A doppingolással megformált test
Megoszt
A testépítés, valamint az edzőtermi és fitneszkultúra fejlődésének egyik központi olvasztótégelye az USA nyugati partvidékén található. Az 1930-as évek végén és az 1940-es években a SantaMonica-i strand egy szakasza, a Muscle Beach a testépítő kultúra és -életmód meghatározó helyszínévé vált (Locks & Richardson, 2012). Itt a tengerpart egy nyilvános térré vált, ahol az 1950-es években a rajongók olyan ikonok testét csodálhatták meg, mint Steve Reeves és mások. Reeves kivételes izomdefiníciójáról és esztétikai vonzerejéről volt ismert. A Reevest híressé tevő idealizációk azonban fokozatosan változni kezdtek. Az 1960-as évek elején, amikor a Muscle Beachet „lefelé költöztették” a part mentén egy jobbnak vélt helyre, a Venice Beachre, elindult a kulturális átalakulás is.
Először is, a testépítők még látványosabban kezdtek kinézni, mivel a napi rutinjukba bevezették a vízhajtókat, amelyek megszabadították a testet a felesleges vízfolyadéktól, és így sokkal nagyobb izmosságot és határozottságot mutattak. Másodszor, ha megnézzük a korszak testépítő magazinjait, a megjelenített testfelépítés egészen hirtelen megváltozott, és a korábban látottnál is nagyobb hangsúlyt kapott a tömeg. […] Ennek a változásnak az oka részben a hatékonyabb edzésnek és a jobb táplálkozásnak volt köszönhető, de jelentős mértékben az anabolikus szteroidok megjelenésének, egy olyan tényezőnek, amely helyrehozhatatlanul elvágta a sportágat a klasszikus előzményeitől, és egy új amerikai klasszicizmus elsődleges armatúrájaként működött, amely Reevest csak nosztalgikus ideálnak tekintette. (Locks & Richardson, 2012)
Az 1970-es években virágzott az edzőtermi kultúra és a testépítés kultúrája. A többé-kevésbé céltalan férfias, homoszociális és szubkulturális foglalatosságként felfogott testépítés újjászületett, és a Venice Beachen található híres Gold’s Gym fokozatosan egy kis edzőteremből a testépítés globális franchise-ává és kulturális olvasztótégelyévé fejlődött. E fejlődés egyik mozgatórugója a Pumping Iron (Gaines & Butler, 1974) című dokumentumfilm volt, amelyben olyan testépítő ikonokat követtek nyomon, mint Arnold Schwarzenegger, Lou Ferrigno, Franco Columbu és Frank Zane, miközben az 1975-ös Mr. Olympia és Mr. Universe versenyekre készültek.
Arnold Schwarzenegger az ausztriai Thalban született, és Európában ebben az időszakban a testépítésben szinte teljesen a méretre és a tömegre koncentráltak. AzUSA-ba költözve, ahol az ideál inkább az érzet és a definíció felé tendált, Schwarzenegger az európai méret és az amerikai érzet ötvözésével tudott diadalmaskodni a testépítésben, és ezzel forradalmasította a profi testépítést is (Locks & Richardson, 2012). Schwarzenegger növekvő népszerűsége és ismertsége révén nemzetközi karriert futott be a filmiparban, később pedig az amerikai politika szalonjaiba is bekerült, amikor beházasodott a Kennedy családba, és Kalifornia kormányzója lett.
Schwarzenegger sikere nyomán az edzés és az izomépítés többé-kevésbé normává vált az USA-ban és máshol is – legalábbis a férfiak körében. Az egészségklubok ipara is egy nagyobb egészségügyi mozgalom részeként fejlődött, és ebben az időben például sok vállalat igyekezett létesítményeket és lehetőségeket biztosítani a testmozgásra, hogy az alkalmazottai körében csökkentse a szívroham és más szívkoszorúér-betegségek kockázatát (McKenzie, 2013). Schwarzenegger teste nexusként funkcionált ebben a fejlődésben. Ő testesítette meg az amerikai álmot, azt az ethoszt, amely szerint bármi lehetséges, ha az ember odateszi magát. De miközben Schwarzenegger nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a súlyzózás gyakoribbá váljon azok számára is, akik egyébként nem járnának edzőterembe, ő is hozzájárult ahhoz, hogy a testépítés szélsőségesebbé és szubkulturálisabbá váljon a testi fejlődés, a méret és az érrendszer tekintetében.
A testi tökéletesség ideálját a „végletekig fokozva Schwarzenegger és a testépítés az 1970-es években egy új – „szörnyszülött” – korszakba lépett, amelyet a szteroidok jellemeztek. Bár a szintetizált tesztoszteron kísérleti használata már korábban, az 1950-es években is előfordult az USA nyugati partjának különböző edzőtermeiben (Yesalis & Bahrke, 2007), ebben a későbbi időszakban új típusú szereket fejlesztettek ki személyre szabott, sokkal kevesebb és enyhébb mellékhatással rendelkező termékekké. Így, míg a szteroidok sporttal összefüggésben történő használata ebben az időben erős elítéléssel és megelőző intézkedésekkel találkozott, a testépítők és az edzőtermi és fitneszkultúra körében nagyrészt problémamentesnek tekintették. A YouTube-on nemrégiben közzétett interjúklipben maga Schwarzenegger beszél a szteroidokról és a testépítésről az 1970-es években:
Az egyik leggyakoribb kérdés, amit mindig kapok, az, hogy vajon szedtünk-e szteroidokat, mert most persze a drogok olyan nagy téma a sportban. És a válaszom igen. Ez még csak a kezdeti szakaszban volt, mert a testépítők akkoriban még csak kísérleteztek vele. De nem volt illegális. Nagyon nyíltan beszéltünk róla. Úgy értem, bárkitől megkérdezték, hogy „szedsz-e szteroidokat?”, és te: „Igen, napi három dianabol-t szedek”, vagy valaki más azt mondta, hogy „ezt, ezt és ezt szedem”. Nem volt illegális ez a dolog.
A Total Recall : My Unbelievably True Life Story (2012) című feltáró erejű második önéletrajzi könyvében Schwarzenegger és társszerzője, Petre továbbfejlesztik ezt az álláspontot, és kijelentik, hogy kevés megbánást érez, mert ez (a szteroidok használata) olyan dolog volt, ami a piacra került, és orvosi felügyelet mellett történt.
Az 1970-es évek a kísérletezés időszaka volt, és a (fitnesz)doppingot tiltó jogszabályok még nagyon kezdetleges szinten álltak. Például a szteroidok használata a szervezett sporton kívül nemcsak legális volt a legtöbb országban, hanem nemzetközileg is némileg elfogadott volt, nem utolsósorban a testépítéssel összefüggésben. Így a (fitnesz)dopping ezen fejlődését és perspektíváját először is a fókuszban lévő időszak sajátosságaival és a kábítószer-kísérletezéssel kapcsolatos, az 1960-as és 1970-es években kiemelkedő liberális megközelítéssel összefüggésben kell megérteni. Másodszor, ahogy Schwarzenegger is említette, „farmakológiai forradalomról” beszélhetünk, amelynek során a gyógyszeripari vállalatok egyre inkább elkezdtek olyan hatásosabb és kevésbé toxikus gyógyszereket keresni és fejleszteni, amelyek képesek megváltoztatni a szervezet biokémiai, fiziológiai és pszichológiai funkcióit (Verroken, 2006). Nem meglepő, hogy a testépítők, valamint a versenysportolók nagyszerű lehetőségeket láttak abban, hogy ezeket a kémiai szereket felhasználva feszegessék vagy meghaladják határaikat, a cél pedig az volt, hogy valami újat hozzanak létre és túllépjenek a testük fiziológiás határain.
Forrás: Jesper Andreasson és Thomas Johansson írásának szerkesztett részlete.
Kövess minket itt is, ott is!