Miért sírnak milliók egy meccs után? – A nagy sportdöntők győztes és vesztes szurkolóinak lelki folyamatai

Amikor egy labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő, világbajnoki finálé vagy olimpiai aranycsata véget ér, a pályán zajló események csupán a történet egyik részét jelentik. A másik történet a lelátókon, a nappalikban, a kocsmákban és a közösségi médiában játszódik. Milliók élnek át egyszerre örömöt, eufóriát, csalódást vagy akár gyászszerű érzéseket. A kívülálló számára ez néha túlzónak tűnhet: hogyan válthat ki egy sportesemény ilyen intenzív érzelmeket?

A sportpszichológia és a szociálpszichológia kutatásai szerint a válasz egyszerűbb és egyben mélyebb, mint gondolnánk. A szurkolók számára ugyanis a csapatuk nem pusztán egy sportegyesület. Sok esetben identitásuk, közösségi hovatartozásuk és önértékelésük egy része kapcsolódik hozzá.

Amikor a csapat a személyiség részévé válik

Henri Tajfel és John Turner szociális identitáselmélete szerint az emberek önmagukat részben azokból a csoportokból határozzák meg, amelyekhez tartoznak. Ez lehet család, nemzet, vallási közösség vagy éppen egy sportklub.

A futballszurkolók esetében ez különösen erős lehet. Egy egész életet végigkísérő klub iránti lojalitás sokak számára generációkon átívelő családi örökség. A Liverpool, a Real Madrid, a Ferencváros vagy a Manchester United szurkolása nem egyszerű szabadidős tevékenység, hanem identitás.

Amikor a csapat győz, a szurkoló gyakran úgy érzi, mintha ő maga is sikeresebb lenne. Amikor veszít, az önértékelésének egy része is sérülhet.

A szakirodalom ezt a jelenséget „Basking in Reflected Glory” (BIRG) néven írja le. Magyarul talán úgy fordíthatnánk: sütkérezés a visszatükrözött dicsőségben. Győzelem után a szurkolók gyakrabban használják a „mi nyertünk” kifejezést, többet viselik klubjuk színeit, és szívesebben azonosulnak a csapattal.

Vereség után azonban gyakran megjelenik az ellenkező folyamat, amelyet a kutatók „Cutting Off Reflected Failure”-nek (CORF) neveznek. Ilyenkor a szurkoló tudattalanul próbálja távolítani magát a kudarctól.

A győztes szurkolók eufóriája

A nagy döntők győzteseinek szurkolótábora gyakran olyan érzelmi állapotba kerül, amely bizonyos szempontból a közösségi extázishoz hasonlítható.

A neuropszichológiai kutatások szerint a győzelem hatására fokozódik a dopamin- és endorfintermelés. Ezek azok a vegyületek, amelyek az öröm, a jutalmazás és az elégedettség érzésében játszanak szerepet.

A szurkolók ilyenkor gyakran olyan boldogságot élnek át, amely aránytalanul nagynak tűnhet egy kívülálló számára. Ennek oka, hogy a győzelem nemcsak egy mérkőzés végét jelenti, hanem sokszor évek reményeinek, várakozásainak és érzelmi befektetéseinek beteljesülését.

A 2005-ös Liverpool–Milan Bajnokok Ligája-döntő vagy a 2016-os Leicester City bajnoki címe után végzett interjúkban számos szurkoló számolt be arról, hogy életének egyik legboldogabb napjaként élte meg az eseményt. Nem azért, mert közvetlen haszna származott belőle, hanem mert a siker megerősítette a közösséghez való tartozás érzését.

A közös ünneplés különösen fontos szerepet játszik ebben a folyamatban. A tömeges öröm érzelmileg „fertőző”. Az emberek átveszik egymás érzelmeit, így az eufória önmagát erősítő folyamattá válik.

A vesztes szurkolók gyászszerű reakciói

Miközben a győztes oldalon ünneplés zajlik, a vesztes csapat szurkolói gyakran egészen más érzelmi folyamatokon mennek keresztül.

A sportpszichológusok szerint egy kiemelten fontos vereség bizonyos szempontból a gyászreakciókhoz hasonlítható. Természetesen nem ugyanolyan intenzitású, mint egy valódi személyes veszteség, de a pszichológiai mintázatok hasonlóak lehetnek.

A döntő lefújása után sok szurkoló először hitetlenkedik. Ezután gyakran megjelenik a düh, amely irányulhat:

• a játékvezetőre,
• egy hibázó játékosra,
• az edzőre,
• vagy akár a szerencsére.

Később fokozatosan érkezhet a csalódottság és az elfogadás.

A kutatások szerint különösen erős lehet ez a folyamat akkor, amikor a vereség drámai módon következik be. Egy hosszabbításban vagy tizenegyespárbajban elveszített döntő sokkal intenzívebb érzelmi reakciókat válthat ki, mint egy egyértelmű vereség.

Nem véletlen, hogy a 2022-es labdarúgó-világbajnokság döntője után sok francia szurkoló napokig tartó levertségről számolt be, miközben az argentin tábor euforikus állapotban ünnepelt.

Miért sírnak a szurkolók?

A sportközvetítések során gyakran látunk síró szurkolókat. Győzteseket és veszteseket egyaránt.

A sírás ilyenkor nem feltétlenül szomorúságot jelent. Az intenzív érzelmek – legyenek pozitívak vagy negatívak – egyaránt kiválthatják. A pszichológusok ezt érzelmi túlterhelésnek nevezik.

A sport különleges terepe ennek, mert biztonságos módon teszi lehetővé az érzelmek intenzív átélését. Sok ember a hétköznapi életben ritkán él meg ilyen erős közösségi élményeket.

A közösség gyógyító ereje

Érdekes módon a vereség feldolgozásában is a közösség segít a legtöbbet.

A kutatások szerint a szurkolók jelentős része a kudarc után tudatosan keresi sorstársait. Fórumokon, közösségi oldalakon vagy személyes találkozások során osztják meg érzéseiket.

Ez pszichológiai szempontból rendkívül fontos. A közösen megélt csalódás csökkenti az egyéni stresszt, és segít értelmet adni a történteknek.

A közösség ilyenkor emlékezteti a tagokat arra, hogy a klubhoz való tartozás nem egyetlen mérkőzés eredményétől függ. Sok szurkoló számára a vereség után éppen a lojalitás válik identitásának legfontosabb részévé.

Miért térnek vissza újra és újra?

Talán ez a sport egyik legérdekesebb pszichológiai kérdése. Miért vállalja valaki újra és újra az érzelmi hullámvasutat?

A válasz részben az, hogy a sport rendkívül ritka módon képes közösségi élményt teremteni a modern világban. A szurkolók nem csupán mérkőzéseket néznek. Történeteket élnek át. Reménykednek, csalódnak, ünnepelnek és újrakezdik.

A győzelem öröme éppen azért olyan intenzív, mert a vereség lehetősége mindig jelen van.

Több mint játék

A nagy sportdöntők szurkolóinak érzelmei első pillantásra túlzónak tűnhetnek. A pszichológiai kutatások azonban azt mutatják, hogy ezek az érzések nagyon is emberiek.

A sport nem pusztán szórakozás. Közösségi identitás, érzelmi befektetés, közös történet és sok esetben generációkon átívelő családi örökség.

Ezért sírnak milliók egy döntő után. Nem azért, mert egy labda egyik vagy másik kapuba került, hanem azért, mert a sportban saját történetük egy darabját látják viszont. És amikor a csapatuk nyer vagy veszít, egy kicsit ők maguk is nyernek vagy veszítenek.

Ajánlott irodalom

1. Tajfel, H., & Turner, J. C. (1979). An Integrative Theory of Intergroup Conflict.
2. Wann, D. L. (2006). The causes and consequences of sport team identification.
3. Wann, D. L., & Branscombe, N. R. (1993). Sports fans: Measuring degree of identification with their team.
4. Cialdini, R. B. et al. (1976). Basking in Reflected Glory.
5. Snyder, C. R. et al. (1986). Cutting Off Reflected Failure.
6. Sandvoss, C. (2003). A Game of Two Halves: Football, Television and Globalization.
7. Giulianotti, R. (2002). Supporters, Followers, Fans and Flâneurs.
8. Wann, D. L., Melnick, M. J., Russell, G. W., & Pease, D. G. (2001). Sport Fans: The Psychology and Social Impact of Spectators.
9. Funk, D. C., & James, J. D. (2006). Consumer Loyalty: The Meaning of Attachment in Sport.
10. Kerr, J. H. (2005). Rethinking Aggression and Violence in Sport.
11. Branscombe, N. R., & Wann, D. L. (1991). The Positive Social and Self Concept Consequences of Sports Team Identification.
12. Madrigal, R. (2003). Investigating an evolving leisure experience: Antecedents and consequences of spectator affect during a live sporting event.
13. Lock, D., & Heere, B. (2017). Identity in Sport Consumer Behaviour Research.
14. Jones, I. (2000). A Model of Serious Leisure Identification: The Case of Football Fandom.
15. Grove, S. J., Fisk, R. P., & Pickett, G. M. (2004). Understanding Fan Loyalty and Emotional Investment in Sport.