Betöltés

Mit keresel?

Aktív fiatalok Slider Sportszülők

Nyílt levél a lelátón mellettem ülő kezelhetetlen sportszülőhöz

Megoszt

Kedves Kezelhetetlen Sportszülő! Te! Igen Te!

Aki kiabálod a gyerekednek, hogy „Kapd el a visszapattanót!!!”. Aki nem tudod magad visszafogni, mert olyan hangosan dobog a szíved. Aki ordítozol, és az edzőt bírálod. Aki kiabálsz a 13 éves játékvezetővel. Aki mérges vagy a gyerekemre, mert az elbaltázott valamit. Aki kiabálsz a gyerekekkel, akik hibáztak, mert túl nagy előnyre tettek szert egy barátságos verseny tét nélküli körmérkőzésén.

Igen, te, aki mellé még a házastársa sem ülne le meccs közben. Aki a játék minden aspektusát irányítani akarod, s mindannyiunk – ideértve a mai meccsre, erre a szezonra, illetve a srácaink gyermekéveire melletted rekedt szülőtársaidat – kellemesnek induló normális szombatját nagyfokú szorongássá változtatod.

KÉRLEK, ÁLLJ LE!

KÉRLEK, NYUGODJ MEG!

Nem veszed észre, hogy a többi normális sportszülő melletted nem ordít? Egyáltalán ránk néztél egyszer is? Valószínűleg nem. Tudod, mi a véleményünk? Nos, egész meccs alatt hallgattam, ahogy a fülembe kiabálsz, szóval most én jövök.

A zajártalmad tönkreteszi a napom, és az élményt, amit szülőként átélhetnék. Nincs jogod dominálni mindannyiunk felett, akik normális sportszülőként ülünk itt, nézzük a meccset és szurkolunk. Nincs jogod folyton elém állni, mikor felugrálsz, hogy kétségbe vonj egy újabb döntést, vagy kifejezd a csalódottságod egy 11 éves gyerek újabb tévedése miatt.

Megálltál valaha is egy pillanatra, hogy elgondolkozz az alábbiakon?

  1. Nem segítesz a gyerekednek. Gondoltál valaha erre? Segített bármelyik tanácsod bármikor bárkinek is a pályán? A gyereked esetleg is ügyesebben lendített, kapura lőtt, berúgta a gólt, vagy fejlődött bármilyen módon is attól, hogy kiabáltál? Valaha is megváltoztatta ettől bármelyik bíró a döntését? Volt a kiabálásodnak bármikor is bármilyen pozitív hatása a játékra?
  2. Megszégyeníted a gyermeked. Hidd el, Ő is tudja, hogy elvétette a lövést. Muszáj ezért nyilvánosan kritizálni? Azt éred el, hogy a gyereked a te hangodra, az edző hangjára és a saját belső hangjára fog koncentrálni, aminek következtében nem lesz képes gondolkodni, döntéseket hozni és játszani. Egy gyerek sem szereti, ha nyilvánosan kiabálnak vele a barátai előtt. Te igen? Mikor kiabált veled, vagy szégyenített meg a főnököd az egész cég előtt? Tudod, hogy mit szeretnének a gyerekek a szülőktől hallani az oldalvonal mellől? Semmit. Semmi edzősködést. Legfeljebb általános szurkolást.
  3. Ne kiabálj a gyerekemmel. SOHA. Miért hiszed azt, hogy ez teljesen rendben van? Ha el akarod szúrni a saját gyereked útját az szomorú, de az a te gyereked. Ami a többieket illeti, cipzár!
  4. Az oldalvonal mellől senki sem gondolja azt, hogy jó szülő vagy, ha így ordítozol. Még a barátaid sem. Mindannyian kínosan érezzük magunkat miattad és a gyereked miatt. Csak nem merjük mondani, mert a gyereked elég jó, és nem vagyunk biztosak benne, hogy a klub mellénk állna, ha csendre intenénk.
  5. Neked is megvolt a lehetőséged játszani, mikor te voltál fiatal. Engedd el. Hamarosan az egész véget ér, és nem lesz már senkid, akit edzésre hordhatnál, s akkor majd fel kell tenned a kérdést magadnak „mire volt jó ez az egész?”
  6. Rosszul fogod fel az egészet. Nincs szükségünk TÖBB mérkőzésre. Több gyakorlásra van szükségünk. Amúgy is minek ennyi meccs? A mérkőzések száma vetekszik a profi sportokéval. A gyerekek majdnem annyi meccset játszanak, mint az NBA-ben, és a profi sportolók még általános iskolába sem járnak. Tudod, edzésen a gyerekek kockáztatnak, kipróbálnak új dolgokat, tanulnak és fejlődnek. Gondolkodniuk kéne és döntéseket hozniuk, de nem tudnak, ha egész idő alatt kiabálsz velük, mert kizárólag az eredményjelző táblára fókuszálsz. Semmi kedvem jövő héten megint beülni a kocsiba és elmenni egy újabb mérkőzésre. Mi lenne, ha otthon maradnánk és fejlődnénk, vagy csak játszanánk néhány tét nélküli meccset.
  7. Mielőtt azt gondolnád, azt fogom mondani, hogy az eredmény nem számít, hát nem fogom. Számít az eredmény… a gyerekeinknek, de nem annyira, mint amennyire neked. Valójában ők túlteszik magukat rajta, mire átvágnak a pályán és megkéredzik „mi az ebéd?” A gyerekek nem hülyék. Azt is tudják, hogy a magasabb, gyorsabb és idősebb gyerekekkel teli csapatnak nagyobb az esélye. De te kizárólag az eredményre koncentrálsz, és a gyereked azt tanulja meg, hogy a hibázás nem oké. Hogy tökéletesnek kell lennie. Hogy a szereteted feltétele a győzelem. Ne csinálj a gyerekedből egy szorongó, gyomorfájós szerencsecsomagot. Csak nézd meg milyen magas a depresszió és a szorongás aránya a középiskolás és főiskolás gyerekek között. Mire játszol?
  8. Mindannyian elszúrjuk néha, de sohasem késő megváltozni! Múlt héten én is belefutottam. Tényleg azt akartam, hogy az én gyerekem csapata megverje a te gyereked csapatát, csak hogy aztán az arcodba vághassam. Aztán eszembe jutott, hogy a te gyereked is csak egy gyerek. És nem éreztem túl jól magam attól, mert örültem egy 11 éves bánatának. Ez nem tűnt túl felnőttes dolognak.
sportszülő kiabál

Értem én. Feszült vagy. Attól félsz, hogy a gyereked esetleg kihagy valamilyen lehetőséget. Én is érzem ezt. Keményen dolgozunk azért, hogy a gyermekeinknek meglegyen mindenük, ami nekünk nem volt. Nehéz lépést tartani a nagyágyúkkal. És nem tudhatjuk, kinek hihetünk. De annakidején a 80-as években mikor mi voltunk gyerekek rajtunk sosem volt ekkora nyomás. Te emlékszel egyáltalán a harmadik osztályos mérkőzéseid eredményére? Mert én nem.

Kérlek, mindenki, de főleg a saját gyerekeid kedvéért nyugodj le! Élvezd a pillanatot! Nézd őket büszkén mikor sikeresek, és nézd őket büszkén, mikor van bátorságuk veszíteni. Ha gúnyolódni és kiabálni akarsz, akkor menj el egy profi mérkőzésre.   

De itt, ezen a lelátón jusson eszedbe, hogy ezek csak gyerekek! Hogy ez csak egy játék. Hogy a bírók is emberek. És hogy senki sem most válik profivá, és semmilyen ösztöndíjat sem fognak ma kiosztani.

Mutassunk jó példát és nézzünk mindent a gyermekeink szemszögéből. Ők itt tanulják meg, hogyan kell más gyerekekkel játszani egy játékot, annak minden hullámhegyével és hullámvölgyével, erőpróbáival, életre szóló leckéivel és barátságaival.

Ha érdekli a SPORTSZÜLŐK témakör (edzői-, szülői viselkedés, sérülések, táplálkozás, sportpszichológia, gyermekbántalmazás megelőzése stb.), ha fontosnak tartja, hogy beszéljünk ezekről, lépjen be a SPORTSZÜLŐK Facebook csoportunkba (kattintosn a szövegre)!

Nem azért vannak itt, hogy a mi önérzetünket növeljék.

Nem azért vannak ott, hogy minket szórakoztassanak.

Csak egy gyerekkoruk van.

Kérlek, hagyd a gyerekeket gyereknek lenni!

Kérlek, hagyd, hogy beleszeressenek a játékba!

Kérlek, hagyd őket játszani!

És kérlek, hagy nézzem nyugodtan a meccset!

Köszönettel: Egy normális sportszülő.

(A fenti nyílt levelet egy, az utánpótlássport jelenlegi helyzetével elégedetlen anyuka írta, aki felbosszantotta magát azon, hogy nem tud elmenni és békében megnézni a gyermekei versenyét. Megkért minket, hogy név nélkül hozzuk nyilvánosságra a levelét. Véleményünk szerint egészen jó tanácsokat adott, ezért úgy döntöttünk megosztjuk. Köszönjük, és köszönet minden sportszülőknek odakint, aki felismeri, hogy a játék elvileg a gyerekeknek szól.)

A cikket együttműködő partnerünk, John O’Sullivan , a Changing the Game Project alapítója, vezetője írta!

A kiváló támogatói fordítást Sándorfalvi Évának őszintén köszönjük!

Tagek

Talán ez is érdekel

Kommentálj

Your email address will not be published. Required fields are marked *

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

I agree to these terms.