Betöltés

Mit keresel?

Aktuális Sportgondolatok Sportkultúra Sportszülők

A bántalmazó kultúra segítői a sportban

Megoszt

Ahhoz, hogy a bántalmazó kultúrák fennmaradjanak, sőt, egyes helyeken virágozzanak, a bántalmazókat támogatni kell, szükségük van a segítőikre. A segítők általában a menedzsment vagy egy finanszírozó (reklám) ügynökség, szövetség (egyes országokban akár az állami sportvezetés), a közvetítő szerepe pedig az adott körülményektől függően változik.

A sportban elkövetett visszaélések egyes segítői azt állítják, hogy nem tudták, mi történik. Az élsportban számos példa volt már erre – különösen, ha a visszaélések a sportolók jólétével kapcsolatosak. Feltehetően azt akarják elhitetni velünk, hogy azok, akik a teljesítményhez kapcsolódó minden egyes paramétert, aspektus vizsgálatát, a részletekre való őrült odafigyelést szorgalmazzák, ugyanazok az emberek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a folyamat során a sportolókkal visszaélnek. Tényleg?

Nos, ez csak úgy lehetséges, ha az adott felelős személy nem tesz fel olyan kérdést, amire nem akarja tudni a választ!

Aztán ott vannak a bántalmazó kultúrák azon segítői, akik tudják, hogy mi folyik, de úgy gondolják, hogy a cél szentesíti az eszközt. Ha érmeket nyernek, miért kellene megkérdezni, hogyan nyerik meg azokat? Nos, a felügyelet az egyik ok, a másik a felelősség, a harmadik ok pedig az az etikai döntés lenne, hogy a sportolókat emberként kezeljük, nem pedig árucikként, termékként, amely a teljesítménysportban részt vevőkön kívül mindenkit mást is gazdagít.

Amikor felszínre kerül egy zaklatás és a sportolók jólétével kapcsolatos probléma, legtöbbször azt mondják, hogy az edző – akit a szövetség/egyesület finanszíroz – eredményeket ér el, és ezért a cél szentesíti az eszközt. Tényleg? Nincs bizonyíték arra, hogy a sportolók bántalmazása javítja az eredményeket. Arra viszont rengeteg bizonyíték van, hogy a rugalmasság és a jó (motiváló) edző-sportolói kapcsolat segíthet a sportolóknak kitartani a kemény felkészülésben és a dobogó legfelső fokára állni, de a sportolókkal szembeni visszaélések, a bántalmazói edzői magatartás segítik a teljesítményüket? Nem, ez hazugság!

bántalmazó kultúra

Van egy harmadik típusú segítő – aki valóban nem tudja, hogy mi folyik itt. Vannak, akiket a barátaik vagy olyan emberek manipulálnak, akikben megbíznak, akik aztán túl későn veszik észre, hogy mi történt. Gyakran ezek a segítők nem fogják fel a teljesítménysport természetét. A segítők közül néhányan azt állítják, hogy ebbe a csoportba tartoznak – akárhogy is, ezeknek az embereknek nem kellene a sportban lenniük, nem kellene felelősséget vállalniuk a sportolók jólétéért, és nem szabadna megengedni, hogy a sportban maradjanak.

A média az utóbbi években egyre többet tudósít a mindenáron győzni akaró sportkultúrákról – egyesületi és válogatott (olimpiai és paralimpiai) sportágakban. Egyre többször, néha ellentmondásosan (a bántalmazói kultúrát mentegetve) nyilvánosan beszél a sportkultúra megváltoztatásáról, amely nem csak az érmek számának növelésére összpontosít. A kultúraváltás, amely az éremszerzés mellett a sportolók jólétére is összpontosít, azt sugallja, hogy a múltban ez az egyensúly nem volt meg, bár a sportvezetők tagadják, hogy valaha is elfogadott volt a mindenáron érmek megszerzésének szemlélete (Ingle, 2020).

Edzőnek, vezetőségi vagy elnökségi tagnak lenni hatalmas hitelességi elvárással, felelősséggel jár.

Az olimpiai sporton belüli bántalmazást segítő magatartás egyik egyértelmű nemzetközi példája a Dr. Larry Nassar ügyének kezelése az amerikai tornászoknál. Ki tudta, hogy Nassar mit csinált? Mikor jöttek rá? Mit tettek? És azok, akik nem tettek semmit, miért? A sportolókat néhány edző ugyanakkor fizikailag is bántalmazta – ugyanezeket a kérdéseket kellene feltenni azzal kapcsolatban, hogy hogyan segítették elő ezt a bántalmazást?

Ezeket a kérdéseket (múlt és jelen időben is) a hazai sportvilágban is fel kellene tenni!

A bántalmazók és segítőik közül sokan új sportágakban, esetleg egyesületi munkába visszahúzódva vagy új nemzetekben találtak menedéket, hasonlóan sokakhoz, akik közvetlenül részt vettek a sportolók bántalmazásában.

A sport addig nem fog igazán megváltozni, amíg ők végleg el nem tűnnek a sportból.

hirdetés
Tagek

Talán ez is érdekel