Betöltés

Mit keresel?

Aktuális Etika, viselkedés Slider Sportpszichológia

A nonverbális kommunikáció jelentősége és szerepe a sportban különösen a sportoló és edző kapcsolatában

Megoszt

A közlés a mai világunkban elengedhetetlen, nem lehet nem kommunikálni. Ugyanis, ha nem verbálisan, szavak formájában fejezzük ki az érzéseinket, gondolatainkat, akkor átjönnek ezek az alkalmazott metakommunikáció során.

Komoly jelentőségük van a sportban is, mert olyan információkat adhatunk át önkéntelenül a másiknak, amit nem szeretnénk, vagy esetleg a rejtendő véleményünk spontán, kendőzetlen felszínre kerülésével megbánthatjuk vele a másikat.

A kommunikáció lényegében közlést, információ átadást jelent, pontosabban információ cserét a közlő fél (kommunikátor) és a kommunikáció címzettje, a befogadó között. Átadhatjuk a jelen gondolatainkat, a jövőre irányuló elképzeléseinket, a múltbéli cselekményekkel, eseményekkel kapcsolatos véleményeinket, illetve ezek kapcsán megjelenhetnek az érzelmeink, az érzéseink, miáltal az egész mentális állapotunk feltárulhat.

A kommunikáció alapelvei között szereplő szükségszerűség azt jelenti, hogy az ember nem tud nem kommunikálni, mivel a szociális viszonylatok olyan sűrű hálózatában él, hogy minden interaktív helyzetben mindenféle megnyilvánulása kommunikációnak számít (1. táblázat). Így az is ugyanúgy kommunikáció lehet, ha egy megszokott és minősített kommunikációs csatorna használatáról lemondunk. Ha az edző úgy érzi, hogy a számtalanszor – unalomig – elismételt instrukciói teljesen feleslegesek, mert a sportoló oda sem figyel rá és változatlanul ugyanazt a rosszat, ugyanazokat a hibákat csinálja, akkor egyszer csak megfordul, legyint egyet és már nem mond semmit, nem kiabál. Ez azt jelenti, hogy a sportoló, aki teljesen hozzászokott (habituáció), hogy „az edző mindig kiabál” a feladatok alatt, már fel sem veszi, „oda se bagóz”, viszont, ha hirtelen abbamarad a megszokott, az edzőtől elvárt viselkedés, akkor azonnal felkapja a fejét, hogy „No mi történt? Mi baja lehet az edzőnek?”.

nonverbális kommunikáció táblázat

A kommunikáció többszintűsége szerint a tartalmi, referenciális kommunikáción kívül állandóan jelen van egy viszonyjelző, viszonyminősítő kommunikációs áramlás is, amely magasabb szinten kvalifikálja a tartalmi kommunikációt. A verbálisan elhangzottakat alátámaszthatjuk, nyomatékosíthatjuk az egyes metakommunikatív jelekkel, vagy a gesztusaink pont az ellenkezőjét fejezik ki a szóban közölteknek, s ilyenkor semlegesíthetik, leronthatják azt.

A kommunikáció a normatív térben zajlik, a szociális szabályok hálózatában.

Szerepelmélet szerint meghatározott, hogy milyen helyzetekben, milyen viszonylatban kinek hogyan kell viselkednie, mi az elvárt viselkedés. Így meghatározó az edző és a sportoló viszonylatában az, hogy éppen edzés közben vannak, vagy valamilyen bajnokság, nemzetközi megmérettetés zajlik. Egy verseny alatt nem szólhat, nem mutogathat sem a sportoló, sem az edző a bíróknak, játékvezetőnek, a másik sportolónak. Meg vannak azok az etikai szabályok, amelyek szabályozzák a sportviselkedést. A nyelvhasználat tehát sokszoros normatív szabályozás alatt áll, vannak kötelező, elvárt, megengedett illetve tiltott szavak.

nonverbális kommunikáció

A szerep egy adott viszonyformában, vagy interakcióban az adott személyre érvényes normák összessége. Így például vannak olyan szerepek, amelyek pervazívak, tehát az egyén minden más szerepviszonylatába belejátszhatnak, befolyást gyakorolhatnak rájuk. Ilyen a sportolói lét, a sport, mint foglalkozás, amely egyben létforma is. Hiszen egy élsportoló minden más szerepében, így a családban betöltött helyzetében, a magánéletében, a társadalmi szisztémában bárhol, bármilyen viszonylatban való megnyilvánulásában is sportoló marad, még ha abban az adott helyzetben nincs is rajta mez, fürdőruha, vagy bokszkesztyű. Nem tud nem az a bizonyos sportoló lenni, hiszen ezt, az ezzel kapcsolatos tartást, kiállást szokták meg és várják el tőle. Így egy élsportoló nem tud magánemberként tejet venni, vagy például beülni egy kávéra valahova. Míg ezzel szemben egy zöldséges (passzazsér vagy szituációs szerep) már két faluval arrébb bátran kiabálhat a pincérrel, ha úgy érzi becsapták, mert úgysem ismeri senki, s ha mégis, attól még másnap ugyanúgy méri majd az árut.

Edzés közben, meghatározott körökben, ismételt nyelvi interakciókban megtanulják egymástól, hogy egy-egy fogalmat hogyan értelmeznek, milyen jelentéstartalmat hordoz az a kettejük viszonylatában, mi a metakommunikatív jelzése, szimbóluma, így körüljárt, konkrétfogalommá válik. Az edző előre megbeszélt és konceptualizált, egyezményes jelekkel instruálja a sportolót az edzés közben, amelyet ő ugyanúgy, ugyanazzal a tartalommal ért és megért. Így az egyes fogalmak, jelek előre megbeszélt, konkretizált értelmezésével elkerülhető a szemantikai csapda, mert a sportoló és az edzője egymással számos edzés alatt az ismételt kommunikációk során megtanulják egymástól, hogy egy-egy fogalmat hogyan értenek, milyen jelentéstartalommal kapcsolják össze. Például a medence oldalán a sportolót kísérő edző különböző jeleket mutogat, vagy sípjeleket ad le, amit mind a két fél egyformán ért és értelmez.

A nyelvi jelek jelentéstartalmának a problémája, amikor a közlő, pl. a sportoló és a befogadó, pl. az edzője az adott szót, vagy viselkedési mintát nem ugyanabban a jelentéstartalmi változatban használja, értelmezi. Ennek az lesz a következménye, hogy elbeszélnek egymás mellett (szemantikai konfúzió), amely számos konfliktus forrása lehet. Ilyen, amikor egy sportoló egy addig ismeretlen fertőzésből, vagy nehezebb sérülésből az elvárthoz képest lassabban épül fel. Ha csak gesztusokkal (pl. kiugrik a medencéből, vagy otthagyja a pályát és lelép az öltözőbe…) jelzi azt, hogy nem bírja a terhelést, nem képes rá, akkor ez a gesztusa könnyen félreérthető lesz az edző számára abba az irányba, hogy ő egyszerűen szabotálja a munkát. Ezek a gesztusok érzelmeket is kifejeznek és személyre szabottak, a személyiségből fakadnak, ha egymás között nem kap helyes értelmezést, akkor konfliktusok forrása lehet. A sportolókkal nem lehet edzőként a saját lelki világukról, élményeikről, pszichés tulajdonságaikról értelem teljes beszélgetést folytatni, nem lehet rájuk hatni a köznapi kommunikáció kategóriában, ez a sportpszichiáter feladata.

Nonverbális minden, ami nem a szavakkal fejeződik ki egy adott verbális kontextusban, a metakommunikatív pedig a kommunikáció melletti, azt kiegészítő jelzések, jelek rendszere.

A metakommunikáció lehet egyrészt tanult, tudatos, konvenciókon alapuló, amely mindenkinek, minden helyzetben ugyanazt jelenti, funkcióját tekintve első sorban standard információ hordozó, másrészt spontán, öntudatlan, személyiségből fakadó, ezért az adott egyénre jellemző, nincs előélete, az adott helyzettől függő és főként az érzelmek kifejeződéseként jelenik meg.

A nonverbális gesztusok lehetnek tehát a beszédhez kapcsoltak, vagy attól teljesen függetlenek.

nonverbális kommunikáció

Nonverbális kifejezésmódok

Beszédtől független

1. Mimika

Hét alapérzelem (öröm, meglepetés, félelem, szomorúság, harag, undor, érdeklődés) tükröződhet az arcon. Jellemzően a piktografikus eljárások a szemek, szemöldök és a   száj vonalával igyekeznek kifejezni ezt. A mimika azonban legtöbbször öntudatlan, a verbális közlés aláfestéseként, annak nyomatékosításaként használjuk.

A tudatos, információt hordozó, a másikat befolyásoló használata is ismert, mint pl. az összevont szemöldök, a szigorú tekintet a bírálat jelzéseként, vagy a száj elhúzása a nemtetszés kifejeződéseként.

A mimika azoknál a sportágaknál fontos, ahol nem lehet verbális közlést folytatni és teljesen háttérbe kerül a test, vagy egyáltalán nem is látszik, mint pl. a vizes sportokban, úszás, vízilabda, de ilyen akár a sakkban a póker arc használata is. Edzések és versenyek alatt amúgy sem lehet „nagy monológot” mondani, csak a rövid, lényegre törő instrukciók „hangzanak” el.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a mimika önkéntelen használata ronthatja a verbális közlést, illetve azonnal kifejezi a valós véleményt, az edzői szinten a versenyek alkalmával nem szerencsés. Bűnbakképződéshez, klikkesedéshez vezethet a csapatsportágaknál, ronthatja a csoportkohéziót, illetve az edző-sportoló között bizalomromboló lehet.

2. Tekintet – „szembeszéd

A tekintet felvétele a kommunikáció alapja, dinamikus egymásra tekintés a verbális közléskor normatív kívánalom. A hosszas bizalmaskodó nézésnek, a szúrós, merev tekintetnek is meg vannak a maga értelmezései, de a sport szempontjából inkább a tekintet irányának van jelentősége. A tekintet körbe hordozása, egyfajta külső kontrollt jelent. A sportolók közvetlenül a verseny előtt felmérhetik a társaikat és a viselkedésük alapján önkéntelenül is következtetéseket vonhatnak le a mentális állapotukról, amely a saját belső világukra, ha az nem stabil erősen befolyásoló hatással lehet. Amikor a sportoló saját magán tekint végig, az önmaga kontrollját jelenti, azt, hogy minden rendben van-e, jól csinálja-e. Ennél magasabb szintű önkontrollt jelent és a saját test tudását, a testből jövő ingerek magas szintű megértését feltételezi, ha valaki ugyanezt, „belső végigtekintés” formájában, a testből jövő, un. proprioceptív ingerek megfigyelésével teszi. Ez az önkontroll a maximális koncentráció, az önismeret része, minél magasabb szinten űzi valaki, annál magabiztosabb. Gyakorlás, tanulás kérdése az egész.

Ugyanide tartozik az a tapasztalat is, amikor bent marad a helyzetben a sportoló, hirtelen feladja. Vajon miért? Bizonyosan volt egy korábbi negatív, kellemetlen tapasztalata, amikor lemerevedett, belesült a mozgásba, leblokkolt. A testből jövő ingereket félre értelmezte (kognitív disztorzió) és kataszrofizálta, később hasonló testből érkező érzések esetén már előre megijedt, s a szorongása megakasztotta a feladat elvégzését. Ilyen pl amikor a csatár nem rúg rá a kapura, vagy nem a kapura rúg, a futó hirtelen lötyögni kezd, vagy az úszó úszkapuszkál és nem ússza ki magát. Ennek megoldása, hogy a sportoló megtapasztalja a korlátait illetve azok fölötti érzéseket is és ne ijedjen meg adott esetben tőlük. Ez a deszenzitizáció folyamata, amit edzéseken kell gyakorolni, terhelni és a korlátokat feszegetni. Ha jól csinálja a sportoló, akkor növekszik az önismerete és ez által a magabiztossága is.

nonverbális kommunikáció

3. Gesztusok: test, kar, láb, nyak

A pantomimika a fej (nyelv), test, kar, láb gesztusai, minél többet használunk belőle együttesen, annál kevésbé lesz félreérthető a közlés és annál összetettebb információt hordozhat.

A sértő gesztusok tudatosak, célzottak és egyezményes alkalmazásuk természetesen normatív szabályozás alatt áll. Többféle karral jelzett gesztus, de meghatározott számú és jól körvonalazott, kevésbé változékony, hiszen fontos, hogy a másik megértse. Ugyanígy a győzelem jele is többféleképpen kifejezhető, megmutatható, egyénies vonásokat is hordozhat, folyton módosul, de ettől még mindenki számára érthető. Ha esetleg mégsem értené a másik, akkor sem okoz kommunikációs problémát, hiszen első sorban a saját felhőtlen örömöm akarom közzé tenni, nem úgy a sértő gesztusok esetén, amelynek célja a másik részére az információ / vélemény átadás.

Az „elrontottam” gesztusa a homlokhoz kapott tenyér, általában mindig ugyanúgy jelezzük. Önkéntelen kifejezése az adott helyzetnek, az érzelmek viharában viszi az információt az ellenfél számára, aki már előnybe is kerül, növekedhet a magabiztossága, pedig még semmit nem tett érte.

A kézfogás üdvözlési forma, szabályozó adaptáló funkciója van, de a jelentése szintén módosult a sportban. Az alá-fölé helyezett kezek alá-fölérendeltségi viszonyt jelezhetnek. Az oldalt összekulcsolt és magasba tartott kezek egymás felemelését, partneri viszonyt, „méltó ellenfelek” jelentést tükrözhet.

Ide tartozik az is, amikor a sportoló olyan gesztusokkal érvvel, amit a másik is megért, de benne esetleg félelmet, vagy bizonytalanságot kelt. Például amikor a pást szélén várakoznak a kezdés jelére, s az egyik versenyző mintegy önerősítésként nagy erővel döngeti a mellét, s ez a másikban félelmet kelthet, bizonytalanná válik, izgatott, toporog. Fokozódik az önbizonytalansága, s már hátránnyal indul, pedig a küzdelem még el sem kezdődött. Megoldás? Saját magam olyan szintű ismerete, a tudás olyan mértékű birtoklása, amikor ezek a cselek és trükkök nem zavarhatnak meg, nem tudnak manipulálni, maradok az önmagában biztos, stabil sportoló. Másrészt mindenki használhat kicsi szimbólumokat, rítusokat, amelynek az erejében hisz, ez által mentálisan erősíthet.

4. Proxémia

A proxémia poszturális kommunikáció, a testtartás beszéde. Az odafordulás a másikhoz, a tekintetváltás előfeltétele, viszonyjelző, térközszabályozó viselkedés. A sportban nagy jelentősége van, ha a sportoló kimegy a küzdőtérre, már látható az adott lelkiállapota, amely az aktuális mentális felkészültségről árulkodó lehet. Pl. magabiztosan, lazán sétál fel a küzdő térre, vagy toporog, ugrál, csapkodja a hátát, sokat foglalatoskodik magával, ez szorongásról és az önmagában való bizonytalanságról árulkodik. 

nonverbális kommunikáció

5. Proxémika

A proxémika térközszabályozó viselkedést jelent, kit, mennyire engedünk közel magunkhoz. A sport ebben is eltér az átlag meghatározásoktól. Intim, személyes, társadalmi és nyilvános formákat különítenek el a távolságok tükrében. A sportban a csapat sportágaknál egyfajta összetartozás jeleként mindenki mindenkit meg akar érinteni, az intim szférába (aurába) enged a sportoló. Ennek az érintésnek az egymás biztatása és az egység a kifejeződése és semmi köze az intimitáshoz.

A társadalmi és nyilvános viselkedés a sportban a médiával való kapcsolat szabályozásában kap jelentőséget. Ennek egyik fajtája, amikor az edző és a sportoló üzenget egymásnak a média csatornáin keresztül, amely semmiképpen sem szerencsés, könnyen félreérthető, torzulhat az információ, hiszen mindenkinek más a szándéka, az érdeke. Nehézség, hogy az „itt és most” közlésben egyoldalú a kommunikáció, nincs azonnali visszajelzés a másiktól, elmarad vagy késleltetett a kontroll.

S még egy gyakori hiba. Amíg a versenyzőnek feladata van, addig nem médiázik, hanem a feladatra koncentrál. A média tolakodásának a leszerelése az edző dolga. Általános szlogenek, begyakorlott közhelyek hangozhatnak csak el, hiszen nem csak a  versenyző, hanem az edzője is felajzott állapotban van, ennek hevében tesz vagy tehet nyilatkozatot, amelyet később kiforgathatnak és ki is forgatnak. Ez pedig ronthat a kettőjük viszonyán.

6. Kronémika

A kommunikáció időviszonyokat magában foglaló nonverbális jelei. Az adott helyzethez késleltetett metakommunikáció zavart kelthet, értelmezhetetlen. Például a sakkban nem az adott lépéskor leadott metakommunikatív jelzés („elrontottam”) zavart kelthet a másikban. De ismert az „időkérés” intézménye, amellyel nem is annyira a teljesen új taktikák, technikák kidolgozása, mint inkább a túlzott feszültség csökkentése, a higgadtság elérése a cél.

Beszéddel kapcsolatos, azt kísérő

Minden, ami a beszédet kíséri, paralingvisztikai megnyilvánulás.

1. Vokalizáció

Hangok adása, hordozása, hangnem, hangszín, hangerő, hangsúly, a beszéd dallama önmagában információt hordozhat. A szavak közötti szünetek nyomatékosító erővel, figyelem felkeltéssel bírnak. Általában az adott állapottal, szituációval kapcsolatos és sok benne az érzelem.

nonverbális kommunikáció

Az elcsukló hang,  a dadogás, vagy a célt tévesztett mondatok, gondolatok, a beszéd közbeni cuppogás, sóhajok szorongásra utalhatnak.

2. Tartalomelemzés

A kommunikációs forma rejtett közléstartalmakat hordozhat, ezek a közlő fél kommunikációs pozícióját jobban tükrözik, mint maga a közölt tartalom.

Előzményi kontextus: a közlési folyamat bármely elemét nézve tartalmaz utalásokat az előzményekre – beszéd jelökonómiájának sarokköve. Célzások, utalások szintén rejtett jelentéstartalom hordozói. Egy-egy szó nyomatékosítása, felcserélése, szinonimák, szleng, sémák egyéniesített formát, személyre és az adott személy állapotára informatívak. Ezek értelmezése, elemzése a sportpszichiáter feladata. Az edzőnek nem dolga megfejteni a versenyzője érzelem világát, mentális állapotát.

Megbeszélés, következtetés

A sportolókkal nem lehet edzőként a saját lelki világukról, élményeikről, pszichés tulajdonságaikról értelem és érzelem teljes beszélgetést folytatni, nem lehet rájuk hatni a köznapi kommunikáció kategóriában, ez a sportpszichiáter feladata. Miként az is, hogy a kettőjük verbális kommunikációját, gesztusait lefordítsa, értelmezze, majd egységes nyelvezetbe forrasztva a közös cél irányába közvetítse. 

A cikk szerzője Phd. Dr. med et Dr. jur Resch Mária sportpszichiáter, a témában alapműnek számító “Sportpszichiátria – a sportolók lelki védelméért” sikerkönyv szerzője.

hirdetés
Tagek

Talán ez is érdekel