Felelősség az utánpótlás sportban

A felelősség problémája

„Egy barátom a hétvégéjét jégkorongozó fiával egy 9-10 éveseknek rendezett jégkorong versenyen töltötte.” írta. Ő egy egészen magas szintű edző, nagyon törődik a gyerekekkel, de a versenyen történtek neki is ijesztő volt. Azt mesélte, hogy három edzőt kiállítottak, mert kiabáltak a bírókkal, az egyik játékos nagypapáját is kiküldtek ugyanezért. Mesélt a csapatbeli sportszülőkről, akik arra kérték több, magából kivetkőzött szülőt, hogy hagyják abba a gyermekek lelátóról történő szidását és a káromkodást. Azt mondta volt olyan, hogy az egyik gyermek szándékosan megütötte a másikat bedobáskor.

„Végül”-írta- „ mesélt egy másik gyerekről, aki ráugrott a fiára és elkezdte ütni a fejét. Az ellenfél játékosát kiállították és amikor korcsolyázott lefelé a jégről a kispad mellett ment el, közben a mi csapatunk felé fordult és „B… meg!” kiáltott…”

„De, most jön az elképesztő része”- írta. „ Annak a 9 éves gyereknek, aki elkezdte a verekedést, akit véglegesen kiállítottak és aki káromkodott a másik kispad előtt, megengedték, hogy a pályára lépjen a verseny többi mérkőzésén! Amikor a barátom felkereste a verseny szervezőit, azt mondták neki „Nos, ilyen ez a hoki!”

Tényleg?

Ilyen, amikor 9 évesek jégkorongoznak? Káromkodnak, verekednek, a felnőttek hallgatólagos beleegyezésével vagy ösztönzésével, amit saját helytelen viselkedésükkel igazolnak vissza? A jégkorong túl szép sport ehhez. Bármelyik sport.

Imádom a versenysportokat és szeretek versenyezni is. Azt se viselem el, ha valaki gyorsabban befejezi a pizza szeletét, mint én. De ez nem a versengésről szól, hanem arról, hogy az utánpótlásipar / utánpótlásnevelés megőrült. A szervezők félnek meghúzni a viselkedési elvárások határát, nehogy a versenyzők vagy a játékosok száma lecsökkenjen. Itt az edzők, az iskolák és a sportegyesületek félnek kiállni az elégedetlen szülőkkel szemben, nehogy azok otthagyják őket, hiszen „a vásárlónak mindig igaza van”. A szülőkről és bajnokságokról van szó, ami lehetővé teszi a tiszteletlen edzőknek, hogy félelmet, megfélemlítést és sportszerűtlen környezetet teremtsenek, mindaddig, amíg nyernek.

Csodálkozunk, hogy mennyi gyerek abbahagyja a sportolást?

Ez a probléma nem csak a jégkorongban van jelen. Ez a fajta viselkedés minden sportágban létezik és az egész világon tapasztalható!.

Kié a felelősség?

Problémánk van a sportban, és ha nem változtatunk, ha megengedjük a fentieket, akkor a sport és a mi sportunk is szenvedni fog, a végén pedig meghal!

A probléma az, hogy mindenki kifogásokkal él. A szülők az edzőket és a szövetségeket hibáztatják. A sportszervezetek azt mondják: „Nos, ilyen a hoki:” És csodálkozunk, hogy a mi sportolóink ilyenekké válnak?

Legfőbb ideje, hogy sokkal nagyobb felelősséget vállaljunk a sport területén, ami olyan sok problémát megoldana. Kezdetnek:

Edzőként vállalj felelősséget a sportolók felé, adj meg nekik mindent, amit elvárhatnak tőled, úgy mint:

Edzőként felelőséggel tartozol a szülők felé, hogy gyermekeiket tisztelettel és méltósággal kezeld. Ösztönző legyél, ne elriasztó. A gyermeket oktatod a sportágra, és nem a sportágat a gyereknek. Értékeld az emberi oldalukat, ne csak a sporttehetséget nézd. Felelős vagy azért, hogy olyan környezetet építs, ahol a szeretet és a tisztelt uralkodik és nem a félelem és megfélemlítés.

Óvakodj minden olyan edzőtől, aki ennek az ellenkezőjét cselekszi, aki azt mondja „30 éve így csinálom, nem fogok változtatni”. Miért? Ugyanazon okból, amiért azt akarod, hogy a sürgősségi orvos a legújabb a legjobb technológiát használja, ha az életed a tét. „ó igen, tudom, kutatások szerint már nem szabadna így kezelnünk a szívrohamot, de én mindig így csináltam, így nem fogok változtatni.” Nem kérnél másik orvost? Egy edzőknek el kell köteleződnie az élethosszig tartó tanulás mellett, váljon a tiszteletteljes magatartás mintájává, és neveljen jobb sportolókat és jobb embereket. Nem várhatjuk el, hogy tökéletesek legyenek, de nem mentesíthetjük fel a rossz edzői magatartás alól sem.

Szülőként vállalj felelőséget a sportoló gyermekeid felé, hogy megadod nekik mindazt, amire szükségük van. Ilyenek:

Szülőként felelősséggel tartozol az edzőnek, a sportszervezetnek, a hivatalos személyek felé. Ne zavard meg az edző és a játékos kapcsolatát (kivéve, ha az nem biztonságos). Támogatni kell nagyszerű edzőinket és abba kell hagyni a gyerekcsapat mikro-menedzselését (ki játszik, milyen poszton stb.). A jó edzők jobbá tehetik a gyerekek életét, ezért hagyjuk nekik, hogy a feladatukat végezzék. A küzdelem jó, a siker nehézségek leküzdésével jár, ezért öleld át gyerekeidet!

Végül szülők!

El kell kezdeni felelősséget vállalni egymás lelátói viselkedéséért. Olyan környezetet kell létrehoznunk, ahol az igazságtalan viselkedést nem tolerálják. A bírókat békén kell hagynunk. Elveszítjük az ifjúsági sportban dolgozó személyek 70-80% át már az első évben, mert ez nekik nem éri meg. Ha jó bírókat, edzőket, csapatvezetőket stb. akarunk, jobban tesszük, ha olyan környezetet teremtünk nekik, ahol dolgozni akarnak. Megvan az a képességünk, hogy megváltoztassuk a dolgokat, ha először hajlandóak vagyunk mi magunk megváltozni.

Sportolóként is sokat tehetsz ezért!

Vállalj felelősséget a sportért, az itt szerzett képességek az egész életedre kihatnak. Ezért cselekedj így:

• Ne csinálj úgy, mintha mindenhez jogod lenne. A te érdekedben értsd meg, hogy mindent, amit az élettől kapsz, ki kell érdemelni!
• Legyél ott már jóval edzés előtt, és te maradj utoljára, múld felül csapattársaidat és az ellenfeleket. Ne várj mást, csak a lehetőséget a versenyzésre!
• Legyél pozitív és ne legyél – mint ahogy Jon Gordon hívja -„energia vámpír”!
• Legyél olyan csapattárs, aki arra összpontosít, hogy mit tud adni, ahelyett, hogy mit tud kapni!
• Köszönd meg az edződnek, hogy soha nem engedi meg, hogy kevesebbet nyújts, mint a te legjobbad!
• Légy türelmes és fogadd el a gyakorlás, tanulás küzdelmeit!
• Használd a sportolói befolyásod, hogy segíts mások életében az iskoládban, különösen akkor, amikor zaklatnak valakit vagy ha egy kirekesztett barátkozni próbál

Sportolóként felelőséggel tartozol azért, hogy elmondod edződnek és szüleidnek, hogy pontosan mit akarsz és ehhez mire van szükséged. Az egyik középiskolában, ahol gyerekekkel beszéltem, közel 50%-uk azt mondta, hogy a szüleiknek fogalma sincs róla mik a céljaik a sportban. Állj ki magadért, akarj harcolni, és harcolj meg azért, amit akarsz!

Iskolák, sportegyesületek

Kezdjetek felelősséget vállalni ezért a környezetért is. Kezdjétek ezekkel az ötletekkel:

• Hozzatok létre átfogó szülői és edzői nevelési szerződést az egyesületben, és követeljetek meg többet magatoktól, edzőitektől és tagjaitoktól!
• Határozzatok meg néhány szervezeti alapértéket, normákat, hogy tudjátok milyen irányba haladtok, mit tanítotok, és mikor jön el az ideje, hogy azt mondjátok egy edzőnek, szülőnek vagy sportolónak, „köszönjük, de ebből nem kérünk tovább, ez nem rólad szól”
• Határozzatok meg szigorú irányelvet minden, a magatartási kódexet megsérteni kívánó szülő, edző, sportoló számára és tartsátok be azt! Habár a legtöbb szervezetnek van magatartási kódexe, de nem ér semmit, mert félnek az emberek felelősségre vonásától! 

Mivel egy sportszervezetek nem csak az a feladata, hogy az utánpótlás korúak sporttudását növelje, hanem az is, hogy a személyiségét is fejlessze, ezért a lehető legjobban kell ezt csinálnunk. Zéró tolerancia nem jelent mindig rossz döntést, még akkor sem, ha kirúgnak, de legalább gerinces marad az ember. Egy másik felnőtt ellen harcoló felnőttet soha nem lenne szabad az oldalvonal mellé engedni. Gyermekedet szívesen látjuk, apukádat azonban nem. Senkinek sincs elemi joga ahhoz, hogy néző legyen a saját gyermekének sporteseményein.

Amikor az írás elején elmesélt 9 éves gyermekek jégkorong versenyére gondolok de akár más sportokra (pl. kézilabda, kosárlabda, labdarúgás vagy bármi egyéb), nem lehet kérdés, hogy azoknak a felnőtteknek nincs helye utánpótlás versenyeken. Azoknak az edzőknek sincs, akik támogatják az ilyen viselkedést. Versenyszervezőknek sem, akik megengedik, hogy 9 éves gyerekek verekedjenek és káromkodjanak mondván „ilyen a hoki, ilyen a sport”. Azoknak a szülőknek sincs keresnivalója a lelátón, akik az ellenfél játékosai vagy a bírók miatt szinte harcmezővé alakítják a pálya szélét. Azok, akik azt akarják, hogy ez az élmény a gyermeksport, az utánpótlás sport része legyen nincs joguk hozzá, hogy folytassák a többség élményét romboló tevékenységüket.

Amíg nem vállalja fel minden szereplő a saját felelősségét, addig ez alapjaiban sajnos nem változhat meg. Minden sportolónak, minden edzőnek, minden szülőnek és minden egyesületnek abba kell hagynia a kifogás keresését és azt kell mondania „Ez ma véget ér”.

Nagyon sokat tehetsz te magad is. Mondjad ki: „felelős,séget vállalok és segíteni fogom a változást, mert szeretem a sportot, szeretem ezt a sportágat és csak ez a helyes hozzállás”. Ideje, hogy a felelősségteljes felnőttek felvegyék a kesztyűt, ahelyett, hogy meghátrálnának. Igen, lehet, hogy ez most ijesztően hangzik, de légy bátor. Nem vagy egyedül, több millióan állunk mögötted! Álljunk fel és vállaljuk fel a felelősséget!

Ha érdekli a SPORTSZÜLŐK témakör (edzői-, szülői viselkedés, sérülések, táplálkozás, sportpszichológia, gyermekbántalmazás megelőzése stb.), ha fontosnak tartja, hogy beszéljünk ezekről, lépjen be a SPORTSZÜLŐK Facebook csoportunkba (kattintson a képre vagy a szövegre)!

A cikket együttműködő partnerünk, John O’Sullivan , a Changing the Game Project alapítója, vezetője írta!

A kiváló támogatói fordítást Falatovics Ádámnak őszintén köszönjük!