Enzimértékek sportolóknál – magas CK, AST és ALT: edzésválasz vagy figyelmeztető jel?

A sportoló hétfőn reggel laborvizsgálatra érkezik. Szombaton mérkőzése volt, vasárnap erősítő edzést végzett, combjaiban még érzi a terhelést, egyébként jól van. A leleten a kreatin-kináz többszörösen meghaladja a laboratóriumi referenciaértéket, az AST emelkedett, az ALT valamivel magasabb, az LDH sem tökéletes. Ugyanez a laborlelet egy fizikailag inaktív embernél egészen más gondolkodást indíthatna el. Sportolónál azonban először azt kell megérteni, mi történt az izmokkal a vérvételt megelőző napokban, hogyan viszonyul az eredmény a sportoló saját korábbi értékeihez, vannak-e tünetei, és hogyan változik az eltérés pihenés után. A CK nem regenerációs pontszám, az AST és ALT nem automatikusan májbetegség, az emelkedett LDH pedig önmagában nem mondja meg, melyik szövetből származik. A laboratórium pontosan megméri az enzimaktivitást; a sportorvosi feladat annak eldöntése, milyen biológiai folyamat hozta létre az eltérést, és változtat-e valamit a terheléssel vagy az egészséggel kapcsolatos döntésünkön.

Amikor az edzés megjelenik a laborleleten

A sportolói laborértékek értelmezését az nehezíti, hogy az intenzív fizikai terhelés éppen azokat a szöveteket veszi igénybe, amelyekből több rutinszerűen mért enzim a vérbe kerülhet. A legismertebb a kreatin-kináz (CK), amely nagy mennyiségben található a vázizomban, és a kreatin-foszfát rendszer részeként az energiaforgalomban vesz részt. Intenzív, különösen szokatlan vagy jelentős excentrikus komponenst tartalmazó terhelés után a vér CK-aktivitása jelentősen emelkedhet. A 2025-ös áttekintés szerint az edzés utáni CK-választ a terhelés típusa és intenzitása mellett a testösszetétel, a nem, az edzettség, valamint jelentős intra- és interindividuális biológiai variabilitás és preanalitikai tényezők is befolyásolják. (PubMed)

Éppen ezért a CK klasszikus populációs referencia-tartománya sportolóknál könnyen félrevezető. Egy több mint hétszáz sportolót vizsgáló munkában a szerzők jóval magasabb sportolói referencia-intervallumokat találtak, és még sportáganként is jelentős különbség mutatkozott; férfi labdarúgók felső CK-határa például lényegesen magasabb volt az úszókénál. Ezeket az adatokat nem új „sportolói normálértékként” kell használni, hanem annak bizonyítékaként, hogy egy CK-szám értelmezéséhez tudnunk kell, kihez és milyen terheléshez tartozik. (PubMed)

Az AST és ALT másfajta csapdát jelent. Mindkettőt gyakran „májenzimként” emlegetjük, holott különösen az AST jelentős mennyiségben található a vázizomban is, az ALT pedig bár májspecifikusabb, nem kizárólag a hepatocytákból származhat. Kontrollált súlyzós terhelés után egészséges férfiaknál az AST, ALT, CK, LDH és myoglobin legalább hét napig emelkedett maradt, miközben a bilirubin, a GGT és az alkalikus foszfatáz nem változott hasonló módon. Ez jól mutatja, hogy egy nagy izomterhelés akár kifejezetten „kórosnak” tűnő májenzimleletet is létrehozhat. (PubMed)

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy sportolóknál minden aminotranszferáz-emelkedést az edzésnek kell tulajdonítani. Az ACG májenzimeltérések kivizsgálására vonatkozó irányelve az AST és ALT emelkedése esetén ugyanúgy számol vírusos, metabolikus, alkoholos, autoimmun, gyógyszer- és étrend-kiegészítő okozta, valamint egyéb hepatológiai okokkal. A sportolás ezért differenciáldiagnosztikai információ, nem felmentés a kivizsgálás alól. (PubMed)

A cikk egészén végigvonuló különbséget már itt érdemes rögzíteni: CK-emelkedés, izomszöveti károsodás, funkcióromlás és rhabdomyolysis nem ugyanaz a fogalom.

A CK azt mutatja, hogy az izomterhelésnek biokémiai nyoma van a vérben. Önmagában nem mondja meg, milyen mértékű strukturális sérülés történt, mekkora az erő- vagy teljesítményvesztés, illetve készen áll-e a sportoló a következő nagy intenzitású terhelésre. A terhelésmonitorozás szakirodalmában a szubjektív jólléti és funkcionális mutatók sok esetben érzékenyebben követték az edzésterhelés változását, mint az izolált laboratóriumi biomarkerek. (British Journal of Sports Medicine)

Magas CK – izomterhelés, izomsérülés vagy rhabdomyolysis?

Egy magas CK láttán az első kérdés nem az, hogy „mennyi a normális?”, hanem az, milyen esemény előzte meg. Egy maraton, intenzív intervallumos edzés, CrossFit-jellegű terhelés, downhill futás vagy szokatlan excentrikus erőedzés egészen más CK-választ eredményezhet, mint egy könnyű regeneráló tréning. A terheléshez való alkalmazkodás is számít: ugyanaz az inger ismételten alkalmazva kisebb biokémiai választ válthat ki, miközben egy új vagy ritkán végzett mozgás jelentősen nagyobb CK-emelkedést okozhat. (PubMed)

A második kérdés a sportoló funkciója. Van-e szokatlan izomfájdalom, erővesztés, mozgásbeszűkülés vagy sportágspecifikus teljesítményromlás? Egy labdarúgónál például a sprint-, ugrás- vagy erőteljesítmény, egy súlyemelőnél az erőkifejtés minősége, egy futónál a megszokott tempóhoz tartozó érzés és mechanika több információt adhat a sportkészségről, mint maga a CK. Egy normális CK sem bizonyítja, hogy az izom teljesen regenerálódott, és egy emelkedett CK sem bizonyítja, hogy funkcionálisan még alkalmatlan a terhelésre. A biomarker és a sportteljesítmény ugyanannak a terhelésnek két különböző következménye, amelyek időbeli lefutása nem feltétlenül azonos. (British Journal of Sports Medicine)

E kettő között helyezkedik el az akut lokális izomsérülés. Egy hamstring- vagy quadriceps-sérüléshez társulhat CK-emelkedés, de a CK nem lokalizálja a sérülést, nem ad megbízható anatómiai gradinget, és nem alkalmas a return-to-sport időpontjának meghatározására. Egy izomsérülés sportorvosi értékelésében a mechanizmus, fájdalom, palpációs és funkcionális vizsgálat, erő, mozgástartomány, futási és sportágspecifikus terhelhetőség, illetve szükség esetén képalkotás sokkal közelebb áll a tényleges döntési problémához. A CK ilyenkor legfeljebb egy kiegészítő biokémiai jel.

Más a helyzet az exertionalis rhabdomyolysissel. Ez már nem egyszerűen „nagyon magas CK”, hanem akut izomkárosodással járó klinikai állapot, amelyben súlyos, a várható edzésreakciót meghaladó izomfájdalom, izomduzzanat és gyengeség jelentkezhet; myoglobinuria esetén sötét vizelet, súlyosabb esetben pedig elektrolitzavar és akut vesekárosodás is kialakulhat. (PubMed)

A 2024-es ENMC nemzetközi workshop 2025-ben publikált ajánlása az akut rhabdomyolysis diagnosztikai keretében a jellegzetes súlyos izomtünetek mellett 10 000 IU/L feletti CK-t javasol, és figyelembe veszi a CK jellegzetes időbeli alakulását is. Ezt azonban nem szabad mechanikus határvonallá alakítani. A 9500 U/L nem jelent automatikusan biztonságot, a 10 500 U/L pedig önmagában nem írja le a beteg klinikai súlyosságát. A CK nagyságát mindig együtt kell értelmezni a tünetekkel, a vesefunkcióval, elektrolitokkal, vizeletlelettel, hidratációval és az esemény időzítésével. (PubMed)

Ezért egy magas CK-val jelentkező sportolónál a sötét vizelet, kifejezett izomduzzanat, jelentős gyengeség, csökkent vizeletmennyiség, rossz általános állapot, hőbetegség jelei vagy vesefunkció-romlás sokkal fontosabb klinikai figyelmeztetés, mint önmagában az, hogy a laboreredmény hány szorosa a felső referenciahatárnak. Ilyen tünetekkel a helyzet sürgős orvosi értékelést igényelhet. (PubMed)

Az ismétlődő vagy aránytalan epizódok külön kategóriát jelentenek. Ha mérsékelt terhelés ismételten igen nagy CK-emelkedést vagy rhabdomyolysist vált ki, ha a CK hosszú pihenés után sem rendeződik, vagy családi anamnézis, terhelésindukált görcsök, gyengeség és más neuromuscularis jel is jelen van, nem szabad pusztán „hyperresponder sportolónak” tekinteni az illetőt. Metabolikus, genetikai vagy más neuromuscularis betegség is felmerülhet. A 2026-ban publikált EAN hyperCKaemia-irányelv éppen a tartósan emelkedett, akár kevés tünettel járó CK szisztematikus kivizsgálására ad korszerű algoritmust. (PubMed)

AST és ALT – izom vagy máj?

Sportolóknál ez az egyik legfontosabb laboratóriumi differenciáldiagnosztikai kérdés. A rutinszerűen „májfunkcióként” jelzett AST és ALT valójában elsősorban sejtkárosodási enzimek. A valódi májfunkció fogalmához más paraméterek – például a szintetikus funkciót tükröző albumin vagy INR – is tartoznak. Az AST széles szöveti eloszlása miatt különösen érzékeny az izomeredetű eltérésekre, és jelentős izomterhelés az ALT-t is megemelheti. (PubMed)

A döntést ezért nem egyetlen AST- vagy ALT-érték, hanem a teljes laboratóriumi mintázat és az időzítés segíti. Ha egy nagy erőedzést vagy versenyt követően:

• CK jelentősen emelkedik,
• AST és ALT szintén emelkedik,
• a sportolónak izomláza vagy egyértelmű nagy izomterhelési előzménye van,
• miközben a GGT, ALP és bilirubin nem mutat hepatobiliaris eltérést,

akkor az izomeredet valószínűsége jelentősen nő. A súlyzós edzést vizsgáló klasszikus kísérletben pontosan ilyen mintázatot figyeltek meg, és az aminotranszferáz-emelkedés akár legalább egy hétig fennmaradt. (PubMed)

Fordított helyzetben más irányba tolódik a döntés. Ha megfelelő pihenés után a CK rendeződik, miközben az AST/ALT továbbra is emelkedett; ha GGT-, ALP- vagy bilirubineltérés társul; vagy ha az anamnézisben alkohol, hepatotoxikus gyógyszer vagy étrend-kiegészítő, metabolikus kockázat, vírushepatitis-lehetőség vagy más májbetegségre utaló jel szerepel, akkor az „biztosan az edzéstől van” magyarázat egyre kevésbé tartható. Az ACG irányelve szerint ilyenkor a hepatocellularis eltérés teljes etiológiai spektrumát mérlegelni kell. (PubMed)

A probléma tehát nem úgy fogalmazható meg, hogy: AST = izom vagy máj? Hanem így: Az AST/ALT-emelkedés mintázata ebben az emberben inkább a közelmúltbeli izomterheléssel magyarázható, vagy fennmarad olyan jel, amely önálló májbetegség kivizsgálását igényli?

Ez klinikailag sokkal hasznosabb kérdés.

És mit mond a bilirubin?

A bilirubin nem enzim, mégis fontos része lehet annak a laboratóriumi mintázatnak, amely segít eldönteni, hogy egy sportoló emelkedett AST- vagy ALT-értéke mögött elsősorban izomeredetű terhelésválasz, hepatobiliaris eltérés vagy más folyamat állhat-e. Az izolált bilirubin-emelkedés önmagában nem jelent májkárosodást. Ha az AST, ALT, GGT és ALP nem mutat kóros mintázatot, különösen az indirekt bilirubin emelkedése esetén felmerülhet például a gyakori és jóindulatú Gilbert-szindróma. Ilyenkor a bilirubinérték ingadozhat, és éhezés, alacsony energia- vagy szénhidrátbevitel, betegség, dehidráció és fizikai terhelés is hozzájárulhat ahhoz, hogy egy korábban alig észrevehető eltérés látványosabbá váljon. A döntő kérdés ezért itt sem az, hogy a bilirubin átlépte-e a laboratóriumi referenciahatárt, hanem hogy melyik bilirubinfrakció emelkedett, és milyen laboratóriumi, klinikai és terhelési környezetben történt ez.

Sportolónál az indirekt bilirubin emelkedése a fokozott vörösvértest-lebomlás, vagyis haemolysis irányába is terelheti a gondolkodást. Hosszútávfutásnál például a talajfogásokkal összefüggő mechanikai vörösvértest-károsodás – az úgynevezett foot-strike haemolysis – mellett más terheléshez kapcsolódó mechanizmusok is szerepet játszhatnak. Ilyenkor azonban a bilirubint sem önmagában értelmezzük: a vérkép, reticulocyták, LDH, haptoglobin és szükség esetén további haemolysisparaméterek, valamint a vasstátusz és az időbeli változás együtt adja meg a klinikai jelentőségét. Ez különösen fontos akkor, ha a sportolónál anaemia, romló teljesítmény vagy visszatérő vashiány is jelen van.

Más jelentőségű, ha a bilirubin-emelkedés GGT- és/vagy ALP-eltéréssel, tartós AST/ALT-emelkedéssel vagy klinikai tünetekkel társul. Ez már kevésbé magyarázható egyszerű izomterheléssel, és hepatobiliaris, illetve cholestaticus folyamat irányába teheti szükségessé a további kivizsgálást. A bilirubin tehát ebben a helyzetben sem „májfunkciós szám”, amely önmagában diagnózist ad: az értéke abból a mintázatból nyeri el jelentését, amelyben megjelenik. Ugyanaz az emelkedett bilirubin egészen mást jelenthet egy tünetmentes Gilbert-szindrómás futónál, egy haemolysist mutató állóképességi sportolónál és egy GGT/ALP-eltéréssel jelentkező betegnél.

Egy mérés helyett a sportoló saját válaszmintája

A CK talán minden más gyakori sportlabor-paraméternél jobban mutatja meg az egyéni baseline jelentőségét. A 2025-ös áttekintés egyik fő következtetése éppen az, hogy az edzés utáni CK rendkívüli variabilitása miatt a sportolói értelmezésben a saját korábbi válasz és a mintavétel körülményei kulcsfontosságúak. (PubMed)

Képzeljünk el két labdarúgót. Mindkettő CK-ja 900 U/L a mérkőzés után 48 órával. Az első játékosnál a meccseket követően rendszeresen 700–1200 U/L között mozog az érték, izomfájdalma minimális, ugrás- és sprintteljesítménye közelít a megszokotthoz, jól érzi magát. A második játékos nyugalmi CK-ja rendszerint 100 körüli, korábbi mérkőzések után 250–350 U/L volt, most pedig kifejezett combfájdalmat és erővesztést jelez.

Laboratóriumi értelemben ugyanaz a CK. Sportorvosi értelemben nem ugyanaz a helyzet.

Ezért a populációs referencia és az egyéni baseline két különböző kérdésre válaszol. A referencia-tartomány azt segít megítélni, hogy az érték általában mennyire szokatlan; a saját korábbi adatok azt, hogy szokatlan-e ennél a sportolónál. Egyik sem írja felül a másikat.

Ha váratlan CK-emelkedést találunk egy panaszmentes vagy csak enyhe tünetekkel rendelkező embernél, különösen értékes lehet a megfelelően időzített kontroll. A 2026-os EAN-irányelv azt javasolja, hogy oligo- vagy asymptomatikus hyperCKaemia esetén a CK-mérést legalább 72 óra, lehetőleg egy hét terhelésmentes időszak után ismételjük meg, kerülve azokat az ismert tényezőket is, amelyek CK-emelkedést okozhatnak. Tartós hyperCKaemia igazolásához az irányelv további ismételt méréseket és a klinikai körülményekhez igazított kivizsgálást javasol. (PubMed Central (PMC))

Ez nagyon gyakorlati sportorvosi tanulság. Egy váratlanul magas CK-nál néha nem egy újabb biomarker a leginformatívabb következő vizsgálat, hanem az idő és a jól standardizált ismételt mérés.

Ha a CK a terhelés elhagyása után megfelelően csökken, az akut edzéshatás valószínűsége nő. Ha tartósan magas marad, új kérdések nyílnak meg: gyógyszerek – például statin –, hypothyreosis és más endocrin-metabolikus okok, neuromuscularis betegségek, korábbi trauma vagy műtét, illetve öröklött izombetegségek lehetősége. Az EAN jelenlegi ajánlása tartósan igazolt hyperCKaemiában már strukturált neurológiai vizsgálatot és szükség szerint elektrofiziológiai, metabolikus, genetikai és képalkotó lépéseket is beépít. (eanNews)

Az LDH és myoglobin ebben a rendszerben inkább kiegészítő paraméter. Az LDH széles szöveti eloszlása miatt önmagában kevéssé specifikus; izom, máj, vörösvértest és más szövetek károsodása egyaránt emelheti. A myoglobin gyorsabban szabadulhat fel és gyorsabban eliminálódik, ezért időbeli viselkedése eltér a CK-tól, rhabdomyolysisben pedig klinikailag különösen a myoglobinuria és a veseterhelés miatt lehet releváns. A több laborparaméter azonban csak akkor jelent több információt, ha egy konkrét döntési problémát segít megoldani. (PubMed)

Mikor kell tovább vizsgálni?

A sportolói enzimeltérések többségénél nem az a nehéz kérdés, hogy az edzés képes-e megemelni a CK-t vagy AST-t – képes. A nehezebb feladat annak felismerése, amikor a lelet már nem magyarázható megfelelően az edzéssel.

Tovább kell gondolkodni például akkor, ha a CK megfelelő, többnapos terhelésmentes időszak után is tartósan emelkedett; ha az emelkedés visszatérően aránytalan a terheléshez képest; ha objektív izomgyengeség, terhelésindukált görcs, szokatlan intolerancia vagy családi neuromuscularis anamnézis társul hozzá; illetve ha rhabdomyolysis ismétlődik. A friss EAN-irányelv már 1,5-szeres felső referenciahatár fölött mérlegelendő kivizsgálást javasol igazolt, oligo- vagy asymptomatikus hyperCKaemiában, természetesen az életkor, nem, etnikum, fizikai aktivitás és az adott labor megfelelő referenciaértékeinek figyelembevételével. (PubMed Central (PMC))

Az AST és ALT esetében továbbvizsgálást indokol, ha a közelmúltbeli terhelés nem magyarázza megfelelően a mintázatot, az eltérés a CK rendeződése után is fennmarad, vagy hepatológiai eltérések és kockázati tényezők társulnak hozzá. A sportolói státusz nem teszi kevésbé fontossá például a gyógyszerek és táplálékkiegészítők részletes áttekintését – éppen ebben a populációban lehet kifejezetten fontos tudni, milyen teljesítmény- vagy testösszetétel-célú készítményeket használ valaki. (PubMed)

Akut izomsérülésnél pedig más logikára van szükség. A CK emelkedése segíthet felismerni, hogy az izomszövet jelentős terhelést kapott, de nem alkalmas arra, hogy megmondja, a sportoló mikor térhet vissza biztonságosan. A return-to-sport döntést a tünetmentesség, erő, mozgásminőség, terhelhetőség, futás, sprint, fékezés, irányváltás és az adott sportág követelményei felől kell felépíteni – nem a laborlelet normalizálódásától várni.

Ez ugyanaz az elv, amely a rehabilitáció más területein is érvényes: egy biológiai marker rendeződése nem azonos a teljes funkcionális helyreállással.

Mitől változik meg a sportorvosi döntés?

Az első sportoló nagy volumenű erősítő edzés után érkezik. CK-ja 1800 U/L, AST-ja emelkedett, ALT-ja kisebb mértékben magasabb. Izomláza van, de nincs kifejezett gyengesége vagy duzzanata, vizelete normális, általános állapota jó. Az előző napok terhelése jól magyarázza az eltérést. Nála nem az „1800-as CK kezelése” a feladat. Az edzéstörténet, tünetek, funkció és szükség szerint megfelelő időzítésű kontroll alapján kell eldönteni, van-e további teendő.

A második sportoló hasonló terhelést követően jelentkezik, de súlyos izomfájdalom és duzzanat alakult ki, kifejezetten gyenge, vizelete sötét, CK-ja igen magas, és kreatinin- vagy elektroliteltérés is megjelenik. Itt már az exertionalis rhabdomyolysis és annak szövődményei kerülnek előtérbe. A klinikai állapot, folyadék- és vesefunkció, elektrolitok és vizelet sokkal fontosabbá válnak annál, hogy pontosan hány ezer egység a CK. (PubMed)

A harmadik sportoló semmilyen izompanaszról nem számol be. CK-ja egy terhelésmentes hét után normális, AST- és ALT-értékei azonban továbbra is ismételten emelkedettek. GGT-je szintén eltér, és kiderül, hogy több gyógyszert és étrend-kiegészítőt használ. Ebben a helyzetben már kevéssé meggyőző az az egyszerű magyarázat, hogy „sportol, ezért magasak a májenzimei”. A hepatológiai kivizsgálás irányába kell továbblépni. (PubMed)

És van egy negyedik, kevésbé látványos helyzet. A sportoló jól van, CK-ja azonban több alkalommal magas marad még megfelelő pihenés után is. Nincs akut rhabdomyolysise, nincs sérülése. Itt éppen az a döntési hiba, ha az eltérést azért hagyjuk figyelmen kívül, mert az illető sportoló. A 2026-os EAN-irányelv szerint a tartós oligo- vagy asymptomatikus hyperCKaemia mögött nem neuromuscularis és subclinicus neuromuscularis okok egyaránt állhatnak, ezért igazolt tartós eltérésnél strukturált kivizsgálásnak lehet helye. (eanNews)

A négy történetben nem a CK, AST vagy ALT jelentése változott meg. A környezet változott meg körülöttük.

Ezért a sportolói enzimértékek értelmezésének nincs olyan egyszerű képlete, amelyben a magas érték automatikusan károsodást, az alacsony pedig megfelelő regenerációt jelent. A használható döntéshez tudnunk kell, mikor történt a vérvétel, milyen terhelés előzte meg, vannak-e tünetek, mit mutat a funkció, hogyan illeszkedik az eredmény a többi laborparaméterhez, milyen a sportoló saját korábbi profilja, és merre tart az érték időben.

A laborlelet ebből a szempontból nem végpont, hanem kiindulópont.

Nem az enzimszámot kezeljük. Azt a folyamatot próbáljuk felismerni, amely az eltérést létrehozta – és azt, hogy ennek van-e jelentősége a sportoló egészsége, terhelése vagy teljesítménye szempontjából.

Fő tanulságok

• A CK-emelkedés nem azonos az izomfunkció romlásával, a regenerálatlansággal vagy a rhabdomyolysissel. A CK biokémiai marker, amelynek sportolóknál nagy az egyéni és terhelésspecifikus variabilitása. (PubMed)
• Egy magas CK-t a terhelés időzítésével, tünetekkel, funkcióval és saját korábbi értékekkel együtt kell értelmezni. Tünetmentes, váratlan hyperCKaemia esetén a 2026-os EAN-irányelv legalább 72 óra, lehetőleg egy hét terhelésmentes időszak után végzett ismételt mérést javasol. (PubMed Central (PMC))
• A rhabdomyolysis klinikai állapot, nem pusztán laboratóriumi szám. Súlyos izomfájdalom, duzzanat vagy gyengeség, sötét vizelet, vesefunkció- és elektroliteltérések jelentősen megváltoztatják a döntést. (PubMed)
• Az AST és ALT emelkedése sportolóknál lehet izomeredetű, különösen jelentős CK-emelkedéssel és közelmúltbeli nagy izomterheléssel együtt; tartós eltérés vagy hepatobiliaris mintázat esetén azonban önálló májbetegséget is keresni kell. (PubMed)
• A tartós hyperCKaemiát nem szabad automatikusan a sportnak tulajdonítani. Neuromuscularis, endocrin, metabolikus, gyógyszeres és más okok is felmerülhetnek. (eanNews)
• A labor normalizálódása nem egyenlő a sportkészséggel. Izomsérülés vagy nagy terhelés után a funkcionális és sportágspecifikus teljesítmény alapján is meg kell ítélni a helyreállást.

Gyakorlati sportorvosi értelmezés

Ajánlott szakirodalom

1. Biljak VR, et al. Post-exercise creatine kinase variability: a literature review. 2025. A sportterhelés utáni CK-válasz intra- és interindividuális variabilitásának korszerű összefoglalása. (PubMed)
2. Kyriakides T, Aleksovska K, Angelini C, et al. EAN 2024 Guideline on the Diagnostic Approach to Oligo/Asymptomatic HyperCKemia. Eur J Neurol. 2026. (PubMed)
3. 276th ENMC International Workshop. Recommendations on optimal diagnostic pathway and management strategy for patients with acute rhabdomyolysis worldwide. Neuromuscul Disord. 2025. (PubMed)
4. Pettersson J, Hindorf U, Persson P, et al. Muscular exercise can cause highly pathological liver function tests in healthy men. Br J Clin Pharmacol. 2008;65(2):253–259. (PubMed)
5. Kwo PY, Cohen SM, Lim JK. ACG Clinical Guideline: Evaluation of Abnormal Liver Chemistries. Am J Gastroenterol. 2017;112(1):18–35. (PubMed)
6. Mougios V. Reference intervals for serum creatine kinase in athletes. Br J Sports Med. 2007;41(10):674–678. (PubMed)
7. Saw AE, Main LC, Gastin PB. Monitoring the athlete training response: subjective self-reported measures trump commonly used objective measures: a systematic review. Br J Sports Med. 2016;50:281–291. (British Journal of Sports Medicine)

Szakmai hitelesítés: A cikk szakmai ellenőrzéséhez a 2025-ös terhelés utáni CK-variabilitási áttekintést, az European Academy of Neurology 2026-ban publikált hyperCKaemia-irányelvét, a 2025-ös ENMC akut rhabdomyolysis-ajánlást, az ACG májenzimeltérések kivizsgálására vonatkozó irányelvét, valamint a sportolói CK és terhelésmonitorozás vezető szakirodalmát használtam. (PubMed)

Haász Péter alapító főszerkesztő
– Sportorvos Portál – a közérthető szakértelem