A profi labdarúgó utánpótlásedző pszichológiája
Megoszt
A labdarúgásra az a jellemző, hogy állandóan változik. A szakmában évtizedekkel ezelőtt kétfajta edzőt ismertünk: utánpótlásedző vagy a felnőtteknél dolgozó. Később a felnőtteknél elkülönült az amatőr és a profi edző. Ahogy Európa szerte nőttek az akadémiák, a folyamat magával hozta a TOP futballra készülő fiatal labdarúgókkal foglalkozó profi utánpótlásedzőt. Ezt felismerve az UEFA meghirdette az elit ifjúsági „A” edzőképző tanfolyamát. Egyértelmű hát a helyzet, a labdarúgás megköveteli az olyan edzők foglalkoztatását, akik professzionális körülmények között, a legmagasabb szintű utánpótlás szakmai tudással és attitűddel képesek a profi világra felkészíteni a legtehetségesebb fiatalokat. Az őket körülvevő körülményekből és az elvárásokból adódóan: ők a profi utánpótlásedzők.
Írásunkban a profi utánpótlásedzőt pszichológiai szempontból elemezzük. Egyrészt a profi utánpótlásedző személyiségével, alkalmasságával kapcsolatos pszichés elvárásokat, másrészt a „pro” utánpótlásedző kötelezettségeit vesszük sorra.
Az edzők feladata korosztályonként, szintenként (röviden, tömören)
Gyermekekkel foglalkozó edző: fő feladataa sportághoz kötés, a játék megszerettetése. Közösséget formál, szabályokat tanít. Kezdetben bevonja a szülőt, de idővel leválasztja róla a gyermekét, aki az alakuló sportközösségben keres a helyét. Mérhetetlen türelem,empátia, szeretet és alapos szakmai felkészültség jellemzi ezzel a korosztállyal foglalkozó edzőt. A legnagyobb eredmény amit elérhet: a gyermekfutballista megszereti a játékot, motivált, rajong az edzőjéért, élvezi a társaival való együttlétet.
Serdülőkkel foglalkozó edző: az egyik legnehezebbedzői feladat, hiszen a születés és a halál között ebben az életkorban történnek a legnagyobb változások (testi, hormonális, nemi, identitásbeli). Nemzetközi szinten is tapasztalható, hogy itt a legnagyobb a lemorzsolódás. Az élettani és különösen a személyiségváltozások miatt a játékos-játékos, serdülő-szülő és a játékos-edző viszony is változik. Csak e legfelkészültebb edzők képesek megtalálni a serdőlők „nyelvét”, a rejtett értékeik feltárásához vezető kulcsot.
Ifjúsági és juniorokkal foglalkozó edző: már számít az eredmény, a sportteljesítmény, elsődleges a győzelem. Mindehhez tudni kell motiválni a játékost. Nem elég a szakmai felkészültség, tudni. éreztetni is kell az edzőnek játékosával, hogy mire képesés mit kell tennie a sikerért. Sajnos a felnőtté válás krízishelyzetét súlyosbítja, hogy számos ifjúsági csapatból kiöregedett játékos nem találja a helyét. Nem kap szerződést profi, vagy felnőtt csapatba. Frusztrációt él át, sőt többen abbahagyják a labdarúgást. Ezt a krízishelyzetet, csak a legjobb pedagógiai, pszichológiai érzékkel rendelkező edzők tudják megoldani.
Amatőr felnőttekkel foglalkozó edző: látszólag egyszerű a helyzetük, de a valóság más. Az amatőr csapatoknál (a sport egyetemes lényegét szem előtt tartva) a vezetők megteremtik működési költségeket. Ezt követően – szervezetten ugyan -, de önkéntes módon, térítésmentesen lépnek pályára a játékosok. A régóta megváltozott világ, eltorzította ezt az eszmeiséget. Az esetek többségében pénzért játszanak, pénzért igazolnak játékost. Miután nincs profi szerződése a játékosnak, követelni csak a személyes edzői ráhatás és a vezetőktől kapott meccspénzzel lehet. Nehéz helyzetben van az edző, mert időnként kiszolgáltatott a vezetőnek és a játékosnak is. Látunk ellenpéldákat is, de ez sajnos ritka. Talán ebben az esetben a valós értékeken alapuló közösség jelentheti a kiutat.
Profi felnőtt edző: csak az eredményén számít, ezért dolgozik.
Elit utánpótlás csapatoknál dolgozó „Profi” edző: külföldön régóta létező, Magyarországon 5-10 éve kialakulóban lévő státusz. Ahhoz, hogy be tudja tölteni ezt a szerepkört és eredményes legyen az alábbi alapfeltételekre, képességekre, körülményekre van szükség:
- Elvárt és megfelelő edzői végzettség
- Hozzáértés
- Megfelelő személyiség, edzői kisugárzás
- Megfelelő akadémia, egyesület (menedzsment)
- Optimális infrastrukturális feltételek
- A játékos állomány
- Szakmai team, jó edzői szakmai közösség
- A kiemelten motivált csapat
- A szerencse
Kit a „Pro” utánpótlásedző ?
Európában korábban is megszokott volt, hogy az élvonalbeli csapatok utánpótlás korosztályainál főállású edzők, és az őket segítő edzői teamek dolgoznak. Vannak közöttük olyanok akik száz szállal kötődnek a klubhoz (régi játékosok), és olyanok is, akiket kivülről (akár külföldről) szerződtettek. Legalább annyira megbecsült tagjai ők az egyesületeknek, mint a felnőttekkel foglalkozó kollégáik. Igaz fizetésük alacsonyabb ( így sem kevés !), de igazi szakmai közösséget alkotnak, hosszabb időt töltenek a klubnál és bárhonnan is jöttek ők testesítik meg a klubfilozófiát. Magyarországon az utóbbi öt évben kezdett kialakulni ennek szakmaisága. Elvárt, hogy az „elit” akadémiákon ilyen edzőket foglalkoztassanak. Elvárt tőlük az állandó szakmai fejlődés, a legmagasabb szintű tudás, az életkori sajátosságok szerinti képzés.
Részletesebb pszichológiai és személyiségjegyek:
Az elit akadémiákon dolgozó profi utánpótlás edző különleges helyzetben van. A megfelelő körülmények és szakmai felkészültség mellett olyan játékosokat kell nevelnie, akik alkalmassá válnak a profi felnőtt labdarúgásra és piacképesek lesznek. Csaknem minden csapatnál fellelhető az egyesület szakmai filozófiája. Ez edzőtől független, mert több évtizedes, generációkat átívelő tradíciók szerint alakult ki. Szerencsés esetben az edző korábbi játékosa volt a klubnak, tehát átélte, megélte ezt. Más estben a vezetőség olyan szakembert választ, aki képessé válhat azonosulni ezzel a szakmai attitűddel. Az utánpótlás szakmai igazgató felel a hozzá tartozó utánpótlás edzők teljesítményéért, felkészültségéért. A korosztályoknál teamben dolgoznak, ahol minden csapat élén vezetőedző áll. Asszisztens edző, kapusedző, fizioterapeuta, koordinációs és fitneszedző, orvos, pszichológus…stb. segíti a munkáját Mindezeket figyelembe véve a felelősége is ehhez mért.
A „top”-”leve” utánpótlás-edző pszichés jellemzői:
- extrovertált személyiség
- szilárd, megalkuvás nélküli személyiség
- nyomás és stressz ellenálló
- konfliktus és krízis kezelő
- újdonságkereső
- győztes alkat, sikerorientált
- valós önértékeléssel rendelkezik
- felismeri erősségeit, hibáit
- kezdeményező, építő
- összetartó, közösségfejlesztő
- jó emberismerő
- személyisége, kisugárzása motiváló hatású
- magas szintű empátiával rendelkező
- felismeri az értékeket, a tehetséget
- jó humorú
A cikk szerzője Baranya István sportpszichológus.