Egy hét alatt megszerettethető a mozgás? – Mit tud valójában az Európai Sporthét?

Szeptember végén Európa-szerte embereket hívnak mozogni a #BeActive kampány rendezvényei. Van, aki először próbál ki egy sportágat, más hosszú kihagyás után indul újra. A közegészségügyi szempontból érdekes kérdés azonban nemcsak az, hányan vesznek részt ezeken a programokon, hanem az is, hogy kiket sikerül elérni, és mi történik velük néhány héttel vagy hónappal később. A kutatások alapján egy kampány képes lehet megkönnyíteni az első lépést. A tartós mozgáshoz azonban ennél több kell.

Szeptember végén valaki meglát egy helyi #BeActive-programot. Évek óta nem sportol rendszeresen, futóversenyre nem nevezne, edzőterembe talán nem menne be, de egy ingyenes séta, kerékpáros program vagy kezdőknek meghirdetett foglalkozás már elérhetőnek tűnik. Elmegy, mozog egy órát, kellemesen elfárad, és arra gondol, hogy ezt máskor is meg lehetne ismételni.

A rendezvény szempontjából ő már résztvevő. Egészségfejlesztési szempontból azonban legalább három különböző kérdést kell feltennünk. Eljutott-e hozzá a kampány? Megváltozott-e valami abban, ahogyan a mozgásról gondolkodik? És végül: október végén, három vagy hat hónappal később valóban többet mozog-e, mint korábban?

Ez a különbségtétel fontos az Európai Sporthét megítélésében is. A kezdeményezés 2015-ben indult, a 2026-os kampány központi üzenete pedig – „#BeActive your way: no pressure, no judgment” – tudatosan csökkenti a sportba való belépés küszöbét. Az Európai Bizottság jelenlegi főoldala szerint a program indulása óta több mint 433 ezer aktivitást szerveztek. Ez jelentős elérést jelez, de az elérés önmagában még nem azonos a tartós viselkedésváltozással. (Sport Európa)

Nem ugyanaz a kampány, a sportesemény és a közösségi program

A tudományos bizonyítékok értelmezéséhez először érdemes három, gyakran összemosódó fogalmat szétválasztani. A médiakampány elsősorban üzenetekkel próbálja megváltoztatni a tudatosságot, az attitűdöt és végső soron a viselkedést. A tömeges sportesemény konkrét részvételi lehetőséget és gyakran egy teljesítendő célt kínál. A többkomponensű közösségi program pedig kommunikációt, helyi mozgáslehetőségeket, társas támogatást és esetenként környezeti vagy szervezeti változtatásokat kapcsol össze.

Az Európai Sporthét egyik kategóriába sem illeszthető tisztán. A #BeActive egyszerre kommunikációs kampány és olyan ernyőprogram, amelyhez nemzeti szervezetek, sportegyesületek, közösségek és helyi események kapcsolódnak. Az Európai Bizottság 2026-os kommunikációja kifejezetten a kis lépéseket, a különböző életkorú és képességű emberek bevonását, valamint a helyben elérhető programokat hangsúlyozza. (Sport Európa)

Ez módszertanilag azért lényeges, mert egy televíziós vagy közösségi médiás kampány eredményeiből nem következtethetünk közvetlenül arra, hogy milyen hatású egy helyi sportprogramokkal összekapcsolt kezdeményezés. A különböző kutatások inkább azt mutatják meg, mely pontokon és milyen feltételekkel működhet egy ilyen rendszer.

Elérjük-e azt, aki egyébként nem mozogna?

Egy sportesemény résztvevőszáma önmagában keveset árul el erről. Ha egy rendezvény elsősorban olyan embereket vonz, akik egyébként is futnak, kerékpároznak vagy rendszeresen edzenek, az lehet kiváló közösségi esemény, de az inaktivitás csökkentésében kisebb lehet a többlethatása. Egészségfejlesztési szempontból ezért különösen fontos annak vizsgálata, hogy a résztvevők között milyen arányban jelennek meg korábban inaktív vagy alacsony aktivitású emberek.

A tömeges sportesemények hatását vizsgáló 2023-as szisztematikus áttekintés 39 tanulmányt elemzett. Az eredmények alapján ezek az események valóban képesek kevésbé aktív embereket is megszólítani; az áttekintés összességében körülbelül a résztvevők egyötödét jellemezte alacsony aktivitásúként. A szerzők ugyanakkor jelentős különbségeket találtak az események, populációk és az aktivitás mérési módszerei között, ezért ezt nem érdemes univerzális részvételi arányként kezelni. A közelgő esemény több vizsgálatban ösztönözte a felkészülést és a fizikai aktivitás növelését, különösen a kezdő résztvevők között. A hosszabb távú fennmaradás bizonyítékai azonban lényegesen bizonytalanabbak.

Az elérésnek földrajzi dimenziója is van. Egy nagyvárosban több sportegyesület, edzőhely, közlekedési lehetőség és párhuzamos program állhat rendelkezésre, míg egy kistelepülésen vagy ritkábban lakott térségben a választék és az elérhetőség korlátozottabb lehet. Ugyanakkor a városi környezet sem automatikusan kedvező: a költségek, a közlekedés, a biztonság, a társadalmi egyenlőtlenségek vagy a megfelelő szabadidős terek hiánya ott is akadályt jelenthet. A területi különbség ezért nem egyszerű „város kontra vidék” kérdés, hanem annak vizsgálata, hogy van-e az adott ember lakóhelyén ténylegesen hozzáférhető, megfizethető és számára elfogadható folytatási lehetőség.

Ez a Sporthét szempontjából különösen fontos. Nem ugyanaz egy kampányt országosan kommunikálni és országosan hozzáférhetővé tenni.

Az esemény után: fennmarad-e az aktivitás?

A tömegsport-eseményekkel kapcsolatos kutatások egyik következetes problémája, hogy a részvétel előtti aktivitásnövekedés nem feltétlenül marad fenn az esemény után. A cél – például egy séta, futás vagy kerékpáros esemény teljesítése – átmenetileg erős motivációt adhat. Amikor azonban a dátum elmúlik, a külső cél is megszűnik.

A 2023-as szisztematikus áttekintésben az eseményre készülés alatt elért magasabb aktivitás az utánkövetés során több vizsgálatban csökkent. Voltak kedvezőbb eredmények is, különösen kezdőknél és ismétlődő programoknál, de a szerzők hangsúlyozták, hogy kevés a megfelelő minőségű, hosszú távú prospektív vizsgálat. Ezért tudományosan nem lenne indokolt azt állítani, hogy egy tömeges sportesemény önmagában tartósan aktívvá teszi a résztvevőket.

A kérdés inkább az, hogy az esemény képes-e belépési pontként működni egy hosszabb folyamatban. Ehhez az első pozitív élmény után elérhető következő alkalomra, megfelelő nehézségű programra, társas támogatásra és olyan környezetre van szükség, amelyben a mozgás beilleszthető a hétköznapokba.

Mit változtat meg valójában egy mozgáskampány?

A fizikai aktivitást népszerűsítő médiakampányokról jóval nagyobb kutatási anyag áll rendelkezésre. Egy 2022-es „review of reviews” 22 korábbi szisztematikus áttekintés eredményeit foglalta össze. A kép meglehetősen következetes volt abban, hogy a kampányok könnyebben változtatják meg a közeli, proximális kimeneteket – például a kampány ismertségét, a fizikai aktivitással kapcsolatos tudást vagy attitűdöt –, mint magát a tartós fizikai aktivitást. A viselkedésre vonatkozó eredmények jóval vegyesebbek voltak.

Fontos azonban a bizonyíték minősége is. A 22 áttekintésből 14-et kritikusan alacsony, hármat alacsony, kettőt közepes és csak hármat magas módszertani minőségűnek értékeltek. A helyes következtetés ezért nem az, hogy „a kampányok nem működnek”, hanem az, hogy külön kell mérni, mit várunk tőlük, és milyen bizonyossággal állíthatjuk, hogy azt elérték. A gyakorlatban három szint különíthető el:

1. Elérés: találkozott-e az ember a kampánnyal, részt vett-e valamelyik programban, és sikerült-e elérni a korábban inaktív, illetve nehezebben hozzáférhető társadalmi és területi csoportokat?
2. Köztes változás: változott-e a tudása, attitűdje, önbizalma, a mozgással kapcsolatos szándéka vagy valamely konkrét akadály észlelése?
3. Viselkedés: néhány hét, három hónap vagy fél év múlva ténylegesen többet mozog-e?

Egy kampány az első két szinten lehet sikeres úgy is, hogy a harmadikon még nem mérhető jelentős változás. Ez nem feltétlenül kudarc, de fontos, hogy a három eredményt ne nevezzük ugyanannak.

Az inaktivitás ritkán pusztán motivációhiány

Az inaktív ember rendszerint nem azért nem mozog, mert még senki nem mondta neki, hogy a fizikai aktivitás egészséges. Az akadály lehet időhiány, költség, családi kötelezettség, közlekedés, rossz korábbi sportélmény, alacsony önbizalom, egészségi probléma vagy egyszerűen az, hogy a környezetében nincs számára megfelelő lehetőség. Egyes emberek számára már maga a sportos közeg is idegen lehet.

Ezért érdekesek azok a kampányok, amelyek nem általában a „motivációt” próbálják növelni, hanem egy konkrét akadályt céloznak. A This Girl Can – Victoria kampány például olyan nőkre összpontosított, akik nem teljesítették az ajánlott fizikai aktivitási szintet, és többek között a mozgás közbeni megítéléstől, szégyenkezéstől való félelmet igyekezett csökkenteni. A 818 alacsony aktivitású nőt követő vizsgálatban a kampány felidézése 11,2%-ról 31,9%-ra emelkedett, és javult több, megítéléssel kapcsolatos pszichológiai mutató. A heti aktivitás átlagos változása ugyanakkor mindössze +0,19 nap volt, és a szerzők szerint az első kampányhullám pszichológiai változásai még nem fordultak át összességében fizikaiaktivitás-növekedésbe. (PMC)

A vizsgálat egy másik tanulsága az elérés egyenlőtlensége. A kampányt a fiatalabb és magasabb iskolai végzettségű nők nagyobb valószínűséggel idézték fel. A lakóhely – városi vagy vidéki – ebben a konkrét vizsgálatban nem mutatott szignifikáns kapcsolatot a kampányismertséggel, ami egyben arra is figyelmeztet, hogy a területi különbségekről nem szabad egyszerű, minden kampányra érvényes következtetést levonni. (PMC)

Jó példák – mit tanulhatunk a This Girl Can és a parkrun tapasztalataiból?

This Girl Can: egy konkrét akadály megcélzása. A program nem egyszerűen azt üzente a nőknek, hogy sportoljanak többet, hanem a testtel, teljesítménnyel és mások megítélésével kapcsolatos bizonytalanságot is célba vette. Az ausztrál értékelés azt mutatta, hogy az attitűdök és bizonyos pszichológiai akadályok már akkor változhatnak, amikor a fizikai aktivitás populációs szinten még alig mozdul. Ez jó példa arra, miért szükséges a kampányhatást több szinten mérni. (PMC)

parkrun: nem egyszeri esemény, hanem ismétlődő lehetőség. Az ingyenes, rendszeresen ismétlődő 5 km-es futó-gyalogló események egyik előnye, hogy a résztvevőnek nem kell minden alkalommal új programot keresnie. A kutatások ugyanakkor itt is szelekciós problémát mutatnak: egy több mint 680 ezer regisztrációt elemző vizsgálatban a regisztráltak 43%-a egyszer sem jelent meg, további 22% pedig csak egyszer vett részt, és a kezdetben inaktívabb emberek nagyobb valószínűséggel tartoztak a távol maradók vagy korán lemorzsolódók közé. Vagyis még egy ingyenes, rendszeres és alacsony belépési küszöbű program sem éri el automatikusan azokat, akiknek a legtöbbet jelenthetné. A tanulság nem az, hogy az ilyen programok hatástalanok, hanem az, hogy a hozzáférés és a megtartás két külön feladat.

Mitől lesz az egyszeri részvételből rendszeres mozgás?

A viselkedésváltozás szempontjából a Sporthét vége ezért nem egyszerűen egy kampány lezárása. Ha valaki először vesz részt egy programban, a következő gyakorlati kérdés az, hogy talál-e utána folytatást. Van-e kezdő csoport? Elérhető-e megfelelő időpontban és távolságban? Megfizethető-e? Visszamehet-e akkor is, ha lassú, túlsúlyos, idősebb vagy teljesen edzetlen? Van-e olyan közösség, amelyben nem érzi magát kívülállónak?

Ezek a tényezők különösen fontossá válnak, ha az egészségfejlesztés célja nem egyszerűen a már aktív emberek további aktivizálása, hanem a tartósan inaktív populáció elérése. A közösségi fizikaiaktivitás-programokról szóló kutatások ezért egyre inkább a többkomponensű megközelítést támogatják: a kommunikáció mellé konkrét mozgási lehetőség, társas támogatás és a helyi környezethez igazított hozzáférés szükséges. Egy közösségi programok hatását vizsgáló brit kutatás szakirodalmi háttere szintén arra mutat rá, hogy a hosszú távú eredmények és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése külön vizsgálatot igényelnek; a teljes populációban mért átlagos hatás ugyanis elfedheti, hogy egyes csoportok kevésbé férnek hozzá a beavatkozáshoz. (Epidemiológia és Közegészségügy Folyóirat)

Ez az a pont, ahol a #BeActive „your way” üzenete szakmailag is érdekes. Ha a mozgást nem kizárólag edzésként és teljesítményként mutatjuk be, hanem a sétától a közösségi aktivitásig szélesebb skálán, az csökkentheti a pszichológiai belépési küszöböt. Hogy ez ténylegesen hosszabb távú aktivitásváltozássá alakul-e, azt azonban külön utánkövetéssel kellene igazolni. Az Európai Sporthét jelenlegi hivatalos kommunikációja az elérésről és az aktivitások számáról részletes adatokat közöl, de ezekből önmagukban nem állapítható meg, hány korábban inaktív ember vált tartósan aktívvá. (Sport Európa)

Hogyan kellene mérni egy Sporthét valódi hatását?

A résztvevők és események száma fontos szervezési mutató, de egészségfejlesztési értékeléshez önmagában kevés. Sokkal informatívabb lenne tudni, hogy a résztvevők közül hányan voltak a program előtt inaktívak vagy alacsony aktivitásúak; hogyan alakult a részvétel életkor, társadalmi helyzet és lakóhely szerint; változott-e valamely fontos pszichológiai vagy gyakorlati akadály; majd négy hét, három hónap és fél év után fennmaradt-e az aktivitás.

Ebben a mérési rendszerben a szeptember végi részvétel csak az első adatpont lenne. Az október végi aktivitás már a korai megtartásról, a három- és hathónapos utánkövetés pedig a viselkedés tartósságáról mondana valamit. Emellett azt is vizsgálni kellene, mi történt azokkal, akik hallottak a programról, de nem mentek el, illetve azokkal, akik egyszer részt vettek, majd nem tértek vissza. A parkrun adatai éppen azért tanulságosak, mert megmutatják: a regisztráció, az első részvétel és a rendszeres jelenlét nem ugyanaz a kimenet.

A területi hozzáférés mérésének is lenne jelentősége. Egy országos kampány nagy médiamegjelenése nem jelenti automatikusan azt, hogy egy kisebb településen élő ember ugyanolyan választékból talál folytatási lehetőséget, mint egy nagyváros lakója. Ugyanakkor a városi kínálat önmagában sem garantál hozzáférést, ha az ár, a távolság, a közlekedés vagy a program jellege kizár bizonyos csoportokat. A valódi elérés ezért nem az, hogy az üzenet mindenhová eljutott, hanem az, hogy a következő lépés is reálisan megtehető.

Mit tud tehát valójában az Európai Sporthét?

A rendelkezésre álló kutatások alapján nem lenne megalapozott azt állítani, hogy egy egyhetes kampány önmagában tartósan aktívvá teszi az inaktív lakosságot. Arra viszont van tudományos alap, hogy a jól megtervezett kampányok növelhetik a tudatosságot, befolyásolhatják az attitűdöt, csökkenthetnek bizonyos pszichológiai akadályokat, és konkrét alkalmat teremthetnek a mozgás kipróbálására. A tömeges sportesemények egy része olyan embereket is elér, akik korábban kevésbé voltak aktívak, de az aktivitás hosszabb távú fennmaradása már jóval bizonytalanabb.

Az Európai Sporthét értékét ezért nem kizárólag a szeptember végi részvételi adatok mutatják meg. A közegészségügyi hatás megítéléséhez azt is tudnunk kellene, hogy a program milyen arányban éri el a korábban inaktív embereket, milyen társadalmi és területi különbségek vannak az elérésben, közülük hányan folytatják a mozgást hetekkel és hónapokkal később, és rendelkezésükre áll-e olyan helyi lehetőség, amely ezt fenntarthatóvá teszi.

Ebben az értelemben a Sporthétnek fontos szerepe lehet, de nem feltétlenül azért, mert egy hét alatt megszeretteti a sportot. Inkább azért, mert olyan első találkozást teremthet a mozgással, amelyből megfelelő környezetben rendszeres fizikai aktivitás alakulhat ki. A közegészségügyi feladat pedig az, hogy az első alkalom után legyen hová továbbmenni.

Fő tanulságok

• A kampány elérése, a köztes pszichológiai változás és a tartós fizikai aktivitás három különböző kimenet; ezeket külön kell mérni.
• A tömeges sportesemények kevésbé aktív embereket is elérhetnek, de a rendezvényhez kapcsolódó aktivitásnövekedés nem feltétlenül marad fenn hosszú távon.
• A médiakampányok bizonyítékai erősebbek a tudatosság és bizonyos attitűdök megváltoztatására, mint a tartós fizikaiaktivitás-növekedésre; a rendelkezésre álló áttekintések módszertani minősége ráadásul változó.
• A részvétel társadalmi és területi szempontból sem feltétlenül egyenletes. A program sikerét ezért nemcsak az összes résztvevő, hanem a korábban inaktív és nehezebben elérhető csoportok bevonása alapján is érdemes értékelni.
• Az egyszeri eseményből nagyobb eséllyel lesz tartós változás, ha könnyen hozzáférhető, rendszeresen ismétlődő és az egyén számára megfelelő folytatási lehetőség kapcsolódik hozzá.

Kapcsolódó témák

• A fizikai aktivitás tartós megváltoztatásának tudománya – miért nem elég a motiváció a krónikus betegeknél?
• Állóképesség – amit tudni érdemes
• Különböző állóképességi formák
• Hajnali futás
• Állóképesség gyermekkorban

Ajánlott szakirodalom

1. den Braver NR, Garcia Bengoechea E, Messing S, et al. The impact of mass-media campaigns on physical activity: a review of reviews through a policy lens. European Journal of Public Health. 2022;32(Suppl 4):iv71–iv83. doi:10.1093/eurpub/ckac085.
2. McVinnie Z, Plateau CR, et al. Effects of engaging in mass participation sporting events on physical activity behaviour: a systematic review. Health Promotion International. 2023;38(2):daad018. doi:10.1093/heapro/daad018.
3. Bauman A, McNeil N, Nicholson M, et al. Impact of the first year of the “This Girl Can” physical activity and sport mass media campaign in Australia. BMC Public Health. 2023;23:333. doi:10.1186/s12889-023-15091-2. (PMC)
4. Howlett N, Trivedi D, Troop NA, Chater AM. Are physical activity interventions for healthy inactive adults effective in promoting behavior change and maintenance, and which behavior change techniques are effective? A systematic review and meta-analysis. Translational Behavioral Medicine. 2019;9:147–157.
5. Wahlich C, Chaudhry UAR, Fortescue R, et al. Effectiveness of adult community-based physical activity interventions with objective physical activity measurements and long-term follow-up: a systematic review and meta-analysis. BMJ Open. 2020;10:e034541.
6. Reece LJ, Quirk H, Wellington C, Haake SJ, Wilson F. Bright Spots, physical activity investments that work: parkrun; a global initiative striving for healthier and happier communities. British Journal of Sports Medicine. 2019;53:326–327.
7. Stevinson C, Wiltshire G, Hickson M. Facilitating participation in health-enhancing physical activity: a qualitative study of parkrun. International Journal of Behavioral Medicine. 2015;22:170–177.
8. Higgerson J, Halliday E, Ortiz-Nunez A, Brown R, Barr B. Impact of free access to leisure facilities and community outreach on inequalities in physical activity: a quasi-experimental study. Journal of Epidemiology and Community Health. 2018;72:252–258.
9. Kahn EB, Ramsey LT, Brownson RC, et al. The effectiveness of interventions to increase physical activity: a systematic review. American Journal of Preventive Medicine. 2002;22(4 Suppl):73–107.

Szakmai hitelesítés: A cikk szakmai ellenőrzéséhez a fizikai aktivitást ösztönző médiakampányokról és tömeges sporteseményekről készült szisztematikus áttekintéseket, a European Journal of Public Health, a Health Promotion International, a BMC Public Health, a BMJ Open és a British Journal of Sports Medicine releváns közleményeit, valamint az Európai Bizottság 2026-os Európai Sporthét-információit használtuk. A jelenlegi bizonyítékok korlátait – különösen az önbevallásos aktivitásmérést, a résztvevők szelekcióját, a kontrollcsoport nélküli vizsgálatokat és a hosszú távú utánkövetés hiányát – a következtetések értelmezésekor figyelembe vettük. (Sport Európa)– Szerkesztette: Haász Péter | Sportorvos.hu szerkesztőség – Sportorvos Portál – a közérthető szakértelem

Szerkesztői megjegyzés: A cikk célja nem az Európai Sporthét vagy a #BeActive kampány kritikája. Éppen ellenkezőleg: hasznos és fontos kezdeményezésnek tartjuk, mert sok ember számára teremthet alkalmat arra, hogy kipróbálja a mozgást, visszatérjen hozzá, vagy egyszerűen megtapasztalja egy aktív közösség erejét. A tudományos kérdés inkább az, hogyan lehet ezt az értékes első lépést úgy folytatni, hogy az egyhetes lendületből minél több ember számára hosszú távon is rendszeres fizikai aktivitás legyen.