy az élsportot előtérbe helyezi, a média a teljesítmény hatását növeli, amint ezt Coubertin kifejti: figyelik és utánozzák a bajnok viselkedését, aminek így példaértéke van. A sportoló napjaink végtelenül tökéletes testkultuszát növeli bravúrjával. De miután akarata ellenére „sztárt” kreáltak belőle, a hirtelen megistenülés által az elidegenedés veszélyével találja szembe magát: de hát hogyan álljon ellen ahhoz hasonló szerződési felkéréseknek, mint amilyeneket a filmsztároknak ajánlanak fel?

Az amatőr, érdek nélküli sporttal szemben megjelenik a pénzsóvár hivatásos sport, az új „templomi árusok” jelensége. A játékosok átigazolására fizetett pénzösszeg megbotránkoztatóan magas, magát a sportolót teszi áruvá. Értékét a kereslet és kínálat játéka szabja meg: a modern rabszolgaság új formája ez. A sportelőadás egyik hatása ez, amely – a piaci törvényeknek alávetve – maga után vonja a „sztárcsinálást”, a bérek inflációját, a legjobb játékosok és edzők mercatóját. S minél jobban függ a sport a magánszférából eredő finanszírozástól, annál inkább az eredményesség rabja lesz, ami az emberi korlátok legyőzéséhez használt pótszerek alkalmazására ösztönöz.

Hogyan lehet hát ellenállni mindannak a manipulációnak, amely a mindenhatóság utáni szomjúhozásból, a pénzsóvárságból, a dicsőségvágyból, az uralomvágyból és korlátaink letagadásából ered? Lám, ez az igazi küzdelem, amelyet minden sportembernek (élsportolónak) manapság meg kell vívnia.

Krisztus pusztai megkísértésének történetében (Mt 4,1–11) az ördög, akit Ignác az „emberi természet ellenségének” nevez, pontosan három fegyvert használ. Az első kísértés, hogy az ember maga legyen saját életének forrása. A második, hogy a világ ura legyen. A harmadik, hogy feltűnéssel és bravúrral hódítson. Ezek a kísértések beszivárogtak a sport területére, célt csinálnak belőle, pedig csak az ember szolgálatára rendelt eszköz. Ezzel a sportolót olyan radikális választások elé állítják, amikor is a testét és életét tiszteletben tartó szabad ember életmódja és cselekvésmódja a tét.

Ez a küzdelem nem annyira a sporttermekben zajlik, hanem mindenki szívében: abban a feszültségben, mely a mindenáron „dobogóra jutás” vágya és a „vesztés”, a „nem én vagyok a legjobb” elfogadása között alakul ki. Ellenállni a doppingszerek ajánlatának, a reklámszerződések pénzbeli csábításainak, hogy a legjobbat adva magukból megízleljék az igazságos, becsületes részvétel örömét, nos, mindez nem más, mint hogy a sportolók megőrzik teljes emberségüket és méltóságukat. Alain Mimoun alakja egy ilyen sportolóé, aki nyomot hagyott a sporttörténetben. Élete példamutató: kivételes akarattal, kitartással, bátorsággal szüntelenül felülkerekedett korlátain; sohasem engedett az olcsó győzelem káprázatának. Szorgalmasan, szívós kitartással edzett, kiváló akart lenni. Az 1956-os, melbourne-i olimpián mitikus futása a legyőzhetetlen Emil Zátopek ellen szinte történelmi esemény volt. Meséli, hogy ezen a napon negyvenfokos hőségben futotta le a maratont; lábai sajogtak, nem kapott levegőt, magában így kiáltott: „Te lusta, csak nem fogod most feladni!” Így hát futott, győzött, s végül ellenfele hosszas öleléssel gratulált neki.

* * * * *

Az igazi sportoló szenvedélyes, s kész áldozatot hozni a saját sikerénél nagyobb cél érdekében. Az erőfeszítésben kitartva küzd mindaz ellen, ami visszafog, lenyom, elnehezít. Felfedezi testében az élet lényegét, a szabadság ingyenes ajándékát.

A tapasztalt kisiklásokkal szemben napjainkban intézményes szabályozást vezettek be, bizonyára megóvandó mindazt, amit a „sport genetikai kódjának” hívhatunk. Már kibontakozik a „pénzügyi fair play” fogalma, amely arra szolgál, hogy erkölcsi szabályozást biztosítson; emellett a nemzetközi doppingellenes szabályzat felülvizsgálatát is tervbe vették. De elsősorban vajon nem az lenne az új és valóságos kihívás minden sportoló számára, hogy bölcsességgel álljon ellen ezeknek a kísértéseknek, elfogadva saját és a többiek korlátait, tiszteletben tartva az egészség- és élethigiéniát? Ez az alázat útja, ugyanakkor a sportoló méltóságának megerősítése. S bizonyára ez az igazi sportember jellemzője.

Az írás első része itt olvasható: „A sport az élet szolgálatában – A sport, jelentősége és ellentmondásosságai”

Szerző: Michéle Vallée (Christus, 2015. július (n. 247), 264–272.) (fordította: Mézner Mariann). A magyar nyelvű változat eredetije az Embertárs 2015/4-es számában jelent meg (Jezsuita kiadó).

Felhasznált források:

1. Marcel Mausst idézi M. BOUET: Signification du sport, Editions Universitaires, Paris, 1971, 12. n
2. G. MAGNANE: Sociologie du sport, Idées NRF, Paris, 1964. n
3. M. BOUET: Signification du sport, i. m. 46–47.
4. LOYOLAI SZENT IGNÁC: A zarándok, n. 1.
5. J.-F. TOUSSAINT: La chimie et le sport, EDP-Sciences, Les Ulis, 2010, 67–68. n
6. I. QUEVAL: Felsőrendű emberek gyártása: edzett test, doppingolt test, túlméretezett test, in J.-F. TOUSSAINT: La chimie et le sport, i. m.