Bicepsz izom tendinitisze – sportsérülésekről röviden

A bicepsz izom tendinitisze (íngyulladása) a bicepsz hosszú fejének ínsérülése a felkarban és a vállban. Bár a tendinitisz kifejezés akut gyulladást feltételez, ez a betegség általában degeneratív jellegű, és az akut gyulladás viszonylag ritka; ezért egyre inkább a tendinopátia kifejezést részesítik előnyben. A legtöbb bicepsz-íngyulladás a kötélszerű bicepsz-ín „foszlásának” és irritációjának tekinthető, amint az a váll elülső vagy elülső részétől mélyen a vállízületben halad. Leggyakrabban a fej fölötti sportmozgást végzőknl, például úszóknál és teniszezőknél, vagy az ismétlődő emelést, tolást vagy húzást (pl. edzőtermi mozgások) végző középkorú betegeknél fordul elő. Sajnos a kezelési lehetőségek korlátozottak. A kezelés a tünetek enyhítésére és a váll általános diszfunkcióját korrigáló fizikoterápiára összpontosít.

Anatómia

A vállízület a felkarcsont (humerus) és a lapocka (scapula) sekély gömbcsuklós ízületéből áll. Ily módon a felkarcsont úgy ül a lapockán, mint a golflabda a tee-n (labdatartó az elütés előtt). A lapocka szabadon mozog a mellkas hátsó falán, és csak a kulcscsont (clavicula) köti össze a csontváz többi részével. Ezek a kapcsolatok óriási mozgékonyságot tesznek lehetővé a váll számára, de nagyobb terhet rónak a lágyrészstruktúrákra (izmokra, szalagokra és inakra) a stabilitás és a funkció fenntartása érdekében.

Az egyik ilyen lágyszöveti struktúra a bicepsz hosszú fejének ina, amely a vállban a glenoid (a lapocka tok része) felső részénél található csontos kiemelkedésnél kezdődik. Az ín itt, a kiindulópontjánál összekapcsolódik a glenoid labrummal (a váll tokját mélyítő porcos perem). A glenoid labrumból kötélszerű szerkezetként nyúlik ki, amely a felkarcsont feje mentén halad, és a vállból a felkarcsontban lévő barázdán keresztül lép ki, ahol egy vastag kötőszövetből álló képződmény tartja a helyén. A vállízületen kívülre kerülve néhány centiméter hosszan folytatódik a karon, mielőtt beleolvad a bicepsz izomba.

Kialakulás okai

A bicepsz-tendinitis kialakulásának pontos oka továbbra is ellentmondásos. Bár az ínhüvelygyulladás arra utal, hogy a rendellenességnek elsődleges gyulladásos oka van, az akut gyulladás nem gyakori, és valószínűleg a bicepsz-tendinitiszben szenvedő betegek kis csoportját képviseli. Gyakrabban fordul elő ez a diagnózis a bicepsz ín degeneratív elváltozásainak hátterében. Az ín degeneratív elváltozásai a túlzott igénybevételből, az életkorból vagy a váll csontos struktúrának kopásából és szakadásából erednek. Az ín körül folyadék, törmelék és meszesedés látható. Esetenként a bicepsz ín instabil lehet a felkarcsont barázdájában, felfelé mozoghat és kimozdulhat a normál helyzetéből, ezt az állapotot nevezik szubluxációnak.

A bicepsz ín degeneratív elváltozásai gyakran más vállproblémákkal együtt jelentkeznek, beleértve a rotátorköpeny ínhüvelygyulladást vagy -szakadást, a váll impingementjét, a bursitist és a váll instabilitását, ami arra utal, hogy a bicepsz íngyulladás egy általánosabb vállműködési zavar eredménye. Ez indokolja a bicepsz-tendinitisz általános vállrehabilitációval történő kezelését is.

Tünetek

A bicepsz tendinitiszben szenvedő betegek fájdalmat éreznek a váll elülső részén, amely enyhén lesugározhat a karon. Az elülső vállban észlelhető fájdalmas kattogásról vagy pattogó érzésről is beszámolhatnak. A tüneteket súlyosbítja a fej fölött végzett tevékenységek vagy a toló/húzó mozdulatok. A fájdalom nyugalomban is jelentkezhet, éjszaka pedig súlyosbodhat. A betegek a bicepsz ín fölött jelenthetnek pontszerű érzékenységet. Bár egyes betegek egy bizonyos eseményről vagy sérülésről számolnak be, a bicepsz tendinitisz legtöbb esetben észrevétlenül, „alattomosan” kezdődik.

Diagnosztika

A bicepsz tendinitisz és más gyakori vállbetegségek tünetei és vizsgálati leletei jelentős átfedést mutatnak. Ráadásul, mint fentebb említettük, ezek a betegségek gyakran egyidejűleg fordulnak elő a vállfájdalommal jelentkező betegnél. Ezért fontos megfontolni és értékelni a beteget a társuló vállbetegségek szempontjából, ha a tünetek bicepsz-ínhüvelygyulladásra utalnak. A bicepsz-ínhüvelygyulladás diagnosztizálásához számos klinikai vizsgálatot alkalmaznak. Ezek közé tartozik a bicepsz ín tapintása, a Speed-teszt és a Yergason-teszt.

A bicepsz-ínt mindkét vállban meg kell tapintani. A tüneteket mutató váll aszimmetrikus érzékenységét régóta a diagnózis ismertetőjegyének tekintik. Az ín tapintása némi gyakorlatot igényel, és nehéz lehet erősen izmos vagy elhízott betegnél. A váll belső és külső rotációja segíthet a bicepsz ín azonosításában, és utalhat a subluxáló ínra, ha az ín érezhetően kiugrik a barázdából. A könyök hajlítása (behajlítás) és kinyújtása (kiegyenesítés) tapintás közben crepitus (tapintható nyikorgás) észlelhető.

A Speed-tesztet úgy kell elvégezni, hogy a páciens a könyökét tenyérrel felfelé kinyújtja. A kart úgy kell felemelni, hogy a padlóval való párhuzamosságnál valamivel kisebb legyen. Ebben a helyzetben a páciensnek ellen kell állnia a vizsgáló által lefelé kifejtett erőnek. A fájdalom pozitív tesztnek minősül. A vizsgálatok szerint ez a teszt mérsékelten érzékeny a bicepsz-ínhüvely gyulladásra, de nem specifikus az állapotra. Ez azt jelenti, hogy a negatív teszt kevésbé valószínűsíti, hogy a betegnek bicepsz tendinitisze van, de a pozitív teszt nem nyújt nagy segítséget annak megállapításában, hogy a betegnek bicepsz tendinitisze van-e.

A Yergason-tesztet úgy kell elvégezni, hogy a páciens behajlítja a könyökét, és a kezét tenyérrel lefelé irányuló helyzetből tenyérrel felfelé irányuló helyzetbe forgatja, miközben a vizsgáló ellenáll a mozgásnak. A bicepsz ín helyén jelentkező fájdalom reprodukálása pozitív tesztnek minősül. A Yergason-teszt pontosságára vonatkozó vizsgálatok a bicepsz-ínhüvelygyulladás diagnosztizálásában azt mutatják, hogy a teszt meglehetősen specifikus, de érzéketlen. Ezért, ha a Yergason-teszt pozitív, segít a bicepsz-ínhüvelygyulladás diagnózisának megerősítésében, de ha negatív, nem zárja ki a betegséget.

A röntgenfelvételek felhasználhatók a váll csontos felépítésének értékelésére, és hasznos információkkal szolgálhatnak az orvos számára, de nem adnak konkrét diagnózist a bicepsz-ínhüvelygyulladásról. A mágneses rezonanciás képalkotás (MRI) használható a bicepsz ín értékelésére, de az MRI-t általában a rotátorköpeny vagy a labralis patológia gyanúja esetén tartják fenn. Az ultrahang vizsgálat jó választás a bicepsz ín értékelésére. Lehetővé teszi az ín és a környező struktúrák részletes vizsgálatát, miközben lehetővé teszi az orvos számára, hogy értékelje a bicepsz ín dinamikus működését a felkarcsont bicipitális barázdájában.

Kezelés

Konzervatív kezelés

A bicepsz tendinitisz kezdeti terápiája a tünetek kezelésére és a súlyosbító tevékenységek elkerülésére összpontosít. A betegeket átmenetileg korlátozni kell az ismétlődő vagy nehéz fej feletti emeléstől, tolás, húzástól vagy dobástól. Indokolt a tervezett nem szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID) 2 hetes kipróbálása. A tünetek akut súlyosbodása esetén hasznos a váll elülső részének 20 perc/óra jéggel történő hűtése, amelyet szükség szerint megismételhetünk. A betegnek nem szabad a vállat immobilizálni; inkább gyakori otthoni rehabilitációs gyakorlatokat kell végezni, amint az tolerálható. Ezek lehetnek olyan egyszerűek, mint az ismétlődő lengőkörök vagy az ábécé követése kézzel, egyenesen lógó karral. Elhúzódó vagy súlyos esetekben szteroid injekciókat lehet beadni a bicepsz ínhüvelybe vagy a vállízületbe.

Az akut tünetek megszűnését követően általános vállrehabilitáció írható elő otthoni edzésprogram alapján vagy gyógytornász irányításával. Ennek középpontjában olyan gyakorlatok állnak, amelyek célja a váll megerősítése és a váll helyzetének javítása a funkció maximalizálása érdekében.

Sebészeti kezelés

A bicepsz tendinitiszben szenvedő betegeknél ritkán végeznek műtétet. Az agresszív konzervatív kezelésre nem reagáló krónikus bicepsz ínfájdalomban szenvedő betegeket néha műtétre utalják. A műtét során megkísérlik korrigálni a kapcsolódó vállpatológiát, és a bicepsz-ínt néha átvágják; ezt az eljárást tenodézisnek nevezik.

Sportba való visszatérés

A rehabilitációt addig kell folytatni, amíg a teljes mozgásterjedelem helyreáll és megszűnik a fájdalom. Az izomerő helyreállítása ellenállással szembeni gyakorlatokkal érhető el, s csak ezt követően engedélyezhető a korlátozás nélküli sporttevékenység.

Források: J. Bryan Dixon írása és “Sportsérülések ellátása” (kézirat, szerkesztő: Prof. Dr. Berkes István)